Bejelentésre nem gondoltam. Természetesen, mihelyt az ember belépett az ajtón, bemutatkozik, elmondja miért jött. Ettől nem kell feltétlen íróvá válnom. Csakhogy fel kell kutatnom a helyet a mondókám elhelyezésére. Ez pedig nem olyan egyszerű feladat.
Ebben, és a hasonló bekopogási módban személytelenné lett, mintha egyoldalúvá fanyalodott a párbeszéd. Hiszen nem tudom, valóban beszélgetek-e valakivel? Ki tudja, alkalmatlankodásom nem fajulhat végzetes ellenvetéssé?
Elnézést, nem jelentkeztem hamarabb, egy kissé össze kellett szednem magam, s máris jöhettem. Tudnivaló, nagyon sürgős. Ma-tegnap-holnap többé ötven éves nem leszek, és az -új barázdát szánt az eke-brigád tagoknak egyre sűrűbben hull a foga. Ritkul a sora. Én pedig a hozzám fűzött, nagyon sokoldalúan élesztett és táplált reményeket még csak nem is iparkodom igazolni. Hogyne igyekeznék. Csak nem túl látványosan, híjával a nagy lélegzetű kampányoknak.
Marosvásárhelyen születtem, a Pacsirtatelep Bolgárkert felöli szélén, nőttem fel. A tegnap ez, még meglátszott rajtam. A belterjesen akkoriban művelt micsurinizmus egyik szép példája. A zöldségekre gondoltam, nem nyomtalan, némi önsajnálattal: érett, mégis zöld-maradtam. Későbbi közírói pályám előkészítésére jelentős lépések fogalmazói versenyek és riporteredzéseken történtek. A receptek nagyobb hányadát sikerrel végrehajthattam, mindenkor is teljesítettem, ha nem ötvöződött valami későbbi kötelezettség követelményével. Ezeket pedig rendkívül hamar észrevettem, csápjaim azonnal visszahúztam. Fogalmazási versenyt nyertem, a faliújságot lankadatlan gyilkoltam, önképzőkörieket saját akaratukból untattam, ők tapsoltak mikor - minek, középiskolásan háromszámnyi osztálylapot gyűjtöttem össze többekkel. Ennek aztán volt egy kis visszhangja, betege lett az egyik aktivistább igazgatónk. Színdarabokat olvastam, értelmeztem, írtam, rendeztem, játszottam, tapsoltam és kifütyöltem. Harminc éven át. Bankettet adtam magamnak, levonulásom alkalmából, s kitüntettem magam, türelmemért és kitartásomért. Levontam a muszáj, a parancsra kötelező részt. Rajzoltam, festettem, mintáztam. Repültem, modelleztem és pontra ejtőernyővel ugrottam. Az életem második felét Háromszékre jelölte a sors. Bedolgoztam magam egy pár helyen. Mutatós szívekbe is némelykor beköltöztem. A család melege jobban érdekelt. Nagy erővel építettem a nyugalmas családi menedéket. Rendelt és rendetlen tudósításokat írtam. Novella-kísérletekkel többször hegyeztem pennám. Főiskolán Kicsi Antal, az Ifjúmunkásnál főként Lázár Jakab és Müller Ferenc segítettek gondos bírálattal. És Szilágyi Domokos, mikor turizmusra vetemedett. Harminc éve tanítok felebarátiságot, művészetet, szeretetet és matematikát. Képző és előadóművész barátaim nagy hasznomra voltak. Nyelvem brigádműsorokon és íratlan színházon edztem. Községi önsegélyző pénztárat nyitottam, még senkit sem zártak be érte. Máig is mindenki hasznára dolgozik, mintegy önmagáért. Közben komolyabb dolgokra is gondoltam, csak nem mindig mutattam meg valakinek. Rendszerelméleti vizsgálódásaim a társadalmi rendszerre vonatkoztatták. Következményeivel senki nem dicsekedhet. Haragosaim-irigyeim és tisztelőim-barátaim, bajtársaim és ellenségeim, útmutatóim és tanítványaim pont annyian vannak, amennyit a sors és a nagykönyv kiutalt. Túlméretezett európainak nyilvánulni, Veres Péter bácsitól tanultam, aki szerint írni jobb, mint beszélni. Az írást olvasatban még kijavíthatod. De a beszédet soha, mindenki azzal maradt, amit megértett a hallottakból. Ez pedig az elmondottak valamekkora része. A hallottakról jót vagy semmit. Persze, hogy helyesen írtam. Amit nem hallottam, azt nem is érthettem. Amit nem hallottam, az nem az én halottam. Mi lenne a halottakkal? Hát nyugodhatnának békében, ha nem kellene örökké a sírjukban forgolódniuk. A feleségem beéri valami hümmögéssel. Idézem magam, talán van értelme. Mikor, kinek, miért. Ez az állandó kétlakiság zavaró, a sajátom és a hősöm érdeke szinte állandóan ütközik. Ne vinném ki ennyire magam? Hiszen csak magam körül forgolódok. Itt vannak a bajok. Ezeken és ez által taszítok. Vagy vonzok.
Menetrendszerűen:
§ bírálóim opus(sorszámozott). Az írógépem egén összegyűlt, mondom, s tudod, hogy gyűjtötték, némi nyári felhő. A feleségem, már vagy húsz éve van, beéri valami hümmögéssel. Türelmes. Ismer minket, s nem kockáztat. Alkudtunk mi, elég sokat. Neki kevesebbet lehet. Nagy bírálóm, nem tévedhet. Azt mondja, jobb volt Tamási és Örkény. Mondom, tudom Hölgyem, tiszta önkény. Tőlem aztán írhatsz, ha van kinek. Hidd el, a vállvonás is bírálat. Vacsorára jönnek sokan, várta őket, aki tudta. A haragom kaméleon. Tudatos és megrendezett. Utalásra felkészített. Nem is akármilyen. Lányom is van 79 óta. Nem a madár hozta. -Ne a nagyoknak, azoknak elegen írnak, s eleget. Mégsem fogadják meg, akkor te se tudod megjavítani őket. 86-tól fiam van, a gépek csak szépek, nem attól mennek, ha nézem azokat, s kívánsága:-Édesapám, mondjál mesét. Modernet, vidámat, s mégis meséset, frisset, hogy aztán abba vissza lehessen vele térni is, ha kell. Ha nem kell, legalább ne a farkas egyen, vagy a sárkány. Mindenki, mindent formáljon, csak ne egyen meg senki, semmit, vagy éppen semmi senkit. A mese aztán legyen rajzfilm. Vagy akármiféle film. Játszani is lehessen bábokkal. Ha akármilyen film. Mert a báb s a rajz semmi más, csak forma s csalás. Mindazért, amit nem tudunk, vagy nem akarunk megmutatni. A tanácsadóm, a családra is jusson időd, csak ígérgetsz az asszonyodnak. A kiadóm is beleszól, most eljött a továbbolvasás ideje, nincs mese. Senkit sem érdekel az öreg bútor reccsenése s a falevelek sejtelmes zizzente. Az irodájában kuksoló szerkesztő csak tudja. Szuper vagy underszónikusan suhanunk. Tudod, egy-kettőre rád kenik, hogy valami olyan formát választottál, ami már az olvasóknak nem megy. Az ügyelőm, megmondtam érthetően, ülve mindig tegye karba a kezét. Honnan tudnád, mit gondolt a hős. Írd le mit tett. Abban a velő. Mi a teendő? Barcelona-Volgográd járat indul. Írni. Nincs ülőhely. Állva. Mozgó vonatban? Vagy repülőt hirdettek? Az még rosszabb. Írni. Csak gyorsabb. Mire oda érek kész az újság. Ez az írógép is milyen nehéz. Jelzi a bombafelismerő. Zivatar készül. Írni, s elfelejteni. Az írás nem köszön vissza. Tele a fiók. Meghal a tulajdonos. A fekvő írás műfajtalan. Tele a kosár. A repülő írás örvényt kavar. Olyan eső lesz, hogy na. . . aztán szivárvány. §
Mikor valamit végig leírhattam, kalaplengetve elköszönünk egymástól. Írásaim szeretnek nélkülem élni. A korszellemhez ezzel kitűnően idomultak. Ezért mihelyt becsukhattam a füzetet, attól kezdve mással lettem örökösen elfoglalva. Soha nem gyűlt annyi össze, hogy gyűjteményként valakire rásózzam. Hetvenben az árvíz, hét év múlva földrengés, aztán ismert és ismeretlennek vélhető, nekem kötelező tettes károsított. Sok vázlatom és kész írásom elveszett. A nyolcvankilenc sem maradt nyomtalan. Hazudni kár, de annyit érdemes, hogy ennél sokkal szélesebbet is írtam, s felvállalni ennél többet is feltétlen érdemes. (Még használtam álnevet is, kevesebbért semmit nem vesztettem, mindig valakiben, valamiért barátokat kerestem, s mikor felfedeztem. )
Agyépítésznek álmodom, vallhatom magam. Ha pedig, bizonyosan, van benne göcs, vagy csonka s hibás, azt szokás szerint nem láthatom magamtól, de figyelmes rávezetését megköszönném. Köszönettel tartozom a felkínált helyért.
Amíg el nem felejtem, köszönöm, ha látatlanba fogadott. Az se baj, ha ráér, s megnéz. Nekem jót tesz, mert minket rendszerint néznek, nem elég sokszor látnak. Jó szemmel. Hála van, amikor néznek, semmit sem látnak. Emellé egészeges, boldog és eredményes újévet illik kívánnom.
(Sepsiszentgyörgy, 2003 )