Az aranyhalam

Itt az ajtó. Jobbra egy magas, ablakos erkély. Gyér függönye elég fényt enged át. Minden átlátható és felbecsülhető. Bentről kifelé, vagy kintről befelé. Teljes az áttetszőség. Minden meglátható. Amit csak akarsz. Balra hegyén-hátán több bútor, ami felér egy időtlen gyűjteménnyel, válogatásmentes stílusú kiállítással. Könyvek, szanaszét. Gőzvasaló, ahogy épp csámcsog rajta a rozsda. Mert nem vasal már senki. Ettől nincs éppen csend. Zajból is elég van. Bőg valami görényláda. Zavaró. Szeretem a hangos zenét, de nem ezt a mesterségesen dübörgőssé tett valamit. Nem mond annál többet, mint a szíved zaját hatványozza. A szíved zaját elkeveri. A szíved zaját átütemezi. A szíved zaját elnyomja. A szíved zaját megszünteti. Ezzel fognak kinyírni. Úgy teszek, mintha a más zaja miatt kellene szenvednem. Végül ránk is eljön a nagy nap. Tudomásunkra hozzák, hogy a francnak kellünk. Púp gyanánt valaki hátán trónolunk. Leszállhatunk, mert ellenkezőleg leráznak. Karikák omolnak, naponta többször is. Piros karikák hullhatnának. Persze, még nem találták fel a lézer átlényegítésének ezt a változatát. Ettől a piros még nyugodtan más szín is lehetne. Csak a vérnyomás dolga az egész. Nyugtatnak-etetnek. Mintha ez megnyugvással töltene el. Ezt a szobát sem akarom többet látni. A könyökömön jön ki ez az albérlet. A szemem előtt fekete és zöld pontok fürtökben potyognak. Csak nem leszek rosszul! Ha soha semmim se lenne, akkor sem kellene többé ilyen hegyén-hátán állapot. Hogy olcsó lenne, de az se.

Ott egy hatalmas kép. Poszter felfogásban. Tengerpart. A fehérebb habokon épp egy aranyhal szökken a magasba. Mintha mosolyogna hozzá. A piruette végén kiloccsan a szoba közepére. Sebesen feltápászkodik, sietve törül egyet-kettőt magán. Szégyenkezik. Szokatlan, zavart pír az ál-harcsa bajsza tövén. Látható, amint a gyönyörű pikkelyruháján a vékony porréteg átázik. Sár lesz belőle azonnal. Ilyen. Aranyhal sáros ruhában. Nemsokára visszarogyik, abba az elterült állapotába. Csak nem részeg? Harcsabajszosan. Álságosan. Nem kopasz és nincs parókája. Nem is tudom, milyennek kellene lenniük? Nézzük egymást. Nem akarom megriasztani. De nem is tudok vele mit kezdeni. Mintha földön kívülivel hozott volna össze a sors. Az agyamban közben az aranyhalas mesék vagy vicces esetek rajzanak. Három kívánságok özöne. Mosolyog, tudja, amire én gondolok. Én nem tudom, amire ő gondolhat. Azért van közöttünk némi különbség. Teljesíthetetlen gügyeségek. Teljesíthető óhajok. Szomorúak vagyunk, mind a ketten. Szabadkozik. A hirtelen kitoccsanásért, meg a kimondatlan kívánság esetleges sikertelen teljesítése miatt. Én, a sok évi átlagnál is szomorúbbá leszek. Tanácstalan. A por még szitál a becsapódás körül. Szikkad a kis tócsa. Az idő telik mérhetetlen. Na, mi lesz? 

Határoznom kellett, de a szavam elveszett. A hal vendég sokat nem maradhat a szárazon. Pláné, ha sáros. Sietek segíteni. Vizet neki sokat. A csapban éppen nincs. A tartalék vizeket is elengedtem, a friss fogásának reményében. Minek is lenne a csapban víz? Kintről kell hoznom. De honnan? Lenn a bárban nem tartanak, mert senki sem veszi a tenger és a tóvizet. Ásványvizet, azt kell kerítenem. Sietnem kell. Könnyen kaptam. Sokat. Olcsón. Sok kínos sikálás után rendbe hoztam a váratlan vendég, majdnem tönkrement pikkely ruháját. Minek kellett ennek ficánkolni? Ha most a bár be lenne zárva, ez a halacska már büdösödhetne. Jó ez a közeli boltocska. Rábólintunk. A bárt persze már többször is be akarták zárni. De mindig került valami kicsike indok. Apró ok. Egy szeletke azért. Amiért végül mégsem zártak örökre. A micsoda szerencse pedig sok emberre terjesztheti ki szárnyát. Nem kell két utcasarkot vándorolni, ha az ember egy snapszot bekapna. Este is lehet venni egy sört, vagy borvizet. Civilizáltan bedobni négy-hat decit valami erősre feltömött löttyből. Civilizáltan hazafelé tántorogni. Ha zavar a csend, akkor belekötni a villanyoszlopba. S valaki kiszól a csend megszegéséért, akkor tétova dobással az ablakát bedobni. Az volna jó. Esetleg egy jó kiadósat, hosszan öklendezve hányni. Az így nyert anyagból a visszanyerhető után lehetne kutatni. A találmányt a végletekig titokban tartani, az volna jó. De csak kifejezetten szükség esetére tartalékolva. Közszemlére téve. Ott a kockásra mívelt bazalton. Az utcai világítást az éppen illő várakozásnak megfelelően, elveszik. Késleltetve. Rendszerint. A függönyök között tétova gyertya és petróleum-lámpa fények serénykednek az utcára. Tőlem az egész fény kicsaphat az utcára. Kékesen, sárgásan. Csíkosan. Üresen, mintha függönytelen. Szabad átláthatóságot tanúsítván. Az árnyékok lengedezve sokasodnak. A sötétben maradt világban, csak a kocsmában vagy az úton jó az embernek. A bazalt köven egy csillámpalára esik valami fény. Megvillan és tükröződik. De csak ennyi. A város gazdái ilyenkor vajon mit látnak. Vagy már semmire sincs rálátásuk. A hon nagyjait nem is merem megidézni. A belátásuk nem is említem. A szemem is lassan megszokja a sötétet. Elemlámpás gyalogos tétovázik a meglóbált fény után. Botorkál. Jó a járda, vagy mégse. Az antik csapják és pökik a markukat, hogy ők majd megmutatják. Minden köpködőt és késdobáló csehót becsukatnak. Vége lesz az értelmetlen ingerkedésnek. A brutális tettlegességnek. A dülöngélő árnyaknak. Vége lesz az áram megszakításoknak. A lámpafény zebrája családias nyugalommal lépne rád és lepne be. A győzelemváró boldog arcokon a keleties öröm, indulatos könnyei patakzanak. A legszomorúbb ember is, heveny kínai mosolyba tér. Elmerül benne. Az antik boldogságtól ragyogva térnek haza. Csak azért verik hozzátartozóikat, hogy megtudhatnák, a szadista alkoholisták, ezen mit élvezhetnek. A múltkor valami olasz italt is mértek. Híre se maradt. Bor már régen nincs. Mert abban az igazság. A hal nem boros, ha nem mártás. Eddig van, s a többi nem baj. Itt jön megint a hal. Képbe kerül. Nem is vettem észre, hogy az a sötét kép miként derült ki. Aztán felszökkent a faliképre. Mielőtt elmerült volna a kép vízében, egy cédulát fricskázott ki nekem. A közhiedelem ellenére sem tudok beszélni, ennek ellenére több nyelven írok. A segítséged azzal köszönöm meg, hogy a mosás előtt és alatt amire gondoltál, azt rendre mind teljesítem. Istenem, hát nem a sötétséget dicsőítettem. Azt, ami halálos ellenségem.

Na, épp ez hiányzott buta fejemnek. Abban törtem az agyam, hogy olyanok jussanak eszembe, amiben némi haszon mutatkozik, a többit pedig felejtsem el. Éppen csak a lényegesnek tűnő dolgok egyikesem villant az agyamba.

Nem, és nem. Kevésbé tudom megítélni, hogy az egészségem vagy a soha meg nem telt zsebem, volt a fő elem a gondolataim között. Nem, és nem. Ez az én formám. Nem voltam elég okos, mert lényegesre, semmire sem gondoltam. S az alkalom elmúlott. Nincs esélyem a megfordíthatóságára. Min is gondolkodom én? Mire szeretnék emlékezni, egyáltalán? Az állandóan részegen mutatkozó környezetemre gondoltam. A sarki kocsmáig s a havi fizetésig tartó bajainkra emlékeztem. Csak épp kissé körbe jártam a gondolatot. A pótolhatatlan hiányosságok és a szegénység fokjelzői vágtattak az agyamon át. A kényszertakarékosság foglalkoztatott. Fogadok, hogy azt sem tudtam értelmesen elmondani. Akkor ezek után milyen kívánságom lehetne? Akár egy? Minek három, ha eggyel sem bírok? Hát nem elment az ép eszem?

Jesszusom, szinte szerencse, hogy nem a torzzá betegült emberek, majmok s a kiveszni akaró állatok, a nem fogyó patkányok jártak az eszemben. Arra sem emlékszem viszont, hogy valami értelmes vagy haszon dolog - tán jutna az eszembe. Vagy csak a hasznosat adatott elfelejtenem?

Ennyit kívántam volna? Meglátjuk, nemsokára. Ebből sem lett semmi hasznom, mintha ébren álmodok.

Megint elmaradt a nagy fordulat. Még ehhez sincs szerencsém.

Itt az ajtó, ott egy magas, ablakos erkély. Gyér függönye elég fényt enged át. Minden látható. Amit csak akarsz. Maradt a hegyén-hátán bútor, könyvek, szanaszét. Gőzvasaló, s a zajból is elég van. Mintha valami új irányzat dobolna, vagy a régire már ne lennék vevő? Igen zavaró, ezzel fognak kinyírni. Púp és karikák. Semmi sem új a nap alatt. Ezt a szobát sem akarom többet látni. A könyökömön jön ki ez az albérlet. Hogy olcsó lenne, de az se. Nem vagyok amerikai. Kevés a pénzem, kevéssel kell beérnem. Nem ebédelek vendéglőben, ha kívánom se. Nem ülök taxiba, ha sietnék se. Nincs elég szabadnapom, hogy kipihenhetném a robotot. Nem keresek más munkát, mert úgyse kapok. Nem változtathatok mai helyzetemen, mert ezt még nem engedték meg nekem. Nincs érvényes útlevelem, ha szeretném se. S a félnapra levő tóban csak napijeggyel halászhatok. Milyen jó, hogy nem vagyok amerikai. Mit kezdenék a sok, gagyi szokásokkal?  Ha dollárom lenne, hát itt mire költhetném?

A sarki kocsmát bezárták. Az utcai közvilágítást leszerelték. Az élelmiszerüzletben megszűntették több közszükségleti cikk árusítását. A közfürdőt felújításra bezárták. Minek lakni, ebben a negyedben? A poszter a nyáron annyira megfakult, hogy a kép lényege kivehetetlenné lett. Talán egy havasi látképet fogok a helyére biggyeszteni. Feltéve, ha még maradok. Várom a halacska fogadalma beváltását. A halacska ígéretére még sokat kell várnom. Vagy arra gondolhatnék, hogy lassan csak teljesednek az álmodott vágyaim. Kimondatlan is.

Ott egy poszter. Vagy máris kettő. Megvettem, a régit lecseréltem. Egy vízesés meg egy sípálya. Mindkettő közepén kivehető sárga foltocska látszott. Közelebbről nézve, még hal alakúnak is tetszhetett. Nosza vettem két bélyeget és a foltra ragasztottam. Nehogy valamelyik árnyékos estén megint a padló porában kezdjen fetrengeni. Még borvizem se legyen. A por még ugyanúgy szitál a becsapódás helyén. Csak hal nem látható. Sehol. De ne is legyen.

Egy kis takarítást és rendtételt tervezek. Feltéve, ha még maradok. A halacska ígéretére még sokat kell várnom. Ráérek. Számolok vele, de nem kívánom már. Bele vagyok gyávulva az esetbe.

A főbérlő felvette a főnök hatás mundérját. A szobát a télre nem adják ki. A fogyasztást rendszertelen fizették, ezért a gázszolgáltatást és a vezetékes melegvizet felfüggesztették. A döntést nem hagyták rám. Többet nem kell bajlódnom, ha mennék vagy mégis maradnék. Nem maradhatok, s ezzel kész. Ők sem maradhatnak, hacsak megfagyni nem akarnak.

Mondhatom, ez a hal jócskán belelépett az életembe.  Vagy ilyen nagy rakás semmit kívántam volna? Valami csak valósággá válott a sok tekergő és kusza gondolatból. Minden esetre, ha valaha még jön egy hal, okosabb leszek, értelmes dolgokra gondolok. Talán akkor többre is számíthatok. Talán egyszer, valami rövid időre is, amerikai leszek.

Mikor itt tartottam, bedobták az udvari nagy ablakot. A kőre egy repülőjegy volt rákötözve. Amerikába szólt. A papír kissé megnedvesedett, de nem károsult. A jövő héten kezdődött volna az utazás.

(1988)