Verjen meg a török átka / Bronzgyűjtéskor ámulunk

Mondhatom, az első ötven évemben, a törvénnyel egyszer találkoztam. Ezt a találkozást emlékeimben és átélésben ma is komolyan veszem. A sok tanulmányi és gyakorlati próba között, az általános iskolás koromban, a Pionírcsillagért színes fémet kellett nagyobb tömegben összeszedni. Nem tudtuk, hol kezdjük. Akárkit kérdeztünk, biztattak keressünk és kutassunk, mert az eredményes lesz. Aztán az iskolai pionírparancsnok csúfolódásán kibuktunk, aki ráadásul még a határidővel is riasztotta pipogyaságunkat. Elkeseredésünkben, kimentünk a Kicsi állomásra. Minden őshonos ennek nevezi ma is. Ott a holtvágányokon álló keskeny és széles nyomtávú kocsikról, szinte minden mozdítható rezet leszereltünk. Annyi bronzot szedtünk össze, hogy a mi iskolánknál négy – ötször nagyobb iskolának is becsületére vált volna. A nevezetes gyűjtőmunka, a nyüzsgő vasutasok szeme láttára történt. Egyet nem pisszentek, egyet nem szóltak, hogy gyerekek, ti ezzel ne játszatok. Nemsokára az indóházzal szemben levő ócskavasasnál, leadás helyett a vasutasok visszafoglalták a szerzeményünket. Egy nagy fenyegetésen és némi ijesztgetésen kívül, más nem esett. Még a rendőrök is, akiket ellenkezés gyógyítására vezényeltek ki, a hasukat fogták, hogy a sok buta gyermek, a töméntelen munka után ott maradt árva picula nélkül. Később derült ki, hogy a vasutasok még örül(het)tek is, a mi önkéntes munkánknak. Hiszen egy halom szabad időt termeltünk meg nekik. A lehetséges büntetés meglebegtetett hideglelős frásza ettől nekünk, mondhatom elég sokáig tartott. A Pionírcsillagot ezen az áron persze nem kaptuk meg, sőt továbbra még, szándékkal késleltették. Majd egyszer nagy későre, mértéktelen nagy papírgyűjtésre cserélték, amit aztán sikerült teljesíteni. Ettől kezdve, mindent elkövettem, csak a törvényes emberekkel dolgom ne legyen. Már akkor kialakult bennem, hogy a törvény embereiről, ha kiagyalók, ha felügyelők vagy éppen végrehajtók, valami eredő kettősséget feltételezzek. A begyemben mélyen nem hiszek maradéktalan, azokban az emberekben, akik feladata a törvény betartásának ügyelete. Ha találnék mintapéldányt, talán megváltozna véleményem, de kiskapuk keresése és találásának művészetében, mindig törvényes emberek segédkeznek. Az alkalmas példák híján, maradok a kételkedésem mellett. Jobb, ha lehet elkerülni őket.

Ment is eleddig.

Neveltetésem, tanulmányaim és képzettségem következményeként tisztában vagyok az átlagos állampolgár jogaival és kötelességeivel. Tudom azt, hogy a törvény ismerete és tisztelete, nem vitás kategória. Egy rendszer tartalmának tanulmányozása, a rendszer elismerése, követelményeinek betartása, nem saját akaratból történik, hanem magasan hűségeskü szintű aktus. A bűn elkerülése nemcsak állampolgári, hanem vallási feltételek tiszteletét is meghatározza. Az már régen nem ér fel magyarázattal, hogy 1990 előtt tűzzel – vassal küzdöttek, és nyomorgattak azért, hogy a vallással kapcsolatos erkölcs értékeit közömbösítsék. Volt olyan munkatársam, akinek emiatt el kellett mennie a tanügyből. Nem egy olyan próbán vergődtem keresztül, amikor a próbát kiagyaló, arról akart meggyőzni, hogy az általa javasolt erkölcsi és gyakorlati értékek magasabb rendűek a felebaráti és egyházi törvények által sugallt jogrendnek. Nem jártam rosszul, hanem színleltem, ha muszáj volt, rábólintottam. Mindazok ellenére a lelkemben fennmaradt az eredeti elképzelésem, sőt tovább építettem. A fentiek nálam kiemelt tiszteletben tartást élveznek.