Nyilatkozat

- olyan dolgokról, amelyek némely lében, hájban és ürességben

tágabb belsőségű fejekben terjenghetnek -

            Az egyik kotnyeles párt, melynek tagjai igyekeznek minden adandó alkalommal valakiknek kellemetlenkedni, minket sem veszítenek szem elől. Sőt, minél kevesebb társadalmi figyelemre érdemesebbek, annál inkább életesnek vélt feltevéseikkel piszkálódnak. Nem fáradnak bele, értekezni a mi tűrhetetlen itt lévőségünkről; csodálkozván, hogyan kerültünk ide, magyarságunkról és autonómia követelőzésünkről, felügyeleti kényszerrel is, bevezetnék a hűség kinyilatkoztatását. A dolog nevetséges volta miatt vettem tollat a kezembe. Mivel lehetséges, hogy hivatalosan is megkérdeznék, miért nem nyilatkozom a hűségemről, előre bocsátom, én ezzel nem tartozom. Nem lehetek sem hű, sem hűtlen, valamely önakaratomon kívül fogant helyzethez. Ha ezeket, a körülményeket nem áll módomban ellenőrizni, akkor az ötlete sem merülhetne fel. Már pedig az alkotmányozó testületben, a nevemben ügyködők, nem ellenőrzik a helyzetet, nem ügyködnek alakulásán sem. Nem követtem el semmi olyan bűnt, hogy a kezem a Bibliára téve, bármire esküdjek. Divat lett különben, mindegyre, mindenhol ünnepélyesen megesküsznek valamire. Éppen a Bibliára is. Okkal – oktalan, érdekből értelmetlen. Úgy járnak, mint a mindenhol lobogtatott zászlóval, egyre kevésbé tőrödnek szimbolikája épségével, a nyilatkozat is elvesztené kiválasztó ünnepélyessége lényegét. Ha románnak születtem volna, bizonyosan nem mondanám, hogy magyar vagyok. Ha magyar vagyok, nem vallhatom magam románnak. Ha pedig székely vagyok, azonnal nem tetszik. Ha biztatásra vagy érdekből, megváltoztatnám eredetem kinyilatkoztatását, volna értelme, hiszen mindenki megtudná, hogy változtattam eredetileg kiutalt és besorolt helyzetemen. Vagy ha nyilatkozatom alapján megbízhatatlannak tartanának, szólhatnék még valamit? Bele is zavarodnék! Vagy éppen ezt várják el tőlünk? Pedig, ha valamikor azt akarják kicsikarni, hogy kevesen vagyunk, vagy kevesen legyünk, akkor külön számolják a székelyt, a csángót vagy a magyart. A rokonságot, kormányrendelettel letiltják.

            Már a nyilatkozat bevezető mondatán fennakadnék, a nevem eredetileg nem úgy írják, ahogy azt nekem adták. Ezért aztán szinte napirenden, ha valahol a nevem mondom, rögtön megkérdezik, hát a személyi igazolványban miként van bevezetve. Következmény, már a nevem sem valóságos. Hiteltelen névszóval, fordításból megfeleltetett névvel, milyen hiteles nyilatkozatot lehet tenni, ha erre valaki kíváncsi lenne. Feltehető, senkit sem érdekel, hogyan kerülhettünk ilyen lehetetlen helyzetbe. De a helyzetbe bele szokni s ott kényelmet álmodni nem adatik meg, ezzel már sokkal többen elővigyázatosan, féltékenyen törődnek. Ráadásul mostanság a román állampolgárságunk létezik, de magyar vagy hasonló nemzetiségünkre senki nem kíváncsi. Pedig mind a kettőben van éppen elég hiba. Arra hivatkoznak, hogy a modern népek, a kisebbségeket alkotó részüknek tekintik. Hol vagyunk mi ettől? A nagyságos nemzeti állam így nem sorolja fel az együtt élőket. Oka lehet rá, mert a cigányok is elkezdtek nemzeti tudatról regélni. Nos, akinek valamitől nincs befelhősödve az agya, az tudja, hogy Erdélyben a fajtiszta nemzetségről beszélni sem lehet. Amíg van emlékezetemnek terjedelme, a felmenőim erdélyi születésű magyarok, lengyelek, székelyek vagy szászok voltak. Közös nevezőjük ennyi, erdélyi. Lakó szomszédjaink zsidók, bulgárok, görögök, tatárok, olaszok, horvátok, oroszok, csehek, szerbek, szlovákok, másik németek, ők is mind erdélyiek. Az utcán mindenkinek tisztelettel köszöntünk és köszöntek vissza. Ha tisztelettudó és előzékeny voltál, akkor legalább egy köszöntést és egy jó kívánságot megtanultál a szembejövő nyelvén. Nem sértődött meg senki, ha a megértés érdekében megkérdezték, hogy melyik nyelven nem töritek ki a nyelveteket. És ment ez hibamentesen, míg a betelepített mezőségiek és kisgörgényiek, meg nem szüntették az utcafelelős és a lakótömb elnöki tisztséget. Azzal együtt megszűnt a házak előtti utcarész sepregetése és a sáncok karbantartása. Került olyan lakó, hogy a gáz bevezetése után, a háza előtti sáncot betemette, akkor is, ha tisztán tudta, hogy az utcai folyóvíz a szomszédja udvarát veszi fel. Ha szóltál kitámadtak, kinek képzeled magad, mutogatva nevetgéltek mögötted. Kételkedtek abban, hogy te otthon lennél. Ők viszont egyre jobban otthon lettek, s ezzel dagadt a kosz is környezetünkben. Mindenkinek segítettek, a mezőségieknek bejönni a városba, a másoknak elköltözni, áthelyezkedni vagy éppen haza menni. A tótokat és a polákokat ajándék útlevéllel és becsületigazolvánnyal, kézicsomagokkal engedtek haza. Mert köztudottan menekültek voltak. Akkor meg miért engedték haza? Kezdődött a zsidókkal, később a németeket adták el. A zsidók nem mentek mindannyian Izraelbe. A németek sem érkeztek a szövetségi köztársaságba. Ezzel nem fejeződött be semmi. Aztán a más nemzetségeket helyezték más vidékre. Előnyös kamatú kölcsönnel támogattak, hogy szívesen váljunk meg a szülői háztól, vagy lebontják. Nem sok választani való akadt. Később aztán megengedték, hogy mendegéljünk az eszünk után. Egyre kevesebb esélyt kínáltak. De a magyarországiaknak nem erre vásott a foga. Viszont nem akadályozta meg őket abban, hogy adandó alkalomkor lerománozzanak. Lényegében, sem itt, sem máshol nem dukál nekünk az otthonlét. Azok az osztrákok, németek, angolok és franciák, akiknek ez borús elméjükben megszületett, majd a túlvilági létben se regéljenek, a magasabb rangú európai kultúráltság ismérveiről. Mert azt ők semmilyen szinten nem érték fel.

A dolog itt még nem fejeződött be, most arra leszek kíváncsi, hogy az állam elnöke, mindnyájunkat válogatás nélkül lehülyézett, mikor kér engedelmet, hogy ideges volt, avagy éppen részeg. Mikor mondják ki végre, le is út, fel is út. Vehetjük a motyónkat s menjünk az anyánk után. Ha már tényleg nem vagyunk otthon. Útravalóul legalább ideadják a nyugdíj tartalékunkat? Vagy az egészségbiztosításom valamely terjedelmesebb részét, hiszen soha nem voltam beteg. De leszek. Ha ilyenekkel maradok egy helyen.

Most hová tegyem a kezem?  Készítem, hogy ne remegjen, mikor szavazok, vagy mikor aláírom, hogy hűséges is vagyok, ha ebbe belehalnék.

Netalán.