Magam felől

A zárójelek, csak a közlésből fakadó esetleges kétértelműségek elmélyítését szolgálják. Volt amikor a hír és a név dolgai is érdekeltek volna. Kutatással és alkotással gondoltam. Hamarosan rájöttem, hogy a legtöbb területen ma már szinte lehetetlen izgalmasan új vagy értékes nagy dolgot feltalálni. Jó lehetne eltalálni azt a dolgot, amiből képes lehetnék valami kiemelkedőbbet alkotni, talán ez érne valamit. Korábban még valami elismerésről is álmodtam. Most már csak csendes délutánokban gondolkodom. Hamarabb azt hittem, hogy hibbanataimra lesznek vevők. Ma már unom az eladnivalóimhoz tartozó magyarázatokat észben tartani. Alapjában nem fitogtatnám magam. Az alábbiak csak a megtett kötelesség részleges elégedettségével, nem pedig pökhendi gőggel töltenek el. Nem feledhetem, hogy főként a tudatlan irigységből fakadó gáncsoskodásokkal, egy sor elkezdett dolgom abba is hagytam. Soha nem tudom meg, mekkora jelentőségük volt és mivé lehettek volna. Nagyapám mondta, hogy két óriási hiba van a történelmünkben. Az egyik, hogy eljöttünk az ősi hon területeiről, a másik, hogy egymás gyilkolásától sem rettenünk vissza. Még találtam nagy hibákat, tátika. A Krisztusakasztás megfordíthatatlan és nem tudjuk meg soha, ha Einstein épeszű lehetett volna. Az első vére pecsét maradt rajtunk, a másik neve mindenképp az elsőbbségek egyik sajátos helyzetét sugallják. Vagy nem? Mintha tatám erről nem is hallott volna.  

(Itt egy szemelvény, persze nem kötelező olvasmány. Nem is teljes lényegre törő elmegyakorlat. Csak mélázat egy pár átélt dolgom körül. Fontoskodók sürögnek körülöttünk és kérdezősködnek. Feltehetően két okból fakadón. Vagy hitük szerint, kérdezniük kell. Valamiből eredően, ezt meg is tehetik. Aki előbb érdeklődik, arra nem illik vissza kérdezni. Vagy, csak megengedik nekik. Talán kötelezik erre, őket. A fontoskodók pedig miért kérdezhetnek? Hát nem bízták meg őket ezzel? Sőt, volt eset, amikor inkább meg sem vártad a kérdést, azonnal válaszoltál. Csak a sültelenek kételkednek, aki előbb lép, az lépéselőnyben van. Mégsem? Vagy csak nem?  Nehogy már!!! És a többit valami oknál fogva, csak kérdezik tovább. Hátha ettől nem éreznék jól magukat. Vagy félni kezdenének. Mert egy okos hatalom vagy butít, vagy félelemben tart. Másképp mitől hatalom?

Mit csináltam én? Előtte semmit. Szigorú elődeim a semminél alig engedtek többet. Szabadosságot vagy szabadságot alig a megszólás környékéig. Mi előtt? Inkább kik előtt? Alatta? Árnyékban találván magam? Nem voltam nagyobb uralom alatt. Abban az időben a direktórium fogalma nekem még ismeretlen és értelmetlen volt. Mi alatt? Mögötte? Hát igen, háta mögött kellett többnyire, mert nem igen bólintott rá semmire. Ami mögött is teljesen relatív, mert akkor előtte mi lenne? Balra tőle? Jobb felől? Ezeket a politikusok irányítják és jelzik. Persze, hogy módszeres céltudattal. Ha nem tudnád, a versike a térkép előtt is teljesen politikai tartalmú. Előttem van észak, hátam mögött dél …Csakhogy a nyugalmas útját róvó Nappal vannak még bajok. Aggodalmas, hogy a napkelte és napnyugta között egyre több a különféle agresszió. Szinte divattá lett. Felette? Hát…csak Jöttem, láttam…s ez a vigyori kérdezi, hogy győztem-e. Hát én nem győzni, hanem vallani és látni jöttem. Sőt elgondolom, hozzám közelebb esik, elmondani amit láttam, mint meggyőzni, hogy azt lásd amit én szeretnék. Ha meghallanád, amit én láthattam, már nyertél. Amit megértettem a látottakból, már az is lényeges dolog. Más dolog. Amit közzé tehetek, az pedig örökösen korlátozott. A piaci mutatványost velem soha ne nézd. A mai dolgon kívül még mesélnék valamit, mindent azonban épp nem egy alkalommal kell elmondanom. Legalább kétszer. Szóval, mit tettem én? Legalább egy éven át, saját akaratomból, felhívásra vagy más bele egyezésével? Mert azt akartam és szeretettel tettem. Vagy mondanám hittel, hogy nem teszem hiába. Mert mi mindent nem tettem? Hát számba venni lehet. Sőt illik. Akkor ez egy leltárféle lenne. Ne mondd, hogy itt van a nagy leltározás ideje. Szinte alig szedhető rendbe, mert soha nem fértem egy helyben. Akkor sem ültem, amikor ideje lett volna. De a méltán, soknak tartható ötven évből az első háromról alig tudok valamit. Csak mások mesélték, hogy ezt vagy azt miképp tettem volna. Az agyagozás, legősibb időtöltésem, szintezetten. Golyófejű vagy a haját is kivehetem. A csumának bajsza van, hát én faragtam, vagy nem. Kész munka nem maradt fenn, talán tíz darab. Faragtam és égettem. Fából és agyagból természetesen. Három évesen éppen hatvanig számoltam és számítottam, elhitették velem. Nem is olyan nagy dolog. Az öt ujjam tizenkét dolog elválasztására tudatosan használtam. Ötévesen nagy nyomtatott betűkkel szavakat írtam, néha egy-egy magánhangzót átugrottam. Talán a róvott írásra volt ősérzékem. Hatévesen hihetetlen hosszú meséket költöttem. Kenyérjegyek felragasztása a sarki boltosnál nem hiábavalóság, a környék lakóinak minden dolgát akaratlan megtudod. Gátépítés a patakon, magányos és tartós kezdemény. Átkelő lett a végén belőle, ott léptek át a dolgosok a bulgárkertbe. Bevásárlás a szomszédok és magunk számára, jutalmakat is ígért. Öreg nénik lelték örömüket benne. A rendes iskolai program a családi fegyelem szempontjából iszonyú károkat okozott. Egy helyben hallgatózni, beteg voltam. A töprengésemben felmerült kérdéseimre, ritkán vagy senki sem válaszolt. Nem volt valódi és értékes dolgom. Az iskola egy megnyújtott, szervezett unalom volt. Önfeledt csapatos játékok, csak vakációkban, néha naphosszig. Nagyon sokat kellett olvasnom, az előbbi kérdések tisztázása végett. Ez volt talán a valami töredéke. Rajzolás tárgyak után, látható és sejthető sajátosságok. Ma sem jártam a végére. Tenisz, nem versenyigénnyel, mintegy három évig tartott. Tátogni állítanak az iskolai énekkarba. Gyenge áramú villanyszerelés, erősen eredményes foglalkozás. Szegecselés, még nagyapónak is megfelelő minőségben. Pénzt lehet vele keresni, s meg lehet kóstolni a felelősség ízét is. A szakításpróba egy meghatározó élmény. Fennforgás az asztalos műhelyben, ismerettség hasznos eszközökkel. Műkedvelő színpadra csalogatnak, gyermek-szereplőnek avatnak a szülők farsangján. Fogalmazásverseny, nyertes vagy majdnem nyertes. Osztag sajtófelelős, hogy ne mondjam tudósító. Ezek szinte örökösek maradnak. Legénytoborzó pünkösdi és farsangi hagyományra, sokan támogatnak. Heti két-három filmet látok ingyen az ifi moziban, néha egy-egyre ráadásul még máshol is befizetem magam. Könyveket gyűjtök, az olvasói sebességem fokozódik. Néha megpróbálom a lap per perc teljesítményt, amit akkor csak jegyezni tudok. Honnan jöttünk-családi hagyománykutatás. Kitűnő önképző körünk van. Önkényesen diáklapot alapítunk, betiltják, elkobozzák és lenyomozzák. Végtelen színipróbák, mert sokan nem tanulják meg a szöveget. Van előadás, ami a bemutató előtt bebukik. Az ünnepi vacsorán többen betegre isszák magukat, kidőlnek a hősök. Ritkán eljutunk kiszállásra, a nem dicséretes eset megismétlődik. Én pedig nyavalygok. Nem tudom mi a helyes. Az a valódi, ha a kistitán nagynak képzeli magát, vagy valós érdemei vannak annak, hogy nagyot lásson maga körül. Akkor látja is, nem pedig gyáván bezárkózik a kis külvárosi buta nyálába. Szóval a dolog távolról sem egyszerű.  Rajz és festés a környezet dolgai szerint, életben marad. Művelem, titokban és nyíltan. Nem leszek festő. Újságíró leszek, ezért egy iskolai könyvtárnyi kötetet olvasok és jegyzetelek. Mesterem egy hétpróbás, ördöngös író. A megalapozott állásfoglalás kulcsszerepét domborítom. Az öreget világnézetre próbálják tőlem elidegeníteni. Okosok, senki nézete nincs veszélyben, hiszen nekem még nincs is. A gyengék szerint azért deportálták, hogy a szocialista szellemisége erősödnék meg. Az erősek szerint nem kell okosabbnak lenni, mint a tamburmajor. Csak világnézeti elkötelezettség nélküli újságíró válhatna belőlem. Veszélyes a terep. Nehéz a szerep. Tanulom O`Teebee bácsi filmesztétikáját. Gyermekrajzokat elemzek. Rendszerelméleti kutatásba kezdek. Kiderül, hogy sok barátom van, de ellenségem sem kevés. Mind a kettőben vannak vegyes érzelműek. Szemtől szembe nem mernek előfordulni. Pedig én senkire nem próbáltam vissza hatni. Modellezek, autót és repülőt. Bolyai János nyomában mászkálok. Több szinten való megértését feltétlen fenntartom. Az előbbiekből fakadó szabálykutatásom tanulmány követi. A tudósok váltig firtatják, hogy ezekről a dolgokról, mindent elmondtak már. Azt a mindent amit ők is ismerhetnek, vagy vallják, hogy azt ismerik. Elismerik azonban, hogy ez a rendszer teljesen más. Talán a szokványostól eltérésében eredeti és támadhatatlan. Előtte még senki nem látta ezt benne. Minden elemcsoport és elem az izecskéire van szedve, és a mutatott szerves tulajdonsága szerint újra rendezetten kerül a kikupált néző elé. Csak tátogjon rajta. Ennek ellenére nem vállalható, hiszen egy kölyök magától ilyen okosságokat nem mondhat. Sok felnőtt, rendszerint nem lát meg ilyeneket. Pedig többször megfontolásból nem egy dolgot bölcsen elhallgattak. Nem furcsa egy cseppet sem, hogy az elhallgatásokat nem egy zöldebb füles tollából akarták viszont látni. A szervek hümmögnek neki. Jegyzőkönyvet felvenni a legkisebb dolog. Lehet oda sokféle dolgot írogatni, mégha alaptalan is. Hátha alapos dologról volna szó? Ha értelme van, még alá is írnám. Fedeles szárnyú gépen repülni tanulok. Ott vannak percek, amikor senki sem követhet. Feletted már az oktató sem létezhet, csak egy van aki az Istennek sem elég nagy, hogy annak tarthasd. Ott találod a Teremtőd. Szemtől szembe. S ha elég vér van az alvégedben, szóba elegyedhetsz Vele. Fohászkodni és fogadkozni a legnagyszerűbb alkalom. Ott szinte minden jobban látszik, s nem jut alkalom a profi takargatóknak. Minden magát teljes és smink mentes valójában, nyersen mutatja. Ajánlom azoknak akik nagy feladatokkal jegyzik el maguk. Itt derülhet ki rólad, ha emberszámban tarthatod magad. Táncolni nem tudok. Különös dolgokat rajzolok. Ejtőernyővel ugrok. Nem leszek jó pilótának, mert több, nem ajánlott helyen is leszállok. Kényszerpróbákat teremtek, önkéntesen. Magamban mondom, semmi önkéntesség. Csak többre értékelem akármelyik ócska gépet annél, hogy én azt össze törhessem. Vagy becsület dolgának képzelem, ha velem jött fel, akkor velem jöjjön le. Mind a ketten maradjunk épen. Műépítésznek készülök a családi hagyomány ápolásáért. Körzővel megszerkesztek, majdnem bármit. Behozom a tantárgyi mulasztásaim és megelőzöm magam. A kutacsom aránylag kemény. A matematika versenyt csak véletlen vétem el. Művész emberek árnyékában bámulok és tanulom a bajaikat. Az építőmesterségre felhős időszak következik. Több óvás és intelem fut be. Veszélyes elem lehet a közlekedésben, nem kapok jogosítványt. Senki nem találja meg az okát. Pedig van aki jó indulattal nézne utána. Inkább tanárnak szegődöm. Sokat utazom, sokaknak nem tetszik. Kifogásolt barátok és helyek miatt nagyapómnál szót emelnek. A jóakarók csak épp engem nem tekintenek. Már ismét helyezkedek, más színjátszókhoz igazolok. Szakvizsgát vesztek a bohóckodás miatt. Írásaim többen kedvezően bírálják. Felfedezem a spanyolviaszom. Alkalmazott drámagyakorlatot fejlesztek. Sajátosat. Élményeim a sajtóban szabaddá teszem. Két zárt sajtópert szenvedek. Megnyerem azokat. Enyém a világ, megtaláltam az igazság szabad védelmének a helyét. A tapasztalt öregeknek ez nem kielégítő. A kitartásom próbára teszik. Nem óhajtok becsült eredményességek reményében versengeni. Nem is bírok. Lemondatnak a hivatásos újságírói álmomról. Nem vizsgázom mérvadón a megkivánt világnézetből. Ezzel a politikai ismereteim megalapozottságát soha többé nem firtatják. Elvesztem a nyugodt véleményformálásra való jogom hitét. Másképp mondva, leírtak. Politikailag. Holott közéleti és szabadelvű újságíróvá szerettem volna válni. Elvesztettem képzelt világi nyereményem. Az előbbi két esemény között egy év sem csurgott le a homokórákon. A műfajom hibridesítését testemre szeretném szabni. Próbálom elhitetni magammal, hogy a politikum a magam állásfoglalása és a következmények felvállalása. Makacs gyakorlatbe kezdek. Nem engem igazol. Sem a gyakorlat, sem a szándék. Igazolatlan maradok. Hamarosan feladatják – jószándékú tanácsba csomagolva etetnek meg. Borvidékre kerülök tanítani. Az önfenntartás nem megy zökkenőmentesen. Az igény a tiszta ruhára és a rendes főtt ételre, nem fáradtságmentes. Talán áldozatot is feltételez. Megismerem a boralj és párlata varázslatos hatását. Az utóbbiról kiderül, hogy feledékenységet okozhat. A bort nem használják fel megfelelően, pedig meg is fürödhetnének benne. Az állomáshelyemen az iskolába a belső villanyszerelés hiányzik. Megtervezem és kivitelezem. Nem tartom nagy dolognak. Más dolgom alig volt ebben az évben. A hónapokig tartó, bőséges havazástól bezárt környezet rossz hatással van rám. Ezt megfontolás tárgyává teszem. Mindent el szeretnék felejteni. Itt nem történt velem semmi. A megbocsátásnak nyítok ösvényt. Senkit nem érdekel. Pedig én minden megfontolatlan rohadéknak megbocsátottam. Máshová költözöm, önkényességemért nem tapsolnak meg. Végül először mondták meg nyilvánosan, hogy nem szeretnek. Az új helyemen valamivel rejtettebben csodálkoznak rám. Repülő sárkányt építek, a próba repülésen kis híjján ott veszek. Ifjúsági színjátszó csoportot alapítok. Utálom a bálokat, ahogy azok falun lefolynak. Baráti társaságot alapítok kártyázásra és tévénézésre. Akkor ez még elég jeles eredmény volt. Lakóparkot tervezek a helyi, lakástalan értelmiségnek. Az építkezés támogatására önsegélyző pénztárt nyitok. Hihetetlen mennyi ember vallja, hogy az elégséges pénzzel többre mehetne. Laboratóriumokat szerelünk. Rém sok barátunk lesz ettől, de halkan azt is elgondolom, hogy összes irigyeink azonnali ellenségeink lettek. Pedig ugyanezeket a dolgokat más is megtehetné. Csak hozzá kell fognia. Nem fogott neki, most nézi, ahogyan mi befejeztük. Nagy míves előadásokat kezdünk néphagyomány ápolásból, de nem ez a tökéletes módi. Igénytelenség és a felületesség dúl, a gyorsan tanult és azonnal elfelejthetőket még a tévé is bemutatja. Színpadi kísérleteim nem kapnak hivatalos dicséretet. Többet kell szakítanom elfoglaltságaimból az emberi kapcsolatokra. Papokkal és kispapokkal is barátkozom. Főként. A Párt ismét elmarasztal. Papírból készítek haszoneszközöket, hajtogatva, vágva, ragasztva és alkalmasan díszítve. Egy papírszékem az államelnökhöz viszik, tudtom nélkül oda ajándékozzák. Több olyan helyzetbe jutok, amelyre semmi módon nem vagyok büszke. Rájövök, hogy többen kíváncsiak a magányos vagy csoportos dolgaimra. A szervek meglátogatnak többször is, és jegyzetfüzeteim nyíltan vagy burkoltan megtizedelik. Közszereplésem nem tudom csendesebbre fogni. Jobb belátásra kell térnem, mert az örökös kérdezősködés sem vezet sehová. Arra kell összpontosítanom, hogy beszélgetéseim partnerei ne politizáljanak. Bármit mondok, szinte senki sem érti. Van amikor arra gondolok, hogy nem is akarják érteni. Figyelmeztetést kapok, kevesebb beszéd, több tett. A szolgálat feddhetetlensége jó mentőöv lehet. Csendes családi életre hangolok. Két aranyos gyerekünk lett. Megéri szaladgálni értük. Manapság, az élelmiszer meg és beszerzése nem kis feladat. A tudományos munkához több kapcsolatra és szélesebb résztvételre van szükség. Vannak érdeklödők, viszont több a kételkedő. Megkóstolom a mezőgazdasági munkát is, sajnos kevés az előismeretem s a teherbírásom sem ebben edződött. Nem lesz belőle kitartó próba. Villamos szigetelőtáblákat és félautomatákat tervezek. Rossz helyen ruházok be, még az anyag árát sem kapom vissza. Egyik félautomatám külföldre kerül, ott más találmányaként értékesítik. Megint másba kezdek. Forradalomnak nevezik. Palotaforradalom se lesz. A lövészek egyenruhát cserélnek. Érzik a széljáráson, hogy közeleg az alapállapot keresése. Gondolom, kár meghalni közúton, mint mártír. A ruhákat tovább cserélik. A szerecseneket megmosdatják. Elindulok a csatába, de ott azt látom, hogy a többiek nem azért vannak ott. Velem nem is akarnak harcolni. Hát akkor ez milyen forradalom? Felmerülnek mindenféle kételyek, választ semmire nem adnak. A vezetők elérhetetlen magasba gubóznak. Kirepülnek. Vedlenek. Tért és helyet nyernek. A régi állapotokat fenntartják. Számon semmit sem kérhetsz. A lányom tanulmányra vágyik, én kollégiumba most nem adom. Megint költözöm mindenestől. Olyan helyre jutok, ahol az az igaz amit gondolnak rólad. A feltett dolgok elfogadott tények lehetnek. A helyzet és a valóság elferdítését szolgálhatják. Nem is néznek utána. Ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen. A farkasok lettek többen. Védett állatok, a kipusztulástól védik az ember farkasát. Befejezem a kémiai elemek újraértékelését. Ismét kezembe kerül a toll és a festék. Műszaki társaságot hozunk létre. Jogosítványt enged a demokrácia. Végre vezethetek, egy négykerekes fedett töfögőt is vehetek. Piacra és falura járatom a családom. Sajnos az öröm nem tarthat soká, aminek kereke van, az egyszer csak elromlik. Nem baleset, de semmire sem érdemes a járgányom. Túl drága a javítása. Kimustrált számítógépekre teszek szert. Rajzolni tanulunk rajta. Szövegszerkesztést is tanulunk. Ékezetes betűkre is találunk. Töprengeni a folyópartra megyünk a fiammal. Neki is kell, a nem iskolabeli ismeretszerzés. Mértékegységeket gyűjtök. Munkafüzetet készítek a gyermekeknek, mert hiánycikk. Anyanyelvű szakoktatás, semmi háttérrel. Politikus mese, nemzetek feletti méretben, nem is jut messzire. A sikeres gépi szedés felvillanyoz. Munkahelyet változtatok, pedig nem akarok. A forradalom semmit sem ért. Megint valaki érdeke a fő. Az érdem szóba se jő. Inkább éppen az a döntő, hogy valaki más róvására nyújtja érdekkörét. Először átkozom meg a cselszövőket. Hiszek benne, hogy égi büntetést nyernek. Oktatási segédletnek nyomdanyitást, és még két profi vállalkozást tervezek. A lelkesedésben korlátaink nem lehettek volna. Az engedélyeknél kifulladok. Különben anyagilag sem bírtam volna. Cikket kérnek a valamilyen újságba. Van, hát adok. Nem vállalom a teljes elkötelezettséget. Környezetet kell váltanom. Jelenlétre hívnak a független, de haladó hangúak, van miből, hát válogatnak. Mértékegységeket gyűjtök. A konzervatívabbak megint utálnak. Pedig náluk kezdtem, s nem én hagytam el őket, hanem a megújulási szándékuk nem jött be. Színvallásra kérnek fel: égszínű. Sokadikszor nem válaszolok helyesen a kihívásra. Mértékegységeket gyűjtök. Számítógép alkalmazóknak tanfolyamra és gyakorlatra alkalmas termet alapítok. Felkészítői és alkalmazói tanfolyamot végzek a legmodernebb körülmények között. Nyelvi akadályokkal egyetemben. Pályázatok és névtelen támogatókkal kiadom a Mértéktéka gyűjteményem. Nem teremt osztatlan sikert. Akik nem értenek hozzá, sietnek vélekedni. Akik értik, azok várnak. Kinek kellett, ha nem nyereségképző.? Ennyiben maradunk. Megtervezem a honlapom. Tényleg csak egy lap lesz kiszolgáló kötelékében. Idő és pénzhiányom van állandó jelleggel. Az egészségem hála Istennek, ma még kifogásolhatatlan. A tapasztalatom máig sem segít a körültekintő megfontolásban. A szervek figyelme nem lankad. Szinte semmit nem tettem, mert sokfelé kapkodtam. Kapkodtam volna? Valaki emlegeti, hogy az embernek elég egy-két dologban jó mesternek lennie. Az ezermesterek napja lehanyatlott volna. Ki akarna ezermester lenni? Csak éppen több dolog érdekel, mint kettő.

Betöltöttem az ötvenötödik évem. Nem tudom, minden eszembe jutott az előbbi felsorolásban. Nem érdekel, amit a szívemről mondanak. Nagyobbodás vagy vérnyomás változás. Hát az orvos mire való? Én gondolkozzam, vagy hagyjam rá? 2005.)

Tátika, van még baj. Talán éppen kettő, vagy lehet három.

Egy, hogy Trianon sem megy ki a begyünkből. Mert ami csak francia lehet az ég világon, az nekem egyaránt kishitű és megbízhatatlan.

Főnök pedig csak az legyen, aki a csúcs. Mert az sem igazi, hogy mindenhol van egy főbb ember, aki csak azért a megbízott, mert a valódi főnök nem ér rá. Egy életen keresztül soha senkit nem érdekelt, hogy egy kemény munkahét után annyit mondjon: Köszönöm a heti munkát. Pedig voltak többen, akik szinte semmi heti munka nélkül, az általunk teremtett értékből kellemes és igényes szórakozással töltötték a hétvéget vagy a nyújtott szabadságot. Ezek a főnökök sem tudják, mennyit veszítenek ezen a nagyvonalúskodáson. Mindenesetre, ha akár egy pillanatra is félre néznek, mikor fejüket újra felénk fordítanák, mi már nem leszünk ott. Ez szinte holtbiztos.

Akkor aztán törhetik a fejük, vajon volt – e egyáltalán bicskájuk, ami beletörött ebbe a vackorfába.

Faragatlan.

Faraghatatlan. (2006)