Könyörgöm, akasszuk fel

Pedagógus gyermeknek születtem. Másként nem tehettem. Nem választhattam. Sem szüleim, sem környezetem. Azért ne hidd, hogy ne lettek volna hasznomra olyan dolgok, ami másnak álmában sem adatott. A családi könyvtár ott előtted, a magyarázatok a tudományos világ dolgairól első kézből, pótolhatatlan. A helyesírást szinte észrevétlen tanultam meg, csak a sok ismétlés folytán. Ha nem figyelném, nagyon ellőhettem volna. A testvérkém inkább öt nyelven beszél, talán hasznára válik. A rendszeressé lett helyzet - elemzésekbe sokszor belefáradtam, mégis többnyire jót tettek. Nem lettek jók másra, mint bizonyították, hogy nem használhatók semmire. A zsúfoltság miatt viszont nem maradt időd figyelni bármi egyébre. De ez volt a legkevesebb. Mert a szüleimnek is jót tettek az elemzetek. Egyensúlyban tartották őket. Hitték, hogy nekem valamikor hasznomra lesznek. Magyarázni pedig fáradhatatlan magyaráztak. Példájukon próbált és edzett magyarázataik alaposak, s vagy tíz ellenpéldájuk is volt mindenre. Csak éppen válogatni kellett. Néha a módszer fárasztott, de nem kínálkozott más lehetőségem. Emésztetlen maradt a kifogásom. Elrettentő, hogy mennyit készültek a váratlan helyzet megoldására. Mintha félelemmel keltek volna naponta, mit hoz a dolog, a munka, s a politika. Pedig csak ott álltak, tehetetlen magyarázták a félni valót. Soha semmi sem függött tőlük. A hatalom arról gondoskodott. Még a munkahelyi felelősségük is állandóan változott. Korlátozva, volt-van-lesz. A vizsgaprogram, amit küldtek, mindig egy leegyszerűsíthető képletnek felelt meg. Követelünk, de nem adunk semmi mást, hogy ne hallhassák, a számonkérés vagy a támadás, ne juthasson a szervek felé. Mindig is érvelten várták a reformot, de az a fentiek miatt kikerült. Mert a reform egy vállalás. Bárkitől induljon. Akár parancs, akár kívánás. A ma élő pedagógusnak ez idegen. Mert nem ehetett és nem is evett a szabad döntés kenyeréből, morzsát sem. A tanügyet jobbítani ma is megbocsáthatatlan bűn.

Könyörgöm, akasszuk fel. A csatabárdot. Adjuk meg végre, kinek, ami jár, vagy elmaradt, de kár. Másképp nincs is értelmes emlékünk. Kezdjük meg a reformot, a pedagógus lelkének felszabadításával. Állítsunk az embernek illő környezetet.

Pedagógus gyermeknek születtem. Másként nem tehettem. A szüleim alakíthatatlanok. Készen kaptam őket. Időtlen idők óta heti vagy havi, politikai-kulturális meg elvtársi fejtágítóra jártak. Ott megtudták, mi a teendő. A mindenkori elvárásoknak megfelelően. Ők búsulták a sokasodó megoldhatatlan házi feladatot. Nekem ezek lettek a legszebb szabad napok. Ilyenkor nem kérdezték, holnapra mit tanultál vagy dolgodból maradt-e el valami. Ezen kívül számos estéjük volt lefoglalva. Talán ott hozták be a napi másik két órájukat, hogy netalán nyolc alatt megúsznák. Mégis a fizetség lemaradt. Minden szempontból. Ez hétszentség. Minden fizetést többször beosztottunk. Semmi nagydologra nem jutottunk. Az egyenruhámon a foltok száma a magasságommal arányosan nőtt. Még vigyáztam is az ócska rongyomra, mert volt példa rosszabbra is. Azon kívül egy teljes rendet soha nem engedhettünk meg magunknak, mert nő a gyermek. Mintha húznák, úgyis kinövi, mielőtt beleszokna. Ettől a zakó mindig más lett, mint a nadrág, ami a divattal hála szerencsésen együtt járt. Vagy a divat igazodott, mert egyebet nem várhatott. Legutolsónak kaptam, s szoktam a farmernadrághoz.

Könyörgöm, akasszuk fel. A csatabárdot. Adjuk meg végre, kinek, ami jár, vagy elmaradt, de kár. Az apám zakóját nem fogja a dicséret, s mi lenne vele turkáló nélkül, csak rövid nadrágba járhatna, mert kifoszlott mindnek a térde s az ülepe. A megjelenés fontos, de még mindég maradhat a mi tájainkon, mert a ködös agyak álmokban vetekszenek, nem is kell tanár nekik, mindenki okos magának, magától.

Pedagógus gyermeknek születtem. Másként nem tehettem. Sem szüleim, sem környezetem. Nem választhattam. Olyan, mint a többi gyermek nyugtattam magam. S mégis más. Nem voltam jó a gyermekcsapatokban. Ha csíny, miért derülne ki éppen rajtam, gyávultam. A cinkosságra való kihívást minek kockáztassam? Kerülgettem. Nem sokasodtak alkalmas példák, s a jó bulikból rendre kimaradoztam. Bevallom volt hozzá tiltás is elegendő, s az ellenszegülésre nem adatott mód. Hát nem éreztem túl jól magam. Aztán mindig egy jó nagy utazásra vágytam. Egy tanulmányútra, ahol a néznivalókra elég időm lenne. A tavaly a sztrájkkal megettük a maszlagot, a veszteséget a nyárig hevergettük, s az emelést, amit ráadtak volna, már semmit nem ért. A nyár alatt minden többet drágult, mint amivel elérhettük volna önmagunkat.

Könyörgöm, akasszuk fel. A csatabárdot. Adjuk meg végre, kinek, ami jár, vagy elmaradt, de kár. Én tudom, hogy a miniszterelnök sem becsüli a tanárokat, de amíg nem kapnak tisztességes fizetést, addig nem is lehet alkalmas szintű tiszteletet kialakítani körülöttük. A nép öntudatára alapozni álomkoros megnyilvánulás. A hűségest szidják, s aki elmegy, azon csodálkoznak, valami baja lenne tán?

Pedagógus gyermeknek születtem. Másként nem tehettem.  Sem szüleim, sem környezetem nem türelmes. Mindig valamiért sürgölődve sietnek. A háztartásunkban a türelemből jutott a legkevesebb. Mire mással elfogyott a türelmük s kiégett az akaratuk, hazajöttek nagy hangosan, s mintha továbbra is harmincaknak hangoskodnának, ritkán lehetett lehalkítani őket. A legrosszabb a nyári tábor, ami másnak kedves és alkalmas az örömteremtésre, némelykor az egyetlen kalandot jelenti. Nekünk, ha elvisznek kész teher. De mást nem adhatnak, kénytelen el kell fogadnunk. Ők elfoglaltak, mindig a más gyermekével, te meg példa legyél soha semmit keresztbe, ne tegyél. Inkább, mintha ott se lennél mégis te hozd, ha kell, amit fel is csomagolt, vagy amit elfelejtett tőled kéri számon, amit elfelejtett. Mert csak veled személyeskedhet Mindig rendelkezőleg össze, tévesztették az egyenlő esély biztosításának lehetőségét az egyenlő esély lehetőségével.

Könyörgöm, akasszuk fel. A csatabárdot. Adjuk meg végre, kinek, ami jár, vagy elmaradt, de kár. Ha engem valaki kérdezne, s méltán én tudnám a legjobban, kinek mi az érdem. A pedagógusnőket huszonöt évi munka után s a férfiakat valamivel azután nyugdíjaznám. Az utolsó fizetéssel, s egy köszönőlevéllel. Mert méltató szót úgyse kapnak. Akikkel dolguk van, mind aktivista egyetemet végeztek ahol csak a tanárok gyűlöletét tanulták, mint kínzószervet. Ellenséget, mint intelligencia teremtőt. Haszontalan népnek érthetetlen teher. Ott pedig csak azt tanulták, a feladatot kiosztják, de az elvégzés olyannyira kötelező, hogy meg se köszönik a fáradozást. A diktatúra terrorja itt ránk maradt. Végezd a dolgod, köszönet helyett bírálatért. Nehogy rátalálj a hibázókra, vagy akár őket keresni vetemednél.

Pedagógus gyermeknek születtem. Másként nem tehettem. Nem választhattam. Sem szüleim, sem környezetem. Úgy növök ki belőle, hogy alig látom értelmét. A legkevesebb érdekem, hogy erre az időszakra büszke lehessek. Rövidesen nagykorú leszek. Esélyem és kilátásom semmi jóra sincs. Csak egy irigyre vágyok, hogy neki adjam, hadd vigye, összes terheivel együtt oda adom pedagógus-gyermekességem. Majd megtudja, mi az elmaradt ünnepnap, milyen napokra mentünk s milyenekre nem. A másik lehetett volna jobb és szebb, de a titkár elvtárs nem engedett. Az Angyal s a Mikulás a bajok teteje. Én ennek a forradalomnak sem örvendtem, mert a bányász s a bankár gyereke, ajándékot kapott, évente négyszer, a borász s a postás gyermeke évente kétszer. A szakmai napokon nyakig voltak csokoládéban. Mi sem az év elején sem a végén egy füzetet nem kaptunk. Az év végi fagylaltra valami késedelemmel került sor. De az évnyitókor már a tízóraira is alig volt pénzünk. Alig értem, ami most van. A hatalom a helyzet javítása helyett könyvvadászatot hirdet, és pénteken névsort kezdtek írni, nemzetiség szerint. Mikor falun éltünk összeírtuk a könyvtárat, kivontuk belőle a Sztálin, a kollektivizálás könyveit. Pionír papírleadási tervben nagyot nyomott. De az iskolában ott voltak a hivatalos könyvek a nyitó napján a padon, mellette virág, s ha egy hiányzott abból nem volt lecke, mert nem a gyermek tévedett. Édesapámék összeírták a marhákat, a disznókat és a gyümölcsfákat, de nem kérték ki e nemzetségüket. Ismétlődik a történelem? Ha valaki zsidó, akkor elvezetik? Dávid csillagot vagy tulipánt tűznek rájuk. Fenyegetőleg. Mert a svájci tarka, az a fajta s nem a nemzetiség, a mangalica sem más csak a fajta neve, s egyformán bőg vagy visít, ha kést szegeznek a torkának. Az alma is csak annyiban olasz, amennyire délibb oldalakon oltották először.

Könyörgöm, akasszuk fel. A csatabárdot. Mikor a tanárokat vonatszám küldték Moldvába, akkor senki nem kételkedett a nyelvtudásukban. Most mindenki nyelve hibás, aki másképp jár. Agyilag. Törvény is kerül, amit mondhatunk, vagy kiejtünk. Nem veszik észre, hogy a nyomástól magasabb szintre hágunk? Két-három nyelvet birtoklunk, kényszerből egyre helyesebben. Ők pedig kényelmes lustasággal, a törvény oldalán tele hibákkal tájnyelvelnek. Anyanyelvük megcsúfolására. Amit tőlünk is elvárnának?

Közzé teszem, bosszantásra.