A közművelődési megszorítások szaporodása és a siker-telen központi választások eredményeinek tompítására, éppen lenyeletésére, felröppent a legmagasabb elvtársi ígéret. Erdélyben páratlan erők mozgatásával, megtartják István, a király rockopera ősbemutatóját. Mi, akik a szent király választott helynév, kegyhely és vallás bűvkörében éltünk, mindenkori elnyomatásaink idején éppen hozzá is fohászkodtunk, valamely nagyobb lélegzetű dolog készültére vártunk. Az ígéret szerint, hallottuk, eredeti szereposztás lesz. Vajon képesek leszünk az üzenet felvételére és megemésztésére?
A találgatások megelőzésére mondom, nem felhőtlen tárgyalások, megfontolások, egyeztetések, vállvonogatások és kikényszerített döntések eredményeképp, aztán a főtörzs felvonultatása mellé hazai előadói és táncos közösségeket csatoltak. Érthetetlen és magyarázatot igénylő, ám a produkciót felkínálókat igen kevéssé érdeklő, csakis felületes és műveltségi alul-tápláltság bizonyítékaként lealacsonyításnak, egy mezei vásáros ünnepséghez csatolták tortahabnak. A jobb sorsra érdemes, elnagyolt tájjellegű fesztivállá lett, az Ezer székely leány napja estéjén, július 5-én volt rendezvényt boncolgatom.
Voltak akik előző este, vagy a nap folyamán érkeztek. A nagy emberfolyam öt óra körül indult a hegyre, s még este kilenc után is hömpölygött. A nézőtér ettől már korábban is szemétdomb volt, s arra a múltbeli mozi nézőre emlékeztetett, aki a film vége előtt rohant mindenkin át a ruhatárba, megtudni, hogy a film mivel végződhetett. Szinte percek alatt kiderült, hogy kétféle néző vonult fel a szent gondolatok hegyére. Az egyik csapat, zajongani és lehetetlenkedni vegyült el a másik nagyobb csapat árnyékába. Ez az utóbbi arra készült, hogy a nagybecsű alkotás teljes hangulatát, üzenetét befogadhassa. Akik pedig itt felvonultak, közelről talál-koztak a nyitott, naponta alakuló történelem üzenetével.
Felénk kevéssé ismert, Boldizsár Miklós (bemutatásával adós minden hazai média) Ezredforduló című drámája alapján készült előadást, az eredeti ősbemutató után húsz év múlva láthattuk. Ha pedig Varga Miklós, Vikidál Gyula, Bródy János, Novák Péter és Kovács Kriszta eredetinek számít, akkor már csak a hirverésre is megemlíthették volna, mi is telik vagy telt azóta. A Szörényi-Bródy kettős, bár eredeti, valamikor csakis együtthangzó páros, már az sem a szokottan régi. Kikezdte őket minden, az idő, az értetlenség és a politika sem hagyott mindent rájuk. Pedig ezektől szépen óvakodtak, igen sokáig és tartósan, elég eredményesen. A fondorlatot, melyet együtt fejtettek meg, egyetértésben olyan szépen és látványosan színre vihettek, még sem kerülhették el. Az előadói patinájuk viszont izmosodott és erélyesebben meggyőzővé lett. Az alkotás a maga nemében nagyszerű és a szívek-lelkek emelésére igen alkalmas. A mindenféle néző és a színpad között kialakuló természetes és közvetlennek ígérkező, rész-vételt biztosító kapcsolat pótolhatatlan élményt nyújt. Talán ez az egyetlen csatorna, amin az alkotó gondolat, a szerzői áldozat az előadó művészete által a hallgatóra vagy a nézőre hat. Éppen csak akkor és ott kell lennie. Látni vagy nézni kivül-belül és benne lenni abban a helyzet formálta képben. Felvonultak az emberek, mintegy népvándorlás mai modern módra. Meghallották eleink kínját az idegenek között. Istent választottak az állam és a rend élhetőségére. Fogadalmat tettek a békére, hogy sokáig boldogok lehessenek vele. Ezt a himnuszukkal s himnuszunkkal pecsételték meg. Helyesen eljáró, bölcsen fogant népekhez méltón folytatjuk, amit eleink elkezdtek. Ezt az üzenetet kaptuk és vettük. Csakhogy a mi Koppányaink élnek. Vagy éppen árnyékban tartanak minket. Vagy éppen taszítanak a kátyúk és embertelen homályok felé. Ébresztőnek, ne csak hideg zuhanyra várhassunk. Mire várhatunk? Talán ma értelem-szerűbb, mert sem húsz, sem tíz, és még csak egy év alatt se, semmit nem tanulunk, egyetlen hibánkból sem. Vajon meddig van alkalmunk időnket pazarolnunk? Vajon olyan jól állunk, hogy minden üzenet mellett legyintve elsétál-hatunk? Van-e értékesebb szépség vagy nagyobb áldozat, egyetlen dal elénekléséért ennyit jönni és várni, az alkalmas és kiforrósodott pillanatra. Aztán szerényen, a teljes mű alkotói viseléséhez méltón, és mégis felelősen a háttérben maradni.
A napi tevékenységünk állandó folyamként teremt változatos értékű termékeket. A mi dolgunk lesz az értékeket szétválasztani. A szóbanforgó előadás valósan nem tart erre igényt, mert a szerzőpáros alkotásának használt az idő, nem feledtük el, hanem újuló erővel lelkesedünk üzenetéért. Válogató akaratunk nyomán vagy ellenére, most már bizonyosan műveltségünk aranytartalékának illik tekintenünk. Úgy vártunk rá, mint egy ünnepi misére. Ne gondoljon senki rosszat, az üzenet, amire éppen joggal számítottunk, felérhet szentté lett királyunk tépelődő és népéért nyugtalan üzenetének dicsőítésével. Alkalmilag épp az egész lakóterületünk alak-jával, címerének összefoglalá-sával ért fel az ünnepi mise helyigénye. Feltételezhetően művi kitalációk és megfontolt provokációk áldozatai vagyunk. És simán besétálunk minden vélt, látható és láthatatlan csapdákba. Vásárra vittük volna Istvánt és Koppányt? Kirakodva árult minket Pista és Gyuri? Vagy az egészet, csak nem értette volna Jani? A sörtől vagy a kalácstól nem tudtunk lelkesedni? Néztük egymást értetlen. Gépkocsikkal, a szent zarándokhelyen felállított al-kalmi színpadig tolakodunk. Ha nem lenne magas, akár fel is hajtanánk arra? Áldomást mértéktelen iszunk, hangos-kodunk, és akkor lobogunk, ha hallgatnunk kellene. A nézői környezetembe a nyitányt nem hallhattuk. Csak gondoltuk. Csörtettek éhesek és etetők, az elégedetlenek és a helykeresők. Akik gondolták, hogy késtek, vagy érdemtelen valamitől távol kerültek, a sorsolásról vagy miről, valami feltehető lehetőségről, ki tudja miért, miről lemaradtak. Két sorral előbb lett volna jogos helyük, gondolják, ezért bárkin átléphetnek. Emitt valami volt diákok ünnepelték a láthatóvá lett érettlenségük támolygó érettségijét. Arrébb pesti dizőzök árulták a nagyhoni megélhetés tippjeit. A más másik rekedtre dicsérte hétpróbás magyarságát, aztán siratta magát, mert a magyarok románnak nevezték. Senkit nem izgatott, ha mögötte nem látnak éppen tőle vagy a produktuma miatt. Bár a hegyoldal kitűnően alkalmas ülve nézésre, végig álltunk és ágaskodtunk, mert előbb valakik mások nyakába ülve takarták el a kilátást. Azon aztán alig került szerencsém csodálkozni, hogy a Koppány királyellenes áriáját ütemesen tapsolva és zászlókat lobogtatva ütemesen éljeneztek. Akik egy emészthető popocska-koncerten képzelték magukat és alélt, ritmikusan dőlöngéltek vagy hevesen integettek, nem is zavartak, mert két kilengésük között a fél látnivalót még elkaphattuk. Szerencsénk volt a nagyító kivetítőkkel. Nincs felhatalmazásom azt mondani, hányan restelltük magunk mások figyelmetlensége miatt és mennyire szégyenlettük a buzgók ellenére magyarságunk. Azt sem tudom hányakat babonázott meg a puszta látvány maga, mert annak delejes volta tagadhatatlan. Pontosabban mennyi időnk van arra, hogy ennek a félre-vezetett népnek ezt az értéket megmutathassuk? Ha már látta, akkor vele megbecsültessük. Ahogy apáink tehették, még ha kényszeríttetve is. Ott voltak a lesők is. Több csoportban és több érdekből, ne mondjam érdekeltségből. A színpadtól fél és legalább, három himnusznyi távolságra, több kipirult arcú politikust is láthattunk. Illetve a távolabb maradókról is lett hírünk, nem tisztem dönteni, kinek a haszna nagyobb, ő tért ki váratlan kérdések elől. Meg nem jelenésével, hogy valaki minket ne zavart volna, köszönjük. Jelenlétük a haszonszerzés és a haszonélvezet mezsgyéjén osztozott. Volt mit hallaniuk, ha egyáltalán az előadás érdekelte volna őket. Volt akit nem ismertek fel választóik. Minek? Emlékezni jöttek, vagy menjenek? Bizonyosan nem értünk jöttek.
Az előadók és a rendezők, az előadást támogató személyzet minden áldozatát nem tudták a nemtörődömök és jelentéktelen izgágák leseperni. Tisztára vásári mulatság és zavargó néző-paródia tanúi lehettünk. Hogy hányan voltunk szám szerint és mennyi ebből a szenzációkat aratók érdeme, azt nem tudom. Azt viszont láttam, hogy mi, akik közös akarattal mentünk oda, a legenyhébb kifejezéssel élve, igen vegyes érzelmekkel jöttünk el. Valami nem talált a mérlegen. A magunk becsületére, tisztességgel számító rendfenntartással alig találkoztam, ezért erről nem akarok beszélni.
Nézőink bizonyos rétegének műveltségi szintje még nem érett meg ekkora kókuszdió megemésztésére. A hegyről való levonulás kínzó-kamrája sem kutya, csakhogy erre már nem futja a szókészletem.
Várok, türelmetlen egy újabb húsz évesre. Ősbe-mutatónak. Politikamentesen, ha lehetne. Várjatok ti is, velem, Isten és szent királyunk jámbor segedelmére. Maradjunk csendes várakozók, Isten áldásával, két-három ennyien. Jogosan öröklött kérelmeink királyi fenntartására legyünk hat-hét ennyien. Közös dolgainkat felületesen értékelők nélkül még többen. Alkalmas politikusan, ha csak lehetne.