Ajánlom tisztelettel, igazmondó Soó Dénesnek,

aki egyszer még régen, Bolgárszegen arra utalt,

hogy a hagyományos vagy szokványos

monográfia ma már elképzelhetetlen (1985)

 

 

 

 

Bulgárkerti útilapu

/A félper(e)cesek monográfiája/

 

* A mosolyok száma szinte egyező a mindenkori sóhajokéval. Minden egyes opus, a tényképek között egy ilyen mosolyt vagy egy olyan sóhajt jelent. A számlálóegység érzékenysége ma még ellenőrzötten megfelelő. A többi belemagyarázás - mondom szakáll simogatva, somolyogva. Az opusok száma esetlegesen és végtelen kanyarog, az a sok minden között, amit fel szerettek volna sorolni.*

 

 

 

 

Marosvásárhely-Bukarest

gyorsított, hálófülkés vonaton

véglegesnek tetsző változat

2001

 

©  Váradi József^®-2000.((egyig)-végig-)

Ez a szubjektív ténykép anyag nem eladó. Még csak nem is kiadó. Csakis átadható. Olyan, mint egy üzenet. Átadva. Csak olyanoknak ajánlom, meghallgatásra, akik hasonlókat értek. Más meg se értené.

Ez Marosvásárhely észak-keleti kültelke. A statisztikai és a gazdasági fejlesztés erőszakos beavatkozásai sokáig elkerülték. Ettől mintává lehetett volna. Belevágtam. Feldolgoztam. Magam mértékén megítéltem. Sokáig kételkedtem benne, hogy éppen erre vártak a farkasok, vagy vártatok volna, barátok. Kiállta a próbát, hát odaadom. Látható, nem volt hiába. Más kínálat sincs ellenében.

Ennyi.

 

 

 

 

 

Megsúgom

A tényképeket a szerző a legváltozatosabb eszközökkel állította elő.

Némelyeket a felhőkben-fejével álmodott meg, máskor gépi-programmal gondolt képet rajzolt és balkezes gyomor-táji szorongásokra összpontosítva fogalmazott vagy méretlen környezeti támadópontú nyomással írt. Lelki szemei előtt nagyok riport-élmény-regényei rajzottak. Van olyan, amelyiket jobban lehetne szerkeszteni. Meg-át-le-be-kitenni. Úgy, egyként. Másképp, egyszóval. Szökőévenként elszoruló szívvel emlékszik a pokol kapujának közelségére. Ott volt a veszély, amelynek nagyságát nem ismerte. A vele múló kockázat mértékét mások is csak sejtették. Senki nem lehetett tisztában a dolog mérhetetlen veszélyességével. Az elöl törtető vezetők felelőtlenségét is beleszámítva.

Persze a veszély csakúgy fennáll, mint azelőtt. A bizonyosság nyugalmát semmi nem táplálja. Esetleg némi vallásos reményünk sarjasztásával áltathatjuk magunk. Az önzőségek veszélyének forrásai ápoltan virágzanak. Kiheverhetetlen hatnak Dos Passos sémái, Veres apó magyarázatai, de Németh és Örkény tükrös-könyves kínálata sem alábbvaló. Itthon is volt, például Kicsi mesterem, aki jószándékkal koppintott a pennámra, ott voltak még Szilágyi fiókjai, Jakab aláhúzásai. Hogy kik olvastak még a soraim között, se szeri, se száma. Csakhogy az indulatukról, meg azok eredményéről sajnos számot nem adhatok. Akadályoztatásomról pedig annyit, amit az évszámok mondanak. A rejtfiók haszna egyre kevesebb, de nem indokolatlan. A képmutatók állítják, hogy nem voltak és nem kellenek rejtett irodalom szülemények. Ki tudna erre megfelelő választ találni? Az én munkálkodásom nem lehet egyedi. Mégis van valami, ami talán más fazékban fövöget.

Semmi sem új, a régi Nap alatt. Hasonló eset az utcán hever ezrével. A heverőt pedig le szokták nézni, vagy esetleg sajnálni. Még a mentő kihívására is méltatlan. Ettől lesznek tényképek. Ha ezt tartod a kezedben, akkor le sem kell hajolnod, csak kábán olvasnod. Hirtelen, valamelyes rendszerességgel meglepetések érhetnek. Ilyenkor felkaphatod a fejed, nahát. Belevered a fejed, az alacsony mércegerendába. Máskor csak olvasod, szinte elaltat, annyira unalmas. Szokott, ismerős, elandalít. A környezet szinte mindenhol ugyanúgy működik. Bele szorul a levegő, ne csodálkozz, ez fullaszthatja. Alig lehet valami újat ráfogni. Rá vagy megébreszt. Ilyen ez a világ. Szerintem jellegzetesen vásárhelyi. Csak a terület rendezés háromszögelő számai változhatnak. Nem a hivatal akarata szerint. Még azok se. Vagy az se. Hiszen egy jobbacska kengurulépésre vagyunk Brassótól. Brassó pedig csak egy választópont koordinátája. Más világok választópontja. Itt még nem minden rendezett. Van bárca, kiosztatlan foglalkozásra vagy tüzelőanyag beszerzésre. De ettől még sok minden nincs rendben. Olyan helyek vannak, ahol ezekről a dolgokról nem is hallottak. Ebbe te s mi csak úgy beleszülettünk. Senkit sem érdekelt, ha kibírjuk. Mert nem ritka hely, ahol telekkönyv sincs. Ha kell, ha nem, ha tetszik vagy nem tetszik, de azzal maradsz. Mert a hasonszőrűek kiállásaival legfentebb egy hivatal szokott törődni. Az se mindig, csak alkalmi kampányán. De akkor aztán lesz, mondjuk nemulass. Vagy anélkül sem ég a mulathatnékod?

Bevallom őszintén, ha valaki efféléket emlegetett, mintegy megfélemlítő vagy sértő szándékkel, én annyira nem hittem, hogy harcba bocsátkoztam az illetővel. Nézd csak a kis vak tigrist, mondták, akik éppen akarták, mert helyénvalónak találták. A hivatalt pedig az én vélekedésem érdekelte a legkevésbé, később hallottam, hogy az ilyen kis buta surmókat arra tartották, hogy a nagyágyút valamire rábeszéljék, olyankor is, amikor ennek a legkevesebb értelme lett volna. A hivatalt ugyan az én pulzusom érdekelte a legkevésbé. Volt valós félelmük elég. Nem úgy az egyes hivatalnokokat. Akiknek egy szórakózásnyira lehetett elég valaki élete.

A hallgató távoztával megszűnik a véleményezés lehetősége.

Legelébb, tisztázzunk. Vagy azonnal elfogadod, vagy azonnal megfutamodsz. A szerzőn kívül senki sem nézhet vissza. Aki pedig soron kívül elpityeredik, az csak azzal maradhat, ugyanis szavatossági cédulára nincs jogosítványom. Igyekeztem mégis felismerhetően bemutatni a környéket. Embereket. Tárgyakat. Szokásokat. Hagyományokat. Szőrén-szálán jól ismertem többségüket. Hogy ez ne lenne érdekes? Tessék kipróbálni. Nagy elszánás, erő és bátorság kell a szembenézőknek. Hátha magukkal szemben vállalják? Ismerjék meg mások is. Nem fölösleges időpazarlás. Ami kimaradt az vagy nem olyan fontos vagy nem tartozik a bűvös körbe. Illetve több maradt el, mert nem is lehet akkorát markolni, hogy aztán abba szinte a negyedfél város elférjen. Csak legalább az emberségesen jobbik fele. Aztán mertem emlékezni, s annak méltó helyet foglalni és bűn bocsánatát kieszközölni. Sehol nem a szakértő nyilatkozik meg. Inkább az idegenvezető. A magam, néha bekötött szemével vezetem a látó hallgatót. Ha megértse, mi volt itt.

Valamelyes sorrendben semmi sem ritka. Meg aztán minden nézőpont kérdése is. Én, azért lehet konzervatív vagyok, mert a hagyományosan régit cégérezem. Csak tudnia kell, olvasókám, a majmolás old meg a legkevesebbet a bajaink közül. A másik dolog, hogy őseink, mikor valamely útról haza tértek, nem a kabát szabásával törődtek, inkább dolgoztak a közön, melynek tartozásaink és a közösség folyó nyilvános adósságai még ma is jelentékenyek. Nekünk kell ezt a hagyományt fenntartanunk. Azt fokozatokban fejlesztgetve építeni nem kis feladat. Ettől eltérni nem azért bűn, mert én a hagyomány tisztelője vagyok, hanem mert semmit nem lehet csak úgy éhomra átvenni, mert mielőtt életre kapna, ha nem kapcsolódik semmihez, akkor kivesz, mintha nem is lett volna. Holmi hamis értékű másolatokkal pedig eleget rabolták időnket. Jót tenne, ha a saját valódi értékeink még felébresztenénk. A hasznos hagyományok megőrzése a gyökerek erősödését eredményezi. A mindenkori hagyományok elfeledése a gyökerek romlását és elcsökevényesedését hozza. Némi előre látás és valamelyes akarattal, majd lenne néhány égig érő fánk.

Aztán mi lesz, ha mindent itt, előre elmondok. Különben…mondhatnék eleget, ha nem találok fülekre. Mi az, …különben?

Minden jog fenntartva.