Nusika meséje, búsika

Volt egyszer egy kislány Nusi,

s volt neki egy apuja,

s volt egyszer egy házikójuk,

annak volt egy kapuja.

Egyszer este az apuka, kiállott a kapuba,

a kis Nusi eltûnödött, mi állott az apuba,

hiszen apu sohsem szokott a kapuba kiállni,

jaj, Istenkém, mit kell nekem az aputól kiállni.

Mintha megérezte volna, a kapuból az apuka,

úgy eltûnt, hogy nyitva maradt utána a kapuka,

szegény Nusi becsukta hát a házikó kapuját,

elindult, hogy megkeresse világgá ment apuját.

Nehéz szívvel fogta, könnyû retiküljét marokra,

elõbb kiállt a kapuba, aztán meg a sarokra,

sötét éj volt, a környéken becsukva a kapukák,

jött egy bácsi, mire Nusi így szólt:-gyere, apukám.

Késõbb tudta meg csak, hogy a bácsi nem az apuja,

de akkor már tárva-nyitva volt a lelke kapuja,

Nusi pedig elmerengett, nem mesze a kaputól,

ennyi pénzt én édességre, sohsem kaptam aputól.

Magamfajta kisleánynak, ha már ilyen elesett,

jól jön, míg apukáját keresi, kis kereset.

Igy azután minden este kiállott a kapuba,

hátha egyszer véletlenül belebotlik apuba,

de ha nem hát az se baj, mert nyitva a ház kapuja,

s addig, amíg apu nem jön, jön majd a más apuja,

s jöttek is a jó apukák, felkeresték Nusikát,

hoztak neki cipõt, ruhát, friss cipót és húsikát.

Ám egy nap a doktor bácsi elõtt nyilt ki kapuja,

kisbabát szült Nusika, de ki a fia apuja,

szegény Nusit meglepte a csintalanság nagy ára,

a csalódás majdnem ráment ágyában az agyára.

Órákon át leste, mikor nyilik ki a kapuci,

s belép rajta valamelyik elkallódott apuci,

s közben olyan elesett lett, mint az erdõk verebe,

nem mondta már senkinek sem: -édesapám, gyere be.

Bús szívére, a magány vert tövisekbõl bilincset,

nem nyomta le senki többé, a kapun a kilincset,

csak a szél kért bebocsátást a nyikorgó kaputól,

de egyszer csak kopogtatott egy néni a sajtótól.

Azt mondta, hogy újságíró, aranytollú riporter,

cikket ír majd Nusikáról, kit az élet tiport el.

Igy is történt írt egy cikket, percegett az aranytoll,

s Nusikára ettól kezdve felvirradt az aranykor,

az újságból megtudták, hogy hol lakik és kicsoda,

megjelent a fényképe is, s megírták, hogy micsoda,

hogy micsoda elhagyatott, mivel nincsen apuja,

hogy a kis ház ütött-kopott, rozsdásodik kapuja.

A cikk nyomán a kamrácska megtelt liszttel, húsival,

bizony, most az ország-világ együtt érzett Nusival.

Bús szívérõl leverték a ráfonódott bilincset,

s félóránként nyomták le a kapuján a kilincset.

Nusi újra népszerû lett, vidékrõl is keresik,

mert minálunk felkarolják azt a lányt ki elesik.

De azért ti kisleányok okosabbak legyetek,

bármit tesztek, elõbb mindig lélegzetet vegyetek,

mert e mese bármily szép is, azért mégis búsika,

szíveljétek meg, hogy úgy ne járjatok, mint Nusika.

S ha egy bácsi addig mesél nektek amíg bereked,

mikor vége a mesének, ne feküdjetek le gyerekek.