Addig leszel csak boldog, még nincs törvényes dolgod / Ötödikes tanulókkal

Az egyik korábbi ötödik osztályomban, már három éve múlt, nagyon vegyes gyermekek gyűltek össze. Hogy bomló vagy rendezetlen egy család, az senkit nem izgatott. Hogy az anyuka a nevelőapával és a gondjukba levő gyerekekkel egy helyen alszik, az sem volt tétel. A közös fürdő sem jelentett intézkedésre serkentő momentumot. Inkább a munkanélküliség, poharas apai tiltakozása és egyes anyukák, vagy nővérek falatszerző munkaköre volt a zavaró. A gyermekekkel való törődés igen alacsony szinten valósult meg, vagy teljesen elmaradt. A csapatnak négy olyan tagja volt, akik osztályismétléssel fűszerezett nemtörődömséget tanúsított. Két tanulóm pedig messze lemaradt a szellemi elvárások legkisebb kérelmeitől. Engem pedig az iskola részéről, állandóan lényegtelen feladatokkal zaklattak. Csak ne tudjak a valós problémák felderítésével és orvoslásával gondolni. A szerencsétlenségemet fokozta egy cigány leányka jelenléte, akit állítólag Karácsony előtt férjhez adnak. Ötödik osztályban… Lassanként, minden közösség építő foglalkozást, egyebekkel helyettesítenem kellett. A szerelem, az udvarlás és a partner tisztelete került előtérbe. Tisztában voltam, milyen hajszál vékonyan lebegünk a tévút felett. Ezek valóságban nem ennek a korosztálynak a gondolati és érzelmi világához valók. Fokozatosan féltékenységi és partnerszerzési jelenetekkel kellett vívódnunk. Alig volt rendelkezésemre álló motivációs vagy hasonlító példamutatás. Nem várt jelenségekre kellett megoldást kerítenünk. Szűk válogatási körben mozoghattunk. A tanulás és a közösség a második jelentőségi szférába szorult. A Nevelőtanács nem tolakodott használható megoldásokat találni. Ötödikes szinten ezek a dolgok nagyon álomszerűnek hatottak. Senki nem fogadta el, hogy a tanulók nem részesültek alkalmas előnevelésben. Az általam mutatott és dicséretesnek tartott példákat és normákat ők rendre vagy nyiltan vagy csak utalásokkal megtagadták. Eléjük állított feladatos helyzetgyakorlatokat egyben lefokozták, hogy ezek a dolgok náluk lehetetlenek. A döbbenet határán tántorgó pszichével és ingatag osztálylétszámmal szinte biztosra tudták, hogy nem őket fogják előszedni, ha bármilyen gazemberkedésbe kezdenének bele.

Történt egyszer, hogy az iskolában csőtörés lévén, mindenki üvegecskében hozott magával vizet és teát, mert más folyadékbiztosításunk nem volt. Az egyik bukott legény, aki egyik dundiért epekedett, társával kimaradt a biológia laborba vonuló csapatból. Az üres osztályteremben egy óra állott a rendelkezésükre. A lánynak bizonyos gondolt mennyiségű méregtelenítőt, hashajtót és idegnyugtatót tettek üvegébe. Kiterjedt figyelmük, hogy a rajtakapást megtévesszék, még három másik üvegébe is betették ugynazt a keverék - adagot. Az osztály többi tanulóját sokkal, kevesebb pirulával, de egyenletesen adagolva, lepték meg. A panaszok a következő szünet vége előtt, kezdetüket vették. Minden tanuló valamit kifogásolt, különösen négyen jelentettek hevenyebb jelenségeket. Az üvegecskékből tizenegy próbát, benne hat súlyosabbat tudtunk azonosítani. A többit korábban elöntötték, vagy viszolyogva megitták. A mentősök és a rendőrök erősen gyorsan átestek a dolgon. Az összes tanulón egy átlagos két napos fáradékonyság, négynek hasfájással is járt. Részletnyilatkozatra nem szántam magam, a rendőrségi vizsgálat nem nagyon haladt előre. A négy has csikarós gyerek közül két szülője tett feljelentést, de azután alattomban visszavonta. Mikor megköveteltem a feljelentés folytatását, a rendőrökkel mentem szembe. Senkinek sem tetszett, hogy nem tudtuk, kire csap le az igazság ökle. Mikor a vizsgálati jelentés támogatására készült beszámolómmal elkészültem, már nem is volt olyan fontos. Egyelőre vigyázzak jobban a gyermekekre, aztán majd szólnak. S mintha eltűntek volna az életemből.

Egy év múlva egy bandabeli gyermeknél valami pasztillát kaptak, Nagyméretű kihallgatást kezdeményeztek a gyermekek között. A vizsgálódó rendőr kitette az asztalra a papírjait. Ezek tetején az én iratcsomóm. Ceruzával ráírva: PROPUS URMARIRE PENALA. Szinte kiakadtam. A kihallgatást megtagadtam. Kértem, hogy csak a parancsnokkal óhajtok beszélni. Végül kiegyeztem, a helyettesével is. Magyarázatot kértem. Arra hivatkoztam, hogy senki nem értesített, mivel vétkeztem a törvények ellen. Hát semmi megnyugtatót nem tudott mondani. A nyilatkozat helyett egy kérvényt fogalmaztam meg, melyben kértem, hogy hozzák tudomásomra azokat az ismérveket, amelyekkel alkalmat adtam a bűnügyi nyomozásra. Hivatalos választ kaptam. Jelenleg, nincs, nyomozat semmilyen, velem kapcsolatos ügyben. Velem kapcsolatos ügy? Mi mindennel hozhatnának kapcsolatba. Istenem, irgalmazz! Bűnügy. Nincs ilyenről tudomásom. Azt mondta a parancsnok, hogy számtalan olyan eset van, hogy bárki valakivel kapcsolatba kerül. A dossziém fedelét tisztára radírozták. Erre átvilágítási bizonyítványt kértem, azt írták tiszta vagyok.

Tessék ezen elmélkedni. Mert a véletlen nélkül nem akadok rá, sohse tudom meg, hogy ha figyelnek. Még valamit kitaláltak volna rólam. Sőt a homlokom felett lebegne egy lehetséges ítélet kérése. Csak én gondolom bűntelennek magam? Izgatott a lehetőség.

Nyugtattak. Ettől aludjak nyugodtan. Könnyű azt mondani.