Éjféli ügyelet

Én és szervezeteim bajai

Nem politikai sebnyalogatás, de 89-ben amikor felkérésre elkezdtem faluzni, majd tájolni és központozni, megfogadtam, hogy mikor csak lehet indulatoskodás nélkül fogok dolgoznio a közös érdek érvényesüléséért. Az általános szövetségi követelménylistát szentnek értettem. Az alapító kiáltvány kiötölőjével teljesen egyetértettem, elég erőt gondoltam magamban, hogy egy nemes ügy érvényesülésére áldozzam időm és erőm.

Alig telt el valami szűk két hónap rendszeresen jelentek meg a nyíltan érdekeiket és érdekeltségeket kifejező egyének. Ezekkel aztán egyáltalán nem lehet semmire se menni. Semmilyen tervemben és elképzelésemben nem voltak beleszámítva. Tevékenységi terveinkben és munkálkodásainkban sem leltek helyet. Sőt többnyire nem lehet azt sem megtudni, hogy kicsinyes vagy magas röptű érdekeik egyezik vagy sem az éppen napirenden levőkkel. Ugyanakkor elég fennhangon olyan jogokat emlegettek, emelyekről még az alapítók is megfeledkeztek.

Nem kampányolás. Nem támadás.

Csak elégedetlenség, újra meg újra vesztes lovakra teszünk. Nem kell a jelen kormánnyal kiegyezni. Nem kell, olyan hivatalnok és képviselő, aki nem bírja felmérni, hogy több száz magyart kimetéltek a népszámláláson csak Szentgyörgyön. Nem kell olyan újság, amely nem fér hozzá és nem ad át információt, a meglévőket önkényesen zárolja, vagy elrejti a címzett olvasók elől. Azonképp a tévesen lépők érdekeit szem előtt tartva, nem értesít a veszteségünkről, hogy politikusunk hibáját ne mérhessük fel.

Végül nem kell olyan szervezet, aki a nevünkben ágáll, de a beígért, teljesületlen álmok valóra váltásáért, egyre kevesebbet tesz. Néha maga helyett ránk mutogat.