5, Az ügyelő is elég nagy ember. Szinte a mindenkori királlyal ért fel. A jó ügyelő végedes – végig figyelte a hetvenkedő fél királyokat, szabályosan vezényelte őket. A kiválasztottal aztán közösen dolgoztak egy éven át. Volt, amikor már abban az évben, új fiatalokat edzett a soros ügyelő. Az emberek pedig nagyon figyelték az ügyelőt. Követték a munkáját, ruháját utánozták, és magaviseletét példának emlegették. A jó ügyelő a királynak érdemes terveket sugallt. Ilyenek voltak például a szeméttelenítési tervek. Ebben a városrészben nem működött a köztisztasági rendszer, inkább amolyan rendtartó falusi szokások éltek, a saját szemetünk eltűntetésére. Az ügyelők tukmálták a királyra a földgázvezetéssel és a közművesítéssel járó közmunkázásokat is. A jó ügyelő vitte ki, hogy a vízátereszeket megnagyítsák, néhol az árkolást is felújították. Többnyire, a kapuk előtti sáncárkok rendben tartásával sem akadt különösebb fennakadás. A rossz ügyelőt leváltották, az ilyen a környékről rendszerint elköltözött. Az ügyelő megbotozhatta a csintalannak vagy tiszteletlennek mutatkozó királyt, de a haszontalan kutatókra is adhatott botot. Szépapáink korában rettenetesen ráértek az emberek. Mindent okkal cselekedtek. Volt is foganatja. Ha a király csak az ingyenes kocsmai jelenlétét, a kalaplengetését vagy a kabátja szárnyainak kopását tartotta volna szem előtt, akkor el se mondanám, de soha nem múlt olyan esztendő, amelyikben ne állítottak volna valami komolyabb feladatot a boldog vagy a boldogtalan király elé. Sokszor keseregtek azután, bezzeg ha tudtuk volna. Mert könnyű az éppen nem volt. A leányokkal sem volt felhőtlen. Volt olyan király, akit tiszteltek, de olyan is, akit elutasítottak. Mint mindennek, ez sem maradt szegett szárnnyal. Ha kellett, meg is tódították. Jaj, szegény kárvallottnak, tekintélye ellenére, vinnie kellett a csorbát.
A helyzet csalfa, de játékos volt, mégis minden szóba jöhető felnőtt a legnagyobb komolysággal kezelte. A király leváltása, régente szóba se jöhetett. Mostanában inkább erre keresnek okot és indokot. A dolog vallási tartalmáról nagyon kevés szó esik. Pedig nem csak kicsinyes harcokból áll a világ. De van példa arra, hogy minden erkölcsiség és ismert értékrend helyett, valaki a könnyebb utat választja. Ilyenkor a kutatók kara heves tiltakozásba kezd, lép az ügyelő, morcos lesz a király. Ilyenkor kisembernek vagy koldusnak lenni volna jó.