Egy utcányi nép vagyok
Születtem a Mars és a Vénusz egyik együtt állásakor. A két bolygónak, ehhez persze semmi köze. Annál több, a függõ belemagyarázásoknak. Azt hiszem, ez az örökös külsõ kettõsséget hirdetõ vélekedés belopta magát énembe, jelen van mindennapi környezetemben. Mert a környezet az nem téveszt szem elöl. Bár a Mérleg olyan csillag-együttes, amely az eldönthetõség és az egyensúly jelképe lehetne, a mindenkori lebegés a két bolygó környezetében teljesen mást is hordoz. A Mars hozza a lázadást, a harcot és a reformer tevékenységet. A Vénusz a nyugalmat, a békét és a szeretetet árasztja maga körül. Az ellenfeleim és barátaim ritkán érnek rá mozdulataim megérteni és értékelni, számtalan támadásba van részem emiatt. Oktalan. Megnyilatkozásaim nem csak a veszekedett harcot jelentik, csak az igényt az újra, a jobbra és az emberibbre. Ami azon túl van, arra sajnos nem terjedhet ki törõdõ figyelmem. Szerencse, hogy az elfogadott és világosan leszögezett nap csak éppen 24 órás.
Több árvizet szenvedtünk, aztán szépen elköltöztünk a környékrõl. Bontási tervben is szerepeltünk kéretlen és akaratlan.
Képek: 10, 17, 26, 33, 46, 51,
Tanuld meg
Korai tanulmányaim, szülõvárosomban, Bolyai Farkas és Bolyai János fizikai és szellemi hagyatékának környezetében végeztem. Nem hagyhattam figyelmen kívül Farkastól, a csillagok bár hidegen szikráznak, nem a pengefényt kell számon tartanunk tõlük. János hegedülni tudását nem hagyhattam csodálatlanul, ám én szívesebben és jobban rajzoltam nála, soha nem tanulhattam meg zenélni és énekelni. Késõbb a matematika és a fizika terén gömbölyítettem tanulmányaim, közmûvelõdési feladat vállalásaim miatt, állandó idõszûkében. Aztán csak a matematikára értem rá, amit csendesen tanítok ma is. A színkörben egyre nehezebben teljesítem vállalásaim (fel is hagytam vele). Kedvenc kísérleteim szoros kapcsolatba hoztak a színpaddal. Harminc éves mûkedvelõ színpadi szolgálat van mögöttem. Sikereim száma egyenesen arányos a legyintõ irigyeim számával. Amit hiányolva bánok, annak itt még ma sem jut elég hely. Talán soha nem fogják sorsunk irányítói ennek szükségét észrevenni.
Bár a természetes világunk tele van kihívó szerelemmel, mi naponta gyarló szeretetünk pazarlón foszlatjuk. Van, amikor szokásból és meggondolatlan. Egyetlen alapítványom a családom. Pedagógus feleségem csak ennek fenntartásában bírom segíteni. Lányom és fiam diákok. Csak pénzügyi gondjaink vannak. (Itt valamirõl nem szívesen beszélünk, amirõl azt hihetjük, a mi nagy és szentté lett titkunk. Talán vagy éppen bizonyosan ismerõseink ezt mind jobban tudják rólunk. Nem sokra jutok, de az adósok börtöne még nem fenyeget. A Maros partján nõttem fel egyféleképp. Most talán attól tarthatok, hogy ne kerülhetnék az Olt partjára, hajléktalan). Fenyegetõen csökken a természetes igényszintünk.
Képek: 8, 11, 16, 37, 39, 42, 49,
Gondjaim voltak s lesznek
Elsõ perctõl érdekel a tanügy reformálhatósága. A hivatalos fórumokhoz összesen háromszor fordultam, válasz nélkül elnézték nekem, hogy hittem betöltött hivatalukhoz méltó alkalmasságukban. Amellett rendelkezem egy kidolgozott reform menetrend-tervezettel. Több munkatársammal magyar nyelvû feladatgyûjteményt kezdeményeztem. A megfelelõ kiadó és támogató keresésében eltelt négy év alatt, sokszor átalakított kéziratunk aztán megjelenhetett, Matek-étek címen. Szinte 3500 feladatot ad át általános iskolásoknak. Olyan, mint egy hízókúrás könyv. Heti-napi receptet ad a tananyag megfontolt követésére. A tanár és a szülõ csupán mennyiségi számonkéréssel is követheti a tanuló munkáját. A minõségi mutatót az egyes füzetek befejezése után érezheti a tanuló. Fõként, ha már be is fejezõdött az agyhízlaló kúra. Tankönyvet csak azért nem írunk, mert nem vagyunk méltók arra, hogy a tantervet velünk is elõbb ismertessék. Máskülönben az Alkotmány kiagyalói és a csak papíron létezõ tanügyi törvényes szabályozások nagyokosai errõl is gondosan intézkedtek. A teljes mértékû esély egyenlõtlenség elve alapján. . .Ezzel is célba vették a legmélyebben fekvõ völgyet. Arra tartunk. Ebben persze értelmes és érzelmes egységben.
Ezúttal is, mint máskor, a reformból nem lesz semmi. A tehetõsek nem is akarják. És most nekik áll a világ.
Több írásom tartogatom kiadásra, de még a látszatforradalom után sem oda alakultunk, ahol ezt megengedhetnénk magunknak. Továbbra is pártérdekek és székhez ragasztott fõszerkesztõk döntenek a sorsok felett. A kellemetlenség feltételezése szubjektív dolog, miért ne kerülnénk el megfelelõ ívben.
Képek: 2, 14, 23, 24, 35, 36, 47,
Itt születtem
Egy erdélyi szakember (iparos, vállalkozó, gazdász, szolgáltató) mindig megengedhetett magának egy szoba-konyhás magánlakást. Ha az udvarán át tudott köpni, akkor egy gyümölcsfát is ültetett, majorságot is tartott. Fel tudott nevelni öt-kilenc gyermeket. Feleségének cseléd vagy bejárónõ segített. A kapuja elõtt nem más sepregetett. Hetente egyszer vendéglõbe ebédeltette a családját, õ maga legalább kétszer eljutott a kávéházba. Évente egyszer Karlsbadba, vagy legalább Herkules-fürdõre mentek. Esetenként Borszékkel is beérték vagy ráfejeltek egy korábbi vékonyabb kiruccanásra. Egy kis rendszeresített pihenés már rég nem luxus. A gyomor ideget és a holnapfélést rendszerint nem ismerték. Kivétel a nagy háborúk idején. A pénteki és a vasárnapi cipõjét nem téveszthette össze. . . (Néhány francia-mániákus intézkedett róla, hogy ezt a mesét még elmondhassam erdélyiül, de ne élhessem meg erdélyiesen). . .Nincs ebben semmi kivetni való, és határozottan semmi köze a valamennyire majmolt nyugatias modernkedéshez.
Kinevezett és okleveles szakemberi lakásom egy hétemeletes, szocialista, beton-kaptárban van. Több éves bankkölcsönnel váltottam meg, mert a bérleti díjat már nem bírtam cérnával. Karbantartási kilátásaimra nem is merek gondolni. A levegõben lebegõ százötven köbméteres betonkocka gyanánt, az életem netovábbja. Kocsit nagy nehezen egyszer vettem egyet, de kikopott alólam örökre. Hiába lenne igényem, vagy érdemem valami többre, ha nem nyerek vagy lopok, többre nem vihetem. A magam tiszteletére szorultam, mert mástól származó becsülésre ritka példa. Vagy annyira nincs, mint a péntek 13-án.
Köpök. Akarom mondani:
Képek: 6, 7, 13, 19, 41, 43, 48.
A szép, mint fogalomhordozó
Egy keleti csillagjós bölcsesség-gyûjteményében a Fehér Ló arra való, hogy szeresse és becsülje a szépet. Alkosson, ha tud. Mikor nem tud újat alkotni, akkor akár újjal is, mutasson rá a szépre és a jóra. Rajzolni is tanultam. Többek között Incze, Bordi, Petelei és Plugor nevezetû irányítóim emlegetném. Nem készültem ebbõl élni, nem is lehetett. Hát a lehetõség és a szükség mentén éppen eléggé felkészítettek. Mire hát? Tanítson másokat, aki tud (Tamás, Soó, Várteréz, Kicsi és Jászberényi elöljáróim nemcsak osztályfõnöki órán) arra, ami az alkotásban öröm s szép élethez hiánytalan kell. Hogy egyre többen örülhessenek a szépség megnyilvánulásainak. Mi a szép? Hát minden, ami fontos a mi környezetünk egyensúlya szempontjából. Például ilyen lehet egy épület, egy gondolat, egy arc, egy virág, egy öröklombú fa, egy közhasznú ötlet, egy ötvös kapukilincs, egy találmány és tengernyi satöbbinek emlegetett szépség van. A megfigyelés és a példálózás elbírja mindenek ellenére a hosszú hajat. Meg a szépen nyírott szakállat. S ha kopott a ruhád, mégis tiszta legyen. Tetoválás és gyöngyfûzés a köldöködbe nekem egyáltalán nem tetszik. A fülbe s orrba karikát is, a vezérkosnak, ha fûznek. De embernek. . . Szépségigény nélkül csak siváran lehet, mégis tömeges követõi vannak a sok lustaságot és renyheséget dicsõítõ prófétának. Többen alig vannak el a közösségi élet követelményeit is, terhesnek tartják. De hangosak, ha önös érdekeit sértve gondolják.
Képek: 3, 12, 21, 30, 34, 38, 44.
Fából van a világ
A gótok tölgyfája azt sugallja, hogy az ember több szakaszban éli az életét, és létezik élet az õ közvetlen életterén kívül is. A szakaszosságot az évgyûrûkre váltom. Minden olyan kapcsolat, amelyre szükségem van, eddig a politikailag beszûkített szabályozások miatt pórázra kényszerült. Az utóbbi néhány évben valami bizonytalan kezdemény reményteljes tanúja lettem, talán épp azt a szakegylet hozza meg. Mai céljaink nem mutatnak messze és szerény belátású, eredményeknek kell örvendeznünk. Gondolom, nagyképûség nélkül megkockáztathatom:
- Nyugdíjaztatásom alkalmából, talán részt vehetek a Jupiteren-túli területek és nemzetek soros konferenciáján.
Mindenesetre híven készülök. Rajtam nem múlik. Csak a normális kezdemény ne tompulna el, valami lerakodásokból feltámadt nagynemzet-féltõ barom akadékoskodása miatt.
A csillagász ideje
Az égen ragyogónak látható pontok fele sem csillag. Ami bennük megíródott, az nekünk sejthetõ titok. Az idõ, ami felettük telt, nem véges. Mondanám, mérhetetlen, pontosabban összemérhetetlen. Különben nézheted. Csak el nem érheted.
Egy évig voltam a tutovai lankákra számûzve. A vásárhelyi igazolványom feladása céljából. A lankák valóban agyagdombok voltak, amirõl szél elfújta s a víz lemosta a homokot. Már a megérkezésem pillanatában el akartam szökni. Mert a munka és lakhelyem semmilyen kritikára nem voltak felkészülve. Aztán egy évre mégis felvállaltam a próbát. Hat hónapig szász borász gyerekeket tanítottam. Ezek aztán kivándoroltak, az állatorvos is velük szökött. Nem maradt dolgom. A helyi gyermekek hozzám nem jártak iskolába. Ittunk, villanyt szereltünk és rádióamatõrként vertük agyon a rém sok szabad idõnket. Változtatni nem adatott meg senkinek. A küldetést bármi áron teljesíteni kellett. Betartva a legértékesebbek által kiagyalt utasításokat. Nem is jutottam többet soha elég közel szülõhelyemhez. Sokat lestem egy idõben az eget. Próbáltam eltalálni, hogy az általam látott csillagok éppen mi felett lehetnek, akkor nézvést valamivel nyugatabbra. Nemcsak csillagbámulásból áll az élet. Jót ígér, ha mégis figyeled.
Nem lehet, mégis csak ezzel szöszmötölni. Valahol otthont kell teremtened. Meghallgattam saját sóhajom.
Egy kis közföldrajz
Én csak arra nem emlékszem, hogy Budapest lehetne Európa közepe.
De minek?
Talán még arra is emlékszem, hogy Csíkszereda Bécstõl messzebb van. Talán éppen, mint Budapest? De hogy Budapest Csíkszeredától messzebb lenne, mint Bécstõl, azt nem hiszem. Lehetetlen. Nem hihetem. Meg se veszem. Pedig így látszik. Ami pedig látszik, annak híre megy. A többirõl csak híresztelnek. Sugdolódznak. Nyugatról, nem is látszik Csíkszereda. Még Kolozsvárt, úgy ahogy meglátják. Sepsiszentgyörgy vagy Brassó majd kiesik a civilizációból. Nyugat-középnek a legkeletibb csücskét emlegetem. Hol? Ott a hegyek között? Ami azon túl van, azt majd velencei és bordói lovagok a következõ században fogják felfedni a finnyás világnak. Addig áthatolhatatlan francia saláta párájából képzõdött köd lengi be a terepet. A bizantin savanyú mosdatlansággal és a más zsebében kotorászó, illatosított vihorászással ízesítve. Mint egy súlyos titok. Arrébb még az étlap is Bukaresttel kezdõdik. Állami rendelet van rá. Punktum. A kicsi Párizs, az csak valami beteges agyszülemény. Vagy tévedek?
- Mondjon már valamit Drakuláról? Nem azzal kapcsolatos? Akkor nem erdélyi? Ön csak tudja. Persze, hogy én jobban tudom. Csak semmi Drakula.
Jaj, Istenem. . .mit tudnak ezek rólunk? Mit lehet még kisütni ebbõl? Ezek nem tudnak semmit. Se Erdélyrõl, se rólunk.
Még a franciának is elég szégyenletes. Hát akkor egy idegen nevû, de anyanyelvû szín magyarnak. . .
Így megy ez idõtlen idõk óta. Gõgösen és bután. Csak meg ne hallják. Még dühbe gurulnának. Vagy hallják csak meg, akkor talán megtudják, hogy ki kit nézhet le. Kinek nem jussa a mások megalázása. Végre leszokhatnának a százados divatú visszaélésükrõl.
