Zokszó

Itt van a munka vége. Tettem – vettem, rendeztem és átszerveztem. Voltak dolgok amit elmondtam. Féltem, hogy részletekig menni unalmas lesz. Voltak dolgok amiket elhallgattam. Arra gondoltam, hogy nem fognak örülni, ha nyomtatva látják. Egyesek, valakik. Akármilyen szabadság virradt ránk, a biztonság nem jár vele együtt. Még ma is megkérdezik, hogy mi vajon mit akarunk.

Talán otthon lenni, és nyugalmat áhítunk a dolgunk végzéséhez. Ugye nem sok, nem is kedvezmény. Lehetünk kedvezménytelenek. Lehetünk kedvetlenek. Ha már elkiabáltuk, akkor boldogan haza mehetünk. Azaz, oda mehetünk, ahová akarunk. Mint eddig soha. Mert hogy haza ott van, ahol az otthon fénye kacsingat rád. S vajon, az hiba, hogy ez nem ott van, ahol a sok aranyos mamák hunyorognak. Száz évvel ezelőtt ennek semmi jelentősége nem volt. Most már van, mert egyáltalán magyarok vezetnek a magyarok felett. Vagy a nagyságos magyar apák méltatlankodnak, miszerint ők nem hibásak abban, amitől mi nem vagyunk itthon-otthon, mert nekik is felrójuk tizennyolc-húsz óta. Velük is kétségbe vonják a jogunk, hogy hazánk legyen régi otthonunk, amit állítólag fegyverrel vettünk másoktól. Nem gondolta senki, hogy a négert nem a munkabírása, hanem a félreismerhetetlensége miatt vetették megalázó sorba. Minket pedig sebeink által ismertek meg. Hová mentek, fiúkák, talán iskolába, a tanult igazságra vágyva? Az igazság pedig nem az iskolában lesz. Ott a tanulság a bontott házatokban s más vidékre szorult testvéretek családjában. A rátok rakott szorongásban. A vadludak ismét húznak a skandináv északra, s mi készülünk a napi vásárba. Megszámolják a fogunk, van valami hűségeskünk, van piros pontunk, vagy igazolás, tiszta származásunkról, amiről faggatnak, nyomogatják a bordánk, a karunk kerülete még csak valami, de túl erősen fehérlik a bőrünk. Munkára és tisztességre áhítozunk. Mi volna még veletek, ha csendben nem lehettek. Ma sem vesznek fel, vajon miből élünk? Mire öregedtünk? Mindenhol, mindenkinek elég a maga baja. Szépen vagyunk, kikurjantva.

Rég nem ott laksz, ahol születtél. Még ha akarnád, sem lehetséges.

     Köszönöm bátorítóimnak, jobb is kikerekedhetett volna, csak ennyire voltam képes.

     Átadom barátsággal.