A kölcsön vett könyv dolga

A Sajó utcai másodrendű, mert kopottabb, mint az első bérház, harmadik emeletén lakott Irénke. Keresteék váltig állítják, hogy tanárnő vagy hivatalnok lehet. Vagy ilyenféle. Pontosan nem merik felderíteni, mert alig fogad látogatókat. Egyrészt a sok dolgára szokott hivatkozni, vagy a festői rendetlenséggel hárít. Kereste néni a múltkor az előszobája ajtója előtt váltott néhány szót, de szinte elsüllyedt a szégyenében, hogy őt valaki csak ennyire tartsa tiszteletben. Az ajtó között fogadja. A munkába menetel címén való nem jelenléte, azt sugallja, mintha délelőtt valahol sokat dolgozna. Már amikor dolgozik. Mert közben otthon is van napszámra. Ilyenkor számláz, mondja. A bosszantó az egészben, hogy ezt az Irénkét mindig betessékeli éppen a szalonnak tekinthető nagyszobába. És Irénke pontosan kiszámítható látogató. Szinte naponta jár többekhez. Kereste nénihez talán többször is. Mindenki máshoz menetrendszerűen. Kér valamit. Egy kanál sót vagy paprikát, kis ecetet vagy őrölt borsot sorolva. Néha ritka könyveket is elkér, csak megnézem, és máris hozom, fogadkozik. Nem ismétel sokat, mert azt az emeletenként tizenkét családot, egy héten nem éri át vagy ritkán az egészet. Talán az öregebbjét, akik mindig otthon vannak. Ilyenkor kávéval vagy teával kínálják, és elfogadja. Esetleg egy cigarettát is kér hozzá. A sajátját csak Kereste nénivel, veszi elő. Aranyozott szélű hosszú, illatos szivarkák. A munkában kapok ilyeneket, szokott mentegetőzni. Kereste néni puhatolózott, de más szomszéd ezeket a Kenteket nem látta. Két nagy gyereke ugyan beszélni tud és persze a rendetlenkedésben kitűnők, de a kíváncsi szomszédok kérdésére csak a vállukat vonogatják. Iskolások, az öregekkel sokat nem osztozódnak. Esetleg ők is könyvet kölcsönőznek örökbe-házi olvasmány, tetszik tudni-mondogatják. Soha senkinek sem adnak vissza semmit, sem kanál sót, sem könyvet. Amikor a nevezett ide költözött, egy motoros furgon valami ládákat és szétszedett ágyat hozott, a második térésben valami hihetetlen mennyiségű könyvet. Agyonolvasottakat és szépeket, ömlesztve vagy sorozatokat és különlegességeket, böröndölve, ládázva. A felhordást igen nagy gonddal végezték. A fél Sajó utca szorgos és jól nevelt gyereke, akkor járt benn először és utoljára, Irénkének könyvet hordva, segédkezni. Talán, azóta sincsenek teljesen helyre rakva azok a könyvhegyek.

Kereste néni, dohog, más szavára soha nem hitte volna, a könyvei szemlátomást fogynak. A tekintélyes méretű könyvtárát az édesapjától örökölte. Minden könyvben benne van az édesapja könyvjele. Büszkén lapozgatja, mikor leporolja, s mintha arra várna, hogy valamelyik gyermeke vagy unokája, gondjaiba vegye. Hát ezek már nem szeretik annyira a könyvet. De Irénke, az aztán igen. Most is kért egy címet, megvolt hát mutatta és oda is adta. Akkor egy másikat is meglátott, azt is vitte. Az egyiket nappalra, a másikat éjjelre olvashatja. Rendszerint ezt teszi. Kereste néni szomorkásan mosolygott. Sokat olvas a lelkem, Kereste néniben az olvasói lélek boldogan szepegett. A keresztény pártoló szeretet locsogva mosta a lelke martjait. Emlegette, hogy az egyik felismerhetetlenre zsírosodott bőrkötést különösen szépen megtakarította. Nem a kopást, hanem a bőrrészeket. Kérdésemre, hogy a könyvfogyás nem Irénke műve volna, csak sóhajtott:

– Lelkem, én arra nem emlékszem, hogy hányat vitt vagy hozott vissza.

A lányának aggályoskodom, aki megkér, hogy vegyem kézbe a mutti dolgát. Mert a szó benne akad, mikor a rendező és emlékező füzetet előveszi. A füzetnek csak neve van, mert semmi beírás sincs a kölcsönadásokról. Pedig a könyvek évek óta megszokott helyét, példás pontossággal ismeri. Itt is volna egy, ott is hiányzik egy, én már nem is ríkatom. Gondolkodom a segítség módján. Kereste néni emlékezetét felfrissíteni, nem tudom. De a könyvjeleket azért megvizslathatom. Megszámolom, hát bizony nagyobb híja van, mint gondolhattam volna. A környéken három könyvkereskedésben veszik át a régit is. Hamar helyzetbe jövök. A második üzletben már ismerik Irénkét, a leírás megdöbbentette a boltvezetőt. Azt hitte külföldre szökött, miután némely különleges könyveitől korábban, megváltotta őt.

Az volt, könyvszakértő. Nem is akármilyen minősítéssel. Aztán a Keresteék könyvjeleivel is találkoztam, a polcokon. A boltos esküdözött, hogy eltűnte után Irénkétől semmi módon nem vásárolt. Lehet küldöncöt fogadott. A többi boltokban éppen annyit szedtem fel, hogy azzal egy ügyvéd barátomhoz fordulhassak. Nem tudtam volna meg soha, otthonról egyáltalán, mekkora érték lehet egy könyv. Az eljárás még csak tájékozódott és puhatolózott, amikor Irénke ismeretlen helyre távozott. Kereste néninek az üzletekben található jelzett könyvek, némelyikét visszaadták. A csodálkozó boltosok kárát Irénke hálózata állítólag megtérítette. Ez a helyzet már feltűnést kelthetne. A már eladott könyvek nem kerültek elő. Többen viszont fennakadtak a kérdéseken. Kereste néni nem jelentette fel, a kölcsön könyvről és a hite erejéről elmélkedett. A halála utáni nyugalmát emlegette. A tettest többen sajnálták, bűnösségéről kételyek keltek szárnyra. Irénke nem élt fényűzőn, csak a gyermekeinek legyen betevője, hajtogatta. Levelet írt Kereste néninek, hogy a dolgot méltányosan rendezni fogja. Csakhogy a megjelölt címen egyáltalán nem tartózkodott. Az eljárás idején a szomszédoknál is említésre került néhány eltulajdonított könyv. Senki nem élt feljelentő jogával. Maradtam a magam kíváncsiságával és kételyeivel. A harmadik üzletben csak jeltelen könyveket vásárolnak fel ezután. Nagy dolgot nem tudom értünk-e vele, mert a rászorulók akár ki is vághatják a belső borító köldöklapját.

Az ügyet igen hamar lezárták, és egyéb bajok miatt azonnal el is felejtették. Nem csodálkoznék, ha Irénkével összetalálkoznék, talán itt a környéken lakik. A város másik szegletében is lehet. Valaki más öreg néne polcait fosztogatja. Várja az alkalmat, valamelyik jelesebb gyűjtemény öregjének ereje fogyását. Kereste néninek, pedig ettől semmivel sem javult a vékonypénzű nyugdíjas jövedelme. Most éppen a gyermekei látogatásától tart, akik nem restellik a szemére vetni a figyelmetlenségét s a könyvek fogyatkozását. Megszámolják, mikor csak lehet, hogy hány könyvet nem kaphatnak soha vissza. Azelőtt mintha ezzel senki sem törődött volna.

A háttér sötétjében lapul egy nagyobb gazember, aki olcsón vásárol fel szép és ritka könyveket. Egy szerényebb ebédre valóért, egy – egy csomag díszes cigarettáért vette át idős asszonyok és vénemberek, középkorú emberek féltve örzött kincsét. Jó pénzért adott túl rajtuk. Nem került nagy dologba, ha az értéktelen szerzeményt beadták az antikváriumba.