6, A jelölési vagy a kiválasztási szempontokat nem volt alkalmam kielégítően megismerni, mert éppen túl kiskorú lévén, csak a kész tényeket vagy azok örvényét és utóhatását tudatták velem, vagy magam is érzékelhettem. Sőt többnyire csak ezt emlegették. A kiválasztó próba izgatott a legjobban, erről tudtam meg talán a legkevesebbet. A környék fiataljai, az utcafelelősök és a lendületesebb öregek kutatták fel a kiszámítható fél királyt. A fél királyokat pedig elég sokféle próbának és megpróbáltatásnak vetették alá a farsang három utolsó estéjétől kezdve. A nyertes fél királyt aztán a végleges beavatásra hosszan és igényesen készítették. A háború után a koronázás, mint szertartás, elmaradt. A király akkor is az volt, ha titokban tartották is az állami politikai közvetítők, érthetetlen követelései és habogásai miatt. Aki megérte, azt be is avatták. Három napig a leghatalmasabb úr volt, a mindenkori ügyelővel a legviccesebb dolgokat művelhette, kacagás és tapsolás terhe mellett. Negyednaptól, jövő ilyen tájig szinte a környék s a falu bolondjának tartották, mert akármilyen lehetetlen és a legváltozatosabb helyzetben fordultak hozzá, sokszor minden értelem nélkül. Viszont érthetetlen módon a legnagyobb tisztelettel viseltettek irányába. Ezzel együtt, komoly felelősséggel kellett élnie. Számtalan felmerült dolgot és bonyodalmat állami szervek léte mellett is a király és ügyelője ötlete alapján oldották meg. Ráadásul kötelezően ki kellett vágnia magát, mert a valódi hatalma már lejáróban, csak képletesen létezett. Az alattvalók fogadásától nem zárkózhatott el. A titokzatosság által övezett királyt rendjén tiszteletben tartották egész évben. Volt akit, az ideje lejárta előtt egyöntetűen újra választottak. Ha következő év előtt nem tévedett valami nagyot. Arra is volt példa. Ekkor kíméletlen megverték a kabátját, s kidobolták a király elhajtását. De azok régi mesék. Gondolható, hogy ebből időnként, magyarázhatóan sportot űztek. Mostanában, hogy országló király nincs, jobban megbecsülik ezt a kisebb királyt. Hogy az egyezkedésnél, miket mondhattak egymásnak, ezt soha nem tudom meg. Olyan sportünnepélyre is emlékszem, amikor a körzeti sportvetélkedőn, amit Lázár Ödönről elnevezett tornaklubban szerveztek, a díszpáholyban a polgármester és a párttitkár balján a pünkösdi király állt. Talán azon a felvonuláson kaptak őszinte és hosszas tapsot, az emelvényre felmászó elöljárók. A teljesség igénye nélkül megemlegethetném az általam ismert királyokat, de az összest csak nem ismerem. A nem teljes lista pedig szegényebb a hiányzónál. Maradjunk abban, hogy csodáltam őket. Nekem igen tetszett, ahogyan ők végezték a királyi feladatokat.