Definició helyett

Ezt a kis kirándulást, a világ feltételezett örökös rendjébe, szinte soha nem akartam rendszernek nevezni. Mégis a szervezettsége, követhető egységes és ellentmondás mentes üzenete miatt, megkivánta a rendszerként való elbánás módot. Sokakban a rendszer név más gondolatokat ébresztett, s a társadalmi veszélyessége miatt inkább óvakodtam használatától. Szívesebben önszerveződő igényességnek, szerves harmóniának vagy szabályosságtannak emlegettem. Megrökönyödött arccal többször találkoztam, mind tétován bólogató fővel. Példám van rá, hogy máskülönben neves szerkesztő még a tartalomjegyzék elolvasását sem előlegezte nekem. Nem hitte, hogy valamit is gondolhatnék ebben a témában. Mi az, hogy szabályosság? Volt aki nem látta ebben a rejtöző témát. A közölhetőség politikájába pedig nem szeretnék most belemenni. Egy percig sem az olvasóközönség meghódítására törtem, de egy bizonyos terjedelem után legalább érdekelt köröknek el kellett volna mondanom, az akkori állapotában. Az előre ítélkező érdektelenséget nem értem, a közművelődés iránti felelőtlenség megnyilvánulásának és konyelmű értékkezelésnek vélem. Mégha az illető szaktekintély olyan nagy dolgot is láthatott tévedhetetlen maga körül. A kevés alkalommal a végezetig kifejtett dadogásom pedig, semmiképp nem igazolta a közérdeklődés és közmegértés felől táplált reményeim. Mert néhány mondat után leintettek, túl magas a saxofon.

Volt kezdetben

A rajzolás során megtalált diszítőelemek, a tanulmányok során talált ismétlődések szeget ütöttek fejembe. Érdekelt a honnan jövetelünk, a róvásírás némely titkainak megfejtésekor a képírás bajai jöttek elő, megtudtam az egyes népeknél használt némely írásjel azonos alakjának magyarázatát. Felmerült a teljes elektrontelített kémiai elem gondja, hat különféle időt ismertem meg néhai fizika tanárom nagy búsulására, izgatott a keresztszemesek jelrendszere, a betűk mögött még egy jelzett üzenetet véltem felfedezni. Ezzel pedig szinte semmit sem mondhattam el a lényegről. Egy időben átgondolt edzésprogramon vettem részt, a közírói pályára való felkészülés reményében. Bármilyen témában lapoztam, hamarosan valami arra emlékeztetett, mintha ezt már láttam volna. A gondolatot először 1968-ben, majd bővebben 1969-ben, Veres Péter magyarországi íróval osztottam meg. Azt ajánlotta, hogy ugyanezt a gondolatot vázlatosan, négy-öt barátomnak meséljem el, mert az elmondással az ötlet még csiszolódhat. Ha valamilyen hiba lenne benne az alkalmi magyarázatkor kibúvik, mint a szeg a zsákból. Elsőnek Szilágyi Domokosnak meséltem, aki azonnal elfecsegte lelkesedését Plugor Sándornak. A modell akkor még egyáltalán nem létezett. Csak a gondolat próbált képszerűségeket csoportosítani. A kigondolt modellt elmesélve ő is elfogadhatónak és szükségesnek tartotta, de nem hitte, hogy ezt a nemesnek mutatkozó gondolatot a mindennemű hallgatók le tudnák nyelni. Bizonyos támpontok rögzítését elengedhetetlennek tartotta. A feldolgozásban nagy lépést tehetnék, ha például a Hasszmán-fivérek, először hallottam róluk, megszállottságát megismerném és átérezném. A szeletjükhöz nyúlni semmi bátorságom nem volt. Mégis támogattak, mikor hagyománytiszteletükről biztosítottak, képanyagot adtak munkámhoz, több rendben is. Így jártam Lázár Jakab Lászlóval is, aki váltig biztatott és kitartó észrevételeivel segített a közérthetőség környékén maradni. Kicsi Antal a teljes nyelvi tisztaságra sarkallt és nem hiába, mert a jeltanban ez nagy hasznomra lett. Talán egy néhány dolgot ettől jobban értettem és láttam. Müller Ferenc két Ifjúmunkás matiné díszletében és IM-oldalon indította a székfoglalásom, jeles kritikus módjára nem engedett elveszni az elszabadult általánosítások kinálkozó világában. Pusztai Péter Kós Károlyhoz uszított, megalapozottan. Ő a dolgot azonnal átlátta, egyébbel segíteni nem tudott, óva intett arra, hogy a merész általánosítások mezejére vetődjek. Valamely területen helyesebbnek találta a mélyebb értelmű helyzetelemzést. Majd többen arra ösztökéltek, hogy az általam emlegetett motivumokat rajzban raknám egymás mellé. Ez egy rettenetesen nagy munka lett.

A rövidség ára

Mihelyt nekifogtam, azonnal terjedelmi gondokkal találtam szembe magam, hiszen a modell teljességében végtelen lehetne. Hűtöttek is, az odafigyelő kevesek, ne markoljak nagyot, ne törjek a teljes általános felé. Maradjak a fogható és használható minták talaján. Senki nem gondolta mennyire rövid időm van a dologra. Amellett, hogy mindannyian csodálatos gondolatnak tartották, nem jósoltak semmi jővőt neki, egyik hallgató-bíráló sem hitte, hogy ekkora terjedelmet valaki megfelelő figyelemmel kisérjen, a figyelhetőség támogatására bárha valamikor nyomtatásban kiadhatnám. Az anyag pedig minden beszélgetés alkalmával bővült és izmosodott. Három százlapos nagyalakú számtanfüzetet és több aktatartónyi irólapot rajzoltam tele a lehetséges, szabályos vagy nem, egyszeri előfordulásokkal. A mesélő szöveg is igen terjedelmes volt. Egyes pontokkal kezdtem, pontfolyamokkal, szabályos és szabálytalan pontrácsokkal folytattam. A tizenhatos négyzetrácsoknál és a huszonnégy pontos szerkezetű téglalapoknál megálltam. Csupa vonalas és négyzetrácsos ábrákkal lett tele a világ. Keleti szám és írásjeleket stilizáltam, róvást hasonlítottam és keleti díszítő vagy írásmintákat fejtettem meg. A héber és sémi írásjelek pontszerűségét kivallattam. A róvásírással való egyezőségeiket hosszan elemezgettem. A tódák napjele olyan, mint a székelyeké. A kisgyermekek Kongóban is ugyanazt rajzolják, mint nálunk. Csak ne kérje őket senki arra amit éppen látni nem akarnak. 1973 telén fejeztem be. Szerintem a tengelyes tükrözés és a szokott síkbeli elfordulás nem jelent alaki elváltozást. Különben a változatok jogos dolgok, de a forgatással származtatottak már nem annyira. A természet sem ismétel, csak változatokban gazdálkodik. Ez legyszerűsíthette volna a dolgom. A pontok, mint szabályozott alkotóelemek osztályozását a kolozsvári Radó Ferenccel két alkalommal is alaposan megtárgyaltuk. A Hilbert-féle geometria szemlélet mentén magyarázott elemi viselkedéseket elfogadta, a null felé tartó sugarakkal ellátott gömb alakú pontjaimnak hümmögött, a népi hagyományokra támasztott napjaim, virágaim, prím számosságú díszítő mintáim ledöbbentették. A modell filozófiája megdöbbentő, a matematikai váza kétségtelen volt. Egyrészt szigorúan matematikai alakzatokban rejtöző helyekről mondtam ötször tíz osztályozó axiómát. Az ötös rendszer egy kissé a geometria bűvős számmisztikájára utalhatott. Nem hitte egy pillanatig sem, hogy eszemnél vagyok, a matematizálás tűrőképességén túl esett, amit én összehordtam. Valami hatalmas minőségi háló létezésének jóslatát helyeztem kilátásba. Egy általános iskolai tanártól ez túl nagy merészségnek bizonyult. Pedig csak arra kerestem magyarázatot, hogy minek keresgélnénk a természetes renden kivül másabbat. Az már van és kipróbáltan működik. Nemde ezt kellene jobban megismernünk? Ezen a környéken tartalmilag egyet értettünk, csak a kivitelezhetőségét mégis megkérdőjelezte. Ebben maradtunk.

Közben a modell szinte kérdezetlen rámutatott, hogy a kisgyerekek, ha iskolába mennek rendszerint összeroppannak. Nem a kevés gyerek, hanem a túlnyomó többség. Az ősi vele jött jelrendet és szabályosságokat az iskolában oktalan ismétlésekkel elfojtják és kiölik, nemegyszer helytelen szempontok szerint kipróbálhatatlan ismereteket szajkóznak. Az emberi kényelem és félreértett hagyománytisztelet veszteségeit nem lehet pótolni. Pontosabban nem kell, mihelyt igény támad irányában, szinte magától pótlódik be. A modell alapján megjósolhatóvá vált a túlméretezett felhasználói társadalom csődje, felelőtlen hagyomány felhagyásból származtatható értékpusztítás. Gondolatomban a nyugati egységes hagyomány-mentesség majmolása felmérhetetlen károkat okoz az olyan népeknél, akik a fennmaradásuk érdekében még az ősi hagyományaikat is komolyan konzerválták, illetve igyekeztek törzsében megtartani, előnyükre. Akik az elfeledést gyorsítják, azok tipikus népellenségek. A képbe akaratlan betolakodik a Káin családjának tragédiája s a Noé féle tragikomédia ismétlődésének feltétele. Nem szentségtörés a Pepsi örület emlegetése és a nemzeti hagyományok elfojtásában csúcsosodó hatása. A modellem elveti a primitív és kulturálatlan ős képét, aki olyan dolgokat épített és munkált meg, melynek párját nem tudjuk jelenleg felmutatni. Elég sok dolgát a művelt ősnek annyira elfelejtettük, hogy tucatjával kell dolgokat újra felfedeznünk, illetve nem vagyunk képesek előnyösen jobbat felmutatni. A szabálygyűjtemény modellje választ sugall arra, hogy bármely vidéken sarjadt őseink igen sok hasznos dolgot birtokoltak, ha alkalom nyilott az utódnak átadni, akkor eljutott sokakhoz, ha az átadó nem csatában és sírban veszett. Az Ifjúmunkás komolyan, az Utunk és a Korunk langyosan érdeklödött, aztán mentegetőzés nélkül elzárkozott. Sok volt amit összeszedtem és hirtelen csak az asztalra tettem, sokkolt mindenkit akivel nem tarthattam előmagyarázatot vagy csak az eredményt látta. Volt benne ekkor már a soknál, sokkal több. A székelykapukra faragott jelektől a keresztszemes mintákig, épületfa illesztések és fahídak, a népi lakásrend, fűtés és vízvezetés, szakaszos legeltetés időszakos és tájlakással, a kisgyermekek napjától a földre terített falú lakóházakig, a virágok szirma és levélminta, az életfák és rózsák, vadállatok bajai és életláncok, nagyemberek kálváriája, varázslatok, árvízek, tündérek és édesanyám, több miért és nagyon sok talán azért, Istenem majdnem minden ami körülvesz. A fölösleges magyarázatok feltétlen untatták a hallgatóságot. Itt minden szigorú menetrend szerint dolgozik. Csak fel kell ismernünk és máris a mienk. Nem szabad erőltetni, mert az avatatlan kérdésére begörcsöl. Jelesen vissza utasít, hiszen rajtunk kivül olajozottan működik. Látható, hogy ránk se ránt, de hasznát sokban láthatnánk. Meggyőződésem, hogy csak a haszna miatt kellene vele foglalkozni.

A félelem ridegsége

A megkérdezett kisebb-nagyobb szerkesztők mind hidegrázást kaptak a terjedelmes kihívástól. Nem merték felvállalni. Pedig valami négy év alatt ott tartottam, hogy javasolnám több éves iskolai oktatásra, környezetismeretből. Aradi József még 1974-ben adott tanácsát hajlandó lettem volna a közölhetőség miatt meghallgatni, két évig még gyúrtam és szeleteltem az anyagot. Nem ment összébb sehogyan, mintha megbabonázták volna, csak egyre dagadt. Hirtelen minden abbamaradt. 1977-ben hirtelen meg kellett válnom az anyagtól. Egyszerűen elvitték, több más személyes dolgommal egyetemben, s bár megigérték, máig sem hozták vissza. Nem pofáztam sokat érte, mert nem akartam ezen az áron a közfigyelem középppontjába kerülni. Alakuló saját családom jővőjét sem akartam kockáztatni. Féltem a bele magyarázható valamik által veszélyessé lehető következményektől. Mert az értetlenség és az akarnokság, talán a legnagyobb veszélyek hordozója.

Önszorgalomból és unalomból még el-eljátszottam vele, de tartottam a kilátásba helyezett fenyegetéstől. Ha a társadalmi és politikai rendszerre veszélyesnek tarthatóként bírálják, akkor lesz nemulass. Mondhatom, lecsendesedtem. Egy idő után beállítottam fékeim, érdeklödő kérdésekre kikerültem a választ. Nem is zaklattak többé vele. Vagy nem sikerült az anyag használható fordítása, vagy nem értették meg az üzenetét és nem tudtak mit kezdeni vele, vagy bebizonyosodott ami a rend sajátja, hogy nem emberi alkotmány. Az Istenség és istenesség dolgát pedig kerülték és kerülik, a tömjénfüstös környezetével egyetemben. Az ember javára készült, az ember érdekében van, ha megtanulja használni. Nem kell újabbat alkotnia. Jószerével nem is tud, amíg nem érti az éppen adott környezetét. Márpedig semmilyen állam nem érdekelt abban, hogy emberkéi nagyon értsék a világ dolgait. Még egyszer elölről, viszont nem kezdeném.

Ajánlás

Először budapesti Szalatkay István építésztől hallottam, hogy ehhez a modellhez hasonlót valakik még alkottak. Nem tudtam meg, mire jutottak. Érdeklődésemre budapesti Kiss Csaba, történész barátom akkortájt említette, hogy a dologgal talán épp ilyen gondolatok mellett, Magyarországon Molnár József és környezete foglalkozik. Az én eredményeim szintjét sokkal bővebben hagyományápolásból, alaptéziseit filozófikusan fennebb ismerik és van olyasmi amiből annál többet is ki tudtak belőle csiholni. Örültem neki, mert én egyedül küzdve, nyilván kevesebbet tudtam felölelni. Megpróbálom ugyan, foszló emlékeim szerint itt egyik-másikat megmutatni. Teljesen veszni hagyni nem érdemes. Csak tudjátok, hogy valakit ez itt is érdekelt. Hivatkoznék kérdezetlen Molnár Józsefre, ha többre jutott nálam, hát feltétlen olvassák el őt. Fontos, hogy bárki aki a felismerés birtokába került, az emberek asztalára próbának letegye. Én nem jutottam addig, az én ismert környezetem nem igényelte a hozzájárulásom. Az én környezetem olyanokat feltételezett és mondott a jószándékú dolgomról, amihez semmi közöm. Az ötlet értékesítésére és befogadtatására nem kerülhetett sor. Akkor nem született meg az avatott hallgatóm. Örülök, ha valakinek jobb szája van, vagy okosabb üzletfele, akivel eladhatja felfedezését. Használni kell, emberek! Azért hagyta meg nekünk a Mindenható, hogy eljöveteléig ne legyünk magunkba. A rendszer vigyázzon ránk. Hogy el ne tévelyegjünk a kijelölt csapásról.

A szabályosságok örködnek.

A szabadkőmívesek ne reméljenek többet a meglevőnél.