(7.füzet) AranyÉr(TÉK)a

     (-anya-ér-aranyér-aranyérték-aranyéra-érték-téka-aranya-araérték- éra-arányérték, ami nem más csak vissza a két rénara vagy ára)

a halál se kisebb dolog, mint az élet, ha kell, de bántó, ha az élet természetellenesen rövidebbé lesz, jön vagy megy, egyre megy, ha nem hegy, de arra lejt a gyászkocsi

Mikor itt vagy már képtelen, amit üzennek követhetetlen, ennek a füzetnek tartalma sem segít, felhagyni ezzel s mással teljes mértékben és a többivel kimerítőleg ajánlott:

  3      Rábeszélés                                opus 600.

  3      Szabályossá lesz a búcsú                  opus 602.

  4      Mi legyen még                             opus 603.

  4      Szabálynak búcsú                          opus 604.

  5      Emlékeztető                               opus 605.

  5      Elhalálozások                             opus 606.

  5      Mi végre                                  opus 607.

  6      Nem tesz jót nekünk                       opus 608.

  6      Meghívó a temetőbe                        opus 609.

  7      Közérdekű kishíreim                       opus 610.

  7      Bennem remeg a ma                         opus 611.

  7      Szabályt rendesítő búcsú                  opus 612.

  8      NOPROBLEM                                 opus 613.

  8      Világvers                                 opus 614.

  8      ars poetica nebulosa                      opus 615.

  9      Amerikás ír katona                        opus 616.

  9      Próféciák                                 opus 617.

 10      Vegyetek s egyetek                        opus 618.

         Villanás                                  opus 619.

 10      Minden eladó                              opus 620.

 11      Felemás                                   opus 621.

 11      Máshol lakunk                             opus 622.

 12      Kilépési nyilatkozat                      opus 623.

 13      Elemzetem                                 opus 624.

 13      Ez a mozgalom                             opus 625.

 14      habos                                     opus 626.

 14      Nem kell                                  opus 627.

 15      Hidegek jönnek                            opus 628.

 15      Szakméla                                  opus 629.

Agyalágyult                               opus 630.

         Tiszta Víz                                opus 631.

 16      Csak nekem                                opus 632.

 16      Bocsáss meg                               opus 633.

 17      Feliratnak                                opus 634.

 17      Örök nyugalom                             opus 635.

 18      Férfimunka                                opus 636.

Veseelégtelenség                          opus 640.

         Tiszta epe                                opus 641.

 18      A Mindenható dolga                        opus 642.

 18      Nekem is lesz                             opus 643.

 19      Halálod után                              opus 644.

 19      Mitől áradnak váratlan                    opus 645.

 20      nektek meghagyhatom                       opus 652.

 21      Mikor                                     opus 653.

 21      Emlékszem                                 opus 654.

 21      Emlékezz                                  opus 655.

 21      Emlék igazaknak                           opus 656.

 22      Erdőtűz                                   opus 657.

 22      Judások ideje                            opus 658.

 22      Szegénység                               opus 660.

 23      Mi jut eszembe                           opus 661.

 23      Mégse értem                              opus 662.

 24      Jelentés                                 opus 663.

25  Álmodom                                  opus 664. 

26  DomiNÓ képES                             opus 665.

 26      Csillagolvasás                           opus 666.

 26      Leltár                                   opus 667.

 27      Nem igaz                                 opus 668.

 27      Volt egyszer                             opus 669.

 28      Másokk hatalma                           opus 670.

 29      Megölik az állatokat                     opus 671.

 30      Kormányos                                opus 672.

 30      Nem szeretem idő                         opus 673.

31  Falvédő                                  opus 674.

 31      Sok a temető                             opus 675.

32      Halál a kasztenben                       opus 676.

32  A humánus vonások                        opus 677.

 33      Parancsok(7.)                            opus 679.

         Tanuság                                  opus 680.

 33      Siker VII                                opus 681.

 34      Nekem is fáj                             opus 685.

 34      Elmegyek                                 opus 686.

 35      Végszó előtt                             opus 698.

 35      Itt ez áll                               opus 699.

Rábeszélés                           opus 600.

Ez a hely az élet és a halál nagy találkozásának színtere. Az életet élem, és meg szeretném tartani, lehető leghosszabb ideig. Reményeim részben teljesülni láttam s a vidámságból is kaptam egy jó nagy szeletet. Holdtöltekor néha eljön Ilon néni egyik macskája. Leül az ágyam végére, s vicceket mesélünk egymásnak. Ha a röhögés valakit is zavarna, vagy akár felébresztene, abba hagyjuk. Elegánsan felszívódik az üresen tátongó egérlyukon. Majd eljön máskor, ígéri mindenkor. Van amikor nem jön. Ilyenkor is a közelét érzem. Már soha nem szakad el tőlünk.

Az életet reményteljesnek és vidámnak vártam. Azt hittem megismertem. Szólt hozzám, s ha mutatta magát, nem rejtette el az árnyékát sem, mégis olykor álmaimmal vert rám. Kevés az, amivel becsapott. Adott egy tekintélyes szelet egészséget. Ahogy el tudom gondolni, ez lehet az egyik legkeresettebb boldogság. Vagy a család, ha örömöd telik benne. Ezt eltaláltam-ígérkezik. Nyertem egyszer egy mosógépet, igaz másnak. De kit érdekel? Az egészség és a szerencse tehát nem került ki, s a családom állaga is elégedettségre tart számot. Ennél talán sokkal több nem is lehetne. S akkor miben reménykednék? Hogy nyugodtabb anyagi körülményeim lesznek? Ugyan mitől? Anyagiakban jobbulást csak álmodni merek, de attól azonnal felsírok. Azzal mire megyek, nem magam alá pisilek. Cinkelt sorsjeggyel, elsőnek nagyapám ment át a túloldalra. Fogadta, hogy majd elmeséli mit tapasztalt. Azt hiszem nem engedték meg neki. Nagyanyám követte. Ő sem jelzett vissza. A túloldalon nem egy helyre készültek. Soha nem tudom meg, hova jutottak.

Bár Európát sem sikerült bejárnom, ha meghalok addig nem nyugszom, amíg a Földet egyszer körül nem járom. Ha nem sikerül, rajtam nem áll. A kívánság s a vágyás tőlem meg lett volna. De korlátok vannak. Igen, a halál. A halálról hallottam, de nem ismerem. Mint ismeretlentől, tartok tőle. Nem is kívánom megtudni, milyen az, ha nekem köszön, előre. Addig is megbecsüléssel, a messzi távolból. . . Akkor talán ráérek sehová sietni, valamin hasztalan törni az agyam, és mások által érdektelen dolgokkal foglalkozni.

(1999)

Szabályossá lesz a búcsú       opus 602.

Nagy város, sok ház, kevés bánat. Nem a temetői sírhant, ami meggyőz a halott tiszteletéről.

Babonás félelmet sem hordoz. Itt van velünk, vagy egy tízemeletes modern temető valamelyik falán. Urnában, fiókban, kamrában. Ünnepi alkalmakkor a fiók névtáblájára egy apró koszorút tesznek. Csak sokan láthatnák ilyen egyszerűen és fájdalommentesen a halottól való megválást vagy összeforrást. . .

(1971)

Mi legyen még                            opus 603.

Bementem a postára, kinyitottam a levelesládám. Akkor a lábam a mozgó földbe eresztette, jó mélyre törő gyökereit. Akit ez a helyzet nem rémít meg, az vagy őrült vagy hazug. A talaj alattad meghatározatlan inog. Az ablak és ajtókeretek ropognak, valami recseg, látod az ablakon kívül potyognak a cserepek. Vajon mi van az óvodában? Ott vannak a gyerekek. Adja csak az örök, irgalmas Isten, hogy az udvaron legyenek. Vajon a feleségem, hol ijedezik. Ezzel készen van minden. Mindenki felsóhajt, sápadtan a másikat méregeti. Megyünk ki az utcára. Mindenki mesél, valamit, valakinek.

Istenem, mi van még hátra?

Sok utórengésre van még kilátás.

Este azt állította a tévé, hogy a rengés közel ötös erősségű volt. Alig okozott kárt.

A SZER úgy gondolta, hogy az első rengés hétegészkettőtized erősségű, a második hatos erősségű volt. Bukarest félig romokban hever.

Még a végén sem az igazat tudjuk meg.

Talán az elején tudtuk volna?

Ha tudnánk, mit kezdenénk vele?

Ijedelmen kívül egyéb nem érte családunkat. Aztán adakozgattunk, nem is soványan. Nem is úgy, mint nekünk árvízkor. Fizetési listán, önkéntesen, adománynak, s a vállalat rá felvigyázhat. Sokáig tart míg kiheverjük. Azok pedig lehet meg se kapják. Nem lenne rá példa?

(1978)

Szabálynak búcsú       opus 604.

Predescu a tegnapelőtt halt meg. Én csak ma tudtam meg. Elmentem részvétet nyilvánítani. Predescunén  a bánat jelét se láttam. Már bűnösen nyugodtnak tartottam. Talán észrevette, mert így mesélt.

Ne higgye, nem örülök a szabadulásnak. A férjem bár bogaras ember, de hű társam volt szerettük egymást s most se hagyott el. Itt van velünk itthon és levett egy szelencét a szekrényről. Benne egy marék por szürkésbarnán.

Itt van Predescu Mihai 1917-1972! Addig fájt nagyon, míg égett.

(1972)

Emlékeztető     opus 605.

Szívünk már belefáradt,

 a pletyka még nem,

a fájdalomba,

melyet a nagy életkedvvel megáldott

Bús Töhötöm

elvesztése okozott.

Az ötvenévesek találkozója előtt.

Viszontlátásra, Töhikém, özvegyed.

(1994)

Elhalálozások       opus 606.

 Soha el nem múló fájdalommal,

mi megmondtuk, hozzuk az összes

közeli és távoli rokon, ismerős és barát

tudomására, mert mi előre tudtuk, hogy

a legmelegebb szív se bírja örökké,

az alsócsernátoni Felszeghy Albert ( Bercika )

 megszűnt értünk dobogni.

Részvétfogadás a temetés után egy óráig.

Ez a hirdetés van minden értesítő

helyett                       a  gyászoló család

(1996)

Mi végre                            opus 607.

Állunk, a döbbenet beléjük fojtja a szót. 

Állunk, a döbbenet belétek fojtja a szót. 

Állunk, a döbbenet belénk fojtja a szót. 

Állunk, a döbbenet belé fojtja a szót. 

Állunk, a döbbenet beléd fojtja a szót. 

Állunk, a döbbenet belém fojtja a szót.

Hiszen alig született.

Állunk, a döbbenet

megnémult,bennetek.

Meghalni épp megjelent.

S azzal tovább ment.

 (1983)

Nem tesz jót nekünk                    opus 608.

Negyvennyolc és fél,

Tizennyolc és fél,

Ötvenhat és fél,

Hatvannyolc és fél,

Soha nem elég,

Ha lehet egész.

Féloldalam rettenve,

Holnapi bajtól félve,

Álmom, repülő amcsim,

Alant terjed, a pacnim.

Úgy fekszem, lekaszálva,

Mintha állnék vigyázzba.

Hittük, vesztjük az igát,

Kérjük már a karikát

Az orrunkba, s ettől

a lyukak száma is több.

Itt mindenki, csupa hős,

Sírhat mind, aki már nős.

Mintha állnék vigyázzba,

Csak fekszem lekaszálva.

Mikor elkezdtem, tudtam,

mit mondani akartam.

Ráncba szaladt homlok,

Kutatva mered rám,

Csak nem bepanaszol,

Hülye, a nyavalyás?

Kinek, mi köze,

nem veszi észre.

Másnak, Világos.

Nektek kell, Párizs.

Neked, Budapest.

Orosznak, Pozsony.

Enyém, Jilava.

Hogy csak jöhetne

Kijev belőle.

Mintha fekszem vigyázzba,

S állnék lekaszálva.

Alattam sarjad a rettenet,

Szerénység mi lehet, lesz veled?

(1969-1974)

Meghívó a temetőbe              opus 609.

ilyent még tegnapig nem láttál,

megbánnád, ha otthon maradnál,

ma közhírré tétetik,

elmaradni nem illik:

Még van egy gödör, nyitva

ahol omolnak, galyak.

(1996)

Közérdekű kishíreim              opus 610.

Utánam ne legyen vízözön,

értem ne hulljon könny,

nézzünk nyugodtan egymás

szemébe, hátra van még tág

lehetőségek ígérete,

értesz. . .tán nem értem. . .

értem. . .mit nem értesz. . .

(1980)

Bennem remeg a ma                opus 611.

(Krisztián merészkedik)

bennem remeg a ma                

benned sikoltoz ha                

fullad a gyertyaláng           

kopogón keserű

és rút ha vad mankós        

zavar az utcára ki                   

zsebeid ne forgasd ki

csak ne kelljen téged             

nyomorún nézzelek  

bennem remeg a ma              

tudod terhemre vagy           

halált várunk ketten           

nehéz vagy te nekem                     

frászt beléd mankód tesz          

síromhoz ne gyere ki      

gyalog nem bírhatod ki

csak ne kelljen téged             

nyomorún nézzelek

(1968)

Szabályt rendesítő búcsú       opus 612.

A domboldal őszi rikítása egyhangúságba fakult. Sok a barna és a piszkos sárga. Az oldal sárosan nyomasztó. Ide temetkeznek a környék lakói. Végig temető a domboldal. Minden nap temetnek. A hajlat mögött keleti katolikusok siratóasszonyokkal, előttünk nyakas , komor  római hitűek dobják rá a földet. Fennebb színtelen büszke végtisztességgel, porból lettél reformátusok, emitt egyetlen címre porrá válunk.

Az emberek földbe teszik élettársuk, szüleik, gyermekeik és barátjuk testét. Bő vagy csekély ceremóniával. Mikor őszinte, mikor tettetett bánattal. Aztán eggyé leszünk a földdel. Halottkultuszunk nem felel meg civilizációnk fejlettségének.

(1973)

NOPROBLEM                 opus 613.

A Föld fizikai középpontjától erednek a látványbajok. Tényszerűleg fakadhatnának máshonnan is. Ha éppen a geometriaitól számítunk, akkor is az élettér szélessége elrettentően keskeny. Ha Föld sugarát 6400 kilométeresnek választom, akkor is az életöv vastagsága nincs teljesen 19 kilométeres. Igen, csak megborzong a döbbent ember. A gondolkodó embernek elképesztően sok döbbenetre van szüksége. Ilyen parányok vagyunk. Nem is látunk az orrunkig. Henceghetünk. Ha egymásnak hasznára nem vagyunk, akkor jobb ha elpusztulunk. Az életünk sajnos olyanok tartják marokra fogva, akik hiányoztak, mikor az iskolában az arányokat és kölcsönviszonyaikat tanították volna. Volt idő, amikor ez ellenkezett a tudományos és dialektikus történelmi materializmussal, azóta nyomor a jövőnk. Itt csak egy vallásos elveken fogant szeretet és egy féltékenység mentes önzetlen együttműködés vezethetne valamire. Azt se tudom, hogy ezek a gondolatok akár a lesőket érdekelnék-e? Akkor meg ki figyelne, kire? Mert figyelnek hűségesen, mondhatnám sírig tartó hűséggel.

(1988)

Világvers                          opus 614.

(Krisztián akarata)

Értem, milliók dolgoznak,

Érted, reguták trappolnak,

Érte, foglyokat gyilkolnak,

Értünk, anyák virrasztanak,

Értetek, vesszőt bújtatnak,

Értük, halált is szavaznak.

.....................................

Értünk, értékes napot akarjak,

Értve leszünk, majd ha...

(1978)

ars poetica nebulosa               opus 615.

Humanides gyötrelmeiről

BENNEM VERIK AZ IGÁSLOVAKAT

BENNEM A TÖMJÉN IS A TRÁGYASZAG

BENNEM VAN az  Isten és Ádám

           a tizennégy bordám

BENNEM  VAN a magányomba

fulladt szivarcsutkák halma

           a sírás és alkotás

           a térdeplő kopogás

           egy tucat bölcs bolond

           egy falunyi tűzkolomp

BENNEM VERIK AZ IGÁSLOVAKAT

BENNEM A TÖMJÉN IS A TRÁGYASZAG

BENNEM VAN egy városnyi éljenző

           egy világnyi éhező

           mit jövőnek nevezel

           a mai nap neheze

           az olajsorok fájdalma

           az alázottak siralma

           mitől a Holdra léphetsz

           miképp a Napba nézhetsz

BENNEM VERIK AZ IGÁSLOVAKAT

BENNEM A TÖMJÉN IS A TRÁGYASZAG

BENNEM VAN mitől kinő a fű

           megdöglik a tetű

           egy borzadály-sóhajtás

           az anyatej-mosolygás

           a gém a lösz a kalács

           ez a nagy kicsi világ     

BENNEM VERIK AZ IGÁSLOVAKAT

BENNEM A TÖMJÉN IS A TRÁGYASZAG

(1979-1983)

Amerikás ír katona                           opus 616.

(200 éve sír a sárba)

Nem halt meg ma senki,

Gondolhatnád, jenki,

Ne térj, csak úgy délre,

Holtnak nincs ebédje.

Itt nyakig a sárba,

Egy golyóm a tárba.

Délre le nem tértem,

Oda az ebédem.

Hetekig megállta,

Tartósan kivárta,

Jőne már a beste,

Nem lővő, négere.

Nem halt meg ma senki,

Gondolhatnád, jenki,

Ne térj, csak úgy délre,

Holtnak nincs ebédje.

(1976-1981)

Próféciák                                   opus 617.

***

Van esélyünk rá, hogy minden veszedelem és kór, minden békétlenség és halál mellett, végre találkozhatunk a Földön kívül élőkkel.

***

2000-ben bármi megtörténhet. Olyan dolgok lehetnek, amelyre ismert példák vannak, de példátlanok is előfordulhatnak. Akkor aztán forgolódhatunk.

***

2000-ben nagy próba előtt állunk. Ilyen próbában még csak Ádám és Éva részesült. Megbuktak. Sem tanács, sem kiállás dolgában, nem volt megfelelő szurkoló táboruk. Nekünk azért van jobb dolgunk, mert az emberiség sorsának jobb akaratú munkálkodóit, körülbelül ugyanannyian akadályozzák, mint támogatják.

***

Mikor megszülettem, megmondták előre, jó nagy leszel. Mire gondoltak? Nem fejtegették. Hogy ezt az elérhető éveim számára gondolták? A centiméterben mérhető magasságomra utaltak volna? Vagy marhaságom méretét jósolták. Ezekre beteljesedett. Egyelőre, csak ezekre.

(2000 hajnalán)

Vegyetek s egyetek                            opus618.

Elvesztettem munkatársaim megbecsülését, mikor kenyérbe maradásom érdekében a főnökkel kiegyeztem. Semmisnek nyilvánítom.

Villanás                                   opus 619.

Székelyvásárhely szóban forgó leágazása, a Maroson túli jobboldalon megerősödő telepesekkel, a város XIX.század második felében mutatkozott, időszakos túlnépesedését vezette le. A terjeszkedést hosszas egyeztetés és vizsgálódás előzte meg. A parancs előrelátásból csak székelyeknek engedtek meg telket szerezni. A polgári város lakói összetételét szerette volna megtartani. A környező falvakban már volt rá tapasztalat, hogy a gazda elmarta a székely munkásait és helyettük más nemzetek fiait vette fel. Lázárok például Remeteszegen megvették az ott lakó székelyek házait és az addig Székelyfalunak nevezett helyiségben egyetlen székelyt sem tartottak meg. A rendelkezés szerint egy év alatt beszerzett épületanyagból a másik évben felépítik a házat, ezt megelőzően három évig művelik a telek kertjét. A tavaszi esőzésektől megáradt Maros a főtérre szaladt be, kiöntötte a szentgyörgyi románokat és eláztatta a régeni szászokat is. Egy gondolatnyi csend után, kedvezményesen vehettek az újan parcellázott telkek közül, ha a szomszéd nem emelt kifogást az új szomszéd ellen. A város költöző lakói, akik a Malomréven túli telkesítésből akartak földet szerezni, csaltak. Hát kérem, beindult a gépezet. Szinte mindenki vehetett telket. Többen nemcsak egyet. Az egyik nagyszülőmék a Kör utcából, de a Nyár utcából is, valamint a másik nagyszülőmék a Csillag – közből keveredtek ide. Az ONCSA beleegyezésével házat kellett építeni.

A Csík utca kertek között átjáróként létezett, a Búza utcán ki lehetett menni a Zsidók útjára, Sólyom utcán hamarabb lehet Várhegy felé térni, a Bencfalvi maradványokon át. Ide írom, hogy ne menjen feledésbe, az Odorfalvát kitelepítő úr neve Rozsnay József volt. A falu helyét már felvette a gaz, de még áskálnak kubikos gödröket, ennek a környékére. A Libáncs nevű partrészen ma nem lakik senki.

Székelyvásárhely lakói az utak milyenségével voltak a legkevésbé elfoglalva. Szélesen és rendetlenül tántorogtak a szárazabb földpaszományok között. Székelyvásárhely városatyái 1862 tavaszán döntöttek a Maros jobb szárnyának beépítéséről. Előbb telekkönyvi adatként szerepeltették, aztán 1894 – től utcáknak nevezve, rendelettel szabályozták a telek kerítését, az előtte levő árok tisztaságát és a lakó egyéb feladatát. 1895 tavaszán bevezették az utcai gondnokság intézményét. Akik itt laktak, gondozták is magukat, valamint a környezetüket. Az időszak legnehezebb próbatétele, hogy egyetlen tervezett intézkedés nem szolgálta a városnegyed fejlődését és terjeszkedését. Csak 1902 után indul be a település pezsdülése.

(1971)  

Minden eladó                           opus 620.

Eladó főjavítás utáni

padlókapcsolásos anyósülés, szavatolt minőség

Jelige: Nálamülajómadár

(1969)

Felemás                                   opus621.

. . .néha mikor úgy egyedül járok nekem minden olyan felemás nem látni túl a sarkon pedig a kanyarban jönnek a kerékpárosok hadastól a fényreklám a szemembe süt almát csak veled eszem ami persze nem annyi hogy élünk és meghalunk nektek az lenne ha dalra fakadtok kusti a szomorkás marhaságoknak valami vidám kell  nekünk csávók gyertek a Galapagosra de nem férünk fel a vonatra s reszket a tó a Hold  vízén szín ezüstöt szül a fény persze arany és gyémánt vagy mondjam a kő s a márvány se marad minden összetörik persze vele együtt mindenek elmúlnak  Péter úgy ment ki az oldalba aztán kiáltott valaki utána mondjunk neki valamit persze én amíg megfordultam volna lássam ki szólt eltűnt a lelkem a kanyarban azóta se láttam egy ideig a hangját se hallottam az éteren át ilyenformán gondolhattam volna aztán kiderült hogy tehetségéhez mérten túl messze költözött nem különcök csak érző emberek igazsága Péter nem volt oda soha azért ha az ember csak az ő dalát pláné én a kappan hangomon  dúdoljam miként lehetne másként nálam a Péter éppen  úgy megmaradt amint a zongora mellett vagy a trapézosított gatyája lebegése a dombháton nem sietett csak lebegett annak ellenére hogy tudom nincs velünk fizikailag sokszor motoszkál bennem  a talán akarata nem volt helytelen választás nincs mit tenni el kell fogadnom bár ő maga sem akarta hogy csak neki  róla s az ő dalát daloljam ezért teljesítem kívánságát semmit se énekelek

(1976)

Máshol lakunk                    opus 622.

Édesapámék apai ágon kilenc testvér egyikétől származtak. Mindkét anyjuk, az apai feleségeik két-hat testvére élt akkoriban. Így édesapámnak is kilenc testvére lett. Édesanyám ágán a szülők három-három testvér közül valók. Édesanyámnak csak egy testvére volt. Édesapám testvéreinek legtöbbnek egy-két gyereke lett. Vagy egy se. Édesanyám testvérének három gyereke lett. Mi is hárman vagyunk testvérek. Tessék, statisztikai hivatal. Ez most mondják meg, mit jelent. Hogy feleségemnek is két testvére van? Ettől nekünk pontosan két gyerekünk lett. Többen vagy kevesebben vagyunk? Jól. Megyünk vagy maradunk? Minek. Fogyunk vagy szaporodunk? Miért. Az őseim utcáját eltűntették. Netalán. A fiamnak megmutatom, itt ment az utca, itt tért el dédi, pecázni menve. Néz rám, csodálkozik. Valaki az utca közepére, tömbházat épített. Ilyen örültséget, neki ne meséljek. Hogyne. Azt sem hiheti, hogy a kerteket túrták fel azért, hogy oda betonkaptárakat építsenek. A gyerek agyának ez túl sok. Az emberek nem köszönnek vissza. Már városnyi negyedlakók lettek.

(1985)

Kilépési nyilatkozat           opus 623.

Alulírott, minden hájjal megkent és minden tettéért felelős, "Zöldszeműek bandája"- felkent tagja, ezennel objektív okaim miatt, minden eddigi ki nem fejtett tevékenységeim is abbahagyom, a fenti csapatban: a). A barátság értelmezése körül meghibásodott a felfogásom, ha valaki így áll a dolog mellé, akkor egészségi okok miatt felmenthető. b). Ha már valaki egyedi főnök, azt szerintem nem kell úgy kiaknázni, hogy egy más bandatag rovására a főtitkárnővel foglalkozzunk.  c). Vannak emberek, akiket át kellene gyúrni (a magam részéről, ha egyszer már meggyúrtam volna, akkor most nem kellene ilyesmiket írnom). d). A bandával való ellentétem kibékíthetetlen, szeparatista törekvésembe a támogatóim velem jöhetnek. e). Semmilyen felelősségeket nem örökítek át, és előbbi beszélgetések és cselekvések valamelyikét, semmilyen szempontból nem vagyok hajlandó újra értékelgetni.

Az aláírt és a főnök által hitelesített példány másolatait megküldjük az érdeklődőknek. A lemondás visszavonhatatlan és nem hamuka.

(1975)

Elemzetem                                         opus 624.

     Nem merem tényleg nem merem senkinek tanácsolni a követést az utána olvasás elvi elemzését még kevésbé számon kérni ha netán eszébe is jutott az ördögi kör fogalma mentén s készségesen az állampolgári kötelességek elvi területein elkezdett a helyzet akár pillanatnyi megoldásáért a feltett kérdésekre válaszolgatni mert a munkahelyén épp kampány jelleggel faggatták a népet s mindenki mondott amit ért s a terjedelem a hitelesség mértéke talán kevesebb mondásból többet értettek szerintem helyesen járt el és nem hiszem hogy valaki is ítélkezhetne azon aki ezzel nem tudott ellenkezni aki nem élte át a választhatóságot mellőző kérdésözönt senkitől sem hallottam hogy az ilyen jegyzetelés végeredményét viszontlátta volna sőt olyant is tudok aki gyermekei egészségére esküdve állította hogy a cégbeliek a mondottakat egy álnéven jegyezték talán nem, idegen de akkor éppen neszükbe jutott néven meg az is lehet semmi okom elvetni a gondolatát hogy a bizalmas meg egyéb jegyzetek megsemmisítésekor a kétértelmű közlések ne elégedetlenkedj tessék besúgások forrásait is megszüntették mert azért nekem hihetetlen hogy valamit  semmiért fenntartottak volna vagy talán előveszik majd harminc év múlva vagy ha sokat szarakodunk körülötte akkor az avatott forgatókönyv írók elkezdenek család és kapcsolatregényeket írni képzelt és megélt bajokat  a nyakadba varrni  illetve élőt és holtat akasztani nyilatkozatokat és vélekedéseket  rád akasztani oly annyira hogy attól te már készségesen felakaszthasd magad a saját akaratodból senki által nem kényszerítve gondolatban támogatott sőt kifejezetlen kényszer által hihetetlen de nem valótlan mert amit csak gondolhatsz az nem fedezet arra hogy a dolognak ne lenne valós magja a találékonysággal  boldogan együtt lakók negyedében

(1998)

Ez a mozgalom                   opus 625.

     Itt a múlt héten volt egy-két olyan dolog, amitől a hátunk évekig lúdbőrözhet. Elsősorban a helyszíni adás dolga átláthatatlan. Sötét. Nem jött be. Semmi fény. Nekem sehogy nem világos, hogy annyi titkolózás után, hirtelen honnan támadt volna ennyi nyíltság. Homály fedi s nem illik jól a belső képembe. Csak nekem. Vagy körmönfont cselvetés. A forradalom ettől még jó lehet valamire. Csakhogy ötvenhatban is, a sok hiteles képről mesterségességek, forgatókönyvi beállítások derültek ki. Majd aztán a későbbi években már csendesen bántak ezekkel. A nyílt színi esélyegyenlőséget vajon nem követi valami mindent elsöprő lavina? Vagy efféle. Hm, talán egy soha nem látott, vagy észlelt  terrorműfaj? A szovjet már mindenhonnan kivonult, de mégis mintha ott maradt volna. Mélyen beásva. Vajon Bukarest is hasonlóan akar eljárni? A szekut elvonulásra feloszlatták, de harcolt máig, körömszakadtáig. A néző mit érdemel. Vajon hasonló sorsot érdemel akaratán kívül? Amit elhisz, amit megér, amiben részes azt kapja. Bukarestben többen tudják, mi mennyit ér. Csak nekünk is megérné, fél pénzen. A vidékkel még a szentírás sem törődik. Csak a paradicsom állapota érdekli, az ókori újságírót. A községházára telefonáltak, hogy jönnek a terroristák. Még egy rossz filmben sincs ilyen műhiba. Honnan-ki-mit-minek-kinek-hogyan jutott nyomára, soha se fogom megtudni. A gázkúthoz is részegen jöttek az emberek őrizni. A víztartálynál is mindenki részeg volt. Itt főleg magára kellett vigyáznia az embernek. Hogy őrtársa nehogy lelője. Emberek, saját magatok terroristái vagytok. A gátak fölösen szakadoznak. A víz az ellenség malmára folyik. Emberek félek tőletek. Ne lőjetek. Egyszer magatokhoz jöjjetek. Nincs egy szemnyi terrorista sem, csak félelem és gyávaság. Akarathiány. Kiesett a parancs. Mit tegyünk. Tördeljük a kezünk. Ki parancsol ránk végleg, hogy na, magunk hogyan is öljük meg? De csak magunk, magunkban. Mennyire megszoktuk, mindent csak parancsra tehetünk. Ha nincs parancs, bele gebbedünk.

(1990)

Habos                                 opus 626.

     ...habzott a szája csak a nagyra néz nem hagyja magát kitűnő példa egyidejű műveltségből s parlagiasságból küzdelemből mintegy mást mutatni a beidegződéseket nem levetni az embereket annyira lenézve hogy ezt ne vennék észre butaságát nem tudtam felmérni csak tetteit érthetem neki a foglalkozás az embert jelenti s a kasztok áthághatatlanok ott van például a tanárok akik összeírni jók de ne világítsanak elmúlt már az az idő mert rég zavaros a fényük s új olaj kell a tartóba csak azután  mozdul valami még ma mi mondjuk mi is van és mi lehet nem is kellenek a gyűlések az emberek nem becsülik ha földet kapnak és erdőt azonnal kész az új erő s mindet elsöprő lendülete akkor minden kerül végre valóban a munkásé lesz a termelés eszköze magának építhet csak hagyjuk meg nekik az esélyt felzárkóznak mert ezt kívánták és vezénylet nélkül teszik fogadok amibe akarod habzik a szája szenátor nem kevés de lesz netalán a drága nem kell nektek húsz újság bár egyet vegyetek ne akard megosztani a népet a magyartól külön látni a székelyeket van a népnek hagyománya mit gondolsz mivel élte túl a múlt idők nagy viharait nem volt egy szem rádiója most se kell újságja is művelődési lehetősége volt több mint abból te akár egyet is ismerhetnél akkor te most mit akarsz megváltani nem lehet elméretezett igényekkel törtetni erőteljesen megkérlek hogy itt te ne lázíts sőt gondold csak el hogy mértékkel kérni van esély az alkudozásra esetleg többet nyerhetünk nekem ne akard bemesélni hogy a kevésből is majd lefaragnak szerintem inkább mindent megadnak csak szabaduljanak a gondtól habozni fog s nem csak a szája mire megtudja hogy akik akkor a gyűlést feloszlatni hallgatták nem egyeztek volna bele hogy te légy a képviselőjük talán valakivel lábujjra léptetek s a békés választópolgárok nem is sejtik becsapódtak a titkok még vannak s maradnak ma előtt nem tudták nem is fogják hogy akkor az iskola vissza kérését és nyerését ki akadályozta meg s akkor minek a rádió vagy a televízió nekünk napi adóval teljes erdélyi szórásban vagy örökösen bukarestinek hogy ne vitathassa el senki a központi hatalom kizárólagosságát s mikor majd felébredünk a még habzó elvtársak már rég lemorzsolódtak s hümmögünk beh hülyék voltunk s tapasztalatlanok nem tudtuk hogy hiába lenne felül a hajó attól még a vízen ringatózik az egész hóbelevanc amíg a víz nyugodtan viselkedik s bárminő kemény is a kapitány számítson rá, hogy a sózott hal ha bőven is volna próba idején több a kétely ami az ember agyát borítja van olyan vihar mely úrrá lehet rajta ha hibáiból vétkesen sem tanul s a mélybe süllyed minden ahonnan nincs megtérés semmilyen kornyikálás árán sem hallgasd csak meg tapasztalat hagyományát

(1991)

Nem kell                                         opus 627.

     Nem kell nekünk ígéret. Kaptunk eddig eleget. Selyempapírba csavarva. Napsugár szegéllyel. Jobban füllik a fogunkra, az adomány. Konkrét, s nem több, csak ami kell. Számítok itt a segélyre. Én ilyent, egy szálat sem kaptam. A könyököm óvtam. Hát nem hozták utánam. Gondolok még az elkobzott és kisajátított javainkra. Adják vissza mindazt, amit sokszor sokan elvettek. Mert csak vettek. A nagyobb jogán. A történelmiségből kifolyólag. Az elsőrendűség miatt. Az odaítélés szerint. Csak vettek. Miért is adnának. Azért vették, mert ez valamilyen isteni adománylevélben benne van. Nem volt soha a mienk. Semmi. Csak úgy hozzánk került. Senki. Tévedés volt. Azt ki kell igazítanunk. Ideje rendet teremteni. Csakis azokban a dolgokban, amelyek valaha véletlen hozzánk kerültek. Hangsúlyozom véletlen. Az enyémek is voltak. Mert mihelyt elvették, igazságot szolgáltattak a véletlennel való visszaélőknek. Állítsak tanút, hogy mim lett volna, amit elvettek. Hiszen tudja, aki elvette. Adja csak részbe vissza, s ne csak ígérje. Sajnos olyan rég vette, hogy már nem is emlékszik a káromra. Sínyli, hogy nem élvezheti veszteségem fájdalmát. Gondolom ezért nem is siet. Tulajdon pedig nincs, nem lesz. Nem törvényes. Amig nem lesz, mire számítok. Álmodok. Így minden a helyére került. A nagy igazság amott, fennen ragyog. S akkor én vajon mit akarok. Az ügy ezzel lezárva. Kulccsal. Amit közpénzen vettek a Caritastól. Szezonár leszállításban. Az áruforgalmi adó és a luxuspótlék teljes mellőzésével. A soha viszont nem látható vagyonom termékeként. Tulajdonmentesen persze. Titokba ásva. Sós ecettel. A szomjan halás ellen. Elő se lesz többé vakarva. Az eremdéesz is ezt akarta. Négy a három ellen. Mikor ötön hiányoztak, meg egy, aki a Balatonon nyaralt. Beiratkozott a kormányba. Hogy egy szél fújja az egyetlen vitorlájukat. Úgymond ez a miénk is. A tengerparton szerződést kötöttek. Valószerűen a mi bőrünkre. Tudtunk nélkül. Pedig nekünk nem ártana, ha lenne egy vékonyka kormányosunk. Admirális elég van, s nagyok. Beérjük egy apró kis kormányossal. S egy orrvitorlával. A mentőcsónakon. Jóféle keleti széllel. Nincs mese.

(1997)

Hidegek jönnek                                   opus 628.

Olvasom, most már figyelmesebben, mi tagadás az előbb csak átfutottam. A dolog fennkölt nagyszerűsége a születés köldökében van. Mikor születés tájára toppanunk, mindig kikezd valami nagy, ősanyai érzés. Azonnal látjuk a születést és az életet. Ha születés van, akkor magától érthetőn tolakszik a halál is. Ott lesz, mert ezek ketten, soha nem járnak külön. Sőt a fenti példa szerint, a halál jár elől, hogy életet adjon. Aki hóban született az udvaron. Mint mindenben, ebben is csak a vélekedés adatott meg nekünk. Sajnos elmélyült elemzésekre nincs idő és alkalom. Nem kísérhet hazáig, minden szerző minden olvasót. Ha pedig napilapi elmélkedésnek tetszik, akkor még rosszabb sorra van kilátás.

Szinte semmi fontolgatással, hamar ki lehet találni az olyan közrendű tragédiácskák villanatát. Az öregre, a kilenc gyerekek apjára, csak akkor köszön rá az újjászületés vagy egy közönséges megszületés, amikor a felesége a halál karmaiba fagy az udvaron. Lehet mélázni a kérdés furcsasága körül. Teljes mértékben hétköznapi esemény. Milliók élnek ugyanígy és mindig másképp. Van mit merengeni és elmélkedni, a családtagok rejtett és nyíltlángú bajairól, indulatairól sokszor elfojtott, mélyen tartott vágyairól.

A szerző, két ki nem mondható, de figyelemreméltó dolgot tisztáz. Az életünket úgy éljük, hogy a környezetünk egyáltalán nem érti tetteink és mindig valaki a másik árnyékában van. Az elnyomót azért nem kellene mindig megölni, tolltárs. De a szerzők már ilyenek, ha szereplőjük a fejükre nőtt, nem tudnak mit kezdeni vele, dögöljön hát meg. Az egymást puskalövésszerűen kopogó rövid mondatok gyorsan váltogatják egymást. Annyira ostorpattognak, hogy egyesek befejezetlennek tűnve maradnak. Némelykor egyik be sem fejezte a másikat, vagy éppen utalásban fejezi be, valamelyik előbbre való mondatot. A halál testet ölt, jelenléte még a balga juhokat is megzavarja, az öregnek is gondot okoz. A gyermekek nem tudnak mit kezdeni vele. A szertartás előre megtervezett. Számítva gondolt. Örökös. A koporsó és a ruha kell. Pap nem marad el, nincsenek bámészok, aztán a szokott helyek cserélődnek. Szokás szerint minden szeretet mellett is, viszolyognak, borzadnak a holttól, meg az állapotától. Akadálymentes, szokott temetés van kilátásba.

A kép teljességéhez ajánlott felfedezni, hogy a személy fizikai elmúlása, a lelke kilehelésével nem fejeződött be. Ezúttal sem. Rá kell találnia a nyájas olvasónak arra az utalásra, hogy a harmadik tényező, a szellem ott marad a szokott környezetében és valamelyik családtag, most az öreg személye az adott, vele megy tovább. Hogy ez ne lenne benne? Ugyan, kérem. Tessék csak figyelmesen olvasni. Felelősen. Tetszeni fog, attól. Ezt lehetetlen elemezgetni, ezt fogadni és szeretni kell. Érthetően mondtam?

A testet a koporsó vitte, a lélek serege meg éppen kísérte s a szellem már az öreggel szokogatott együtt lenni, bújt az új bőrébe. Olvasom, most már figyelmesebben.

(2000)

Szakméla                                 opus 629.

Ahogy itt elvagyok, éppen a szakelv és szaktörzs társakat boncolom. Ugyebár, az ember nem lehet túl követelős, de következetes sem. Még a végén ki találna derülni, hogy a figyelmes elvtárs, aki  most én vagyok, csak éppen ítélkezik a többiek felett. Talán a saját szakmai szitáján is vannak némi lyukak. Menjek tovább. A szocializmus embere, hála a legmagasabban sem forgatott istenének, nem terjesztette ki sokoldalú dolgokra figyelmét. Elégedettnek bizonyult azzal is, ha megengedték neki, dolga végeztét. Aztán adnának valami pénzt élelemre, ruházatra, lakásra. Igény lett a kocsi s a rendszeres nyaralás egyre növekvő szintigénnyel. Itt én megkísérlem vázolni a hatféle szakembert. Az egyik a nyersanyaggal nincs egyenesbe. Minőség, méret ugyanaz a hiba. A másik a gépekkel kötekedik. Nem jó a kése, nyikorog az olajzása. A harmadik a késztermékkel bajlódik. Vagy nem szedik el időben, vagy nem fizetnek érte eleget. Nem itt a vállalatnál, óh nem, hanem azok a piszkos felhasználók. A negyedik érti ugyan a dolgát, de nem akar siető túlzásba esni. Az ötödik nem érti a teendőit, azért nem siet. Mindketten azt akarják, hogy ezt senki se venné észre. Haladásukban nincs sok köszönet. A hatodik a beruházásokért tekergeti a nyakát. Azt nyomozza, amit soha nem fog megtudni. Hiába mondtam váltig, hatféle szakember ismeretes. Itt van a hetedik is. Nem is ért hozzá. Csak szervezi. Bomlasztja. Rontja. Tanácsolja. Nagy keserűség a becsületes emberek nyakán Nem is valódi szaki. Mert az nem vállalná társai kihasználását. Egyszóval ez már nem is az elemzett szakterület.

(1987)

Agyalágyult                               opus 630.

Egy helyen azt írja a Marosvásárhelyért zokogó keblű poéta, hogy sokan lettek a népek a város közepén. Jószerével nem is tud mozdulni az ember, hogy valakibe ne ütköznék. Javasolja, hogy terjeszkedjék a város a környező falvak felé. A terjeszkedést ezek egybe-, illetve amazok összeolvasztásában látná. Felsorolja, alkalmas falvak erre a célra Remeteszeg, Hídvég, Szentkirály, Szentgyörgy és Szentanna. Minden felé köves út van, csak az utak melletti telkesítést kell rendezni. Figyelni illenék a bekebelezett falvak tisztán tartására. A falvakat pedig meg kell tisztítani az együttélést nem kedvelő familiáktól. A sírámot 1827 – ben közli egy zugpoéta. Egyéb figyelemre méltót nem vett észre.

A környező falvak utakra vonatkozó telkesítése és a nevekkel való lajstromba foglalása 1874 – ben lett valósággá. 143 utcában a Maros két oldalán, több mint 12800 lakós van bejegyezve.  

(1977)

Tiszta Víz                                opus 631.

A szemtanuk jelenléte kizárt. Mégis megpróbálom megmenteni a legendát. Állítólag 1840 körül, a neves orvosprofesszor doktor Knöpfler Vilmos, látogatást tesz a székelyfalvi gazdatiszt lakásán. Ott egyezményt kötnek, hogy ezen naptól kezdve, minden munkás vagy a falu lakója, ha bármi nemű károsodást szenved, orvoshoz fordul. Nem engedik a felcserek és a vajákosok kezére. Megnyitották a betegek gondozására való szobát. Ugyanakkor a császári biztos jelenlétére hivatkozva 12 munkavédelmi előírást tekintettek át. Az egyezményt mt.Lázár György rábólintással hagyta jóvá. 

(1968)

Csak nekem                                 opus 632.

Sírfelirat( OK )nak

***

Látod. Itt fekszem, nyugtalan. A dolgom végezetlen. Te meg csak nézel. Na, látod?

***

Minek a dolog, ha nem kezdhetek vele semmit? El se tudom végezni.

***

Végezni, minek a dolog, ha el nem tudsz attól szabadulni.

***

Leszoktam én már mindenről. Melyiket édesanyám okolta, feleségem tanácsolta, az orvos írta elő, a hatalom tiltotta, a gyermekeim óvtak. Mindenre világosan emlékszem, mint álmomban az anyatejre. A szokás nagy dolog. Elfelejtheted. A leszokás nagyobb. Feledhetetlen.

***

Mit, mikor? Az időből csak azt sejtjük, amit mérünk. Akkor minek ez a fene nagy pontosság? Született és meghalt. Mind a kettőt derekasan tette. Közben mi is volt? Amit ránk hagyott. Mi lesz ebből? Emlék, ha jól emlékszem.

***

Látod, innen most már felnézek rád, kényszerből, egy emberöltőbe került, hogy most lenézhess, megbocsátok s emelkedni kezdek, ha ide leereszkedsz én már magasan leszek.

(1988)

Bocsáss meg                                  opus 633.

Már rég nem jöttél, megsértettelek tudom, hogy a gépet magasztaltam, pedig eszköznek nem kivetni való, magabiztosan tudod, én  neked szebb bizonyítékot nem nyújthatok, minthogy soha se mentünk ölre, nekem is életem a vonal értelme, ki tehet arról, ha a földrengés az agyam más táját sértette, mit mindenki alázattal tudja kéreted magad, ne haragudj és kész, a duzzogó betyár mindenit

mi ketten úgyis hatványozottan tudjuk, a békesség vonala, létünk alapja.

(1998)

Feliratnak                                           opus 634.

Szinte azt írtam itt nyugszik, ami akkor se volt már igaz, amikor meghallottam, hogy már nyugszol. Mások szemében. Az én eszembe ott a kavargás, a vonalözön, a befejezetlen koordináta, a hamis nyom s az a terv. Az, amivel a művésznek eszközt szolgáltatsz, hogy vonala ne tétova keresgélő legyen, mindazon által erőteljesebbé legyen. Ne csak szene szántson a papír húsában, hanem a lézer hatoljon át a falakon, amit a nézők elé raktak. Amin át a képítészt ne lássák, kimondtam végre, ezt kerestük. Békével megtartom, ha feljössz mindig átadom.

Megtartom.

Betartom.

Ettől nem félsz. Tudom.

(1999) 

Örök nyugalom                                 opus 635.

A múlt héten nem köszöntél, sem el, sem meg. Senkitől, tőlem. Semmit, nekem. A temetőbe olyanok készültek, akiknek nem volt dolga, velem ott. A múzsád álma, lobogott, mennyi ember, álmodott. Nem tudja, tévedett, akiket látott, nem mind emberek. Sokan képmásként lebegtek. Volt, aki igazolvány képével tüntetett. Láthattad őket, nélkülem. Neked mentek, magukért. Nyugtalan. Ütköztek. Megfutamodtak, elbújtak. Unos-untalan. Lekoppantak. Elgurultak.

(1999)

Férfimunka                                        opus 636.

What`ll we have for supper? We`ll make a regular meal of it and show our wives how well we can cook. After a few minutes. My goodness! You`re trying to make poached eggs without any water at all! Should  I have put some water in the pan? And look, look at that soup. It`s all lumps. You never stirred it! Should I have stirred it? I wasn`t told to. Burned eggs and ruined soup and no supper. Good for you!

Kis rémtörténetek, nagy múltú újmódi családok szórakoztatására.

(1975)

Veseelégtelenség                           opus 640.

Kedves tanárom Kicsi Antal jóvoltából, kezembe kerül több vásárhelyi rézkarc, metszet és vázlat. Vannak közöttük levonatok is, de durva átalakításokat sejtető készítmények is. Állítólag egy magánszemély féltett gyűjteménye. Jó lenne megválogatni. Itt az egyik korabeli metszet, 1860 – ból való. A Felsőbb Leányiskola a legkivehetőbb rajta. Ott kell lennie, mert 1840 –ben fejezték be az építését. Csakhogy a Maros jobb partján van egy épületegyüttes, ami nem a Víztelep, Bencfalva sem. Az első akkor még csak terv lett volna, a második már közel hatvan éve nem létezett. Mi van akkor ott, a nézők szemébe tolakodón?

 (1969)

Tiszta epe                               opus 641.

A helység kalapácsa, a rossz indulatú testnedvek célirányos birtokosa Bürger Albert volt. Az általa vezetett Sörgyár a városnak ingyen esti világítást adott. A nem helyi találmány szerint működő szikraszóró 1892 – 1896 –ig bírta szusszal. Ekkor a fenti úriember egy dimanósort üzemeltető zsilip és gátrendszer kiépítését javasolta. Közfelháborodást okozott. Pedig meggondolt jó szándékból fakadt a javaslat. 

Az 1903 óta dolgozó Sörház már nem rendelkezik saját áramfejlesztővel. A gátról vonja el az áramot. Ugyanakkor a közműnek tervezett vízüzem tiszta termelésének 40% - ára igényt tart. Ettől a műcsatornák építése és a feltöltő vezetékek kialakítása felgyorsul.    

(1969)

A Mindenható dolga                         opus 642.

1. A szeretethez vélhetőleg elég a kétneműség, a tudáshoz pedig nem csak fej kell.

2. A kísérlet során nyert felfedezések elemzésére a Mindenható beavatkozást helyezett kilátásba.

3. A beavatkozás várható eredményeiről még nem készült jelentés. A tartalékok felélése mindenképp véges folyamatban van.

     . . . Természetesen a dolog ezzel korántsem közeleg a befejezéshez. Feltehetőleg egy újabb próbatétel ciklus van kilátásban.

(1969)

Nekem is lesz                                   opus 643.

Sírfelirat( OK )nak

***

Mi az, hogy itt nyugszik. Ráfogták. Még a tüdősöknél is, egy icipicit megmozdult. Mert a mozdulatlanság és a nyugalom soha nem volt, egy és ugyanaz. 

***

Mi végre jöttünk ide? Nem is emlékszem. Semmire.

***

Ha gondolod, elmondom. Nem is gondoltam, mondtam. Amit gondoltam, azt nem mindig mondtam. Viszont sokszor kellett mondanom, amit nem én gondoltam. Amit nem gondoltam, azt nem mindig mondtam. Viszont  sokszor nem kellett volna mondanom, amit nem én gondoltam. Nem is mondtam, gondoltam.  

***

Az irigységed behozhatatlan lépésre kényszerített, a sajnálat sem hozhat kencét sebeidre, mert magad faragtad össze, hiú féltékenységből, mire te le fogsz szállni az önkényes szobortalapzatról, arra én útban leszek a mennyek felé, nem emlékezhetek örökké, hogy te vajon miért is orrolsz rám?

***

A Teremtő itt hagyta a lelkét. Meghagyta, mindenkinek részesülnie kell. Mindenkinek jár egy leheletnyi adag. Ezen kellene igazságosan osztoznunk. Ehelyett civódunk, mert van akinek több kellene. Nem volna talán jobb, először rátalálnunk, a hagyatékra?

***

Én most viszonylag távozok. Engem már csomagoltak lepedőbe, úti ruhába és zsákba. Réten sarutól fű tövére s úton kerékkel kőre. A csomagolás lényegtelen. Mindig visszajöttem. A dolgom végezetlen, nem hagyhattam. Még ha újra is kellett kezdenem. Valahonnan. Mert mindig más világba érkeztem. Újabban annyit tervezek, hogy soha se végezhessek. Vele. Veletek maradok. Ekképpen.

***

(1991)

Halálod után                                opus 644.

Akármilyen mozgalmassá lett a sebesség kor élete, a halál utáni időről sem feledkezhetem meg. Jó volt az öregeknek. Ha meghaltak, annyi. A csatatérről a varjak, a házból a rokonok temették. Károgással, salátával. Koporsóval, koszorúval. Csődülettel. Tisztességgel. Fa tetejéről. Gödör szájáról. Kevesen tértek vissza. Így nem szól hír arról, hogy másképp szerették volna. Csak most kezdődik a dögluxus. Összkomfortos kripta már nem is elég. A Holdon parcellázzák a temetőt. Hülye vagy, ha azt hiszed, hogy diófa koporsókat fognak felrepíteni. Egyesek a Marson szeretnének a volt rokonokkal találkozni. Hallom egy bennfentestől, hogy lassan nem lesz ritka a légi temetés. A hamud repülőről szórják szerte. Hát ehhez nem kell se Mars, se Hold. Elég lenne egy köhögő tizenhatos. Kilépnél a fedeles szárnyak közé. S porodat elhintenéd a vizek, az erdők és mezők felett. Itthon maradnál a Földön. Mégis mindenhol lennél. Temetve. Szerte.

(1991)

Mitől áradnak váratlan                  opus 645.

A '70-es árvízről azt mondják, hogy a Maros felső szakaszán télen lehullott nagy mennyiségű hó hirtelen olvadásából keletkezett. Erre csak egy lapáttal több azokban a napokban leesett melegebb eső. 71 liter négyzetméterenként. Még ha több, mint nyolcvan is. Ez csak magára egy statisztikai adat. Semmi oksági értéke sincs.

A '88-as árvizekről azt mondják, hogy az összes folyók felső szakaszain lehullott nagy mennyiségű hó hirtelen olvadásából keletkezett. Erre csak egy lapáttal teszünk az akkor leesett melegebb esővel. 51 liter négyzetméterenként. Még ha több, mint hatvan is. Vagy helyenként hetvenöt és nyolcvan. Ez csak magára egy statisztikai adat. Minek lenne igaz?

Ott vagyunk a hetvenes években. Ismertem, nagyon közelről, egy embert, aki az árvíz okainak utána nézett. Írása nem került fénybe, maga is eltűnt a süllyesztőbe. Kellett neki. Miért nem hitte, amit mondtak. Van szakember, aki jobban tudja. Mit ne tegyen, hogy ne tévedjen. Kérdez, aki buta. Ha bele ütötte, feldagad az orra.

Épül a Nagy-csatorna.

Világos, hogy jobb nekünk az árvíz, legalább takarít.

Vagy kölcsönt hoz.

Aki ezt is megírta, otthon maradhatott.

Az abrosz csupa irkafirka. Bele vagy zavarodva.

 (1988)

Nektek   meghagyhatom                        opus 652

Sírfelirat( OK )nak

***

Nekem nem kell márványtábla. Egy fára akasszátok fel a szemüvegem, ha olvasni akarnék, megleljem. A földhalomra vessetek sűrűn fűmagot, s virágokat szigetekbe ültessétek. Ha feljövök, akkor ide szívesen leülhetnék. Pad nem kell. Még a látogatóknak se. Fekvés közben ne üljenek. Inkább állnának. Sört. Hidegen álljuk. A sört.

***

Ne mondd, nem azt gondoltam, nem is akartam mondani. Soha nem más után beszéltem, s ha gondolatom valaha megosztottam, akkor az életképesnek bizonyult.

***

Tudhattad előre, mindenki így jár.

Kár, hogy hideg van és esik az eső. Rontja a hangulatot.

Én már nem fázom, s többet nem ázom.

Hajnalban.

Csendben jöttem, Semmivel. Azzal is mentem el.

Hajnalban.

Tervem volt, több egy tucatnál. Sokat véghez is vittem. Megvalósulatlan maradt ugyan egy pár, ezeket halkan felcsomagoltam, s magamhoz vettem.

Itt élt apám és küzdött anyám. Előbb csak értem. Példájuk megtanultam, vittem terhüket, s vele eddig értem.

Amit magam adtam, azért nem kérek semmit.

Amit kéretlen adtatok, azért helyben örökké megfizettem a díjat-árat.

Amit kérve se adtatok, ahhoz soha nem is lesz szerencsétek.

Elvenni pedig, most még annyira se lesz erőm.

Ti is, csak ezzel maradtok.

***

(1996)

Mikor                                    opus 653.

Mikor elindultál, még rendes gyermek voltál. Osztálytársaknak súgtál. Iskolába rendszerint sokat jártál. Gyengébb társadnak jegyzetet adtál. Falura mentél, elhitted úgy kell. Dolgoztál magadtól. Húztad a talp alávalót. Füttyödre táncoltak. Sokan hallgattak rád. Volt hited. Átadtad, másokkal megosztottad. Dolgoztál, mert űztek. Jó s nagy marha voltál, ezért kiemeltek. Akadály lett belőled. Fontos elvtárs. Senkinek nem segítettél. Mindenki rád volt szorulva.  Állj félre, hogy a munka mehessen. Ezért sokan neked adtak. Mindent, amijük volt. Hitelbe és részbe. Csak takarodj az útjukból. Cserébe. Ott állsz ma is. Bűzlesz. Nyújtogatod a tenyered. Most alig kapsz valamit. Amiket összekuszáltál, nem jók már senkinek. Semmire. Tőlem se várj, semmit. Semmi se a régi. Elfelejtetted. A munkahelyem is megszüntetted. Ezért pedig én neked pénzt nem adhattam. Mit csodálkozol? A látszatokat emlegeted. Valóban én mondtam, hogy a társadalom rontja el az embereket. Főként azokat, akik még nem lettek egyenértékűek embertársaikkal. Akkor nem is társak. Csak sorstársak. Csak egyik a vonósok közül. Cigánynak lenni nem baj. A prímásnak ki kell érdemelni. Cigányt, ha kitagadnak, akkor kár annak lenni. Még a sírodra is csak a cigány jár. Szarni.

(1995)   

Emlékszem                           opus 654.

Rád szól. Megrohan. Számolj el! Bejön. Emleget. Nem volt rossz. Végül kinek nem volt igaza. Nem is erre ment a játék. Ez a csapat dolgozott. Teret kért. Nem kapott. Akkorát-amekkorát csak akart. Feltérképezte a kocsmai asztalt. Azóta is ott tart.

Néz, de nem lát. Mert nem is kíváncsi rád. Feladata sokkal többre választja ki. Eljegyzi. Feltartja. Megőrzi. Tartósítja. Te kis semmi, ne merészelj! Mit ne merészeljél? Egyáltalán mit merészelnél? Hát majd megadom, én neked a legfontosabb koordinátákat. A pokol itt kezdődik. De ezzel még semminek nincs vége.

(1979)

Emlékezz                             opus 655.

Megrohan. Bejön. Emleget. Nem volt rossz. Végül kinek nem volt igaza. Kaptál halomnyi társadalmi előleget. Nem is erre ment a játék. Ez a csapat dolgozott. Teret kért. Nem kapott. Akkorát-amekkorát csak akart. Az egyik gyógyszert szedett, a másik ivott. A harmadik pedig gereblye fogakra hágott. A helyzet nem vetemedett. Inkább fokozódott.  Csillapodás helyett ajzódott. A Géza egyszer becsapta az ajtót. Magának. Itt.

Minden ideg szent. Ne játssz, idegen! Ott.

(1980)

Emlék igazaknak                                 opus 656.

Megrohan. Bejön. Emleget. Nem volt rossz. Végül kinek nem volt igaza. Nem is erre ment a játék. Forradalom. Antitestek. Értetlenségek repültek. Az üvegekbe benzint töltöttek. A kilógó rongyokat meggyújtották. Ügyes gyerekek. Oda vetették a szovjet testvéreknek. Hívatlan. Kéretlen. Tankra. Tankba. Égjetek meg! Hozsanna. Megölték érte, akit elkaptak. Az igazak vagy külföldre szöktek. Vagy az igazak érdemes álmát alusszák.

Kapkodjuk a fejünk. Idegesen. Vajon a másik sejti, hogy mi jár a fejembe. Hát a te fejedbe. Hát a mi fejünkbe. Ki olvas már bele az egyenrangú emberségesség törvénykönyvébe?

Most méltó emlékezés illenék. Egyetlen dolog bosszant. Egyetlen évfordulón sem látom a szándékot, végre valaki nevezze meg az eseményeket. Úgy illendően. Ki a vérengzés felelőse. Miért kellett annyi kevésbé érintettnek szenvednie?

(1986)

Erdőtűz                                            opus 657.

Az erdő olyan közösség, mint minden más. A tevékenység élteti, a rend lelke ápolja. Folynak benne mellérendelő tevékenységek. Vannak érdekegyeztetések. Feltétlen előnyök sem ritkák. Az erős többet eszik. Többször. A gyengébb fáradságosan menekülhet. Rendszerint. Kevésnek mondható, hogy csak hátránya lenne. Mindennek jussa szerint. Van árnyék. Van homály. Lesz napfény. Volt megeszlek. Lesz neked is jut. Erre várni illik. Rá érdemesülni. Nem kell többet félni. Semmitől. Senki sem hallgat le. Suttoghatsz akár a szellőnek. Ígérik régóta. Egyszer igaz lesz, csak ki kell várni. Akkor egy ilyen paradicsomi pillanatban meggyúl az erdő. Azt hiszik sokan, galád kezek tették. Sajnálják. Nézik a ropogó ágakat. Tördelik a kezüket. Terjed, s nem áll meg kérésre. Micsoda kár. Elpusztul minden, ami nem tud futni. Könnyeznek. Szegény, öreg erdő. Mennyi idő alatt lett ekkorává. Mennyi baj, s megfordíthatatlan. A villám csapott volna belé? Hihetetlen.

Szegénykéim. Nem tudják, hogy az erdő ettől lesz fiatal. Újra, másképp nem lehetne. Már sarjad a fű, az égett ágak alatt. Inal a szeder, a szenes tuskók mellett. Madár lesi, hogy ha fészket rakna, meddig látszana. Elhullatta fenyőtobozát. Utána kap, de hiába. Gyökér fúródik a szenes mohába. Bizonyos, hogy sokat tartana. Mert ez az erdő sokáig nem lesz öreg. Őzike bámul, sután. Meddig nőnek ezek a füvek. Talán lesznek fák is erre. Míg fiatal, az erdőtűz is elkerüli. Fiatal fába ritkán tesz kárt a villám. Természetesen. De addig leég, amíg az erdő elöregedett. Ha nem égne le, mindenre káros korokat terjeszthetne. Hihetetlen, de való. Másként haszon. A kárban rejtöző haszon. Az emberi észnek. Nem a természetnek. S mégis, nem oktalan. 

Szegény, öreg erdő.

(1985)

Judások ideje                                     opus 658.

Ami nem helyén való azt nem teheted. Ami emberileg megengedhető, annál tovább ne menj. Hol van a határ? Tudnod kell róla, hogy az emberek vagy állatok, nem gyalázhatók a végtelenségig. Egyszer mindenről el kell számolnunk. Az ateisták nyíltan azzal takaróznak, hogy a racionalitás mentén joggal alakíthatják a világot, mert csak a józan észnek kell elszámolást benyújtaniuk. Hát a józan ész nem tud róla, az átalakításnak keresztre feszítettjei vannak. Valaki ezt fel tudta volna vállalni? Ki, kinek a Judása? Hiszen negyvenhatban, negyvenkilencben, ötvenegyben, ötvenhatban, ötvenkilencben hatvanegyben, hatvanhatban ezreket vetettek börtönbe, kínoztak, kivégeztek vagy sokáig alázták meg. Mindent csak azért, mert valaki róluk feltette vagy gondolta, amit azok gondolhatnak. Más szóval valakik feltett gondolatát mások bűnhődték meg. Sem a begyűjtőket, sem a kísérőket, sem a végrehajtókat senki nem kérte még számon? Az ég nem akarja vajon őket megrémíteni? Most is ott tolakodnak a húsos fazék körül.

Vagy Judásról emlékezve, ne a bűn jutna ma eszünkbe?

(1991)

Szegénység                                          opus 660.

A Mikulásnak menetrendszerűen be kell futnia holnap este. Ott lesznek a pucolt cipők. Az öregnek akármit bele kell tennie. Beleszoktunk. A lányom egyetemen van. Oda is táviratoznom illenék valami ünnepes illatú emlegetést. A fiam összehúzta a kívánság fodrait. Feleségem, békességet s a közösségi fogyasztás kifizetését kívánja. Nem szeretnénk az adósok listájára kerülni. A hét krajcár dolga jár az eszembe, feni a bicskát a zsebemben. Erre kellett mesterember elődeimnek büszkének lenni. Tanult emberségem csak arra való, hogy mélyebb keserűség mardosson. Úgy nyomorgok vidáman, mintha ez nekem megérné. Szólni sem igen szólok, mert azt tanultam, hogy jobb a kuss. Nem kell kitűnni. Főleg feltűnni. Nem kezd elég takaróm lenni. Akármit húzok meg, vagy faragok le. Csak a hiány ásít ránk. A költségvetés rendszerint elpárolog. Mert én a családom csak nagyon drágán tartom. Pazarlás nincs. Mégis. A fizetés a következőig nem tart. Alig veszünk valamit. Használati eszközeink tizenévesek. Vagy kétszer annyiak is vannak. Nincsenek szenvedélyeink. Az nekünk magas fényűzés lenne. Könyvet alig veszünk. Színházba csak álmodunk járni. A televíziót alig tudjuk fenntartani. Nem tagadom, hogy rendesen eszünk. Patikára alig költünk. Hála Istennek. Még sincs pénzünk. Kifizettem a közösségi költséget. Késedelmem büntették. A telefonosoknál is eljártam. Ott is megdagadt számla vigyorgott rám. Késtem, dolgom a ráfizetés. Mi lesz velem Istenem, ki az a feleség, akinek megmondom, hogy a zsebembe nyúltak két helyen, s én gyáván hagytam, hogy a Mikulás oda legyen. Beléptem a koporsóshoz, ahol semmi dolgom. Csak bámultam a sima lapokat. Szagoltam a hígított lakkot. Lestem a minták árnyékát. Rugdostam a forgácsot. Verje ki a fejéből, kergetett a gazda. Megadja, most vigye, kell az ördögnek, hogy éppen a rendesebbje fogyjon. Köpött és káromkodott. Egy lyukas és egy rücskös nájlonba tekert, néhány gyűrött bankjegyet nyomott a zsebembe. Kilökött a télbe. Fenekedett rám, utánam kiáltott. Haza felé tessék menni. A postára tértem. Az egyetemes Mikulást feltettem. Hazára is, ezt-azt megvettem. Valameddig örvendeztünk. Aztán az asszony rázendített. Nem kellett volna kölcsönt venni, mi a kínunkból bírjuk megadni. Ez kérdés akart lenni. Telefonált a leány. Meg volt lepve. Nem számított. Köszönte, ezért nem kellett volna a kölcsönöket dagasztani. Mi várhat még ránk, ha ezt sem értjük átlépni.

(1998)

Mi jut eszembe                            opus 661.

Valami lecsúszott, de bennfentes kommunista, materialista álmot látott. Ne legyen angyaljárás, mormolta. A tanítók fizetését huszonnyolcadikára rakta. Az okos népek nem gondoltak vele. A naptárt nem tekerték a gazember kényére. Lett is bajom belőle. Itt van nagyhét. Egyet tudok, a hétre még a kenyér-tejpénz is sántít. Kinek lesz angyaljárás. Kinek nem. Mint Mórickáéknak. Mi is ezekhez tartozunk. A gyermekeknek nem szólok. Nekik a könyökükről ez nyomta le a foltot. Nem lesz angyal. Sasztán. Ez nem újság. Csak megnyerték a fogadást. Ha elveszítik, még szégyenkezhetnének. Nők napjáig vagy húsvétig nem tudtak volna fizetni. Milyen lehet a munkanélküli dolga. Nem kap sehonnan. Nekem még csepeg valamennyi. A fiam kérdezte, hogy minket mi tart vissza, mikor mindenki lop. Csak kinézed a helyet. Még segítséged is lehet. Ott van a filmen. Az újság is írta. Osztoztak. A hivatalos segített. Nem emlékezett, hogy milyen nagy a fizetése. De fiam, mi nem olyanok vagyunk. Elvisz az ördög, s azzal maradunk. Fát aztán csak díszítettünk. Az angyalt egy hétre ünnepeltük. A fogyasztást megint nem fizettük. Az agyunkra ment. Nem csodálnám, ha az agyamban ér pattanna. Hátha a főokosok megtudnák, hogy az ők gyatraságuk miatt egy emberrel kevesebb van. Vagy ki törődne vele. Itt csak a teljes munkabeszüntetés segít. Másképp rád se néznek. Így is lehet, hogy becsapnak. Vagy elhalasztanak. Kinél a kormánykerék, annak akarata a derék. Ne is mondd, tudom mi van. Még nagyobb csalások lesznek. Még nagyobb veszteségek érnek. Csak a hitünk ne veszne el. S a lélek. Mert ez is kezdett felesleges lenni. A világ egyre többet kér, de nekem a türelmem egyre kevesebb. Akkor lesz végre valami, ha a máséba kapaszkodom. Amilyen szerencsém van, nem a hivatalos lesz ott. Hanem az irigyem. Abból van a legtöbbem. A nagy gondban, a hajuk hull. Mitől bírom ilyen konokul. Jézusom, ne hagyj el. Nekem ezután az ünneped egész éves lesz. Jövőre fánk sem lesz. A piacon ágat szedünk, mint a csövesek. A híd alól kelek. Munkába megyek. Ott prédikálok a szép jóról. A hallgatóm kuncog. A kabátom bélése kilóg.  Mitől bírom ilyen konokul.

(1998)

Mégse értem                                 opus 662.

Sírfelirat( OK )nak

***

Az idő s a dolog, az oka mindennek. Végezni jöttem, de nem értem el vele. Másra nemigen jutott. De a dologra se, elég.

Mi végre jöttünk ide? Nem is emlékszem. Semmire.

***

Most ez a fontos. Majd az lesz fontosabb. Ha még nem végeztél, abbamarad. Minél több marad abba, annál kevésbé végzel. Így marad el minden, ami valaha fontos volt. Már nem is fontos.

***

(1999)

Jelentés                                    opus 663.

Szívünk teljes megrendülésével tudatjuk, mindenkivel, aki szerette és tudott valamit róla, hogy hetek óta folyik a romboló átalakítás. Mélyásásba kezdtek a Libáncs kerteknél, a református templom kertjében a koporsós háza mögött végig, s a víztelepi külső keringőcsöveket is feltérképezték. A drágasanyi a fél Bolgárszeget felfalja. A szép, kis, kedves munkásember otthonok helyett merev emeletes kaptárlakásokat építenek. Látszólagos előnyük, ha lesz közművesítésük. Ennek érdekében a létező alagutas elvezetőket csövekre cserélték. A pacsirtatelepet láncos földmérők járják. Már nem adható el egyetlen ház sem. Lássuk, mi van még hátra. Aki gondolja, imádkozzon velünk. Ez a városnegyed megérdemelne minden őslakójától egy-egy gyertyát. Vajon sikerülne-e egyetlen emlékező találkozót összehozni. Hiszen a régiek közül alig van már valaki. Üzenjetek az elmenteknek. November elsején a Jónáshegyi kistemetőben találkozunk.

(1985)

Álmodom                            opus 664.

Haza vágyok. Nekem a szülőhelyem, első lépéseim nyoma, az első bújócska, az első nagyobb séta, a nagy kirándulás, az úszásos fürdés, a miből van a házatok, milyen szép tyúkjaitok vannak, köszönni szépen mindenkinek nyelve és magaviselete szerint, megbecsülni a saját és mások munkáját, értékeit. Bűntudattal gondolni, ha valakinek a kertjén átgázoltunk, érésre váró gyümölcsét csak kivagyiságból megdézsmáltuk, ocsmányságokat krétáztunk vagy meszeltünk valaki kötekedő apukája kerítésére.

Haza vágyok. Kalandos és nem egyenes szálú életem, nagy ívben kanyarított, előbb csak ezekben az utcákban, aztán más negyedben, később falvakra és más városokba, országokban. De sehol, nem volt többet olyan, mint indulásom helyén, a Kerektó utcában.

Haza vágyok. Pedig tudom, hogy a hazám lerombolták, minden elvettek tőle, ami az ő sajátja volt. Haza mennék, mint egy álomba, s ott találnám a néni bácsikat gyermekeikkel, a szokott módon, még ha megnőttek volna is azóta, visszaállítva a lerombolt házakat, az eltűntetett grundokat, a segítő és társként élő embereket. Felébredek. Hejh, mit is találhatnék ebből mára?

(1989)

DomiNÓ képES (Felszámolás)                  opus 665.

Volt már nekem elegem,

szorongástól melegem.

Szembe álltam,

önmagammal

s nem győztem,

pedig hittem.

Nem nagy ár.

Kopogtak s fogalommá lettek a szavak,

Állapotmérő eset, tarthatatlan marad.

Anyád fenyített.

Iszol,

alszol,

harcolsz,

megholsz.

Fecskendő.

Anyád kerített.

Elherdáltad az életed,

Kiszárítottad a velődet.

Aki marad, kevesled,

ki van még melletted?

                Keszkenő.

Anyád feszített.

Mindenkinek családja,

           otthona,

           vagyona,

           nagysága.

                Rézmozsár.

Hová mehetsz,

kivel lehetsz?

Az utak tele

vannak veled.

Fejfedő.

Kopogtak s fogalommá lettek a szavak,

Állapotmérő eset, tarthatatlan marad.

Anyám kín mérleg.

Elment a véred,

Ki szégyell téged.

Még ma sem érted,

Nem tágul léted.

Fagyott a lelked.

Bájgúnár.

Akarsz, valami Te,

valaha lenni?

Kívánsz arra ki-be,

valahogy menni?

Betelt, volna

vagy nem, soha.

Volt ott mozdony,

Kopár pagony.

Fapohár.

Még tudni akarom,

engem támadhattok,

én támogathatok.

Van rá kevés jussom.

Gyommagány.

Ne, te gyereked,

se feleséged,

tréfálsz,

léhálsz.

Semmire, van okod,

Az semmi, te tudod,

elhálsz,

megválsz.

Nekem fogni való,

hitem, rólad valós.

Netalán.

Kopogtak s fogalommá lettek a szavak,

Állapotmérő eset, tarthatatlan marad.

Végül maradok,

itt veletek.

Ez is én vagyok,

feleselek.

Megkapaszkodtok,

integetek.

Rám moroghattok,

felettetek.

Kitalány.

Tovább ne fújjad,

mert most kilyukad.

Őt leginkább szeretem,

Muszáj kedvére tennem.

                Szétkenő.

Betelt, volna

nem az soha.

Kell, egy meggyfa,

spanyol árnya.

                Búmadár.

Itt fenn repkedek

Már semmi se nő

Megszegett kedvvel

Áll s ki nem dől.

Fapohár.

(1986. november 1.)

     Csillagolvasás                     opus666.

                      Nekem az sejlik a csillagok olvasatából,

hogy többen leszünk, mint ahányan voltunk  

                                    kevesebben halunk meg teljesen,

 többen vissza-visszatérnek, s ha

integetnek

a függönyök meglebbennek.

                    A színházban vastagabb a függöny, ne menj  a súgólyukhoz,

 mert beleesel,

 ha belesel,

mikor

                         meglebben a függöny.

Minden itt marad. Lenn.

(1997)

Leltár                                  opus 667.

Ahogy kihúzta a lábujját, nyoma maradt szinte mindenhol. Dübörögve, ránk szabadultan maradt utána a mindenség. Nekem jutott örökül egy, azaz egy darab felhős somolygás.

Most nagy gondban vannak, mert a holt lábnyomát nagyon nehezen lehet meglátni. Ha nem látható, csak vélhető, akkor kitartó sepregetésre van kilátás. Nem baj, sepregetve megyünk a nyugdíj felé.

A címünket okvetlen kicseréljük. A barátok cseréjére is érkezett felhívás. Az idő majd próbál. Hátra van még, ha újra találkozunk, valamelyik elfordul?

(1999)

Nem igaz                           opus668.

Minden reklámfogás és szándékos félre tájékoztatás ellenére, sem vagyunk Drakula honfitársai. Az Erdély szokásait elfogadó és valló emberek életüket, bármely anyanyelvvel is születnének, méltón dolgozva vagy küzdve, harcolva töltik le. Vagy a kimerültségtől, vagy a szerzett sebeiktől elpusztulnak. Nem kelnek fel, nem kísértenek, nem zavarják-zaklatják a hátra maradottakat. A szeretet, a munka, a becsület nyelve egy. Erdélyben a rendes emberek egy nyelven szólnak egymáshoz. A többivel minden kényszer ellenére jobb volna kevesebbet foglalkozni. Állítólag valami amerikai kevert hírbe minket. Utóvégre, ha valami amerikai, attól lehet igénytelen, sőt buta. A megerősítőnek sem volt erős oldala a történeti földrajz. A filmes legenda nem is Erdélyre utal.

Kitől tanuljak?

(1988)

Volt egyszer                      opus669.

Egy ember, egy valahol, egy valamiért, egy valakivel, egy valamennyiért, egy másnak, mindig kerül ok. Csak nekikezd egy megfontolt vagy megfontolatlan állítás mesterséges bizonyításának. A dologhoz értelem, érdek és pénz kell. Mindezek egymás között szoros elszámolással tartoznak. Amit mondok nem egy film részlete. Ott csak egy szelvénybe tesznek valami félindokot, amiért hat-hét embert meggyilkolásnak, ebből kerekedik egy hetes sorozat, amíg kiderítik a tettest. Az értelmi szerzők pénzelik a filmet, azzal a mesével, hogy lám milyen okos dologgal töltjük az időnket. Az időtöket. Amilyen a hírverés, olyan mértékű a pénzáram. Az pedig nem áll le, ha jól magyarázzák. Ma pedig nagyon kemény pénzalapja van az ilyen hatványozott marhaságnak. Körülveszi a telket hálóval, őrtoronnyal s bizony fegyveressel is. Nehogy valami kíváncsi gyerek beguruljon a fenntartott élvezetek földjére. Az ellátás idején már folyik a többváltozatos forgatókönyv. Ezek egymástól független, de egyik a más részeinek folytatásában is életre kelnek. A jó főnök csak a részek részleteit hozza a beosztottak tudomására. A jó főnök nem szereti az okos és a túlságosan kíváncsi ügynök-fiókákat. Azt sem szeretheti, ha a kiválasztott iránytól bárki el akarna térni. Mert a mozdulatokat tervezni és kivitelezni mindig előnyösebb, mint váratlan helyzetek görgetésén pánikolni, s esetleg a szakik előtt szégyenkezni, ha az ügy helytelen fordulatot vett. Sokszor tévedni nemigen lehet. Különben előnynek tartható a félárnyékos nyaraló a közeli nemzetközi útvonallal és repülőtérrel. A személyzet vetésforgója nagyon ajánlott. Ha az emberek nem katonák, akkor a kísérlet semeddig sem tartható fenn. Ha nem vagy katona, bele sem fogsz kezdeni. Aki pedig sajnálja a kísérlet alanyait, az üljön otthon a képernyő elé. Éppen Flippert, a csodadelfint sugározzák. Ugye milyen okosjancsi bácsik vannak? Jól átvernek, s mi hiszünk nekik. Meg is érdemeljük a sorsunk. Delfinestől.

Merthogy a beszélő emlősökről szól a fáma, az nem kétséges.

Csakhogy beszélnek, az kétséges.

 (1974-2000)

Másokk hatalma                        opus 670.

VII. Aki maradt, tudja miért tette. Ha nem tudja, egye meg a fene. Minden ami jobbra akart fordulni, ballá lett. A kísértetek nem nyughatnak. Ismét jót akarnak. Ők mindegyre azt hajtják, csakis ők tudják. Boldogsághoz utat mutatni. Nyugalmat lelni. Szeretetben építeni. A búsultakat megvigasztalni. Tőlünk nem kérdezik. Pedig megmondhatnánk. El vannak foglalva. Csak a saját szövegük van a lemezen. Még szerencse, hogy nem vagyunk köztük. Mert a tarkaság azért nem túlságosan kecsegtető. Aztán nekünk nincs is jussunk. Hol a tulajdonunk? Apánk jussa. Persze ma is mások tékozolnak. Rajtunk nyernék vissza. Mit akarhatsz? A föld még nem. A kapa sem. Az üzem sem. Mind nem a tied. Rosszul emlékszel. Nem azt kellett volna tanulnod. Nem a hasznot keresni tanultuk? Nos, nem a tied sem a gazdaság, sem a gyár, sem a bánya. Aki nem lopott, az tényleg bánja. Vállalkozásba csak anyagi háttérrel indulhatsz. A közepes prolinak meghalni sem érdemes. A hátramaradókra akkora terhet ró, hogy évekig nyöghetnek alatta. Megszépült emléknek kellene maradnia. Nem ronthatják el semmivel. Minek ide nemtartozó dolgokat bevonni. Ez búcsú. Ami pedig csak egy végtisztesség. Csak egy lehet. Csak az lehet.

     (2000)

Megölik az állatokat                   opus 671.

Minden tudományos megfigyelés és eredményértékelés ellenére, a helyzet nem változott semmit. Jelértékű üzeneteket és drámajátékot adnak ugyan elő, de ez még kevés. A delfinek még mindig hallgatnak. Nem szabad megtévesszen senkit a füttyögés és az efféle csakis delfinesnek vélt zajkeltés. Az még közelről annyit sem jelent, mint a kamraajtó nyikorgása. Vagy csak annyit, hogy milyen jó a vízben lenni, mert né, az emberek mind izzadnak, s mégis a parton maradnak. Nem tudnak mit kezdeni a ráncos bőrükkel, s fel kell öltözniük, hogy lemerülhessenek. Ezeket a népszerű delfin gondolatokat olyan kutatók fogalmazták meg, akik könyvtárat írtak összes ezekről a mesés állatokról. A teljes gondolatkörben azonban több a feltételezett és a vélt adat. Hatalmas erőket és pénzeket mozgatnak a bizonyítás, illetve folyományainak bizonyítására. A Flipperben amit látsz az tiszta mese, kisgyermekeket kötik vele a televízióhoz, hogy nehogy leessenek a hintáról, amíg apu a fél szemére szundít egyet. Ezzel nem téveszthet meg senki, egyetlen jóhiszemű embert se. Az állat köszöni szépen, több éve tartó nagyszabású kísérletezés után is állat maradt. Valószínű még több ezer évnek kell eltelnie ahhoz, hogy azon  a lépcsőfokon túllépjen. Addig pedig éppen csak arra lehet idomítani, hogy a bombát a hátára kössék  s a forgatókönyv szerint illetékes hajóhoz dörgölőzzék. Világos, azt felrobbantani. Nem, Flipperék gondolkodhatnak, de ezt én csak valami gépies dolognak tarthatom. Mint a klasszikus Pavlov-kutyát, addig elemeztették és edzettel, szegénnyel ugyanazt a híres villany-csengős részletet, hogy amikor abbahagyták, beledöglött. Mást nem tehetett. A kutyák egyformák lévén, senki sem vette észre, hogyha a fényképeken más kutya nyála csorgott. Ráadásul a delfinek még egyformábbak. Nincs is veterán terrorista delfinkép. Ez és ilyen dolgok mentén nem merem megkockáztatni azt sem, hogy érzelmes vonásokat tulajdonítsak nekik, vagy közlésnek véljem a féloldalra dőlt hím fröccsentését. Gyakorlással fogyasztják el az életüket. Odaúsznak, elolvassák a hajó nevét, felköpnek a zászlóra. Azzal nekimennek az oldalának, amitől a hajó egy repülő tölcsérré válik és több négyzetkilométeren egyenletesen szétszóródik a lassan megnyugvó vizek felett és alatt. A sürgősen riadóztatott mentőalakulatok mire oda érnek, arra minden le van csendesedve. Vége a harc feszültségének, nem is volt semmi, csak egy hal nekicsapódott a hajónak. De ki emlékezne már erre? A nagy főemlős elégedetten dörzsöli össze a kezét. Nem volt hiába az alapos előkészítés.

(1976-2000)

Kormányos                          opus672.

Nekem nem fér az agyamba az efféle dolog természete. Azt mondja az egyik, kötelességünk kormányzati feladatokat vállalni. A másik azt véli, hogy távlati, közösségi hasznunk lesz belőle. Közben a kormányzó társak szélsőséges módon bírálnak mindent, ami velünk kapcsolatos. Őszintének tarthatom megnyilvánulásuk? Nem, sajtó-hecc. Ez komoly dolog. Attől tartok ezekre a társakra nagy viharok leselkednek. Az egyik égeti a térképeket. A másik árulja a vitorlákat. Az árbocokat zálogosítják. Az iránytűt vízbe dobták. Aluszunk a kormánykeréken. Pedig vállalt szolgálatban vagyunk. Fiúk, a patkányok mozgása semmi jóval nem kecsegtet. Menj már oda Ati, nézd meg, hogy a mentőövek s a bárkák megvannak-e még?

Még felébredünk, hogy álmodtuk az egészet. S magunkra maradtunk a tengeren. Vagy a más bárkáján esik fogás, mert nekünk már csak a fogyó hold maradt. Ússzunk. Merre a part?.

( 1998) 

Nem szeretem idő                        opus 673.

A kotangens idő a torzsalkodásban és a szeretethiányban mutatkozik a legkifejezettebben. Ez az időfajta most épp ellenünk dolgozik. Alapos megfigyelést helyez kilátásba. Nem is tudom, lesz-e elég cérnám kimenetelét megvárni. Mindenesetre határozott negatív görbületű lebegése erősen rég aggaszt. Kell törődnöm vele, mert e nélkül nem lehet utazni a pszeudószféra felületén. Az utazásom pedig nagy szeretettel időutazásnak keresztelem. Másra értelmetlen.

(1985)

Falvédő                                 opus 674.

· Úgy látom falas vagy.

· Igen, most szálltam le a falvédőről.

· Helyedben, nem dicsekednék ezzel.

· Csak azt mondhatom, ami van, amit érzek. Nem kell szomorkodnod, előtted az élet.

· Mondhatni olyan, mint a kinyitott könyv, csak olvasni kell.

· Bele kell vágni és átérezni, a gondokat elfelejteni vagy megoldani, ez a feladat.

· Azért értem ennél többet, voltam árvízben házba szorulva, omlott házban földrengéskor, a vontató belépett a házba, a vagon rádőlt a nyári konyhára, a híd egyik lába megrokkant s a barátom a kiálló vasba ugrott fejest…

· Úgy letörtél.

· Minek örvendjek, a környéken minden meglep és elragad magával, sírva hív, keressem meg.

· Csak bajok vannak?

· Hátha találkoznék valakivel, hadd jusson eszünkbe valami vidám, ne csak ez a savanyúság.

· Ha látnád magad, hogy nézel ki?

· Keresztszemesen.

(1990)

Sok a temető                            opus 675.

     Én a halállal alig találkoztam, ezért csak azt mondhatom, amit így ártatlan gondolhatok: nem félek tőle. Hiszen nem is tudom milyen. Csak a világítás idején kerültünk vele némi kapcsolatba, amire néha okkal nem szívesen emlékszem. Sok dologgal járt, mint nagyapám körül minden. Mi a Halottak Napját sokkal előtte megkezdtük. Nekünk volt rokonunk, akinek a hantját vagy a házacskáját rendbe illett tenni az ünnep alkalmából. Jel arra, hogy sok mindent csak tetettünk, sok elvi támogatás híjával, a másoknak való megfelelés buta leple alatt, hogy a zsidó temetőben Ilonka néninek a sírját és a kálvinistáknál Ute néninek kimeszeltük, amikor kellett, a túlvilági házikóját. Mihály bácsinak szép nagy házikója volt a katolikusoknál. Ennek a betűit újra aranyoztuk évente. Ugyanennek a csavaros vasakból, vastagon nyitolt kerítését vastagon olajoztam, mióta csak emlékszem gépészkedő elmém nyiladozására. Andrzej bácsi is a katolikusoknál volt otthon, csak egy műkő kriptában, Jánosi tatáékról azt hittem föld szegények voltak. Valami nagyon sántított, ott voltak a református cinterem mellett, másoknak gránit oszlop, nekik fakeretben két – három oszlop, faragott ugyan, de volt, amit az idő láthatóan véglegesen leírt. Ugyanott kicsimamáék, nekik rakott kőből volt a sírjuk, bemohásodott, a sok fényesre suvickolt kő között elég szegényesen festett, hiába az aranyozott feliratú fehér vagy fekete márványlap. Amit nem értettem, ma sem elég világos, mitől van az, hogy megmagyarázhatatlan szinte minden temetőben van rokonunk. Nem beszélek a különböző falvakban és más városokban elhunyt feleinkről. Az pedig semi, ha mondom, na evangélikus temető is van. A holtaknak szinte semmit sem jelent. Csakaz az ijesztő, hogy egyre kevesebb a hely. Borzongva hallottam, hogy már Bukarestben megégetik a holtakat, de ez más országokban is divatban van. Meg vannak akik a holtjaikat magukkal hurcolják vagy éppen ott hagyják ahol a dolog megesett. Minden esetre, ha megnövök, ebből a dologból igen keveset fogok a gyermekeimre rávarrni. Évente egyszer sem tartottam könnyű próbának. Nekem mind az összes köztemetővé olvadt össze. (1966)

Halál a kasztenben                       opus 676.

     Itt van a kasztenfedelen. Meghalt embert sírasd el, akkor a bába, felcser, csendőr vagy orvos lássa. Ha kétség van, próbát tenni sem bűn. Mi a fene, talán volt elődeim közt tetszhalott? A holtat ki kell nyújtani. A holtat fehér alsóba és felül ünneplőbe kell öltöztetni. Az ünneplőt sötét színben kell elképzelni. A rámás csizmát nem szabad elcserélni. A koporsóba semmi ékszert ne tegyél. A betegséget követő halálban a lepedő alá faforgácsot kell tenni. A sápadt holtnak az arcát és látható kezeit kezelni kell, bizonyos szerrel, amit az öregek titoknak tartanak. A holtat koporsóba tenni több kézre van szükség. A pappal is szóba kell elegyedni, a lehető leghamarabb. A temetkezés helyét és módját a leghamarabb kell mindenkivel pontosan megbeszélni. Első este bárkit kell fogadni, aki virrasztani jön. A fogadott embert kínálni kötelező, bármi szegény lenne a holt rokona. A második este a holtat rokonai külön és szomszédai vagy barátai külön virrasszák. A temetés után a közeli rokonok együtt mennek haza a holt házába. Ezen a napon a kínálgatás és osztozódás teljesen meg van tiltva. A gyászmenet, ha szükségben kikerüli a templomot, megengedhető a szertartás más napon való megtartása. A meghagyás ellen nem talál feltámadni. Akinek engedékenységet kell kérni, az csak az illető rokonnal tárgyalja meg. A pap áldozata nem keverhető össze a gyászolók áldozatával. A holtra lehet hat napos kicsiny böjttel emlékezni. A holtat megbecsüléssel pénteki böjttel is lehet emlegetni. Hat hét múlva mindenképp emlékező gyászolást kell rendelni a papnál. Ekkor a megbékélésről kell tanúságot tenni. A holtról bármi rosszat emlegetni nem engedett magaviselet. Ha életet adni nem tudsz, elvenni se tudj. Sem a másét, sem a magadét. Háborúságra végy embert, akik bűnét magadon hordozod. Akitől lehet elvedd a háborúság fegyverét. Isten nyugtassa! Itt van a kasztenfedelen, nagyon jó segítség. Használja, aki tudja. (1967)

A humánus vonások                   opus 677.

A dolog egyébként nem elme zavaró, mert az oroszok mindenkori és jeles csodáiról alig változó közhiedelmek vannak állandó körforgásban. Például, hogy az emberi elme összezavarása már nem is tényező.

Két dolog azonban, semmiképp nem jön be a látható képbe.

Pro primo, miért jelenik meg pont akkor a szovjet delfinkutató csoda az egy-kettő-három kedvenc újságomban, amikor én azon csiszolom az eszem, hogy összegyűjthessem (éppen az ötödik folytatásnál tartok), tárgyalásképessé tegyem adataim. Esetleg megkockáztatnám kételyem, hogy a szovjet kutatás nem alkalmas arra, amiért létre hozták.

Pro secundo dolog abban lenne érdekes, hogy a fejlett szervek használatával, megint épp arról óhajtanának meggyőzni, ami zavar az emberies állatoknál. Ha az állatok képesek beszélő szinten értekezni velünk, akkor a demagógia és a demokrata pártiak s a vezetőik, szintén emberi szinten megérthetnék, hogy embertársaikat óhajtják állati sorban tartani. Az sem kutya, de nagy szerv, mert a népszerűségűk felállóban van tőle. Minden ember aki nem állat, hanem ennél is okosabb, ki kell emelnünk az állati sorból, ahova a keresztények  és a keresztyének sorolták az őshitű ortodoxokat. Meg a hasonlókat. Most épp nem illendő zaklatni, mert a demográfia emeléséhez és a tömeges bontásokhoz való hozzájárulásuk történelmi hatásait magyarázatokkal támasztják alá. Pontosabban elég nyíltan támadják és irtják a kérdezőket. Megijesztgetik, szidják és felelősségre vonják, akit csak lehet, hogy a mások kedve is menne el ettől. A rendszerint felfújt dolgok környékén vészesen arra jutsz, hogy ott valójában semmi sincs. Így lenne a nagy dologgal, a jaltai delfin ügyében. Nálunk sok és nagyon sok között, alig látható eltérés várható. Megláthatják a figyelmesek, a babaci fütty és a krisztjoi selyp épp olyan messzemutató semmi, mint a sokat emlegetett népek közti példás egyetértés. Az ipari áruk közös piacán történt, egymás lábát tapodva próbálták rádtukmálni a kapcsolószekrényük, a mese szerint az autóra vígan rákényszerítették volna a sebességváltozást. Az eszköz egyszerűen villanyszámla-nyomtató volt. Nem is csodálkozol. Valakinek fizetnie kell. Valakikről szól a legártatlanabb vicc is. Ekkor jössz rá többszázad magaddal, itt egy hígabb agyú kotkodácsol, hogy az utolsó NDK-ás héten hatalmas német támogatást kaptunk, amiért ma is tartozunk. Soha nem kérték számon a motyót, de segítettek a buta népet civilizáltan megenni. Mert ez a közpiac dolga, a letelőben levő század szégyenletes kanibalizmusa volt. Most a maiak ugyanezt nyomják, valaki szóljon már be nekik. Ezek az órák nyolcvannyolcban is selejtesek voltak, csak a szegény népnek mutatták a számokat, ti adósok vagytok, ti adósok maradtatok. Éljen a sokoldalúan fejlett amiből valami. Még a gyilkosság nélküli buddhizmus és szélsőséges iszlámista sem elég. Az átmentett főnökök kasztja,  pedig néhány év alatt felemésztette a szocializmus dugott aranytartalékait s az újratermelésről nem gondoskodtak. Ki dolga lett volna? Ők nem voltak dologhoz szokva. Egyem a . . .

( 2000 )

Parancsok(7.)                       opus 679.

Az új lakónegyedben elosztott és kiutalt lakások elsősorban a kiemelten érdemes családok és személyek listáinak figyelembevételével történjen.

Az eredetileg helyi lakósok lakásgondjaival szemben elsőbbséget élveznek a szolgálati érdekből áthelyezettek.

A kérvények elbírálása folyamatos és ritmikus, az átadott lakófelületek függvényében.

Így akarjuk.

(1976)

Tanuság                                     opus 680.

     Nagyapám, mikor ezen a helyen megtelepedésre adta a fejét, elővette a kaszten fijából a bábokat. Volt neki ilyen, irigyen azt mondtuk, titkos játéka. Hosszan beszélgetett velük. Aztán jegyzetet készített. A bábokkal való beszédet nem hagyta ránk. Valami miatt nem érkezett velünk erről beszélni. Csak találgatás maradt nekünk. A temetkezés helyét kőkamrában lehet fellelni. A külseje semmi igényt nem támaszt, mert a belsőben kell nyugalmat adni a fáradt testnek. A lélek pedig úgysem marad a házban való gyönyörködésre. A kőrakás kétszer ismétlődött meg. Két kripta is készült. A méret állandó maradt.

     Volt középen egy minden felé négy sing méretű szoba. Kelet – nyugatra szépen kirakott nyílás bámészkodott. Két oldalt négy – négy fektető volt kiképezve, melyet szükségre be is lehetett falazni. Fejtől helyet tettek a lámpásnak, és középen is volt hely a mécsesnek vagy amilyen világítást akart volna a hátra maradott. A fejlámpás mellett táblának maradt hely, hogy elolvashassa más is, ki fekszik ott. A temetőgondnokság rácsos ajtót kért az építményre, mely olyan volt, mint egy búbos kemence. Nagymama vastag vasalt ajtót gondolt reá. Mikor meglettek vele, a hatalmasok elvették. Nem államosítás volt, csak valami hasonló, más telekhelyet adtak helyette. Mások szándékoztak bele költözni. Pedig ilyen temetkezőhely dukál nekünk. Csak ehhez sem vagyunk elég talpra esettek.

Nagyapám, erre gondolt egy mást, mert három a magyar igazság. Az építményt pedig betette a föld alá. Persze most már nem rakott kőből készült. Középen létrán mentél le, s két oldalt fekve könyököltek a rokonok. Nagy téglás bolthajtások alatt. A tetejére fűvel beültetett fedél járt. Nagyapám mérete miatt a kiképzés szépen kilógott a sorból. Mindenki kérdi minek ez a nagy sír itt a sorfélen? Hát annak, aki benne szándékszik könyökölni. Egy ideig családi sírhelynek gondoltuk.

A fent említett kriptákban egyetlen családtagunk sem lakik.

Milyen temetkezési szokás az, amit szinte nem ismerünk?

(1980)

Siker VII                         opus 681.

A kérdésedre egyenesen semmiképp nem válaszolnék. Ilyen fordulatra csak kerülőkkel és helyzetmagyarázatokkal lehet válaszolni. Itt pedig már sok emberöltőt is át kellene tekinteni. A néhai történelem és túlélői alig változtak. A szűkebb és tágabb társadalmi elvárások négyszer is megváltoztak. A tömeg pedig egykönnyen nem engedi magát megnevelni. Az átélt történelmét pedig egyáltalán nem érti. Sokkal inkább azt hiszi, amit arról mondanak neki. Megszokták, mindig mondják mi a teendő.

Itt a forradalom. Ha nem mondanák mások, én miért hinném. Vagy hinnénk. Annyi minden történt a múlt években. Nem tudom, csak sejtem, amiről most gondolkodni van merszem. Csak történelem órán hallottam forradalomról. Ott is csak nagy vonalakban. Szinte nem hihetnénk, van egy csoport, aki érdeke túlnőtte vagy ellentétbe került a többi csoportok érdekeivel. A gazdasági helyzet hanyatlása a haladónak tekintett csoport malmára hajtja a vizet. S akkor megtörténik a forradalomnak nevezett változtatás. Ami ilyen egyszerű és céltartalmas, az már gyanús.

A forradalom némi vérrel jár. Áldozatot vállal a haszon várományosa, de a békés tömeg is, nem beszélve az ellentáborról. A fejbeverés áldozatait azután hosszan gondozzák. A nyertes azonban nem veszít elég vért a fajlagos nyereségéhez.

Az emberek megfáznak és lehiggadnak. A véres terek után a csendes templomba mennek. Vizsgálják lelküket s elbeszélgetnének Istennel. De a templomban nincs hely. Soha még ember emlékezet óta, ilyen sokan nem voltak a templomban. Új nagy templomot kell építenünk. Dörzsöljük a kezünk, csak felébred a nép, ha Isten közelébe érzi magát otthon. Dörzsöljük a kezünk, ettől sokan leszünk. Reménykedünk.

Akik benn vannak összébb húzódnak s reményben melegednek. Akik kinn rekedtek, ettől még nem férhetnek bennebb. S nem melegednek. Reményben sem. Kinn és benn nagy a hideg. Senki nem gondol másra, csak milyen jó a bentieknek, mert ott a meleg. Senki nem gondol másra, csak milyen jó a kintieknek, mert nem sajtolták össze őket.

Vajon felkészültünk-e?

Szeretet ünnepére gyűltünk össze, reménykedve. Talán ma az Úrral talákozunk. Ne lökdössön, mert elesek. Ne fújjon rám, mert nem bírom az étlapját. Ne toporogjon, mert semmit sem hallok. Ne állja el az utat, mert be akarok menni. Ne bámuljon, mert ki akarok jönni. Mit leskődik, nem látott még pisilő gyermeket? Minek vesznek fel ennyi vastag ruhát, az ülőhelyek felén kabát és bunda feszeng. Az igét sem várjuk, sietünk a buszra, nehogy a váratlan hóesés miatt ne érjünk haza ebédre. Minden tél váratlan ér. Minden változás a csoda erejével hat.

Vajon felkészültünk-e?

Már semmin sem csodálkozunk, így a csodát sem látjuk meg.

( 1990 )

Nekem is fáj                         opus685.

Tudod, járt az eszembe, minden, amit szívesen elfelejtenék, a bani kuporgatás, az jól fogna holnap is, ezt nem vesszük meg csak fizetés után, arra nem jutott még elég alapunk, nem kell neked karóra, ráérsz te még saját kerékpárra, addig nem mész táborba, amíg nem tudsz vigyázni a holmidra, Magyarországon túlról ne álmodj, mert úgyse engednek, autónk csak akkor lesz, ha nyerünk, ez az örökös, mire jut és mi marad, csak álom. Megéltem, talán túl érzékenyen. Sír a belsőm. Csak ezt tudom nyújtani nektek. Talán kevesebbet. Egyetlen dolgot

tudok elszámoltnak veletek. Isten segedelmével, arra tudtam vigyázni, hogy legyetek egészségesek. Meg becsületesek. Az előbbiből hasznotok lesz. Az utóbbiért sokszor kinevetnek.

Minden ember sorsát a végletekig befolyásolja, mikor-honnan indult, merre tart. Mi volt ekkor a kezében, s mi a fejében?

Az utóbbi a tied, minden mást elvehetnek.

( 2000 )    

Elmegyek                             opus 686.

Amíg a fontolgatás lappangott bennem, addig szinte semmi sem aggasztott. Most a döntést már elfogadtam, elszorult a torkom, vajon mikor és hogyan jövök vissza. Azt hiszem, hogy nem szabad kihagynom a vissza térés lehetőségét. Történhetne bármi. Vissza kell térnem mihelyt lehetséges. Talán nem akadályoznak meg örökre. Isten veled, good bye.

Le pa, Somos-tető. Víg majálisok avarán, ma katona bakancsok csörtetnek. Persze, hogy parancsra. Persze, hogy tudatlan. Ki lőne különben tudósra, költőre, még ellensége nagyjára is. La revedere, Universitatea Medicilor. A tanársegédek egyre modernebbek. Mind több nyelvet beszélnek, de magyarul, egyre kevesebbet. Ez nem tréfa. Lesz idő, amikor meg kell küzdeni egy magyar nyelvű alcsoportért. Tudom, mit mondok. Hát uraim, maguktól is búcsúzom, itt a Mártírok útján. A Rákóczi kopjára tömbházat építettek, a maguk emlékének kerítését egyelőre csak a rozsda marja. S a feledés. Magukra még nem építenek. A Borsos Tamásra nem lépnék, dászvidányjá! Ugyanitt egyszerre rohannak rám a Teleki Téka vagyona, a Szabók Bástyája alkotója és az érthetetlen vallatás dolgainak szorongásai. Mire való, hogy egy helyi gyerek féljen itthon lenni? Widersehn am schönsten Rathaus. Mint egy templom. A bölcsesség temploma. Még szépen állsz kivül. Belül már nem nézhet meg senki fia. Azok nézik, akikről nem is álmodott építője. Elhagylak Elba-sziget. A hétfás gáttól a Poklos-patakig, nagy csatangolások, nem kisebb hajbakapások tanúja. Hejh, mennyi grund volt, bármerre menve jól teljen a gyermekeknek. A ligetben csókolozókat lesni gyerekség, de emléke törölhetetlen. Szájonárá Turbina-árok. Nagytata, ki bizonyosan fenn vagy, nézz le nyugodtan. A vashidaid állják a kihívást. Az édesapámét, nem tűrik. Az ötből már kettőt kikezdtek. Szétbontják, elég nehezen boldogulnak vele, aminek én titkon örvendek. Nőtt a forgalom, de nem ez az ok. Új szelek, új szokásokat hoztak. Az új divat neve, szisztematizálás. Azt jelenti, hogy egy irodában kitalálják, x utca y szám alatti ingatlant lebontják. A hidat megszélesítik. Átalakítják. Újjáépítik. Persze, hogy nem tudod, hiszen te ahol jártál ott ilyen nyelv nem volt. Semmitől és senkitől nem kérdeznek semmit. Csak úgy belevágnak. Aztán térítgetik, késleltetik, mérlegelik. Elrontották, bizonyos, a tervet a végén készítik, ha muszáj. Emlékszem. Eszembe jutott a nóta, …felülök a repülőre…hiszen van hol. A repülőteret csak nem bontják le. Csak már nem úgy működik. Még az se. Semmi sem. Visszanézek a városra. Mindent számba vettem. Mindenkitől elbúcsúztam. Köpök a fedeles szárnyú, vereskeresztesnek álcázott bombázókra. A büdös szénszagú szemetes vagonokra. Vajon hová tartunk? Mire jutok?

Dudál a Szargyár, ahoy és good bye.

Akármerre, csak el innen. Ha már kilöktek az idevalósiak közül.

(1975)

Végszó előtt                               opus698.

Nem volt akkora szerencsém, hogy ezt a rendezettnek gondolt, de igen rendetlen jegyzet halmot valaki is türelmesen átrágja. Egyenként pedig nem érdekes, mert pont ezért van így tálalva. Jegyzetek a Bolgár kertek aljáról. Bolgárszeg-kalauz. Ilyen volt szülőhelyem világa. Most nem ilyen. Nem lenne szabad elfelednünk az eredetünk s a múltunk. Kell egy kis konzervatívizmus. Nem árt egy kis hagyománytisztelet. Magunk látni és láttatni fontos. Rossz indulatból többen ezt nem támogatják. Az új híres pártjuk feloldódik valami tisztálóvizes pártba. Akkor aztán nem akadékoskodnak. A nyertes soha nem akadékos. Belekötni pedig csak a vesztesbe lehet. Nézik a lapjaim. Milyen súgó vagyok? Le-be-meg-ki-fel-bal-jobb… súgó. Mindegyiket felvállalom, csak a tényképeket az olvasó elé tehessem. Nézik a lapjaim. A diplomatikusok borzadva keresték a sokszínűség okát. A kákások a műfaji behatárolást firtatták. Mások meg egyszerűen vállat vontak, mi közöm hozzá, hogy ez mit akar elmondani az eltűnt és egyre tűnedező vásárhelyieknek? Kell ez a vizslató hivatal. Itt állok és várom a szerencsém. Menetrend szerint érkeznie kellene. Ha nem jön is várok rá. Addig pedig egyet-egyet átírok, előveszek vagy eldobok. Még van a rejtekemben egy pár jegyzet, ha valakit ezzel megijeszthetek. Nekem ugyan volt egy fiókom, most már nem is kell. De tartom, hadd legyen titokzatosabb.

( 1999 )

Itt ez áll                              opus699.

Itt a vége, fuss el véle, csapjon meg az ostor vége. A legnagyobb küzdelemnek is ily sivár a vége. Beletesznek egy nagy gödörbe, e világnak itt van vége. Kurjongathatsz, mire mennél vele, csak mégis ez a vége. A föld gallyas függönyként gördül rád, a láda kopogás a vége. Ott mocorogsz, mert szokatlanul kényelmetlen, nem hiszed, nincs vége. Makacs mereven neki feszülsz, úgyis kibírom, nem lehet még vége. A dobogás, ropogás nem is az én utazóládám hangja, én valójában szabadságra megyek, végre. Na, csak higgyél csodákban, vigyorog a rideg, elfújja a gyertyád. Kiderül a sötét világ. Tényleg vége, babám.

Aztán többet le se rázhatod, magadról. Forgolódhatsz, benne vagy nyakig.  

( 2000 )                     

VÉGE