Éjféli ügyelet

Európa Napjára hívtak

Édes öcsém,

Az európaiságunk napján, újra rászedtek, megloptak, becsaptak. Az érték, jelképes. A tett minősíthetetlen. Előbb a fiaim, aztán én hümmögtem. Nem tudom, mitől van, de nekem mindig mindenről, valami más jut az eszembe. Ne somolyogj, most nem arról van szó. Egyáltalán nem lehetne vicces. Nekem az összes ünnep mindig egy-két emberrel, vagy azok tettével volt kapcsolatban. Soha nem ünnepelt a nemzet vagy a nemzetség. Ha ráfogták volna, akkor is csak a nyertesek ünnepén vettünk volna részt. Az ünnepet nem nyerik. Azt öröklik. Mert a mi ünnepeink mégis csak a lelkünkben vannak. Évekkel ezelőtt, itt a szomszédban, kérdezte egy újságírószerű alak I. V. elvtárstól, mi jutna eszébe május 8-án. Mert nem készültek megfelelő rendezvényekkel. Hm, hát egy hétre van május elsejétől-hangzott a megfontolt válasz. Mennyire igaza volt. A kérdező csak meredezett. Nem is érthette a Hófi-gondolat mélységét. Na, akkor mi jut eszembe május kilencről? Hát egy hétre van másodikától, s ne feledd, nemrég ez volt a nagyálomra építő ifjúság napja. Vagy megverették magukat a hitleristák. Most nem az a baj, hogy ezeket másképp vagy sehogy se hívják, de minden embernek kell valami esemény, amit közösen ünnepel társaival. A németek egyértelműen kimosták az ilyen szennyeseiket. Mások, mondjam jobb helyeken kegyesen, tagadják valamikori vétkeiket. A mások bajaikat maguknak tartva végzik a napi szentségeiket. Mindenki csak a magáét. Senki másét. Nevén nevezve, vagy anélkül, de elferdítve. El és visszakeresztelték, amelyiket csak akarod, Európa napját tartjuk, a második világháború befejezését vagy egyszerűen csak ünnepelünk. Csillagos zászlókat, paunescu-féle csindarattát, lökött vagy lopott szlogeneket visznek előre, lelkünk zászlaját tépik le, a fejünkbe nyúlnak szabadon, keresztyén sarjadású gyilkos körleveleket olvasnak be, betarthatatlan és uszító ígéreteket sorjáznak. Kicsaltak gyermeket és felnőttet, szépbe és jóba lesz részetek, az ünnepi rendezvény összes résztvevője legalább csokit kap. Mert jön az európai tavasz. Ott lesz nagyapátok. Ha elhozzátok magatokkal. Egyszóval mindenki nyer. Nem mondták, amíg a készlet tart. Az pedig hamar elfogyott. Nagyapánkról otthon tudtuk, hogy évek óta megholt. Ha láttad volna a csalódott arcokat. A gyermeki szem óvatlan fejezte ki, többé ide se jövök. Dohog is mellettem egy jólértesült szakáll, indulatosan szorongatja gyermeke kezét, aki felszisszen:

-Tiszta sor, politika kérem, hogy kifogyasszanak az ünneplési kedvből, ne ünnepeljünk ilyen nagy évfordulókat.

Igaza lehet. Szerintem ugyan nem volt ott, semmi politika, egy gyakorlatias, felelőtlen visszaélés felkéretlen tanúi voltunk. Az érdekelt főszervező ott sem volt. A nagy érdeklődés láttán lehet megszégyenli magát, de a lelkesedést nem lehet elszámolni. Vajon mit szoktak tételesen elszámolni, egy ilyen ünnep után? Mi nagyobbak sok évig lelkesedtünk semmiért. Okleveleinket mások kapták. Nem tudtak a mi szüleink sem ellenállni. Most gyermekeink csokoládéját eszik meg mások. S szégyenemre, én sem tudom mi a teendő.

Hazafelé majd veszünk magunknak, eddig is vettünk, ebéd után elmajszoljuk, eddig is úgy tettünk. Mikor kaphattunk, mindig vettünk. Ha ígérik s nem adják, akadjon cápa torkukon az egész-szívből kívánom. Ezekkel pedig nem leszünk egy ünnepélyen. Sem most, sem máskor. Ha kivonulnak, ha nem. Ha ott lesznek vagy nem. Az ilyen eset nekünk nem ünnep. A lelkem nem kívánom a piacra vinni. Sem nektek, sem nekik, maradjon legalább ez nekem. Amihez semmi jogotok és kezdeményetek nem lehet.

-Aztán nekünk többet ne trombitáljanak!

Kelt Sepsin, s máig sem feküdt le. Ölel, bátyád.

Később utánírtam: vajon elkapják a tolvajokat? Ezt nem tudjuk meg. Soha nem zártak be még egy valakit ennyi csokoládéért. Szenvedett a tömeg, pedig ennél kevesebbekért. Ezt még soha nem fércelték el sehol. Azt kérdem: minek keveredünk ebbe bele? Valakit emiatt elkapnak. A szokás nem változott.