(2.füzet) MegVeszLeKÉrted
(-veszek-veszlek-eszek-eszlek-megveszek-megveszlek-érted-kérted-lekérted-megeszlek-meg veszlek érted-megveszek érted-vagy visszafelé: TÉL se GEM)
szülőkhöz, rokonokhoz, kegyhelyeikhez és a halandó szomszéd emberekhez kapcsolódó szeretet felbecsülhetetlen vagyont jelent, ha nem lenne, aligha bírnád magad tartani, hiányát egy életen át nem heverheted ki, pedig ha van nem tudod eléggé értékelni, szinte fel se méred, csak fecsérled becsét
OLVASD AMIKÉPPP a FOLYAMATosságáNAK KÖVETKEZIK:
3 Ha unnád, hátulról olvasd opus 100.
4 Szemrehányás opus 101.
4 Van ilyen kenyér opus 102.
6 Fő a fő opus 103.
6 Idegenek opus 104.
6 Emese opus 105.
7 Parancsok(2.) opus 106.
8 Elveszett jószágok opus 107.
8 Valéria opus 108.
9 ötévesek opus 109.
10 Játékból opus 110.
10 A Mindenható dolga opus 111.
10 Sabine opus 112.
11 Fox-terrote opus 113.
11 Mi a szenvedély opus 114.
11 Körüllakó népek opus 115.
12 Pacsirta-telepi utcaszemlén opus 116.
12 Szabad, nem szabad opus 117.
12 Akiknek van opus 118.
13 óh, te Balázs, opus 119.
13 Tornászlányok opus 120.
13 Egy kék-zöld levél opus 121.
14 Helység kalapácsa opus 122.
14 Zsuzsa opus 123.
14 Lila szavak opus 124.
14 A pünkösdi kutatók opus 125.
15 Dicső s ÉDES opus 126.
15 PICUKA2 opus 127.
15 Emlékkönyv opus 128.
15 Valéria opus 129.
15 Nem mondanám, de opus 130.
15 Körülnézés sebtiben opus 131.
16 Jókedvű emberek opus 132.
16 Hírdetmény opus 133.
17 Pletykások opus 134.
17 Három a legény opus 135.
17 Másokk hatalma opus 136.
18 1.MAR(PHY)ASÁGOM opus 137.
18 2.MAR(PHY)ASÁGOM opus 138.
18 Baloldal opus 139.
19 Zongoránál opus 140.
19 Vállalat opus 141.
19 kilátás földrengésre opus 142.
20 Árnyas-köz opus 143.
20 Lesz valami opus 144.
21 Jelzett képek opus 145.
21 Piros-zöld egymáson opus 146.
21 Siker II opus 147.
22 Elnyomás opus 148.
22 Dombra magyar opus 149.
23 Felelőtlenségek adásban opus 150.
23 Másnak több a baja opus 151.
23 A hiteles vallásom opus 152.
24 Mózes postája opus 153.
24 Hétfák opus 154.
25 Arany a porban opus 155.
25 A toll opus 156.
26 Figyelem opus 157.
27 Útvég opus 158.
27 Korai és furcsa észrevétel opus 159.
27 A falu opus 160.
28 Leszálltam opus 161.
28 PöSönk és a sohasem volt kiállításom opus 162.
29 A munka nem szégyen opus 163.
29 A szerelem rézverete opus 164.
30 Kérdezni szabad opus 165.
30 Mondóka két hangra opus 166.
31 A góbé lemondás opus 167.
31 Akiknek van opus 168.
32 Internacionálé opus 169.
32 NneeeeEEE opus 170.
33 Margit néni opus 171.
33 Mi a padlás opus 172.
Leltár opus 173.
Ezt olvasd opus 174.
Elosztás opus 175.
Padláskutatás opus 176.
A sor értelme opus 177.
A félelem ára opus 178.
35 Bőrzekénk opus 179.
35 Dácsia-gyermek opus 180.
36 Bolgi opus 181.
36 Gáztöltő opus 182.
A házakról opus 183.
A gépek erősek opus 184.
38 Apaság opus 185.
38 Köszönök s megyek opus 186.
38 Postafiókák1 opus 187.
39 Gyermekeink nevelésének örökössége opus 188.
40 Postafiókák2 opus 189.
41 Gyermekeink nevelésének örökössége opus 190.
Médiacápa opus 191.
42 Családapa opus 192.
42 Postafiókák3 opus 193.
43 Jöttem, harcoltam, meggyőztek opus 194.
Faltakaró opus 195.
43 Miről van szó opus 196.
43 Állatok világa opus 197.
44 Vaku II opus 198.
44 Itt a halál megtér a csodálkozástól opus 199.
Ha unnád, hátulról olvasd opus 100.
Itt a szeretet és a szerelem dolgai kerültek volna szóba. A lények lényegi ragaszkodásáról szólnék. Jelenlét óhaja, választás igénye, döntés indoklása, félése az elmúlástól, nem olyan egyszerű dolog. Az anyai vagy a hitvesi szeretet közel egyívású, azaz egyre megy. Ha egészséges. Nem annyira, sarkítva csak a tartalmára gondoltam. Meg a birtoklás terjedelmére. Mitől nem szeretné a meny az anyósát, ha nem ettől? A nagymamád ráncos kézháta végül egy sorba kerül a korai fátyolos tekintetek, a várakozástól remegő, ölelő kis karok és a leheletnyire zsengén, pihegő szájacskák csóktulajdonosaival, adakozóival. Nem élhetek vissza velük. Soha nem emlegettem, nem említhetem elég méltóképp, hogy velük való együttlétem örömét mással is megosztom, vagy éppen nagy dobra verem. A jegyzetek, az emlékezések és nemegyszer az elfogult szemérmesség megfosztja a kedves olvasót a betekintés bizalmas örömétől. Hiába, több tízéves eseményeket már nem lehet ugyanazon a perzselő megfelelést igyekezetnek értékelni. Talán nem is illik, valamikori barátaim és barátnőim, akkoriban őszinte lelkiző társaim, ügyes-bajosait kiteregetni. Mégis került, ami nem tud bennem maradni. Az Ilon néni macskájának páratlan selymes szőre volt, egész éven át. Semmi élősködő nem közelítette meg. Közre adom. Hamuleves áztatóban házilag főtt szappannal mosta, s ecetes vízzel öblítette. Megfordíthatatlan. Nem átalltuk ezt a receptet fejmosásra használni. Kellett a védelem a bolha, a tetű és a rüh ellen. A szúnyog s a légy is lehet kellemetlen. Aki pedig a ferdítésben és a belemagyarázásban megoldást lát, üzenem, bizony én itt nem állítok ki olyant, amiért restelkednem és bocsánatot kérnem kellene.
Emellett a gyermekek dolga eltörpül. Az ördög sem törődik velük. A világra ugyan hozzák, de ezzel kész. Vagy nem?
A korábbi közösség ezt felelősségnek tartotta, ezért figyelmesen követte is. Tudni véljük, hogy egyes vidékeken a székely - apai hagyaték birtokbavétele, igen erős erkölcsi feltételek teljesítésének függvénye lett volna. Hallottunk olyant is, hogy az apa vagy az ifjú a közösség akaratát semmibe véve tett valami mást, mire a közösség lehetetlenné tette ott maradását-létét.
Egészében erre a hagyományra csak büszkén tekinthetnénk, felélesztése nem károsítana semmilyen korszerűséget, mert az illem változatlan, s a becsület nem különben. De közben mássá lett a napirend. Az elvárások egy részét nem a közösségek, hanem más, tényezővé lett hivatalok követelései kerültek élre, s megkerült az előírás lehetősége. A birodalmi szokások nem tudtak ártani a bevett szokásainknak. Az első és második világégés olyan változásokat idézett elő, amelyet közösségünk népe nem tudott egy-kettőre megemészteni. De választáshoz való lélegzetvételhez sem jutott. Meglepetéssel nyugtázhatták, hogy szokásainkat és erkölcsi szabályainkat vajmi kevéssé tisztelik a környező népek. Van amikor az érdektelenség a fontosabb, de találkozhatunk eredendő vitató értetlenséggel és alapvetően hiányzó becsűs elnézéssel is. Mire az első háborút, úgy ahogy megértette és megpróbálta következményeit megélhetésében látni, arra ott volt a második. Az viszont feldúlta az egész, maradék szívós értelemhez szokott életüket.
Semminemű hagyomány sem sietett sehogyan a segítségére. A hatalom pedig akárminek nekifogott, az csak rombolás lett. Szinte semmilyen téren nem tudott az elbontott vagy betiltott szellemi javak helyett valami mást adni. A nemzetek és a nemzedékek közé éket vert. A tulajdont és jogának gyakorlatát tagadta. Az aktivisták lopását nem látta meg, a közemberét számon kérte. Az aktivista nem szorult rá. A közember eltulajdonítása, a vizsgálat alá került esetek többségét kényszerűségből követték el. Valóban kevesen loptak szórakozásból. Mégsem bocsátottak meg. Az embereket elköltöztették szülőhelyükről, a jobb jövő ígéretével. Olyan nagy tömegeket mozgatott meg, hogy csak felügyelni is épp elég feladatnak tűnt. A bármiféle közösségi nevelésnek a még létező árnyéka önmagában tehetetlennek bizonyult. Patinás házakat és alagcsövezett utcákat áldoztak a beton kaptárak felépítéséért, s éppen csak toldott-foldott közművesítésért. Ezzel megjelentek az első hiányosságok is. Ezt ideológiai neveléssel pótolták, s a rémes az belőle, hogy még az oktatás felelős minisztériuma ma is, ennek a jótékony hatásában bízik.
Járjuk körbe együtt, mintegy önmagunkat. Belátni nem nehéz, amit azelőtt kaptak a gyermekek, most valamiért elvettük tőlük. A kérdés makacsul köztünk marad, s válaszért az égre mordul. Hordereje miatt soha nem lett volna szabad leintenünk. Intézményesen pedig nem varrható senki nyakába. Mert sem a válasz, sem a megoldás nem egy ember tiszte s munkája, hanem a teljes közösség felelős tette.
(1986)
Szemrehányás opus 101.
Hülyeség, komolyan I.
Azt mondják hülyeség. Hülyeség, komolyan. Lehet, bár ki tudná megmondani. Nekem nagyon lényeges dolog. Vannak akik tapasztalattal, már megjárták ezt az utat. Most én először járom. Nem vártam, hogy tüske nélkül egyenesedjem ki az út végén, de mást vártam.
Egyszer találkozhattam veled iskolán kívül. Később tudtam meg, hogy csak azért jöttél el, mert elmaradt az ejtőernyős kör. Én akkor boldogan, egyfajta megbabonázott, őrülettel bámultam az esőt, ösztöneim súgták, annak köszönhetem őrjítő közelséged. Nagyszerű megnyilvánulás, az elején megmondtad, mit várhatok tőled.
-Nézd, te tőlem nem várhatsz semmi jót. Tőlem te, csak egy nagy frászt kaphatsz.
Vagy talán csak azt, hogy velem cukiba jössz és spórolt pénzem tésztára váltva megeszed, majd sietve ott hagysz. Vagy a táblát miattam szívesen többször letörlöd, hogy láthassam a harisnyatartód. Balek, modern pogánynak nevezett, téged. Dilijenőnek engem.
Persze, téged ez nem érdekel. Megjátszod a huncut könnyűt. Pajkosra kerekített nevetgéléssel, sztárokat idéző szélesre tárt mozdulatokkal, vállvonogatással, nem lehet ezt elintézni. Vajon tudsz-e te szeretni? Mi a szerelem? Az egyik jelölt vívódása, gyötrődése. A másik teszi magát, vagy öntudatlan semmibe veszi. Ennyi.
Tényleg, igaz. Hülyeség.
(1970)
Van ilyen kenyér opus 102.
Írok. Ebből mindenki eltalálhatja, mivel foglalkozom.
A Holdon bizonyosan jártak már annyian, mint ahányan engem hallgatnak. Bizonyos ideig, ez elég is. A kihallgatás nem téveszthető össze a meghallgatással.
Írok. Ebből mindenki megítélheti, kivel van dolga.
Azt is kitalálhatja, hogy érte és mindenki másért teszem. Ma, 1969, este felé van. Ez volt a harmadik. Pohár. Mindjárt verekszem.
Írok. Ettől mindenki csak bambul.
Az a helyzet, hogy nem készülök Párizsba. Három igaz, kemény okom van rá, hogy ne érdekeljen Párizs. A lakói se. Köpök rájuk. Még álmomba se érdekelnek. Én megtanultam ötven szót füstszagú nyelvükön. Ők nem is néztek a térképre. Fáradtságot sem vettek.
Írok. Ettől többen csak hümmögnek.
A körvonal hossza még mindig kétpierr. Egy periódusban.
Írok. Ettől mindenki csak ámul, milyen jól áll ez nekem.
Akkor mit mondott erre? Semmit. Ezt válasz nélkül hagyni igen nagy komolytalanság. Benne fojtotta a szót. Legalább egy sóhajtásnyi gondolat feltörhetett volna. De ha nincs gondolat, mi törjön fel?
Írok. Ebből, akit érdekel, megtudhatja, fura indulatos ember volnék, viccből semmit nem veszek a tollamra.
Kossuth Rádió Budapest, pontos idő-előrejelzést adunk: Húsz óra következik. A Föld gömbölyded. Volt, talán igaz se volt, szerelem. Vagy körte alakú. Sincs. Mert még csak, nem is egyenletes. Sípszó, s megint nem történt semmi. Honnan tudták volna, hány óra lesz néhány másodperc múlva?
Írok. Ezzel szebb az életem, ezzel talán értelmesebb is.
Belekiabáltunk a Pokolsárba. Buzáuban megijedtek. Kik lehetnek ezek, ilyen nagyhangúak, mégis a földben vannak. Hosszú távollét után hazaérkeztem.
A történelem az gyönyörűség. Egyaránt betemeti a jó szándékot és a nemes ideát. Csak rá kell dobnod egy-két lapáttal. Még csak lelkiismeret furdalása se lesz tőle. Az emberek alkotják a saját képük másolatára. Lelketlen, mitől legyen furdalásuk?
Írok. Ebből kiderül ismerem az írásjeleket.
A Nyikó még nem öntött ki. Jól van így. Mi van a berlini Falnál? Magas. Nem jól van. Nincs beleszólásom. Valaki pontosan beinti, valamire várni kell. Messiás, Godot, Metro. Mi a különbség a labor és a lator között?
Írok. Ettől mindenkit megcsóvál a feje.
A géprombolók vajon mit reméltek? Ha mindent összetörnek, akkor nagy dicsősség övezi őket. Itt vagy, látlak. Nem ismersz. Nem ismerlek. Nem csalódhatunk. Szinte jól jártunk. A múlt idő jele a kettőzött té. Vagy a hosszú té, ha jobban tetszik. Ez nem is olyan nagy spanyolviasz.
Írok. Ettől mindenki rájöhet, hogy az apró-cseprőségek se kerülik el figyelmem.
Máig is fura dolognak tartom, alig tudom elgondolni. Az ember, megleste a másikat, a gyengébbet, megölte, megette. Attól lett erősebb. Csak az erősek maradtak. A fenevadak. A lehetetlen, minden szempontból lehetetlen. Mind fenevadak vagyunk. Nem siklott ki egy vonat sem. Ugyanannyian haltak meg, mint a tegnapelőtt. Ma is volt gyűlölet és háborúskodás. Holnap is lesz. Eggyel több esküvő és 7351 szülés. Jó megközelítéssel.
Írok. Mert van mivel.
A Föld ma lakott, de lehetne lakatlanabb, mint a Hold. Van víz s levegő. Hiánya végzetes. Ez nem vitás. Sőt. . .Talán lesz. Csak ki kell várni. Mit szívsz? Ma már a második megüresedett cigarettás csomagot dobod el. Épp azt mondom, van még estig. Menj az utadon. A bicikli ma már szükség-eszköz. Ne siess, árt az egészségnek. A rák és a szív ritkítja sorainkat. A műkedvelésnek nincs jövője. De a professzionizmust sem könnyű meghatározni. Hát még méltó elvárásnak megfelelően művelni. Az embernek száznál több mesterségi fogás szükséges a túléléshez. A régi igazságokat kár hajtogatni. Kicsorbultak, nyikorognak. Teremtsünk újakat. Miért hagytátok Júdást feldühödni? Ennek nem lesz már jó vége. Láttam, ahogy kiment a tanácsteremből. Pedig az utolsó percig rendes ember volt. Talán barátja volt a Mester?
Írok. Mert vannak hallgatóim.
Megjátsszák, hogy nem érzik át, de kifut a zöldség levesük, ha valaki gúnyolódni merne. Ha megérem, és annyi idős leszek, mint Petőfi, nekem is lesz szerelmes feleségem, szabaddá lett hazám és boldog népem. Japán szerelmes versek. Az éveim hulló levelek. F a barátom, ő adta olvasatra. A kutyák kéjesen vonyítanak a Holdra. A citromág hideglelősen vacog. Cseresznyevirágok.
Írok. Mert van miről, érdekel a környezetünk.
A táncrendet is elfelejtettük. A mai lányok egyre később mennek haza. Vagy egyáltalán soha. Jusson eszünkbe, a művészet nem mennyország. Emberek dolga, s minden valamire való J(ocó)nak. A pokol is a Földön nyílik. A pokol egy művészeti mennyország. A belépés díjtalan. Tanulóknak és apácáknak.
Írok. Ettől igazán élek. Neked zizzen a lap. Neked perceg a toll. Igyekezz ott lenni a helyzet szíve dobbanásánál. Érezd verését. Lényegét fogadd magadévá. Siess, ne késs. Mindenhová elérj, siess. Tegyél fel, még egy zoknit, s a törülközőt se hagyd itthon. Az ember nem léphet ki akárhogy. Tégla eshet a fejére s nincs zokni a zsebében? Vagy melltartó a kezében! Tintás a kezem, eltakarom.
Írok. Ettől mindenki csak ámul, meddig hagyják még nekem. Ezzel állítólag mindenbe és mindenkibe belekötök. Tényleg. Tele minden, üzenettel. Bevégzetlen munkákkal. Elkezdetlen dolgokkal. Tovább sietek, semmiről nem maradhatok le. JOSHUA IS ITT VAN VELÜNK.
Írok. Csak. Írok. Csak...Lépéshátrányban vagyok. Írok. Nagyon lassan.
(1969)
Fő a fő opus 103.
Drága Sanyi. 1950-ben csak a Kerek-tó utca környékén tíz házban öten születtek. Mind az öten fejjel előre léptek a világba- örvendezett nt. Böjthe László. Ez a példa soha többé nem ismétlődött meg. 1970-ben az árvíz tizenkét házat hagyott meg. Nehezen álltak talpra, magukra utalva. Ez a munka mindenkit kifárasztott. Száraz időben nyakig ért a por. Azelőtt ilyen nem volt. Lakói bele-és megöregedtek. Ha esett az eső a csizma szárán is befolyt az áldás. Gyermekeik elköltöztek. Ha tehették. Amit épnek találtak, azt elkezdték bontani.
Dragasani negyedet húztak fel helyette. Az őslakók egy darabig tanácstalan tekergették nyakukat. Ennyi idegent, soha életükben nem láttak. Megvakította azokkal együtt a nagy fény. Soha többet nem is láthatnak. Boldogan meghaltak. Egyetlen újdonság ebben a kietlenségben, hogy két szál deszkával, vagy két téglával kell közlekedned a betonozott útig. A hátad mögül felszeded s magad elé teszed. Akkor estél hanyat, ha a betonútra érve, azon vastagabb volt a sár, mint a beton. Ez sem ritka. Körben vadul és mértéktelen építenek. Rád, de nem neked. Hihetetlen, hogy ezen kívül még mi várhat rád. De számba se vesznek.
Drága Sanyi. Béke poraikra. Minden öregeknek. Álmodtak, vélhetően szépeket. Mesésen szépeket. Hiszen nekik is mondták váltig, ezután szebb és jobb lesz. Azzal maradtak. Szegények. Az egyre újabb papok lelkesedés és meggyőződés nélkül temetik az őslakókat. Kit ismerjek? Hát nem őt temettük az imént? Egyszóval ismeri. Legalább a nevét tudja.
Dragasani marad. Nem szép. Nem az öregek álma. Marad. A többit el kell felejtenünk. Talán büszkén gondolunk e napra, ha ez fájt nekünk.
A gondozatlan sírokat eladják, a régi fejfákat újakra cserélik. Az alakjuk is más, a feliratuk sem szokott. Még a temetőket is lassan beveszik az idegenek.
(1988)
Idegenek opus 104.
Aki a Sörház utcától kifelé lakott, mindenki ismerte a másikat, egymást. Nemcsak a szomszédjával, hanem a fél várossal szinte úgy volt. A köszönés dolga hasonló volt egy nagy faluéhoz. Pont ugyanúgy összetartottak az emberek. Soha senkinek nyíltan nem forgott az agya fenntartások támasztására. Rend volt. Szokás, az egyben tisztelet volt. Az utcafelelősöknek sora volt. Akit megválasztottak, az tényleges felelős is volt. Aki nem teljesített, annak kellemetlen volt maradni. Az emberek szájba vették, s úton-útfélen mocskolni kezdték. Más szóval kiköpték. Nem, nem leköpték, bár olyan is volt. Mindenki köszönt a szomszédjának, annak a nyelvén. Ha beszélgettek, uram bocsáss, nem tudtad, hogy ki beszél, mert a szombat esti parki összejövetelen a Bábeltornya, kismiska. A sarki zsidó állítólag tizenkilenc nyelven tudott köszönni. Lukács bácsi négy nyelven vette fel a rendelést, ha fuvarozásra kérték. Aztán elengedték a zsidókat, elterelték az örményeket és a horvátokat, lassan eladják a szászokat, s minket elhelyeznek Moldvába. Különben minket szívesen vittek az ország távoli sarkaiba, hátha nem jönne hírünk, vagy efféle. Az üldözöttek helyébe, s a mi helyünkbe mások jöttek s jönnek, akik a szokásainkra köpnek. Persze nem szeretnek minket, ha a rendről értekezünk. Szétköpik a mag héját is. Keveseknek van zsebkendőjük. Nagyra vannak magukkal. Csak a többség jogán?
Mintha, többen a Holdról jöttek volna.
(1976)
Emese opus 105.
Képtelenségnek fogod tartani, de ez van. Immár három éve szeretem. Kimondhatatlan és reménytelenül. Rám se néz. Lehet, pont ez az oka. Harcolnom kellene talán érte? Többnyire arra gondolok, hogy csak szórakozik az én mafla, viszonzatlan és számtalanszor kifejezett szerelmemen. Vagy valami különösebb megnyilvánulásra vár...
-Halló, te vagy? Emese beszél, honnan is gondolnám, hogy megismerj, hiszen sohase beszéltünk telefonon. Nagyon örülök, hogy otthon találtalak-csicsergett a telefonba, még szombat délután. Nagyon szeretnék veled beszélni, ha nem zavarlak, sétáljunk egyet. Igen, otthon várj meg, egy félóra múlva nálatok leszek.
Erre rögtön le is csapta a kagylót. Nem tudnám kifejezni, hogy terjedt el bennem a boldogság bizsergő valamije, alig kapok szavakat, hullámzása, vagy azt sem tudom elég szépen fejezem-e ki magam. . . Ilyen telefon üzenetre álmomban sem számítottam. Az ereim feszesre pattantak, a szívem indulót dobolt. Agyam egy nagy szövőgépnek állt be, csak úgy szőtte a terveket. Hamarosan felhagytam velük. Egyik képtelenebb volt a másiknál. Az idő észrevétlen telt mellettem. Minden gondolatra valami új terv vagy ötlet született. Még azt sem tudtam eldönteni, hogy a sétára kedvéért, mit vehetek fel. A gondolataim, pedig féktelen nyargalásztak szerte. Kár, egyet sem tudtam megrekeszteni. Szót fogadtam otthon vártam. S a várakozásba szinte belehibbantam. Minden másodperc hatalmas robajjal és dübörögve telt. Hiába. Az idő elrobogott. Hiába vártam. A zaj fokozatosan elült. Nem jött.
Kívánságlistás álom-örömöm korai volt. Emese még vasárnap este sem ért el hozzám. Többször akartam áttelefonálni, valakivel beszélni, de senki se válaszolt. Édesapja későn került haza, nagyon haragszik rám, miután lánya levelet hagyott, pontos eligazítással miszerint hozzánk jött, címmel, telefonszámmal, hány órakor. Amire én azt mondtam, igaz megígérte, de nem ért eddig hozzánk. Őrjöngött, vállaljam. De mit kérem? Egész vasárnap este fenyegetőzött. Hát feljelentett. Most mentek el a rendőrök. Nyilatkozatot kértek. Szólj anyudnak, légy szíves, segítségre lesz szükségem. Mit kell ilyenkor tennem? Persze a rendőrök is ezt mondták, főként, mert a várost se hagyhatom el. Kedden és azután, minden meghagyott nap, be kell mennem. Ha jut eszembe, ha nem egyéb, vagy valami, ami a nyomozást segítené. Ügyvéd nélkül nem akarom, félek, ha valami borzasztó történt, talán rám kenik. Nincs ebben semmi hihetetlen. Csak ennyit tudok. Miért is nem ismerhettem meg jobban, tudnék bár valamit is a dolgairól. Csakhogy az apuja sem ismeri.
(1977)
Parancsok(2.) opus 106.
Maga pedig Móra, vegyen magához annyi embert, fegyverest, és mestereket, legényestől. Amennyi csak kell. Menjenek a Kisfalusi ligethez, onnan kezdve a fel a János – kútig minden követ nézzenek meg. Legyen minden kő a helyén. A száraz és tiszta út legyen maga előtt minden ami szent. A Nagyságos Fejedelem tiszteletére mozgalom lesz. Gyalog és lovas felvonulás mellett szemle is lesz. A mustra másnapján az ágyúkat is felvonultatják. A cigánszentgyergyi kaptató előtt díszkaput kell felállítani, ahhoz vezető élőfasort időben oda telepíteni. A liget hídjánál pedig virágos kertet kell berendezni. A virágos kertet addég fel kell magasítani, hogy eltakarja a szakadásban levő putrikat. Petki gróf úr fia a maguk felettese és minden jelentés neki fut be. Minden nem hadi parancsot csak tőle kaphatnak.
Így akarjuk.
Elveszett jószágok opus 107.
Szokott ÉLELMET nem vesz magához,
Italát hosszan szaglássza,
A tápszert nem szívesen eszi,
A LAPPANTYÚNAK dőlt, borzol,
inkább a kezem után kapkod,
nagy, fekete kutya alig tudtam
bezárni AZ AJTÓT, ha nem jön utána,
ki se tudom nyitni, többé A KAPUT.
Ismerje már fel a GAZDÁJA
Vigye innen HAZA, s fújja fel.
Jelige: Félek ettől az ebtől,
a FRANCBA.
(1991)
Valéria opus 108.
. . .minthogy semmi oper Jenci ha csak a Maras és az Alt köze az is elég egy mesés szerelemhez éppen barátkozás szünetben voltam minden lehetséges leányzóval és csak úgy merő unalomból rátaláltam a kivel levelezzek rovatban kilestem egy kedvesnek mutatkozó ajánlatot olyan mély nyomot hagyott bennem hogy már képzelegtem húsz napra jött a válasz a levelemre dühöngtem haragudtam nem számítottam van olyan akinek már két hete én sem írtam levelére de sürgette ilyen az ember ez én voltam felháborodtam mert vártam s nagyobb volt az örömöm leírtam amilyennek képzeltem Esztert hát nem amilyen a képen volt sem amilyen a mai levele szerint volt azért még vagy öt levelet írtam mintha olyan volna amilyennek álmodtam amíg a képét nem láttam kiérezhette már unom vagy csak úgy éppen heccből elbúcsúzott bogarat tett a fülembe a kis hamis szabadon álmodhattam igyekeztem az ismeretlent feledni vagy más lányokkal pótolni sajnos az hazugság hogy az eb szőre gyógyír lenne egy terrier gomolyát vettem szeretetemben Eszternek neveztem nagyon rosszul tettem mert a fülembe a bogár megszaporodott s Eszter nézett rám a kutyából is amiért aztán nyüszítő fájdalmasan elajándékoztam. . .
(1975)
ötévesek opus 109.
Hurrá, ezt igen jól elvégeztétek,
az újat, még nagyobbra, tervezzétek.
Olyan nehéz volt eddig is megjegyezni, ha gazdaságtanból kellett felelni, mikor voltak három vagy ötéves tervek. Zavart az is, ha valamelyiket időnap előtt teljesítették. Mert mi is van most? Előrelépés. Régebb öt évig teljesítettük a tervet, aztán begyűjtötték a mutatókat és feldolgozták. A feldolgozás idején a munkásosztály lelkesen pihente a fáradalmait. Aztán belekezdett az újabba. Látod most már az ötéves végére meg van az új terv. Nagy haladás. Nagy gondolat. Erre igyunk egyet. Hányadiknál vagyunk? Persze, hogy ötévesnél. Te a pohárra gondoltál. Kis hamis.
(1988)
Játékból opus 110.
Nem emlékszem valamire, ami nagyobb hatással lett volna rám, mint a játék. Az összes játékaink körültekintően szervezettek, szabályosak és megnyerhetők-elveszthetők voltak. Nagyapáink és apáink türelemmel tanítottak rá, vagy mutatták az előkészületeket, segítettek a győztes kiválasztásában, ha az vitás lett volna. Hatalmas terünk volt a játszáshoz. A Hétfától a fűrészpor és forgácstelepen kifelé, az egerszegi grundon át, ki a Víztelep mögé, a Sámson pataka felé, majdnem a Bese-letérőig, egészen a Jónás Háza mellé. Akkora hely, ahol az elefántot is kényelmesen el lehetett volna rejteni. Kitűnő alkalom volt bajt vívni, háborúzni, bújócskázni, indiánosdit és csendőr-tolvajt játszani. Nem akárhogy. Alaposan és lázasan előkészítve. A bajvíváshoz kardokat és lándzsákat, meg pajzsokat készítettünk. Nem volt hasznos, mert végig kellett félni, hogy valamelyiket megszúrjuk. De kipróbáltuk. Játékainkban lányok is voltak, kevesen. A többnek anyjuk mutatott játékot, nem megvetendőt. Volt, amikor a fejünkre színes kendőt kötöttünk, azokra előzőleg számot írtunk. Akinek a számát leolvasták, az kiesett, szurkolhatott a többinek. Olyan nyári nap is volt, hogy három menetet is le tudtunk játszani. Volt, amikor egynek se lett vége, mert estére csak haza szólítottak, egy pár számot mégse kiáltott senki. Egyszer Vágott Has és Törött Üvegszem indiánosdi alkalmával, délelőtt felkötötték Retkes Bokát a várhegyi patak egyik fűzfájára. Sokáig ment a lovas, gyalogos cserkészés, célbalövés, kínzócölöpösdi, úszás, csónakázás...Este aztán nyugodtan haza mentünk. Csak mikor Retkes Boka szülei, egy szem gyermekük keresésére indultak, akkor jöttünk rá, hogy az új szabályok kitalálásáért Fiúkának nem bocsátottunk meg. Ott felejtettük. A nyár pedig rövid. A többi évszak inkább fogság volt, mert mire elkészültél dolgoddal. . . Házban is találtunk alkalmas játékokat. Azokhoz való kellékeket is be tudtuk szerezni, s ha nem elkészíteni, akkor mással előállítatni. Nem sorolom, mert sok lenne. Nem fogytunk ki belőle. A játékos gyerekek mind állandó foglalkozású embereké lettek. Volt azonban egy réteg, s aztán az egyre bővült és terebélyesedett, akik nem törődtek a gyermekük játékával. Ezek többnyire ilyen csorda verekedéseket szítottak és szenvedtek. Ha kisebb létszámnak fogtak, megverték vagy megfutamították őket. Hetekig hencegtek. Ha csendbe voltak, akkor valakiktől alaposan kikaptak. Ők vezették be környékünkön a hazudozást. A magamfajta gyerekeket arra neveltek, ha tettünk valamit, vállaljuk. A nadrágszíj árnyékában is azon gondolkodtunk, hogy megérte-e ez a próba az élményt? Sajnos, ugyanezt a mi gyerekeinknek a megváltozott létdivatok miatt nem adhatjuk tovább. Pedig megérné. Szükségét fogják bőrükön tapasztalni.
A játékkal kapcsolatosan regényterjedelemben lehetne írni a házba rekedt gyermekek szórakozatására, kitalált időtöltésekről. Nem felejteném el, hogy a játékban a nagyszülők és a szülők, nem egyszer a rokonság is szerepet vállalt. Nem mentek a szomszédba egy kis ötletért. Sőt játékszerűen elpróbálták az élet nagyobbra szabott dolgait. Bizony nem lepődtek meg a kihívásoktól, mert a mesében, történetekben vagy a játékban már átélték egy vagy többször is. Ha pedig lehetett, akkor a sikertelenség emléke lúdbőrözött a hátukon vagy a játékos siker mámorának emléke pezsgette a vérüket. Az itt megtelepedett családok szinte semmit nem kértek a város polgárosuló vagy polgáriasságot majmoló hagyományaiból. Nem kértek semmit a másolatokból. Magukkal hozták, és híven óvták a saját szokásaikat s azokhoz kapcsolódó hagyományaikat. A játékból, pedig amit egymásnak átadtak, megkövetelték a betanítás szerint való lejátszását. Az újító játékbontókat szájra vették, kellemetlen pellengérezés jussával. A szóra vett emberek általában azért módosítottak a szabályokon, mert vélni merészelték a nyerést. Viszont, ha valaki csak a nyereség reményében játszik, az felettébb elítélendőnek bizonyult. A veszteseket tilos volt csúfolni, a játéktér elhagyása után. Nem állítom, hogy a gyermekek ezt tiszteletben tartották volna. A felnőttek azonban nem átallták újra, meg újra visszavágókra licitálni egymást. Titkon a játék mindig magában rejtette a nyerés reményét. A méltó jutalom pedig csak a többszöri próbálkozással is elnyerhető győzelem lehetett. Itt csak a bevallható gyarlóságokat vehetjük figyelembe. Ami feltétlen a vetélkedést helyezte mindenkor kilátásba.
(1979)
A Mindenható dolga opus 111.
1. A Mindenható elégedetten rendelte el a Teremtő kísérleteinek folytatását.
2. A Mindenható a Teremtőtől a Szeretet és a Tudás kérdéseire vár még választ.
3. A Mindenható elrendelte a szükséges keretek kiutalását.
(1968)
Sabine opus 112.
Az egyik néhai szomszédunk szásznak, szép család volt. Ezt mondtam róluk pacalista koromban. A tanító néni fogalmazások útján pletykáltatott. Nem kellett sok noszogatás. Mondtunk eleget, akkor kéretlen. Ezt mondhatom ma is. Változás annyi, hogy az óta sok év telt el. Szabin néni talán még szalma - szőkébb volt. Férje labdarugó csapatot kért tőle, mikor feleségül vette. Ketten maradtak. Egyszer örökbe akartak fogadni egy gyereket, de letettek róla. Helyette aztán minket, a szomszédokat szerettek. Amíg kicsik voltunk s édesek. Bejárattak és hívtak. Kecsegtettek. Tanítottak, beszéljünk németül, mert jót tesz. Kamaszokul lassan kiestünk a kegyből, hát dacoltunk. Váratlan ért a pálfordulásuk. Sokra nem jutottunk. Volt egy lemezjátszójuk. Szombat este kitették az utcai ablakba. A tangó szavára s a polka dallamára, a szomszédságból többen odakerültek, megforgatták a feleségük vagy a lányuk. Hanzi bácsi édesanyámmal táncolt, amit én nem helyeseltem. Hét lejes bort ittak, egy-egy pohárral. Tréfálkoztak, a holnapi meccsre fogadtak. Árvíz után az egész utcát, házalva, újjá építették édesapámmal. Éhesen, két pohár bortól, estére vigyorogtak. Világ proletárjai egyesüljetek!- mondogatták, s egymás kezét addig rázták, amíg bírták. Aztán másnap ismét elölről. Mikor a pusztulás látszólag felszámolódott, új veszedelem tört ránk.
A jövő héten Szabin néni nagyobb szobáján át utat építenek. Tőlünk, a kertből is lemetélnek egy darabot. Szabin néniék repülővel költöznek. Csak mi láttuk őket sírni, nálunk a küszöbön.
-Soha se jövünk erre, esküszöm-hüppögött Hanzi nénije.
-Nem hihetem, hogy Sabine előttem, megy el-panaszolt nagymamám.
Mindenki sírt, valamiért vagy valakiért. A szobán keresztül araszolni készülő utca befelé alattomosan röhögött. Nem ez volt az első, példátlan megaláztatás a környéken.
Mostantól már egy élőt is sírathatunk, ahogy csak eszünkbe jut. Mindenkor.
(1978)
Fox-terrote opus 113.
Ödön bácsi minket bajtársnak tart. Hogy félre ne magyarázzuk a dolgot, megerősíti, s munkatársnak tekint. Jól tart minket. Engem kiváltképpen. Gondozza a bundám, a körmöm, még a fogammal is sokat törődik. Vadászat előtt sok gonddal járó felkészülést tart. A végén nem feledkezik meg rólunk, ha fáradt is. Siker esetén nagyobb a becsünk. Én eredetileg egy udvari foxterrier családból származom. Sok fáradtsággal és tanítással képeztek ki. Vadászni járunk. Addig álljuk az állat sarkát vagy nyomát, míg beleroskad. Ezt tanultuk, de ezt aztán tudjuk is. Felmenő ágon róka, nyúl, mókus és borz trófeáink vannak. Madarat még nem fogtam. Kaptam viszont a bozótba, lelőve. A vadász, ha épen marad a vad bőre, nagyon elégedett és több friss húst vet elénk. Ettől erősebbek és egészségesebbek leszünk. Én nem szeretek a házban lenni, mert kell vigyázni a szőnyegre. Az előszoba szagát sem szeretem. Azt pedig egyenesen utálom, hogy a szekrényajtón egy ugyanolyan foxi néz szembe velem, mint amilyen az erdei forrásból néz ki néha, ha ráfanyalodom inni belőle. A szekrényajtóból nem lehet inni. Vicsorogva gondolok rá, hogy milyen különös alakok vannak, csak nézik az embert, azt sem mondják vakk.
Ezért szabad időm mindig az udvaron töltöm, csak a csorgónál iszom. Szeretem a gazdám, s a bajommal soha nem szaporítom a gondját.
(1988)
Mi a szenvedély opus 114.
Végül is nem tolt ki velem, Emese. Debrecenbe utazott, terveivel ellentétbe, egy héttel hamarabb. Arra akart kérni akkor, a séta alatt, hogy a következő hét végén vigyem Érmihályfalvára. Az apuja kocsijával. Igen, persze. Nem, a szomszédjuknak telefonált, őt kérte meg. Kérjen bocsánatot, ha nehéz perceket szerzett. Ne kacagj, igen szenvedtem. A titkolt, viszonzatlan szerelemért is illik ennyit szenvedni.
Csak attól válhat megváltó szenvedéllyé. Vagy nem?
Ha kibeszélem? Mindenképp engem károsít. Vagy kárhoztat. Ettől kezdve ebből sem lehet már semmi. Ha nem is megy ki a fejemből, választásával elérhetetlen távolba merészkedett.
(1977)
Körüllakó népek opus 115.
Te ismerheted, minden valószerűség szerint tudod kit emlegetek. A Székelyfalu utca végében, a kispiacnál laktak. B. Ödön bácsit és H. Ilia bácsit szólítom, a régi iskola mellől. A Malomárok révészhídjának bontásakor vettük számba. Ők soroltak, én számoltam. Ha új sorra kellett térnem, akkor csilingeltem. Tréfából. A marosi szegecselt vashídtól a szentannai és a remeteszegi eltérőig a főúton százkilenc, s fás-bokros és virágos mellékutcákban még kétszázötvennyolc ház van. Mindenhol laknak vagy hárman. Mert pontosabban tíznél kevesebb az olyan ház, ahol a lélekszám nem három, de van ahol még több is. Ezt a helyet előbb bolgár dűlőnek, aztán szegnek mondják. Helytelen, ha van valaki, aki bulgár kertnek mondja. A bolgár vámház körül alakult ki ez a lakónegyeddé izmosodott közösség. Közel ezerötszáz lélek. Viszonyító pontja a Víztelep, mely nem is a közepén fekszik. De messze ellátszik. Hatalmas kanadai jegenyék veszik körül.
Mindketten abból melegedtek a beszédbe, hogy tatár vagy zsidó, török vagy szász lenne az illető, ezen a környéken csak magyarul beszélnek. Régebb mindenki székelynek vagy erdélyinek vallotta magát. Tizennyolc óta a hangulat arra tért, hogy ne „erdélyezzenek” annyira sokat az emberek. Minden ellenére itt szinte minden náció megvan. Összesen negyvenkilencet soroltak volna fel, amikor egy örménynek vélt család felett összement a türelem. Már senki sem emlékezett, hogy azt az örményt éppen számba vették-e vagy sem. Valóban aztán ez sem osztott-szorzott.
Az ismertebbek közül egyedül a cigány hiányzik, illetve az se, mert ebbe a közösségbe helyre nem lelne. Nem is kívánkoznak, egyelőre. Ott vannak a Hideg völgyben s Várhegyen. Nem messze. Attól valamilyen ok miatt tehetik tiszteletük. Bármilyen rendszeresen.
(1958)
Pacsirta-telepi utcaszemlén opus 116.
Nagy ünnep van. Törvényesen betöltöttem a tizennegyedik évem. Nagyapám elővezette a pléhszamarat. Kerékpár volt az ugyan, a javából. Fényezett részekre is futotta. Lámpa elöl s hátul, csuklós fékkel elöl. Máskülönben sötétzöld alapon fehér és piros csikócskák futkostak rajta. Megtartotta a kötelező forgalmi szabályos ismertetőt. Megesketett, hogy figyelmes leszek. Aztán kitolta a kapu elé, hogy megtanítson kerekezni. Jaj, elfelejtettem mondani szegénynek, hogy ez nem mai dolog, mert amint lendületet vehettem, ott maradt s addig tátogott, míg újból meg nem látott.
A útvonal tervezetlen, de nagyon sikeres volt. Minden utcát körüljártam, s a gépemnek kölcsönösen bemutattam, egyiket a másiknak. Itt vigyázz a gödrökre, ott tiszta sima, emitt fékezni kell, amott hajtani illik. És minden efféle. Vidámak voltunk, új barátságot kötöttünk, az ismeretségnek sokáig örvendeztünk. A Kerektó után a Jegenye, abból a Sólyomba, át a Benefalviba, innen két út állt előttem vagy a Botáék kertjén át vagy szöcsmarciéknál térek a Bokor utcába, onnan ereszd a Bokrétán a Virágba, innen a Búza utcába, betérés a Zöld utcába, átrobogás a Rozs utcán, megtérés a végében, bevágódás a Pipacs utcába. Micsoda körút. A fülem mellett suhannak, visongnak és füttyentenek az ismerősök, de most még az sem érdekel, ha irigykednének. Csak nagy feszesen kitérek a Székelyfalvi útra, amit mostanában Földművesnek becéznek, máris a gáztöltős parknál vagyok, ahol egy szétnézés után betérek a mi füves utcánkba, a keréknyomot a szemetes és a szenes kocsija hagyta. Ahhoz igazodom.
Hol tanultál biciklizni, ebadtája? - fogadott lelkesen, az anyám apja.
A derekam egy kicsit elállt, mert a nyerget még nem teljesen érem fel, de ez az ünnepem nem ronthatja el. Óh anyám, én pont ilyen lovat akartam. Csak mehetnék már bátran messzebb vele. Mikor mehetek ki a főútra?
(1965)
Szabad, nem szabad opus 117.
Nagyapámnak örökös gyönyörűséget okozott, ha valamelyik példabeszédet meglovagolhatta. Szívesen mondogatta, csak egy dolgot szabad ugyanakkor erőltetni. A kapatos menyecskét, mikor csak lehet, igen örökké, azt igen. De a sorsot nem, nem azt sohase.
Ha sikerült oda figyelned, akkor már tudod, lemaradtál. Mert a két dolog éppen egy, az egyik a másikat tiltja meg. A másik az egyiket. Míg a menyecskét erőltetnéd, a sorsoddal alkuszol, amit nem tehetsz. De a sorsod kihívása tiltott, akkor a menyecskéről le kell mondanod. Mikor nem teszed ezt? Ilyen egyszerű az élet. Csak azt szabad tenned, amit nem szabad. Ugyanakkor nem szabad tenned, amit szabad. Remélem közérthetően világos voltam.
Miért háború? - ugyanez a komikus kérdés. Tiszta tragédia. Éppen a huszonkettes csapdája.
Érzed ugye. Mit szabad?
Mint aki kinőtte a hátulgombolóst, az nem gyerek. Mint aki hátulgombolósba jár, az tisztára nem felnőtt. Érted ugye. Mit nem szabad? Hiszen nem tréfálok. Egyik sem képes időben kigombolni. Mert hátul van. Ez az egyszerű magyarázat folytán. Begombolva. Hátulról.
(1978 - 1987)
Akiknek van opus 118.
A Bolgárszeg mérhetetlen virágzását betetőzte, hogy a környéken lakókat kiemelkedően középen, alig nyolc gazdag család, s vagy tizenhárom nagyon szegény család a rétegződés szélein képezték. A többiek közöttük állítólag, tömérdek sokan egyenlegben lettek volna. Közepesen szimpla prolik. Apró-cseprő sajátos bajokkal. Főleg a sok dologgal járó, alig-alig keresettel fizetett verítékes munka.
A környéken két létnorma volt az állandó tisztelet tárgya. Az egyik az alkotó ideje hajnali négytől a délutáni hatig, a másik pedig reggel fél hattól este nyolcig tartott. Végig szakadatlan, fárasztó dologgal kitöltve. Az egyik főként mezőgazdasági, a másik ipari és szolgáltató feladatokat látott el. Megállással, csak kényszerűségből közbe szakítva. No, meg az ebéd s azzal kapcsolható kisdolgok miatt. Az éjjeli munkát tisztelték, de alig volt szokott. Ezektől persze senki sem lett milliomos. Még kevésbé multimilliomos. Mégis bevett szokás szerint mindenkit üldöztek. Hátha. Ha az éberség csökken, talán feléled valakiben valami nagyon új, vagy rejtőző gazdagsági szemérmetlenség. Volt, akit azért is kergettek, mert valahol valamiért valakinek azt találta mondani, hogy gazdagnak lenni jó vagy a gazdagság jót tehet az embernek. Vagy csak azért, mert éppen feltételezték, hogy milliomos álmai lennének. Dolgozni pedig kell, mert szokás szerint csak abból lehet megélni. Hallhattad napestig. Tudtad azonban, hogy olyanok is élnek elég jól, akik a munka környékét sem ismerik.
(1975)
Akiknek van opus 118.
A Csíki utcától balra, a Székely falu utcáján, talán a harmadik vagy negyedik ház, ha nem éppen Sas doktoréktól vissza a második vagy harmadik bizony elég romos. Külsőleg. Pedig a legszűkebbtől a legtágabb értelmű környéken, a leggazdagabb család birtokolja. Nem írják ki, csodált módon, a kapura. Talán nincs egyetlen más, a héthatárban, aki ilyen gazdag lehetne. Nem is nagyon találkoznak a pornéppel. Nem tisztázzák senkivel, hogy ők lennének az éppen valakik. Éppen kulákok, de ez csak nekik nem bűn? Másokat már rég elhurcoltak. Nos, ez a banda senkivel sem találkozik. Sem értelemszerűen. Sem gyakorlatilag. Napirend dolga az egész. Mi köznépek, általában reggel kelünk. Ezek déli 12-13 órakor kelnek. Mindenkinek dolga lévén közülünk, még a légy sincs otthon. Egy szóval, a légynek sem árt. Azaz, a későre nyújtózódó reggelikre benéznünk nincs fizikai lehetőség. Mikor ezek az ember forma félék, délután négy és öt között indulnak az ángyijukba, akkor a normális emberek, éppen tolakodnak a buszon, vagy éppen caplatnak haza. A megürült elemózsiás zacskó vagy a bevásárló szatyor nyomása alatt nyögve.
Ez a csapat nyilván az első, bármely este a szórakozó és az ekszkluzíve helyeken. Nekünk eszünkbe nem jut. Flangérozni. Ők már ott vannak. Nekünk eszünkbe jut, egyet kóricálni. Ők már el is jöttek onnan. Éppen átlépnek valahova hajnalig. Hogy ezeknek miből telik erre naponta?
(1976)
óh, te Balázs, opus 119.
óh, te Balázs,
diákok mindenkori jobb álmának balja,
óh, te Balázs,
légy velünk, hogy foganatos legyen, ez az ima:
Farsangolás közben többször tört fel belőlünk is a fohász,
elég lenne csak a mulatozás, és a tanulást vinné el a frász.
Itt van végre a napja,
Mulatni, nincs más munka,
Bajt vívni, álcát venni,
Kacagni, lányt ölelni.
Ne jusson eszünkbe a holnap,
mikoron kábult is még másnap,
vala búzaszem, köles és dohány
a zsebünkben,
szilvalé és borocska mámora
a fejünkben.
óh, te Balázs,
diákok mindenkori jobb álmának balja,
óh, te Balázs,
légy velünk, hogy foganatos legyen, ez az ima.
Szótlan, vidám útitársunk ím' most letesszük.
a bohóságnak vége, álcánkat levesszük.
Ne búsulj, Balázs,
jövőre újra kezdjük,
Itt csak az lesz más,
ha ezt nem ismételjük.
Leszen majd mindez február idusa napján
derűs péntek délután harmadik óráján.
óh, te Balázs,
diákok mindenkori jobb álmának balja,
óh, te Balázs,
légy velünk, hogy foganatos legyen, ez az ima.
(1993)
Tornászlányok opus 120.
Mintha köd ülte volna tekervényeim, nem értettem. Megfoghatatlan volt. Krisztián néha két napot is ment, hogy aztán egy hétig boldog legyen. Járt Moldvában, a tengeren, a kanadai nagykövetségen. Azért. A női torna bajnokságok szabályait, betéve tudta. A verseny-műsornaptárt is nagyon jól ismerte. A csapat tagjait elakadó lélegzettel figyelte. Felszisszent, ha valaki nem jól ugrott, szinte beteg-láza volt, ha valakiről sejttették a tévében, hogy egészsége megromlott. Nemcsak Nadia a világ- szokta mondani. Tényleg, ebben igaza volt. Matyival egy éjjel felválogattuk az iskolai papírgyűjteményt. Minden tornászlányt kiszedtünk belőle. Kollázsba ragasztgattuk. Cikkeket másoltunk. Adatokat rendeztünk. Albumokat készítettünk. Nem tehettünk róla, hogy tíz Nadia között alig került egy utalás a többi lányra. A sajtó, nem gondol arra, hogy az olvasó szíve bizony könnyen megfájdul. A sztárfaragás mestersége titkos lehet ugyan, de ha látszik is, akkor visszataszító.
A barátunk boldogsága nem fejlődött. Nadia nem hagyta magát. Nyert-nyert-nyert. Barátunk boldogtalan volt. Ki tehet róla, ha millióknak Nadia, s neki más kellene. Csak egyetlen ragyogó sztár legyártásához is milyen irdatlan energiát pocsékoltak. S érezhetően pártolt érdekből. Mert volt ott érdemesebb is. A barátunk szenvedett. Igaza is volt. Teodóra inkább illett volna hozzá. Ő bizony a másik Nadia képét ragasztgatta albumába. Mert nem a televízió harsogta, attól még lehetett egy személyes privát sztár. Öreg hiba, de nem tehetünk ellene semmit. Azóta kedvenc klubbot nyitott Krisztián. Angyalok, tornászok, libegők, lányok, aranyoskák, karátoskák. Láttam, se Nadia, se Teodóra. Mint a fantasztikus jövőjárók filmjei, beavatkozott a jövőjébe. Teodóra eltűnt a képernyőről. Krisztián valóban beteg. Lányainak nem lesz, megfelelő edzője. Nagydolog. Nadia emlék sem lesz nemsokára. Bizonyítéknak fogják egyszer-kétszer körülhordozni. A tornaruháját. S ő csak álmában láthatja Teodóráját. Szörnyű lehet ezt elviselni. Hiszen nem juthatott karnyújtásnyira se bálványához.
(1976)
Egy kék-zöld levél opus 121.
K.laux, mein Sohn, Sz.J. und V.P. sind also deine Zuki-Kerle.
A fenti felelőstelen állítást, vasárnap a 10 órai gyorsnál váltom meg. Két jegyet foglaltam, te egyiket sem fizeted. Ölel (D.lejesen )
Mindenesetre, ennyire érintőlegesen sem sértik meg a tehetetlen halandót. Ha a te verseid a fiókban tartják vagy a szekrény mögé, hajítják, attól még nem penderülünk egy húron. Az én művem se szeretik. Főleg V.P.-t utasítom el, cuki-pofám. Ragaszkodva. Nekem kiskoromban több elvem volt azok betartásáról. Sz.J.-vel ugyan kinek volt baja? Az elvhűségről. Nem tehetek arról, hogy a döntés sokáig nem az én oldalamra mutat. Most én mindenkit meg fogok ismerni.
(1969)
Helység kalapácsa opus 122.
A nevem Erzsébet,
nem főztem ebédet,
de ha érdekel-ne,
várnék leveledre.
Méreteim a hirdetőben.
Takaros, tetszetős és tiszta beszéd. Csak lennék elég kíváncsi, s azt ne lehetne félreérteni. A hölgyet meg igazán nem szabad megbántani. A legkisebb mértékben sem. Sőt.
(1994)
Zsuzsa opus 123.
A szomszédunk szép tót emberekből álló család. Ezt mondtam elsős koromban. Ezt mondhatom ma is. Változás annyi, hogy azóta huszonöt év is eltelt. Rajtuk semmi szín alatt ez nem látszik. Zsuzsa néni állítólag vékonyabb volt. Férje csak lányt akart tőle. Zsuzsa nénitől csak fiúk teltek. Ketten. Unokából se lett még lány. A régi Vosztok televízión csak híreket s meccseket néztek. A polcon körül kis kerítés, hogy a szereplők ki ne essenek. Nem tudom mikor takarítottak, azt se láttam, hogy meszeltek volna. Az udvaron sűrűn futott a szőlő. Néha áthallatszott az edzők lihegése. Már mint az indák edzőinek és okítóinak az odaadása. S nemkülönben a csosszanó futásuk ütemes dobbanása. Ilyen a futószőlő lugas. Mindig virág, mindenütt. Télen is legalább szalmarózsa. Egyszóval mindenkinek jól ment sora. Nem volt eddig senkinek, semmi gondja.
Most Zsuzsa néni férje nyugdíjba jön. Nem búsulnak.
-Vénülünk, állítja nagyapám.
-Mármint maga- helyesbít Zsuzsa néni.
-Susana kötekedik- panaszol nagymamám.
-Milyen jól áll nektek a kendő- kapok az elejtett szó után.
Tovább nem tornyosul semmi. Zsuzsa néni elomlik. Oda van a társalgás. Nevet mindenki. A nagy semminek is hatalmas derűvel és neki rugaszkodással tud örülni. Addig megy, amíg aztán a szemeikből patakzó könnyekkel kell küszködni. Mindig sírásig nevetteti az embereket. Még, ha a maga kárára is lenne. Kacagnak az öregek, én ezzel mehetek.
(1983)
Lila szavak opus 124.
Szabadnak ritkán nyilvánuló perceimben, a drámajátszás mai diák módozatai kiváncsivá tettek. A jobbnak vélt érdekeltek hallattak is magukról. Ebben nem egy jeles támogatóra leltem. Akit kértem, egy volt. Értelmetlen. Önkéntesen akadt. Biztatónak. Volt nemegyszer kéretlen. Támogatott valóban.
Én üzentem, neked kijár egy mellbő Ádám. Megnézett s bólintott, K.L. Másodiknak gondolt rád. Jó arány, szavatolom D.
Az én kutatásaim eredményét nem lehetett úgy összefoglalni, hogy egy asztalon legyenek, a népet felemelni szándékozó, ingyenes nevelési hullámmal. Én igen terebélyes költségvetés igényét mértem fel. Négy nagyobb lélegzetű mérleget adtam át az Ifjúmunkásnak. Felismertek, lebeszéltek. A dolog kitartón nem állítható. Jobban tudták. Megállítottak. Évekig körüljártak. Köszönöm. Többre vártam. Jóformán alig jelentem meg.
Ha megjelenhettem, annak örültem.
(1973)
A pünkösdi kutatók opus 125.
A székelyfalvi vagy a bolgárszegi pünkösdi király régente még nagyobb legény volt. Valóban ma is igen nagyfiú, csakhogy most nincsenek érvényben az összes királyi előjogai és szokott feladatai. A Pünkösd érthetetlen csúsztatással, éppen ötven napra esik húsvét mögött, de ezt csak mondják, mert az én számolásaim mindig másképp estek. Más szóval maradjunk abban, hogy inkább én nem tudnék számolni ötvenig. Ami senkinek nem szabadna semmit sem jelentsen. Sokkal inkább érvényes ez arra az esztendőre, amikor a számolás némi türelmetlenséggel még a farsang alatt kezdődött.
A vizsgálókat kutatóknak nevezték. A kutatókat az utca felelősök javasolták, vagy mikor éppen szavazták meg. A kutatók mindig becsületes, jóravaló emberek legyenek-várják el minden esetben. A kutató csak erényes hölgy férje, erkölcsös leányzó udvarlója lehet. Alkalmas és vicces suhancokért, sokszor komoly hölgyek az állítólagos vicc kedvéért vállaltak kezességet. A kutatókat valamely tévedésükért a két vámház között megvesszőzhették. A kutató csak becsületes adófizető lehetett. A kutató mai nevén csak a nép gyermeke lehet. A kutató dolga nem örökölhető, de átruházható. Egy kutató legfennebb csak kilenc alkalommal lehet egymás után hivatalban. A kutató feladatát addig látja el, amíg szabályosan nem cserélik le. A lecserélt kutatót szép szóval küldik haza, de fütyülhetnek mellé. A vesztegetett vagy tévelygő kutatót a rajtakapás után háromszor nyilvánosan vízbe vetik. Ez itt a malomárokban még nyáron sem mindig a legkellemesebb.
A kutató a királyhoz a nap minden órájában bemehet. A kutató az ügyelőhöz is a nap minden órájában bemehet. A király köteles a kutató kérdéseire válaszolni. A kutatókat hallgatagsággal büntetheti. A kutatót az ügyelő csak előzetes bejelentés után zavarhatja. Már játékot űznek abból, hogy hallgatásra ítélik egymást. A hallgató kalákán nagy bűn lett volna a királyt és fő udvaroncait megzavarni.
(1970)
Dicső s ÉDES opus 126.
(kollektív (értesítő), ami persze nem vicc, soha)
Sanyira maradt minden,
amit a kollektívből nem kaptunk vissza.
Manci végakaratából. Érdeklődni a közjegyzőnél.
(1990)
PICUKA2 opus 127.
Gyermekkoromban a legtöbb gondot okozta, semmire nem voltam annyira figyelmes, nem törődtem vele annyit, mint a Picuka esettel. Az is lehet, hogy aránytalanul sokat töprengtem az eseten. Túl sok kételyt ébresztett bennem. Picuka, egyike volt Ilon néni városszerte híres, bengáli tigrisre emlékeztető macskáinak. Azelőtt és azután is állatbarát voltam s vagyok. Csak akkor, mintha megtántorodtam volna.
Mire én az iskolából megjöhettem volna, a mestermű elkészült. Lajcsi a közelben tüsténkedő telefonszerelőktől szurkot kapott, s Picuka mind a négy lábát beöntötte egy-egy fél dióhéjba. Amíg Andrisékkal megérkeztünk, addig a macska a zsákban volt. Csalódottan jött elé, tántorgott és botladozott. Nem tudom elmondani, ha a macska a betonlapra lépett, az kopogott a talpa alatt, minden szőre szála az égre meredt, prüsszögött és fújtatott, farolt és pattogott. Aztán a földhányásra futott fel, ahol egy darabig remegett, s nem érthette a történteket, csak borzolta magát s rettegett. Egyszerűen nem érezhette a földet, amin tulajdonképp állni szokott. A dolog itt nem lassult, mindenki le akarta a földhányásról űzni a macskát. Tél-túl nehezen, egyszer aztán a reménytelen fogoly, Picukánk, bevágódott a virágágyások közé. Hogy eltűnhetett, többet nem láttuk, igen nagy csend is lett. Amolyan vihar előtti, izzasztó levegőtlenség ereszkedett ránk. Ilon néni megelégelte várni, aztán késő estig szólongatta. Úgy találtam, mintha síros hangon szólongatta volna, Picukát. Teljesen felkavart, hogy nekem még ezt a szólongatást is olyan zokon kell vennem. Az éjjel nagyon hosszú volt, s én bűnben égtem. Ha elvesz, ha valami leli, a bűnömet ki törli le. Hiszem a délelőtt én fogtam be. Akkor még büszke is voltam a fegyvertényre. Mostanra már bántott, hogy belekeveredtem. Mindenfélét képzelegtem Picuka sérelmeiről. Lajcsival ezen szépen összevesztünk.
Szép lesz, a heti kiemelkedőben, a piros szalagos kollektív pionír-tett: két személyes macska gyilkosság.
Nem tudom Picuka megérdemli, hogy bedilizzek miatta.
(1961)
Emlékkönyv opus 128.
Kérész Sámuel remetének, Erdőfülpösre
soha el nem múló boldogságot kíván
aggódva, bánatos édesanyja a Május kettő utcából,
epedő, egyetlen felesége a Bánky Dónáthból,
és örökké szerető anyósa az Árnyas Sétányról.
Szép felállítás, menjen haza, remete. Olvassa el, s lépjen. Ennyi nőt nem tarthat feszültségben. Kérem.
(1974)
Valéria opus 129.
. . .kutyának sohse adj emberi nevet mert megkínoz valami négy év hülye sültelen álmatlanság után elmentem mégis a postafióktól a lakás címére mint egy nyomozó szimatolva felgöngyölítettem nem is voltam egészen biztos hogy helyén van az eszem de már egy ideje csak ez látszott esélynek döntöttem megteszem becsengettem a néni szívélyes volt aki fogadott igen Eszter szabadságon van Szinaján majd levélben egy kávé nem egy konyak nem hát szívélyesen kirakott két levelet küldtem míg egyet kaptam férjhez mentem sajnálom hogy akkor sötöbö felkönyökölt a kisördög most már akár meg is láthatom a dolgok rendjén nem kell változtatnom s mentem újra mint a megszállott fentről öntötték az áldást mikor odaértem többet csengettem de be nem engedtek a szomszéd átkiáltott menjek be tető alá s a mijáratbanra mondom levél dolgában keresem a nénit kinek lánya, unokája, vagy kije az Eszter kacagott erre az ember jaj fiam ez a vénség levelez a fél világgal s most a barátnővel olvassák s a leveleiteket megválaszolják a vén boszorkány Valéria se férje se gyereke csak egy macskája s egy ölebe az tényleg Eszter meg sem ereszthettem egyszer sem a pórázát csak bosszút ne álljon hogy engem átkozzon még írtam egy levelet mert az öreg beavató meséjét azért nem akartam elhinni biztattam adja be a válópert ha nem öngyilkos leszek válasz nem érkezett bár nem biztos hogy a kórból kigyógyultak volna nekem eddig volt pedig olyan szépnek indult mintha kedvemre valónak ígérkezett. . .
(1979-84)
Nem mondanám, de opus 130.
Eladtam két új,
szegen függő szitám.
Nincs több. Ne érdeklődj, ne telefonálj, ne üzenj.
Érthető. Vagy nem?
(1996)
Körülnézés sebtiben opus 131.
Ami jól esnék, attól mindig elvonnak. Erőszakkal, ha kell. Már most. Vége a locsogásnak. Most amikor a világra még alig csodálkoztam, az első szabadabb terű úszás után, megragadtak. Kiemeltek a vízből és durván, szinte letörölték rólam a bőrt. Reggel felé lehetett. Aztán ugyanaz a valaki, szorosan belepólyált egy nagy törlőbe. Akkor valami fényes helységbe vittek, néhány felnőtt ember körvonalát láttam. Nagyon elkeserített a fényesség, s a legerősebb hangomon bőgni kezdtem. Egyáltalán nem ezt képzeltem az innen való világi fogadtatásomról. Későbbi pontosítás szerint, édesapám kalapot nyomott a fejembe, hogy csendesebben, férfihoz illőn viselkedhessek. Ettől valóban le is csendesedtem. Mintha. A nézők nagy hangon szellemeskedtek. Ki-ki esze szerint. Koccintottak. Később nagyapám a lovaknak mutatott meg. A mének férfias egykedvűséggel fogadtak. Eggyel több, aki a hátukra fog mászkálni. S az oldalukba rúg. Szerencse, hogy nem tudnak köpni. Még egy szorító láb, kantárcsavaró kéz. Nem fogja rángatni a zablát. Remélik. Talán még ugratni is eszébe jut. Gondolták, s rágták az illatos füvet. Pislogtak hozzá. Akkora megjött a körorvos. Kutya szagú volt. Megírták az első passzusom. Katona, tanuló s ember lehetek. Az orvos füzetétől máris, három helyen szerepeltem. Be voltam sorolva. Megint koccintottak. Kimondhatatlan vágyat éreztem, hogy édesanyámhoz bújjak. Hangosan kiköveteltem. Édesapám délután a dalkörben, nagyapám az öregek parki padján költötte híremet. Estére már nagyon sokan ismertek. Egy építővel több lesz, valami tizenen-húsz év múlva. Ez többeknek világos tiszta képnek tűnt. A gyereknek most kalap kell. A gyereknek aztán nyereg kell. Csak a lovak hümmögtek bölcsen. Meglátjuk, ha élünk. S tudtak valamit. A cserebogár, mintha egyébből jönne elő.
Máig lóra még nem ültem, a kocsizást mellesleg elviselném. A kalapot is csak árnyékáért, meghagyásból szeretem. Táborozáskor és túrázásban eső ellen jó társ. De egyébként nem viselem.
(1985)
Jókedvű emberek opus 132.
A pacsirta-telepi emberek sokat dolgoztak. A saját kenyerükért, egymás öröméért. A munkához erő, egészség és kedv kellett.
A kedvet a szándék hozta. Magának muszájból is küzdött, másnak a jótett hajtotta oda az embert. Vagy hívták az embert segíteni, vagy tudta mennie kell. Vagy hallotta, hogy valaki a segedelmére számít, vagy érezte a dolog nem tűr halasztást. Rettenetes, mit össze nem kalákáztak az erre lakók. Munka közben énekeltek, fütyörésztek és szakadatlan tréfálkoztak. Nem lett harag, ha valakinek a vicce a fonákjára sült el. Persze mindig módjával. Csak talán akkor csattant a düh, ha valaki tévedését szándékosan többet csúfolták. Aztán város vagy nem, falu vagy már nem, az ismerősök bizony ragadvány neveikkel is ismertté váltak. Nyílt titokként emlegették egymásnak a gúnynevüket is. Abban látom a dolog megoldását, hogy bizony szerettek kacagni. Megadták a módját, harsányan egy-egy jót kacagni, minek öröme s annak hangulata napokig eltartott.
Nem mondanám, de a sírásuk sem volt tartós. Egy kis sírásnál került mindig valaki, hogy megmutassa, a másik miként sírogatott. Hát erre kipukkadozott a kacagás, hiába is tartották volna vissza. Nem sírhattak akkor többet.
(1968)
Hirdetmény opus 133.
Nekem már fáj:
A lakatot nem vettem el,
csak a leveled néztem meg.
Ne haragudjon,
érdekesebbet vártam.
Nem is említem, ha a fájdalmat tűrni kell,
ez a másik még körmöncsapottabb:
Ne átkozzon, vissza adom,
Nem én vettem el, de sajnálom,
hogy keresi, ezért hirdetésére
vettem egyet a piacon.
Jelige: Én néha megveszek.
Valamit öl. Irgalmatlan.
(1979)
Pletykások opus 134.
-Polika, hallottad, Linának fiú lett az unokája, nem éppen jávorpali, mert kancsi, de balkezes és veszedelmes, hogyne lenne veszedelmes, ha csak egy falat, s követeli a tollat, s válogat a papírban, hogy megmentse a világunkat, ez nem lehet álom, én ott voltam s hallottam, persze hogy ébren voltam, megyek megnézem, hogy az én unokám beszél-e már. Kéthetűs. Éjjel vonyít, nappal alszik. De a miénk. Nem beszélhet még. Tudom, mit beszélek. Tényleg. Beszél már. A Lináéké. Ide azt a tollat, hadd lássam a bajodat. Rímekben beszél, s kérvényt ír. Kéri a vízvezetéket. Ordibál folyton. Gázvezetéket. Hangosan követelve. Villanyt a népnek. Megszolgálták, hogy kilépjenek a fényre. Felhívta az újságot, adnák vissza a lovakat. Nem mondanám, de így volt. Ugye nem hiszel nekem? Neem. Nalátod.
(1975)
Három a legény opus 135.
Mikor felmásztunk az almafácskányi magasban éktelenkedő vagon lépcsőjén, csak csodálkozó keserűséggel voltam eltelve. Hát itt talán senki nem törődik az utassal. Ha én így, akkor vajon egy hatvan éves néne hogyan. Aztán rájöttem, ki volt fáradva. Éppen hárman szöszmötöltünk egy rekeszben. A másik kettő ismerte egymást, én is az egyiket. Hát beszédbe elegyedtünk. Nem mondhatni, hogy olyan sok témát merítettünk volna ki. De azt az egy-két dolgot, alapos megfontolással, több kilométeren nyúló szavakban alaposan elrágódva mondtuk. Az eszmecsere nagyon fárasztónak és férfi próbálónak bizonyult. Mire Brassó alá értünk, meglepett a csapatos álmosság. Restelltük eleget. A nagy plajbászász-szervező, a jelennek-jeles költő s jómagam, a zöldfülű firka-inas. Akkor ott leszálltunk, egy fél órára s addig néztem a költőt, míg egyre több gyarlóságát láttam. Így nézne ki egy valódi szócsiszoló? Ilyen egy híres, állítólag bohémpróbás úriember? Ez volna a nagy szópárbajász? Minek kellek én ezeknek? Majd meglátjuk. Hát nem arra, hogy engem emelgessenek? Vagy hátamba röhögjenek? Ki tudja ennyiből kitalálni.
Aztán láttunk is. Mintha eleget, jóból is, rosszból is, csepegtetve. Mintha csak az egymáson röhögés, maradt volna ezekből kirekesztve. Más minden olyan mélyen lélekbefészkelő volt, mint régi törzsfőnökök vérszerződése. Megszeghetetlen.
Nincs mintám, milyen lenne. Nem egyszerre indultunk, s nem egy tarisznyával. Más elemózsiával, de egyféleképp. Szerre lépünk le a falvédőről, mert ez a sorunk. Most itt vagyunk s egyszerre, ahogy azt meghagyták. Semmi nem utalt arra, hogy ez valaminek az eleje, s nem lesz vége, mert dolgunk félbe-szerbe, befejezetlen mendegélünk elfele. Egymás mellett. Mégis háttal, mert elfogyott az időnk a más bajára. Fogy az értés, nő a távolság. A barátság parazsát lángon kell tartanunk. Másképp hamuba fullad. Mese lesz, hogy a műszaki haladás jellemesebb emberiséget termelne.
Ennek a két barátomnak az a furcsa szokása volt, hogy csak úgy megjelentek. Vagy valamelyik vonathoz hívtak. Vagy éppen kitérőt tettek felém, amikor senki sem gondolta volna.
(1973)
17Másokk hatalma opus 136.
II. A gazdaság talpra állításának gondolata és a szovjet hadisarc nyomásától való szabadulás elég nagy gondot okozott a kor politikával szembesülő embereinek. A szerencsésnek ígérkező vállalkozás pedig szépen virágzott, mert a háború után sokáig minden állam legfőbb gondja a saját sebei nyalogatása volt. Az iparos gárda letörése és az állami közös vállalatba tömörítése a legjobb utakon haladt. Aki föld, épület vagy szerszám dolgában nem akart együttműködni, az menthetetlen eltűnt. Volt több változat is. Önként, fenyegetésre, erőszakkal való tűnés. Akik évek múlva valamilyen csoda folytán előjöhettek, azok még szerencsésnek is tarthatják magukat. Ők voltak a pokoljárás hírnökei. Van azonban sok jeltelen hely, ahol nyughatatlan lelkű emberek hevernek. Nem nagyon lehet ép értelemmel ellenőrizni, hogy többen miért hallgattak. Talán valóban remélték a tömegesen jobbra forduló sorsot? Az építésre beállították a mércét. Egy kilogramm finomított kristálycukor ára legyen éppen kilenc lej. Ez lesz az elhivatott építésünk záloga. Ezen aztán senki, soha nem változtathat. Legfennebb árleszállíthat.
(1971)
1.MAR(PHY)ASÁGOM opus 137.
Intézményes magyarellenesség
Ha valaki magyar, akkor másodrangú és gyanús egyén akár szülőföldjén.
Lásd már be. Csak tényállás van.
Ha románnak szegődsz, attól csak percekig leszel elsőrangú nemzetszaporító, de attól még gyanúsabbá válsz. Miért tetted? Ki támogat, ha senkié lettél? Csak kérdés van. Csak faggatás van. Csak kétely van. Másban soha nem bízhat, aki nem azt tenné, amit akar. Amit mond. Amiként megnyilvánul. Aki kétszínű. Vagy, ha éppen nem vagy meggyőződve nemzetiségedről. Kikiáltod magad. De másnak nem hiszel.
Akinek léte csak azért gyanús, mert van meggyőződése, hogy ő éppen hottentotta lenne. Milyen jó neki. Akkor pedig álljunk neki és verjük el alaposan, az Úr nevében. Ha köszönt, azért. Ha nem köszönt, azért is. Ha félrenézett, akkor meg pláné.
Attól kezdve, mi vagy?
Vert viszi a veretlent. Be Európába, be az ingyen adok adót országába. Menjünk. . . dolgunk igaz lenne, csak nem érhetünk rá. Védőállásaink nyalogatása túlon-túl sokba kezdett kerülni. A nemzetiségi gond, mint olyan, nem is létezik. Rendelet gondoskodik róla.
(1992)
2.MAR(PHY)ASÁGOM opus 138.
Találkoztam Mikes Györggyel
Emlegettem. Szeretném. Hallottam. Tetszhetett. Láttam. Tetszett. Olvastam. Elképzelhetetlen. Meghívott. Várt. Kérdezett. Válaszoltam. Kérdeztem. Válaszolt. Tréfált. Viszont tréfáltam. Góbéságot karikírozott. Lejátsztam botlását. Őszintén derült rajta. Anekdotázott. Megtoldtam. Jól telt. Elfelejtettük, eredetileg negyed órát fogadtunk. Már nem sietett. Rég elkésett. Nevettünk. Az idő pontosan és türelmesen megállott. Minden velünk nevetgélt. S talán rajtunk derült egyúttal. Egy meglett ember és egy kölyök törölgette a szemét, rogyadozott a röhögéstől. Ez volt életem leghosszabb negyed órája. Felkísért a szállásom felé tartó villamosra, meghagyta, mikor csak lehet mindig menjek újra el. Megígértem. Öt megálló után leszállt, hogy visszatérhessen. Azóta nincs kőgombóc a hasamban. Pedig egyszer sem tévedtem abban, amit végeztem. Mégis azelőtt többször dolgom végezetlen tértem meg.
Felnőttek jelenlétében is kacaghatok. Ezután.
Felszabadultam.
(1969)
Baloldal opus 139.
Megmondtam, ne írj ballal. Látod, mindent bemaszatoltál. Megmondtam, ne balogolj. Nem lesz neked sehol szerszám. Még egy bili füle sem. Megmondtam, hogy ne simulj balra. Azok vették el mindenünket. Az ítélethozó jobbjára törekedj. Simó Gézára szívesen emlékezek. Lázár Ödönről ki tudná, miért élt e tájon? Mára minden elváltozott.
Senki sem mond eleget semmiről. Megyünk bambán, egy helyben. Hirdetjük, előre. Se balra. Se jobbra. Akkor minek a jobb kezed? Ne térjél el. Semmitől se térj. Mire legyél?
Nem is lesz egyebed, csak a bal kezed. Megcseszheted.
Mondhatom, szép beszédek. Aztán ne feledd, van itt olyan, mint az ország és a nép érdeke. A hatalom mindig jobb, a forradalom s ellenzék a bal. Talán ettől iszonyodnak olyan sokan. Választják a középutat vagy a kétlakiságot. Mindennek erőltetve társat tesznek. Helytelen, de ezt teszik. Ha találna, ha nem.
Legalább lenne kétoldali nemi szerved. A párodnak ugyanúgy. Mikor a jobbot, mikor a balt, ha kell előveszed. Senki sem szekál, hogy melyik kezed lenne a szebb. Ezek rettenetesen félnek mindentől, ami a másikon vagy benne a saját képzeletüktől különböző. Haláli, bele tudnék pusztulni. Ha nagyon érdekelne. Csakhogy megvédeni magam, a fülembe dugót képzeltem. Azt hallok, amit akarok. Kivédem magam, ha kelletlen, nem hallottam jól, édesem.
(1985)
Zongoránál opus 140.
Gyönyörű zenét hallgattam.
Az elmúlt éjjel zongoráztam. Jó, korszerű masinériát választhattam. Amellett, hogy zongora vagy talán orgona lett volna, megjegyezte a játékot, s kívánságra szalagot is gyártott. Nem akarok nagyzolni, de valószínű fény-hang, talán alaki hologramot is tudott előállítani. Csak én tudtam mindenekelőtt kezelni. De olyan egyéb is volt rajta, amiről azt sem tudhatom, micsoda lenne. Mért kellene nekem mindent tudnom? Alig volt rá időm.
Az egészet teljesen egyedül játszottam.
Szóval, az éjjel zongoráztam. Négy kezest játszottam. Egyedül. Persze, minek mondanám, ha nem így lett volna. A jobb kezemmel játszottam, mind a két ember jobb öt ujját. A bal kezemmel játszottam, mind a két ember bal tizenöt ujját. Sikerült. Szerencse, hogy kicsi koromban a bal kezem ujjait nem elégszer kötötték le. Olyan emlékezetesen kifejező ujj-játékot mutattam be, hogy a hallgatóim szinte az összes bordám megropogtatták. Fájdalmamban riadtam fel.
Felébredtem, hát csak nincs meg a kezem. Akkor mire emlékszem? Álmodtam, persze.
Volt nekem egyáltalán kezem?
(1985)
Vállalat opus 141.
Megnyitottam. Bajom több, mint semmi. A nemes cél, az jó és kellhet. Pénzem hozzá, semmi. Van emellett érdeklődés, temérdek. A gondolat és akarat, megérhet. Nem lesz többet soha, lom és piszok. Majd pénzem is lesz, ha figyelek, hogy az adó címén mindenem, el ne úszna ingyenesen.
Megvásárolom. Feldolgozom. Megmentem. Átalakítom. Hasznosítom. Újratermelem. Eladom. Beütemezem. Elölről kezdem. Értékesítem. Csak ebből ne legyen valami ellenőrizhetetlen. Ne zaklatnának feleslegesen. A zsebemben, ha nem tartanák kezeiket
Lom és piszok. De csak az leszen, ha résen nem leszel.
Esetleg nem is hagyják. Hogy más legyen. Csak fizess és menj a fenébe. Ha tönkre mész, az se baj. Jön a másik, talán többet ad.
Lesik többen a mozdulatod. Nem maradsz kíséret nélkül. Egy vállalkozóra két ellenőr jut. A zsebedbe s az eszedbe ezután beleszólnak. Teljesen.
(1990)
kilátás földrengésre opus 142.
Bementem a postára, kinyitottam a levelesládám. Akkor a lábam a mozgó földbe eresztette, jó mélyre törő gyökereit. Akit ez a helyzet nem rémít meg, az vagy őrült, vagy hazug. Alattad a talaj meghatározatlan inog. Az ablak és ajtókeretek ropognak, valami recseg, látod az ablakon kívül, potyognak a cserepek. Vajon mi van az óvodában? Ott vannak a gyerekek. Adja csak az örök, irgalmas Isten, hogy az udvaron legyenek. Vajon a feleségem, hol ijedezik. Ezzel készen van minden. Mindenki felsóhajt, sápadtan a másikat méregeti. Megyünk ki az utcára. Mindenki mesél, valamit, valakinek.
Istenem, mi van még hátra?
Sok utórengésre van még kilátás.
Este azt állította a tévé, hogy a rengés közel ötös erősségű volt. Alig okozott kárt.
A SZER úgy gondolta, hogy az első rengés hétegészkettőtized erősségű, a második hatos erősségű volt. Bukarest félig romokban hever. Mint az ötös erősség, ami alig okoz kárt. Most minek titkolózni?
Még a végén sem az igazat tudjuk meg.
Talán az elején tudtuk volna?
Ha tudnánk, mit kezdenénk vele? Alig okozott kárt.
Ijedelmen kívül egyéb nem érte családunkat. Aztán adakozgattunk, nem is soványan. Nem is úgy, mint nekünk árvízkor. Fizetési listán, önkéntesen, adománynak, s a vállalat rá felvigyázhat. Sokáig tart, míg kiheverjük. Azok pedig lehet meg se kapják. Nem lenne rá példa? Alig okozott kárt.
Hogy ezt ki érti?
Istenem, mi van még hátra?
(1978)
Árnyas-köz opus 143.
Nem esküszöm, mert bármire esküdni rettentő veszélyes, ám nagyon egyszerre érzem, az Iskola utca sarka és a Malom utca közötti szakaszon, a fehér akác és a hársfa virágának illatát, s eltölt valami átélhetetlen, természetellenes földön kívüliséggel, szinte láthatatlan valómban élem és látom a mások dolgait, illetve veszek részt a mozgásterük eseményeiben, mégis többjük részére láthatatlan maradhatok, ha még lehet, mint ahogy éppen Bernádyt vagy Borsost sem látják amikor velük csevegek, nem hülyén, hanem szerető buzgalommal, vagy mások, azok akik érzelem mentesen tengődnek a Jeddi betérő s a Bándi kihajtó között, akiknek valós jogilag semmi keresni valójuk sincs a város falai környékén, mert eredetileg, s istenileg szentesített, kötelezett hagyaték szerint a város falaiba zárt testében csak az élhet, akit a falusi családja kivetett, mert a föld művelése és az állatok növelése helyett tárgyak és eszközök előállítására, bármi nemű dolgok kótyavetyélésére és háborúk szítására, folytatására adta a fejét, mégis valami veleszületett és képzelt jog szerint itt csak szemetel, tölti az időt, most éppen előlép az egyik virágos fa mögül és rám támad, követel, s ha kap egy nagy pofot akkor elszalad, s holnaptól híre megy, a Csillag-közben egyesek a helyi polgáriság nevében verik a békésen támadó oláhokat, mi pedig nézzük Péter bával az irdatlan rombolást, amit az érthetetlen és atyafias sorsunk ránk tukmált, Bécs és Párizs közös fattyát, amivel úgy rázták gatyába a budapesti álnok politikus bandát, hogy a széleken lakó népek fejére ütöttek s a lelkükből szeretetet téptek ki, s tanítják nekünk, amit velünk műveltek az a legjobb amit értünk tehettek s rombolják földig ugyanakkor művüket, s ha láttál valahol hasonló ehhez foghatót, nekem gyorsan szólj, mielőtt és szólnék a Nobelosoknak, a díjat azért érdemelték ki, mert nem a mi hagyományainkat szaporítják, hanem a saját hagyatékuk bizonyítékait irtják, nem mondtam semmit helytelent, csak közvetítettem a helyszín mai érezhető mozdulatát, a viszony vélhető magyarázatát. Fogytán a hely s a lehetőség. Vagy átkeresztelkedsz, vagy megtagadod magad.
Nem számítok többek értő bólogatására.
(1974)
Lesz valami opus 144.
A nép bizalmát megnyerni s megtartani, egymásból szervesen levezethető, következetesen, nem nehéz.
Ami kell az szervezet. Néhány ember, aki szervez, fenntartja a szervezetet. A szervezet pedig hat. Begyűjti, számba veszi, kikérdezi, befizetteti, vigasztalja, támogatja, meghallgatja az embereket. Hogy nem oldana meg semmit. Az nem lehet.
Mert eddig ezért nem volt szervezet. Hát legyen, ha lehet. Csakhogy a kérészéletre s kétlakiságra óvatosan ügyeljetek. Az erdélyinek magán kívül más ellensége nem termett. De barátja sincs az egyedüllétében.
A nép bizalmát elveszteni s visszanyerni független következetlenség miatt, nagyon nehéz. A hármas igazságra s a kétszeri megviccelésre erősen óvatosan emlékezzetek.
Mindettől a szervezet kell. Csak azért legyen, amire vállalkozik. Őrizzen a Teremtő attól, aki csak vállalkozik, de nem szervezet attól. Mert a szervezetnek működnie kell. Foglalni. Fogadni. Állást. Hűséget. Megbecsülni tagját. Tisztelni az ellenséget. Érteni és érezni a gondolatát. Kitalálni és létrehozni az együttműködést. Kölcsönösen előnyös szempontok szerint.
A szervezet pedig csak akkor életképes, ha demokratikus. Nemcsak szóval, hanem tettel főként. Minden más esetben vér is folyhat. A szervezetből vagy a szervezetért. Egyre megy, csak ne feledd, én szóltam előre.
(1990)
Jelzett képek opus 145.
Az csak beszéd, hogy a dolgunk mások értik. Tiszta mese, hogy türelemmel magunk eladhatjuk. Lesznek majd vásárlóink. Ránk se hederítenek, amíg valakikre rá nem förmedünk. Valakiket meg nem fenyegetünk. Senki sem törődik mással, csak a maga dolgával. Soha nem lesz itt más, csak egy nagy autóbusz-állomás. Bejön, vagy néha kimegy egy-egy járat. Az kit érdekelhet. Állsz a sorban. Szorongatod a célod címét. Ha elolvasnák. Az értéktelen pénzedet. Ha elfogadnák. A busz jön-megy. Nem neked. Nem veled. Nem érted. Állhatsz ott. Senki veled. Csak ellened. Útban vagy. Ha hallgatsz. Nincs századannyi pénzed. Hogy rád figyeljenek.
Nyugi, mindent megteszünk érted, csak maradj velünk, mi vagyunk az egység.
Jelkép.
Szervezet.
De nem elég szervezett. A közemberből mindig csak egy lehet kiválasztott. Aki elvérzett. A többi újabb üzletbe kezd. Tiszta küzdelem itt minden. Ha érdemes, ha nem bedobják. Több menet a kiütésig. Hatalomvágy, irigység, befolyásféltés vagy egyediség követelése. KI tudná megmondani. Csak tolassunk előre. A ki nem mondott önző célra. Mert a kimondottakról sorba lekopunk.
Ez itt mit kiabál, hogy az sincs meg az ígérethez híven? Talán azt hitte, hogy mindenhez lesz jussa, amihez nincs hetven éve?
(1990)
Piros-zöld egymáson opus 146.
Aki vásárra viszi bőrét, az számoljon azzal, hogy az árut becsüsök is nézik. Esetleg ára alá értékelik. Vagy nem tudják, miből is készült ez a. . .? Csalódnom, nem szabadna. Erről álmodtam. Játszott, megelevenített verset egy fénykörben. Valódi nagy sötétben. Nem mérhetek át semmit, más dimenziókba. A művésznő a tehetség netovábbja, I. K. pompás, de a hangja, rettenetes. Én a robogó gyorsvonatra gondolok, ő meg egy gyermekjáték villamos csengőjét hozza. Ein Raubüberfall werft sich dem Kleinprinzes und den Vertreterinen Julias darüber. Megöltek, szinte egyszerre, most már heverhetek, erre egyet. SKS. Semmi sem marad utánad, csak hit és szeretet. Kiabálva vagy csendesen, rendre színes tintákba ölted. Az embereket megbabonázta a tinta színe, nem jutott fejükbe a sorod értelme. Még mindig jó vagyok, valamire? Halkan. Mert be vagy rekedve.
Ezt a levelet sem hagytam. Bekeretezetlen. Megvallatlan, hiúságom dolga, hogy minden leveledet értelmezve vissza adjam.
Vagy eldobjam, te nagy okos?
Riogasson engem-téged, a ki nem mondott gondolat.
(1974)
Siker II opus 147.
A jégkorongos alapozottságú kérdésedre csípőcselből semmiképp nem válaszolnék. Ilyen körfordulatra csak kisikló helyzet magyarázatokkal lehet válaszolni. Itt pedig már két, lassan négy emberöltőt is át kellene tekinteni. A történelem és megélői alig, a szűkebb és tágabb társadalmi elvárások hétszer is megváltoztak. A tömeg pedig egykönnyen nem engedi magát átnevelni. Az átélt történelmét pedig alig érti. Sokkal inkább azt hiszi, amit arról mondanak neki. A kerék meg lassan forogva halad, amiért vagy ellen nem tehet semmit. A kerék kotyog, a szekér eresztékeiben ropog, s a karaván helyben toporog.
A munkát vállalni kell, s a vállalatot teljesíteni. Ezt nem ideológusok találták ki. Ez az ember feladata. Azelőtt sokkal többet lehetett hallani. Dolgozni kell mindenért. A munka lehet önzőbb célzatú, de a közös érdek annál inkább. Csak közmunkával lehet nagyobb horderejű dolgokat véghez vinni. Az alkotó agyad s kezed gyötrő rabláncán. Nem a jutalom kell sarkalljon, inkább a képzeletes eredmény s amitől az a tépő próbát kiállja. A jutalom szinte mindig elmaradt és fog még menetrendszerűen elmaradni. Valóban, azt csak akkor kapod meg igazán, ha észrevetted a szükségesben soros feladat kihívását. Ha úgy találod, hogy magadra s társaidra méltón szabott feladatra leltél. Vagy egy kevéssel nehezebbre. Nehéz feladattól megrettenni, nem olyan nagy szégyen. A csapatod pedig veled van, veled gondolkodik vagy gondoskodik, veled töpreng vagy veled pihen. Éppen ott, akkor és miért ne, mindenkiért. Mert ki ért olyant, ami nem mindenkiért lenne. A teremtés óta semmi nincs másképp.
Ez alatt az egészségeddel is illene törődnöd. Ahogy kérdezed most térek magamhoz. Az én saját, többször belátott hibám az, hogy igényesebb vagy munkásabb kampányaim idején a fáradtság nem figyelmeztet, szinte még sarkall. S éppen akkor mikor talán összeesem, a doki összecsapja a kezét, addig nem nyugszol, míg egy infarktust be nem szerzel. Aztán megpihenhetsz. Nem is tudom ettől, hogy éppen a szívem megszakadására figyelmeztetett. Bizonyosan. Nem leszel büszke erre a szerzeményedre. Az egészségügyi füzetemben pedig továbbra is csak a fiam hűléseire felvett gyógyszerek vannak beírva. A magam hűléseit tényleg vigyázva és következetesen helyileg kúráltam. Álltathatom magam egyre. Velem ez nem fordul elő. A szívem pedig csendesítgetem. Nem épp orvosi módszerekkel. Nhe-bhomolj-khéhlek-merth-mégh-sokk-a-dollgom, OK vagy KO.
Halkan. Akarom mondani. Suttogva. Szívem.
Csak maradhatna titokban. Mert én aztán másoknak tanácsolom és pofázok az orvoshoz járás fontosságáról és miben létéről. Csak. . .
(1994)
Elnyomás opus 148.
Kertes családi ház. Milyen szép a neve. Van értelme mindennek. Az ablak délkeletről, délen át, legfennebb délnyugatra fordul. A kiskerti ágyásnak is iránya van. Az udvari kútra néz. Az egész kert. S az egyiptomi piramisokat lesik a karós fuszulykák, ha elég nagyra nőnek. Az udvart és a kertet rendszeresen öntözzük. Mindig, ha kell, de hétvégen, ha nem is kell, az udvart és a kapu elejét összeseperjük. A burján s a gaz, nem lesz soha sem araszos. A szemetet nem tűrjük. Hét közben is kiszedünk minden hordalékot az árokból. Amit nem visznek el a tisztások, azt gödörbe ássuk. Komoly érvek szólnak amellett, hogy az embert nagyon érdekli, az öröklött szokások megtartása iránt fogékony maradjon.
Máskülönben hová lettünk volna eddig? Soha nem nyomtak ennyire, hogy hagynánk fel jó szokásainkkal. Mi végre?
(1977)
Dombra magyar opus 149.
Az árvíz tönkretette a verítékes szerzeményünket. Belül, kívűl s a környékét. Négy nemzedék álmát mosta semmivé, alig két óra alatt. Mindenki idegesebb, kapkodóbb és félénkebb lett. Már nem akartuk az udvari falat átfesteni. Bajos tehernek ígérkezett az udvari eresz deszkáinak felújítása. A padlást, a szenvedés helyét, a mások bajának árbockosarát, már senki sem akarta magának. Az álmaink tönkre mentek. A szomszédok küzdelmét vagy felfoghatatlan keservét állította képbe. A kísértés nem szűnt meg. Tata egy nap azzal jött haza a piacról, hogy talált egy dombosabb helyen álló házat. Körültáncoltuk. Éppen nekünk való, a hát és fejfájás ellen jó volna. Nézzük meg.
Páratlan egyetértés sokadalma támadt. Mindenki azonnal szeretett volna szedelőzni. Költözni.
Mintha a hegyekről lezúduló áldás ott nem kapna meg, ha akar. Pláne, ha képzeletlen méretekben érkezik a váratlan áldás. A jó indulatú és kedveskedni vágyó emberek akaratát fejezné ki. Talán a dombon nem ugyanazok rontották el a vízereket. Ott is ugyanúgy öntik az ürgét. Mint minket. Gátszakadással és kanyarlefejezéssel. Mederfejlesztésnek becézve. Vagy a domb alá vájnak, s egyszer csak lecsúszunk a völgybe. Házastól, ha kell vagy az egész domboldallal egyetemben.
Az avatottak fogják a fejüket. Sivatagosodási jelek vannak. A talajvíz erei egyre jobban összekuszálódnak. Tervszerűen.
Minden érdekeltnek! Tervszerűen. Bólogatva. És értelmesnek tűnő módon hümmögtetve.
(1975)
Felelőtlenségek adásban opus 150.
Elvették büszke múltunk s jó szokásaink. Akik tették, nem tudnak mit kezdeni vele. Azt hitték, hogy az olyan egyszerű. Ha elvettem, akkor az enyém. Fél éjjeleket nyűgölődnek vele, a teve csatornákban. Birkóznak, forgatják, nézegetik. Hümmögnek. Úgy vannak vele, mint valaki az ördöglakattal. Mikor először látta. A múltat azért ugatják, mert amit tudnak és elismernek róla, az nem akar egységes képbe tömörülni. Irodalmi értékű történetek és szájhagyományok nem lehetnek korértékelésekben perdöntőek. A szokásaink azért nem foghatják fel, mert azok rendszerteremtők voltak és rendet követeltek. Az ismérveket nem látják képszerűen, ezért nincs is mit kezdeniük vele. Mindig valamit valakivel, valakiket pedig valamikkel elegyítenek és olvasztanak. Így aztán a világ végéig értetlen és értelmetlen tusakodhatnak az effélékkel. Jobb lenne, ha eltanulnák, s ha nem kellene, akkor talán visszaadnák. Mert nekünk éppen jó volt. Még, ha darabokban is. Nekünk csak jó lenne valamire. Ha megérjük, hogy nem titkos nyelvünk legyen, mert többen értik, mint nem, talán hagyományápoló egyletet is nyithatunk. Valós tulajdonunk ápolásáról lenne szó. A csodálkozók kórusa felszisszen. Mióta számoltok ti ezzel? Mert véges végig nem hihetik, hogy nekünk saját tulajdonunk volt.
A jogos tulajdon minőségi mutató, a tulajdonos minősítését szolgálja. Akinek van ilyen, az tudja, mivel jár. Akinek nincs, annak nem kell minősülnie?
(1998)
Másnak több a baja opus 151.
A '70-es árvízről azt mondják, hogy a Maros felső szakaszán télen lehullott nagy mennyiségű hó hirtelen olvadásából keletkezett. Erre csak egy lapáttal tett, azokban a napokban leesett melegebb eső. 31 liter négyzetméterenként. Még, ha több mint kilencven is. Ez csak magára egy statisztikai adat. Semmi oksági értéke sincs.
Meg vagyunk átkozva. Csak a mosogatólé elvivő patak nem áradt ki az idén. Rossz volt az időjárás. Több a hibás. Nem mennek a vállalt dolgok. Hiányzik sok minden. Eladták. Ellopták. Hazudtak. Elmaradt. A mennyei gondoskodás. Kimossa a lelkeket, a piszkos pénzeket s a tornyosuló szemetet. Nem tanultuk meg a vizek dolgát. Akármikor kiönt. Szaladni már csak vízben tocsogva érünk. Hol a fejünk? Semmire sem jut pénzünk. Segíteni csak magunknak segítünk. Pedig máskor a fizetésből is levonták, csak másoknak adakozzunk. Most adakozhatunk magunknak.
A híradósok leintettek. Ez is áradás?
A rengeteg vizet nem mutatta, csak néhány padlásra és vagy fára szorult embert vettek számba. Majorság és udvari hullákat, és kiömlött konyhafelszereléseket kerestek. Az egészségtelenné lett lakásokról szó sem esett. A gondosan tervezett életálmok szertefoszlására rá se köptek. Miért is köpnének?
Meglátnám, ha ő tocsogna órákig a hideg vízben. Nem csónakon s helikopteren jönne, egy fél órát nézelődni. Reménye se lenne megszáradni. Rólunk ezt más jobban tudja. Azt is, hogy mi hallgatunk. Mire mennénk a szájalással. Soha nem hallgatnak meg. Sokat akarunk talán?
(1999)
A hiteles vallásom opus 152.
…nekem azt már ne is mondd mert az nem a földi ember akarata a hit s a vallás dolga szinte merem mondani hogy tudom ezek az emberek itt körül mind valami ősi vallás hívei persze a szertartás és a közösségbe rendeltetés mint olyan kit ne érdekelne s az embereket össze terelni rendeltetett de a szokásaik a létük a házukhoz rendeltség a szállás adás a házadba menés a látogatás az asztal köré telepedés hogy ne mondjam veszély esetén épp az asztal alá búvást a fejre fedő viseletét állandóan szokás betartani a heti egy családi közös étkezéshez való esztelen ragaszkodás a kenyér darabokra törése a szomszédolás a szalmazsák szalmájának kicserélése karácsony hetén az ágak és a venyigék válogatása Vízkeresztkor a termőföld megkerülése az áldozat felmutatása a nagy emberi és családi pillanatok méltó ünneppé ütése vagy a papok bajainak mindenkori szem előtt tartása mert a nép törzsi és korai családi szervezettségében köteles volt a varázsló mozdulatait megtanulni és követni ha helytelen értelmezte vagy nem a jelek szerint tett szinte elvégezte életét vagy éppen kockáztatta ami nem volt kellemes bármely évszámot forgatunk a naptáron és mégis csak oktalan emberi gőg dolga most elosztani a lakósokat nemzetség és vallás szerint mert itt és a környéken mindenki egyaránt csak erdélyi se lengyel se szász se szláv se latin vagy kelta és ősi keresztyén hitű rendes ember amiből bármelyik elfajzik ha emlegetik hogy a népe valahol kikapott vagy a papja a másikról rosszat mond s ha felül kerekedik benne a hatalmas Isten akkor bűnbánatba rogyik s végtelen restelli hogy oda hallgatott az Úr szolgájának öltözött ördög fiára akik most éppen a papokba bújva leltek menedéket s a nagy politikai tiltásra való csendes viszonzás helyett azt kezdték firtatni hogy ki az igazabb hitű noha napi tettük által ők épp ezt nem bizonyítják sokkal inkább tartanak az ősi gerinccé lett hitükhöz ezek a népek akik minden vagyona az ősvallás tisztelete és a hagyomány konok őrizete minek utána sokszor csalatkoztak a hatalom uraiban és azok támaszaiban akik naponta éppen papi köntösben hirdetik az alázatot amelynél alantasabb próba már nem is létezett volna s jajonghatunk ha egyszerre többféle papok kapnak hatalomra mert mióta nem vigyáz fel senki az ördög fia is felveheti a papi díszeket s talán az uszításba és az öldöklésbe leli majd örömét a Teremtő nagy szomorúságára mert bizony Ő hosszas idők óta vár csakis arra hogy az emberek végre a szeretet és a jóság dicsőítésére saját maguk és Istenük becsülésére térjenek…
(1975)
Mózes postája opus 153.
2,…én majdnem minden ismert nyelven felírtam ide a falra Istenem a néped gyenge és buta ha segítesz a merésben akkor talán erőt merít és bátorságot gyűjt a parancsaid teljesítéséhez erre oda jött ez a mafla mintha titkárod lenne és lemeszelte ijedelmemre az egészet nem csodálom hogy megbotránkozásomban elfeledtem a kulcsszavakat mintha már csak egy-két nyelven makognék minden amiről én tizet gondolok az valójában tizenkettő a legkezdetlegesebb emberi emlékezet óta tehát azt kell végre megtanulnom hogy ne szégyellném ha nem tudok mindent megtanulom egyszer s akkor örüljek neki görcstelen ha eljön majd ennek a napja…
(1993)
Hétfák opus 154.
Itt van. Meg vagy. Kies martot kaptál. Eresztheted a gyökeret. Kiteríted a plédet. Majszolod a kenyered. A kocsisebéded nem a hangyák falják fel. Délutánig úgyis éhes leszel. A vízparti éhség úgyse kerülhet el. Minden üde és zöldfriss. Talán harmatcseppet is találnál. Keresd meg. Ha árnyék tetszik, van vagy napsütés, ha kell. Egy az ára. Képzelem, a fákat is látom. Mind a hetet. A túlsó part kietlenebb. Valami esztelen emberhernyók lebetonozták. Ettől szürke s nem üde. Terepszemlém zavartalan. Nem igen sétálnak a képbe. A sarkon most befordult a bikini divat. Nyikorogva fékezett, csak egy ing volt rajta. Levetkezett. Anélkül maradt. A levegőben megállt, a lóbált táska. Az eszem elvette a látvány.
Máris csobbantam. Szelő kés az álló vajban, az egy nagy semmi. Keresztbe szeltem a mozgó nedvességet. Kalimpálj! Közelről látni, a nap nyereménye. Ne lazíts! Erről nem maradhatsz le. Mint egy rakétamotoros, kisolimpiai rekorder, átértem. Itt az akarat nem tényező. Csakhogy a lány eltűnt. Nem látni sehol. Vadul dobog, fáradtan tódul a vér. Elemzetlen, emelkedik a kívánság. Nyomása nagyobb, szinteződik. A divatlap eltűnt. Pedig szép nagy folt volt. Csak a poros szürkeség mindenhol. Az egyhangú beton rengeteg. A por még pihen. Senki nem jön a képbe. Akik mennek, igyekeznek a szigetre. Folttalan. Ilyen örömtelen a nyári reggel. Képzelem vagy hiszem. Aligha egy fát látok. Minek?
Ez a part mára ismeretlen. Holnapra érdektelen lesz. Már nem látni semmi érdekeset? Az egyik parton hét fát sejtek, ha felnézek az egyetlenre. A másik partról átnézve egyet sem veszek észre. Pedig itt időtlen idők óta, hét és annál több fák voltak. Csak rendre, ha átúsztak, hasztalan rönkök lettek.
(1988)
Arany a porban opus 155.
I* Rokonainkat soha, mestereinket ritkán választhatjuk.
II* Minor plus mayoreum- családi Wahlspruch.
III* Ne hidd, ha mások tartanak bátornak.
IV* Mi a határ, ha van a tiszta és a piszkos között?
V* Minek nekem bolond bölcs, ha van bölcs bolondom?
VI* Többet ér a bölcs bolond, minden bolond bölcsnél.
VII* A buták még mindig azzal gyilkolásszák a tyúkot, mondaná meg, mi volt előbb.
VIII* A Városháza tornyán kivilágították az órát. A madarak ettől többet nem telepednek a mutatóra. Az eligazítástól is elszoknak. Most már csak a mutatók ne tévedjenek el. Hát lássák, világosan, hol járnak.
IX* Valami érdekelhetne benneteket-szóltam jó indulattal.
X* Amit nem hiszel, azt mások hiszik. És persze neked tulajdonítják.
XI* Lányok, a legényt akkor becsüljétek, mikor ott van veletek.
XII* A levágott ágnak, vágott az árnyéka.
XIII* Miért, mit mondtam?
(1975)
A toll opus 156.
Hatalmas léptekben fejlődünk. Ma fizetésnap volt. Ajándékot kaptam. Okkal. A héten két írásom jelent meg lapokban. Levelet küldött Petya bácsi is. A jobbkezes írásjeleim olvashatóbbak a sok éves átlagnál. A festékehagyott rozsdás, pennaszár helyett ma tölthető, irridiumszemes tollat kaptam. A baráti kínai nép gyártmányát. Kellemes a színe. Könnyű, szép és nem ejt pacnit. Nagy örömömre van. Szinte magától ír.
Szombaton átlépett Jakab is. Gratulált az egyik füzetem tartalmát illetően. Többmenetes asztali tenisz meccs után, a pihegőben felolvastam neki valamiket. Az egyik füzetet ismét magához vette, majd azt mondta, hogy vasárnap várja a költőt, érjek rá és lépjek át. A költőnek nem volt tolla.
Elváláskor hosszan ráztuk egymás kezét. Nem voltam hozzá idomulva a szívélyes barátkozáshoz. Korábban még irodalmárként csak Jakab beszélt velem emberi módon. Mástól nem feltételeztem. Volt valamelyes kilátás egy tartósabb barátságra.
(1967)
Figyelem opus 157.
Hajnal felé jár, az ébrenlét egyre fárasztóbb. Az árnyak felkelnek, s elindulnak. Erre vártak. A körvonalak elmosódnak. A füled zúg az alvatlanságtól. Az izmaid fájnak a hidegtől. Lenne már vége. Inkább állna veled szembe bármelyik. Akkor még vesztesnek is jobb lenni. Értelmetlen s kimerítő itt kapkodni a tekinteted. Kerítenek. Csámcsognak. Győzelmi dalt fütyörésznek. Szűkül a kör. Megszorítanak. Ne hagyd magad. Pont annyira buták és gyengék, mint elvtársaik voltak. Csak most sokkal hangosabbak. Ettől bátorságra kaptak. Azt mondják a forradalom tüze edzette őket. Azelőtt is voltak. Csak nem ebben a bundában ugattak. Most újra nem állnak eléd, csak a távolból riogatnak. Nehogy megbarátkozz a méretükkel, s bátorságból ne törődj a veszélyükkel. Mert pártfogójuk is van. Nagyobb, mint régen. Bundásabb. Igaz, jobban hallgat vele. Könnyebben gurul dühbe. Mert nem számított ellenkezésre. Ha szóltál, haragra gerjed, ellenkezve akarod meghálálni a jótéteményeket. Mert rád beszéli, hogy jót tett veled.
Mitől vagy elégedetlen, mindent vissza akarsz, amit elvettek tőled? Te beteg vagy, ilyent nem gondolhatsz.
Méghogy vásárhelyi jussod lenne?! Már húsz éve más helységben adtunk neked munkát. Teljesen bediliztél. Mi nem tetszik? Mindenki ott lakik, ahol neki megengedtetik. Ha kisebbség. Mások akárhol lakhatnak az egységes nemzetállam területén. Még a te lakásodban is, ha netalán megtetszik.
(1992)
Útvég opus 158.
Megyünk előre, legelőre,
Törtetünk, de mire, előbbre,
Halálom után ne faggass ám,
hogy mit hagyhattam volna rád.
A null-hatvanhét-száztizenkilenc-
tíz-tíz hívásra pedig nem válaszolok.
Két oka van, vagy nem akarsz a hagyatékról értekezni, vagy máris meghaltál. Hámod ürült, károd került. Ezzel együtt, ennyi maradhat rád. Mástól, nekem se maradt több. Ennyit hagytak rám. Emberséget, hogy előre megmondjam. Tisztességet, hogy álmodat ne tápláljam.
(1977)
Korai és furcsa észrevétel opus 159.
a tojáshéjam még nem száradt le egészen rólam, mikor rájöttem, hogy tudom és bátran állíthatom, minden felnőtt marosvásárhelyi álnokul nem mond igazat soha, sőt minden bűntudat nélkül, annyiszor megismétlem, ahányszor csak kell, ez az egyik dolog, aminek tartalmára ugyan egyáltalán, de üzenetére nagyon büszke vagyok, ráadásul, még csak paradoxonnak sem nevezem
(1966)
A falu opus 160.
A szabály korán megmutatkozott. Ahol többet jártál, arra jobban emlékezel. Hiába voltam édesapámmal és nagyapóval ki tudja mennyi faluban, nekem minden gondolatom örökké vissza szállt. Backamadarasra és Cserefalvára emlékszem szívesen. Míg Erzse néném élt, minden nyáron, néha még egy hónapnál többre is elvitt. Az udvari teendők mellé, fürdőzés volt elő írva egyetlen dolognak. Meg a magamra való ügyelés. A zsíros vagy vajas kenyér paradicsommal vagy uborkával, vízbe lógatott lábbal, páratlan. A lekváros kenyér manna ízzel vetekedett. Még a récék is irigyen lesték. Vajon mind megeszi, ez a rusnya? Nem tévedtek, ha rám gondoltak.
Sehol sem ettem olyan ízű tejföles csirkepaprikást puliszkával és ecetes uborkasalátával. A futtatott szőlő árnyékában. A város elsiet a pihenő idő mellett. Tudatosan, de saját kárára tudatlan. Pedig nyugodtan s jól enni, igen nagy áldás.
Kell az embernek annyi idő, amit csak arra fordít, hogy a falatot megrágja, az ízeket raktározza, boldogan mondja, hála Istennek, jót főztél asszony. Szülőhelyemen is az együtt étkezésnek tulajdonítottuk a legnagyobb jelentőséget. Különös varázsa van, a sokféle időzónában rohangáló emberekre.
(1986)
Leszálltam opus 161.
Szabályos, utas-beszélgetés volt. A teljes fülke népe bekapcsolódott. Nyolc ember beszél órák óta. Esküvőről, betegségről, legendákról, balesetekről, napi hírekről, szabadságról, vaddisznók s medvék pusztításairól, a szomszédasszonyról és a nemsokára századik részt elhaladó sorozatfilmről. Szinte szembe velem, egy kedvesnek tűnő, szép vonású lányka ül. Ha nézem, elfordítja a fejét. Viszont van, amikor ő néz engem. Hát a lehetőségek szerint, csak ketten vagyunk szinte egykorúak. Figyelem, ahogy alkalomadtán belevegyül a társalgásba. Szinte jól áll neki. Udvariasan, mértéktartón, magabiztosan. Az én szólásom is figyelemmel követi. Megkérdez, talán többet, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni. Sepsiszentgyörgyön szállt le. Alig egy-két perces késlekedéssel én is lekászálódom. A csomagom gyorsan leadom őrzésre.
Az állomás előtti térre érve látom, hogy az útitársnőm a táskájával gyalogosan bajlódik. Hamarosan utolértem. Engedje, hogy segítsek, kértem. Ezért kár volt, az utad megszakítani. Átkeltünk az Olt hídján. Megmondta, hány lemezkéből van összecsavarozva. Puskás Tivadar utcánál, az illető találmányairól beszélgettünk. A piactér Bikfalvi sarkánál visszakérte a táskáját. Köszönöm a segítséget, válni készült. Talán találkozhatnánk még, próbáltam nyújthatóvá tenni az alkalmat. Ha a véletlenben van okunk hinni, akkor talán igen. Talányosan mosolygott, megkért ne kövessem, s elindult az kisiskola irányába. Ott bámulásztam, korholtam magam, a félbeszakadt út, a sikertelen ismerkedés dolgaiban.
Megembereltem magam, utána is léptem. A néhai Bogdán háztól jó szertenézés kínálkozott. De újdonsült ismerősöm sehol sem láttam. A környéken botorkáltam, a következő vonatig. Egyetlen ablak, egyetlen jel, semmi utalás nem jelentkezett. A kapcsolat megszakadt. Véglegesen. Szinte még ki sem alakult. Kár érte. Mindkettőnket. A pontos, szabatosság érdekében. Közös kárunk vihetjük. Mindaddig, amíg újra találkozunk.
Erre a találkozásra pedig készülök. Esélyemre nem teszek.
(1968)
PöSönk és a sohasem volt kiállításom opus 162.
Az ünnepélyre szorgalmasan készültünk. A telhetőket mind előkészítettük és közszemlére raktuk. A napsugarak szögét is bemértük, csak a alkotások megálmodóikkal együtt alkalmas megvilágításba kerülhessenek. Még lehetett hallani a nagyóra hangját, amikor beléptünk a terembe. A minden korunk legméltóbb igazgatója, kit a legbölcsebb pártvezetés hosszas megfontolással, életfogytiglani kiállításra ítélt, elsőnek lépett bele. A felkentségére esküdöző műértő tolatott mögötte, aki a harmadik összetett mondatából húsz perc múlva sem tudott kibontakozni. A barátok nem jöttek el. Pösö erre nem vonta össze a szemöldökét. A gondolat sem érintette a köldökét. A zajos zsiványok csak akkor jönnek, ha van valami kilátás a bírálatra vagy valami jó kis élcelődésre. Rendszerint majd eljődögélnének a hét folyamán és avatottan elengednének egy-egy rosszmájúságot, a kiállítottakról. Most erről örökre lemaradtak. Ott volt még tizenhat unatkozó járókelő és többé-kevésbé álcázott kíváncsi rokonok. Egy hat éves matrózruhás szavaló, kezében izzadt, papírdarabbal sem hiányzott. A legszentebb átélés pillanatában bevonult kétszáznegyvenkilenc dühös, aki meg akarja szüntetni a képtárat. Kell másnak, másért, másra. Ha megkérded miért, visszakérdez, de miért ne. A képeket és a kisszobrokat ott hárman-négyen felkapkodtuk, szívünkbe s a zsebeinkbe gyömöszöltük. Az össze gyűrött képeket, egy hét alatt kisimíthatjuk, a szakadozottakat is lassan helyre ragaszthatjuk. Szobrocskák, hálistennek, nem törtek el, csak a közönségesen műveltnek számító polgárság létezésének álma szűnt meg. Talán örökre, tanácsi rendelettel. De ez semmiképp nem baj. Csak szerencsétlenség. A két nagy szobor a ruhás szekrénybe került, a teremőrök öltözőjében is elrejtettünk ezt-azt. A kulcsot én magamhoz vettem és társaimmal eszeveszetten szétszaladtunk. Most még nem kell művészet, de mikor ismét kell, akkor jövök. És hozom a kulcsot. Pösö semeddig ne guruljon be, az a két-háromszáz beszámíthatatlan nem a tömeg. Nem a nép. Annak pedig kell a művészet. A legparányibb megnyilvánulásaival együtt. Ha nem, akkor is. Megtartjuk a máról elmaradt kiállítást. Kezeskedem.
(Δt.m. K.u. 993-97&1000 )
A munka nem szégyen opus 163.
A számba vett környék lakói ilyen ismert mesterségekben keresték a kenyeret. Ha a mesterségről nem hallottam volna azelőtt, akkor fel sem jegyeztem:
-ablakos-ablak keretező-ablakkosár készítő-ablakpucoló-abrakos-abszintos-acélozók-ács-adjutáns-adóellenőr-agglegény-agitátor-ágyadó-ág szedő-agyagos-ágyneműs-ajándékos-akasztófa virág-akkumulátoros-aknakereső-aktás-aknász(meszes)-áldozat-alabástromos-alapozó-alelnök-alhadnagy-alibis rabló-alispán bejelentett címen-balispán búvás alatt-állambiztonsági őr-állampolgár-állami kötvény forgalmazó-állami sorsjegy árus-állapotos-állástalan-állattartó-állomás felügyelő-alsónemű készítő-altató nővér-amatőr-analfabéta-anatómus-antikvárius- akváriumos-anyagbeszerző-anyagmozgató-apáca (nyugalmazva)-áramszolgáltató-aranyműves-árellenőr-árok gondozó-árukihordó-aszaló-asztalos-ászokos-átíró-átadós-autós-bábaasszony-bábos-bakter-balerina-baptista-barakklakó-bárkás-baromvásáros-baromfi nevelő telepes-bekecses-bélyeg gyűjtő-besugó-beteges-betűszedő-biciklis-bolti kihordó-bolti szolga-bontalékárus-borbély-boros-bicskás-bőrös-börtönőr-bricskás-búsmagyar-bútorfényező-bűvész-cérnás-cégéres-cinkes-cimbalmos-cipész-csatos-csatorna felvigyázó-csatorna pucoló-cséplő gépes-cséplőgépész-csizmadia-csengős-csobán-csősz-cukrász-darus-dekás-deszkás-díszletes-dohányváltó-dugós-favágó-fa villás-fodrász-földműves-földvályogos-fuvarosellátó-fuvósfényész-fedél javító-foglár-gátőr-gombos-halász-homokkitermelő-inas-iskolagondnok-javítómester-kalapos-kádár-kályhás-kapás-kapus-karhatalmi-karnagy-kárpitos-kavicskitermelő-kerekes-kertész-kerítés kovács-kesztyűs-kirakatos-kilincses-komisszár-konflis kocsis-kőműves-körfűrészes-kötélverő-kötélvető-kubikus-kútas-lakatos-márványmosó-mázoló-mester-mészáros-műszerész-műlovar-napszámos-ócskás-örmény-paplanvarró-patkolókovács-petróleum árus-postás-prédikátor-rakodómunkás-révész-segéd-segédmunkás-serföző-táskás-sofőr-szabó-szenes-szerelőlakatos-szobafestő-tanító-téglás-tetőszerelő-trafikos-vályogvető-viszonteladó-víz szürő-zöldség termesztő-zsákoló-zsákhordó-zsilipkezelő-zsidó-üzletvezető-üvegmosó-üvegfúvó-ügyefogyott-
A szakmák megkérdezéssel vallattam be és hallomásból fogadtam el, ha megfelelő forrás kínálkozott. Olyan is volt akinek a foglalkozását soha nem tudhattam meg.
Nyilván soha nem érhettem a végére.
(1969)
A szerelem rézverete opus 164.
Szokás vagy divat dolga, az egész campus tele van külföldi hallgatókkal.
Mária, hollófekete hajával, hosszú lábakon járó, feszes mellű szépsége volt a környéknek. Kinn lakó, egyetemista. Orvostanhallgató. Mivel Nyjereh barátom se mindig a kirakatokat bámulta, persze meglátta Máriát. Először étvágytalan, aztán bolond, végül költő lett. Olyan hamar vedlett egyik állapotából a másikba, hogy csak költő korában kaptam észbe, hiszen ez nagyon beteg. Akkor tanácsolhattam, hogy keressen civilizált ismerkedési alkalmat Máriával. Meséltünk neki európai szokásokról, elvárásokról. Leintett. Tudta amit tudott. Mert nem is ezekkel lett volna baja. Hanem aztán valami idő múltán egy otthoni levél nyomán élénkebbre váltott. Sőt udvarolt. Leánykérni engem is meghívott. A leendő örömszülőket irtó drágának gondolható kövekkel kápráztatta el. Csak azon bambultunk kissé huzamosabban, hogy az egész cifraság rézveretes volt. Attól még lehet nagyon értékes. Sőt, az is volt, egy hercegi család sarjának vagyona. Ez is csak európai butaság dolga. Nem sokat tőrödtek vele.
Ettől boldogan élnek, míg meg nem halnak. Légkondicionált még a kórház is arrafelé. Nekem ebben szűken van részem. Akkor hogyan ítélhetném meg? Remélem, nem szorulnak rám.
(1976)
Kérdezni szabad opus 165.
A környéken valamit megtanulni végtelen könnyű dolognak tűnt. Komolynak tartható kérdésre komoly választ kaptál. Csak kérdezni kellett. Három eset kínálkozott. A kérdezett tudta a választ, és hosszas türelemmel elmondta, amit a dologról hasznosnak gondolt. A kérdezett nem tudta a választ, olyanhoz utasított, akiről gondolta, a választ bírja, esetleg arra kért, hogy amit megtudtál, neki is mondd majd el. A harmadik eset az volt, hogy a nagytata olvasókörébe postázták az illetőt. Ilyen éppen elég sok volt.
Télen-nyáron, főleg este, több ember akasztotta be hozzánk a sapkáját, kalapját. Végezték a pacsirta-telepi népi egyetemet. Fellapozták a Révait s a Tolnait. Lexikont, vagy lapot, vagy almanachot. Olyanokat olvastak, ha figyeltél, legtöbb ma sem mentek ki divatból. Egyik-másik kissé tágasabb lett, vagy divatja múlt. De hazugság egy se volt.
Kérdezni szabad, de csak akkor értelmes, ha válasszal jár együtt.
(1988)
Mondóka két hangra opus 166.
( P.S. fel-világosítása nyomán )
Ez l. Ez egy l. Ez a l. El. El, mint l.
Ebből kell négy vagy nyolc. Lábnak, minek.
Ez meg o. Igen, egy o. Vagy kettő. Ez az ó. Szinte óh, vagy majdnem hó. Ebből is kell kettő
vagy több.
Hasnak s fejnek. Legalább.
Óhhó. A feje nem kerek? Oldalról egy kissé beleverek. Hóhó. Aztán elkeverek benne egy kis
lóport.
Ló. Ezek ketten vagy ló, vagy ól lesznek. Ól. Nem ritka az sem, hogy ez meg ez, olló vagy lóól legyenek.
Ez lesz benne a lőpor. Amitől a szemed kinyílik, s a füled bedugul.
Inkább ló. Maradjon annak. Ez egy o. Meg egy l. Ez egy ló. Amint éppen áll. Álló. És nyel.
Nem nyúl. Nem megy. Csak áll. A ló áll. A mester a lendületet délután küldi át. Nekem. Hadd értsem, hogy az álló miként lendül. Vagy a lendület, ha megáll. Mert az állásban lendület rejtőzik. Nemcsak.
Oz o ló. O ló óll. Ólló ló. Oz ólló ló óll.
Ez l. Ez egy l. Ez a l. El. El, mint l.
Ebből kell négy vagy nyolc. Lábnak, minek.
Ez meg o. Igen, egy o. Vagy kettő. Ez az ó. Szinte óh, vagy majdnem hó. Ebből is kell kettő vagy több. Fejnek, súlynak.
Ez l. Ez egy l. Ez a l. El. El, mint l.
Ebből kell négy vagy nyolc. Lábnak, minek.
Ez meg o. Igen, egy o. Vagy kettő. Ez az ó. Szinte óh, vagy majdnem hó. Ebből is kell kettő
vagy több.
Ennyi. S mind ló.
(1979)
Gáztöltő opus 182.
A gáztöltőt a park sarkánál állították fel. A megtérésre bőven kínálkozott hely. A gázbusz üzemanyag tartályainak feltöltésére és sofőrpihentetőnek szolgált. Annyira fontos hellyé lett, hogy bizonyos idő után neve varázslatos szóvá lett. Elég lett, ha a gáztöltő előtt, mellett vagy után hivatkozz valamire. Könnyen rábólintott akárki. Tudták hol van. Mint az Északi Sarkot. Csakhogy az Északi Sark nem fogható. A gáztöltő ellenben igen. Nagyon kézzel fogható valóság lett. Autóbuszt lehetett megvárni. Itt találkozni és elválni is lehetett. Eddig vagy tovább lehetett kísérni valakit. Vagy egyáltalán nem volt ajánlatos egyeseknek eddig jönni.
Ha már bejöttek a nem gázas buszok, akkor csodálni lehetett amint a gáztöltőn túlra is kisuhantak. Mérgelődni is lehetett, amikor a külsőbb megállóknál úgy megtelt a busz, hogy itt már nem férhettél fel. Több nyáron lefestették valamilyen rozsda ellen való festékkel. Nézte azután büszkén a szemben levő kocsis beállót. Repedezett a fala. Leromlott a kerítése. Zajos a közönsége. A kerítés mellé szoktak pisilni. Nyáron az erősen büdös, telente a hóban lyukas a közepén és sárga. Be lehetett látni az istállóba s a színbe. Ide többet jártam borért és dohányért. A padló olajos volt, az asztalokon kisebb terítő és nagy hamutartók voltak. Hátul aludni lehetett az elfáradt szekereseknek. Később csak enni és inni. Lehet ma már semmit sem lehet a gáztöltővel szemben tenni. A gáztöltő sincs most már ott. Az autóbusz megálló is elköltözött.
Viszont aki számít, ma is tudja, a gáztöltő hol lehetett. Bámulni pedig lehet, végtelen.
(1974)
A házakról opus 183.
A Pacsirta-telepen a házakat egy éjjel alatt álmodta meg valaki. Vagy esetleg ketten döntöttek a szép ház fogalmáról. Sajátosan. Minden ház közel teljesen egyforma. A valami eltérés a két szomszéd között éppen arra való, ha beszélgetés után véletlen ne a másikhoz térjenek haza. Épp csak annyiban tértek el egymástól, hogy valamelyik részük hátul vagy középen kisebb vagy nagyobbra sikeredett. Egyébként egyik pontosan a másik. A részegebb könnyen találhatott volna a szomszédba, ha merte volna. Inkább a parkba hajtotta le zúgó fejét. Még inkább restellték a berúgást, mint a betévedést. Arra kevesebbet szóltak. Talán mindenki várt mit tudom mire, a szomszéd milyent épít, majd ő maga is kanyarított egy hasonlót. Minden ház más, de mégse. Ha otthon. Vagy valahol még a világon minden ház egyforma. Miben különböznének? A jurta, az a jurta. A színüket nem is mondom. A vakolatot színezett mésszel kenték le. Régente az eresz madárfészek és pókháló helye volt. A nádat és a szalmát szárogatták a tető javításához. Mióta zsindelyesre és cserepesre tért a világ, azóta az ereszt léccel borítják be. Azt persze alkalmasan színezik. A vályogolt vagy rakott faházak, a kő és téglaházak csak annyiban mutattak valami fejlődést, hogy erősebbnek és időállóbbnak készültek. Egy másik teljesen saját észrevételem, hogy az újabb házak egyre tágasabbnak készülnek. Mindenkinek van egy utcai, általában nagyobb szobája. Ez a vendégeknek, a féltett családi ereklyéknek és a titkolt javaknak a tároló helye. Többnyire alig akad emberféle, aki ne lenne kíváncsi az itt található miegymásra. Ennek a falát szőlővel vagy repkénnyel futtatták be. Az általános néphiedelem szerint, ettől a szoba nyáron hideg és télen melegtartó. Az udvar egy részét befuttatott lugas szabja meg. A másik kötelezettség a hatalmas konyha. A konyhában vannak az étkezések, a mosás, a főzés, az állatvágás és a befőzés minden szertartása. Itt az ülőhelyeken kívül egy-két fekvőhelyet is fenntartottak. Hosszú téli estéken, valami haszonmunka mellett sokáig beszélgettek. A felnőttek beszédének két oka szokott lenni. A bajt hozzák a gyerekre, mert ismeretlen esetekkel zavarják a várható nyugodt álmát. A másik bajt egymásra hozzák, amikor lehetetlenségekkel traktálják egymást. A hallgatóság többszörösen rosszul jár. Aki hiszi azért, aki nem azt meg azért csúfolják. Ebben a mesélgetésben a gyerekek pedig mégis jól járnak, mert megtanulják a nevetségesnek számító dolgokat. A kicsi szoba, ami szinte minden háznál meg van talán az egyedüli meleg szoba, ebben megy végbe minden napközi dolog, itt öltöznek és alusznak a lakók. A közművesítés előtt a konyhában vagy ebben a szobában tartottak egy hatalmas csebret illetve galvanizált vagy zománcozott kádat. Mikor erre szükség volt, nagy edényekben vizet melengettek és nyugodt ráérős áztatással, fürödtek. Nyáron ez kiegészült a pataki vagy a marosi lubickolásokkal. Szinte nem volt család, aki ebben takarékosnak mutatkozott volna. Aki fenntartotta a házi szövés szokását, az ide állította a szövőszéket. A konyhába és a kicsi szobába nyílott a kamara. Ennek két dolga is volt. A munka nagyobb ruhadarabjait és az eltett finomságokat raktározták. Mindenki tett savanyított káposztát, uborkát. Ritka érdekesen finomságnak tartom az ecetesen eltett karfiolt zölden maradt paradicsommal. Nyolc-tíz literes adagokban. Színezéknek jó a piros káposztából egy fejecske fele. Láttam kádban, de hordóban is. Senki nem vetette meg a krumplit. Sülve-főve mindenhez készítettek belőle. A kamra földjére öntötték vagy a polcok alá elkerítették. Úgy teleltették. Nem sok családnak volt pincéje. Közel volt a patak. Bornak és káposztás kádnak, azonban mindig mélyített helyet tartottak fenn. Aki tehette és tudta bort készített. Ennek is mélyebb hely szükségeltetett. Nem alaptalan vélekedés volt, hogy a zöldség ne legyen egy helyen a borral. Erre az udvaron bélelt pincét ástak, amelyben három, ritkán négy hordó férőhely mellett egy sarokszekrény és egy mosogatóhely állott fenn. A bor illendőségből mindig bevárta a frisset. Volt akinek, ha nem maradt egy veder tavalyi bora, vennie kellett valahonnan. Az új sikere miatt. Még volt egy fáskamra és egy mosókonyha. Később ezek feladata megváltozott. A mosókonyhákat fürdőszobákká alakították. A földgáz bevezetésével hatalmasat lépett a környék. A fáskamrákat szerszámos műhellyé léptették elő. Egyes helyeken hobbi klubbá lett. A gázzal és vízzel bőven ellátott házak nem vártak a szénre, az odvas tüzelőre. Sokan a melegvizes kazánt még a gáz előtt felállították. Aki magát valamire is becsülte, tartott valami majorságot, ezeknek baromfiudvart tartott fenn. Az udvarból vagy a zöldségesből kerítették el.
(1973-77)
A gépek erősek opus 184.
1984 délelőtt egy hernyótalpas tért be a Viztelep utcában, Dósáék kertjébe. Előzetes figyelmeztetés gyanánt megmondták, valami két nappal azelőtt, hogy mindent le fog taposni. Egy tömbház alapozását készíti elő.
1984 délután egy merítőkanalas állt meg a Viztelep Jegenye utca felőli csendes területén. A szűrő stílusos és csendes épülete mellett tétovázott. Munkához látott. Összetörte az épületet, a kanál jobbra-balra lengetésével. Aztán móhon nekiesett, hogy a mélyben található európai hírű gyémánt szűrőt a felszínre hozza. A gyémánt szűrőben közönséges, darált sziklakő volt. A szűrőhöz vezető csövet örökre darabokra törte.
1985 reggel egy hernyótalpas tért be a Csiki utcában, Bíróék kertjébe. Előzetes figyelmeztetés gyanánt megmondták, valami egy nappal azelőtt, hogy mindent le fog taposni. Egy tömbház alapozását készíti elő.
1985 délben a református templom mögött, útépítő munkások lebontották a kerítést. Egy tömbház alapozását készítették elő.
1985 délután egy hernyótalpas tért be a Jegenye utcába. Nagy teherautókon hozott törmeléket öntöttek a patakmederbe. Áteresztőt, csak a síró öregek tanácsára tettek. Másnap. Az erőgép a törmeléket terítette három napon át. Eddig fog tartani az új lakónegyed. Erről, út vezet arra.
1986 korán. A negyed Remeteszeg felé terjed. Nincs több figyelmeztetés.
1986 délben. A negyed a Viztelep felé terjed.
1986 délután. A negyed Benefalva felé terjed.
1987 délután. A negyed Szentkirály felé terjed.
1988 délelőtt, egyik hernyótalpas a másikat éri. Mindenfelé rombolnak. A legtöbb kivezényelt gép, egy – egy tömbház alapozását készíti elő.
(1988)
Apaság opus 185.
Amikor ott a parkokban lézengtem, a színházért a darabot előolvastam, az operát úgy ahogy kibírtam, odavetett szavatokért napokig méláztam, vagy a mozi előtt a bordám jegyért préseltettem, azért az első tétova csókért annyit vártam, mint a régi kenyérjegyesek, a tizenegy órai friss kenyérért délután négykor, az eskü mérete sem nyomott agyon, alapozott terveimben kockázat árnya sem lebbent, soha nem gondoltam másra, ott volt a pillanat és nagysága, mert minden olyan nagy méretűnek és olyan fenségesnek tűnt, de a való mindig másabb, mint az álom, semmi sem volt, ennél újabb, ennél valóban megfoghatatlanabb, most a legnagyszerűbb, megyek a tanácshoz kivonatot váltok, boldogság és döbbenet, hazaviszem a szülészetről, magamhoz ölelem, feleségem s leányom, ez ami most a legtöbb nekem, csoda-e, ha a helyem sehol se lelem?
(1979)
Köszönök s megyek opus 186.
Soha nem hittem volna magamról, hogy valami idő után, nekem is mérlegelni kell utamat. Most keresztútra kell lépnem. Tizennyolc éve érkeztem először. Senki sem tudta, meddig maradok. Volt, aki azt se gondolta, mit akarhatok. Közel egy emberöltő dolga van mögöttem. Mindenben úgy voltam, mint a kicsi gyermek. Meg kellett szoknom az embereket. Bámultak rám. Megtanulnom a beszédjüket. Alig értettem őket. Átlátnom a fejüket. Kitalálnom a gondolataikat. Megelőzni oktalan tetteiket. Vezérelni cselekedeteiket. Nem sérteni a gondolatlant. Megmesélni a fontolatlant. Értekezni az akarnokkal. Nem rontani véletlen. Építeni szüntelen. Felírni a titkolt állatot. Tévedni a nem kívánt szerződésben. Volt, amire küldtek. Mentem hát. Volt, amire én gondoltam. Másokkal tovább álmodtam. Volt, amit a szükség követelt. Sokszor sokan voltak mellettem. Volt, amit akartam, de nem szerettem. Volt, amit szerettem, de nem akartam. A dolgom tettem, akaratlan. Csak vezetni nem szerettem. Mert a tett felelősségét felvállalni nem olyan nehéz, mint az értelmetlen kötekedők ostromát felhőtlen homlokkal bírni. Ezt a népességfélét mindig utáltam. Indulat nélkül, nem tudtam velük bánni. S ők voltak a többek, a hatalmasabbak. Velük tartott mindenki, aki semmit sem akart tenni, csak dicséretben részesülni. Ezek nem restellették a kész munkát eltulajdonítani. Dolgos társaim azonban lelkükben tudták, mikor, mit, ki tett, értük vagy velük. Az emlék nem romlik. A barátok vannak mégis többen. Akik velem voltak, vagy akikkel voltam. Ennek ellenére, most már itt többet nem állhatok. Mennem kell. Más dolgom akadt. Nem, nem szándékozom ezután sem vezetni. Csak valamivel újabb életet kezdeni. Időt keresni magamra. Tovább álmodni a sorsom. Törődve gondolni a családomra. Tervezni a mi dolgunk. A köz dolga sem marad ki, csak be kell érnie valami kevesebbel. Hátha félre ismertem volna az alkotó tehetség és az akadékos semmittevők társadalmi arányát. Minden számla le van zárva. Mindenki mehet a dolgára.
(1990)
Postafiókák1 opus 187.
Kedves, gondos Tóni bám, amire rátaláltál az csak igazán a tied. Senki se tudná a valódi értékét rajtad kívül felbecsülni. Fogadok is valamiben, bizonyára semmi hátsóbb fakadású gondolat nélkül, vagy teljesen csak éppen azért, tudod, nem most van a hízelgés ideje. Aki ismer, tudja. Aki nem, annak egyre megy. Mindig is mondtam a csávóknak, azt nézzétek, nem átlag. A látszat, hivatalból megcsalhatja az embert, a végeredményt azonban csak sok csiszolás és fenekedés után mutathatjuk fel. Persze az értékelőket és a megfigyelőket valóban hozzáértőknek kellene teremtenie a Fennvalónak. Az időközben nyert eredmények, nekem csak részeredmények. Ezek néha elővetíthetik a végeredmény reményét, bizalom alapjait képezhetik, de semmilyen biztosítékot nem nyújtanak a küzdelmem bevégződése milyensége iránt.
Soha életemben nem volt alkalmam, csak úgy bekopogni. Őrizték az ajtót, az illetéktelenektől. Hogy ezt ki ítélhette meg? Az asztalok mindenkor, örökké tele voltak, a fáradtságos főszerkesztői munka, gyűléseken gyűjtött jegyzeteivel. Nem tudok, talán soha többé szabadulni a gondolattól, hogy a főszerkesztő a velem folytatott valamindenkori megbeszélés alatt is, a soron levő gyűlésen tervezett, előírást felvállaló hozzászólását műveli, vagy éppen dolgozta ki. Nem és nem, a nekem nyújtott felvilágosítás értékesítésén munkálkodik. Hát nem a legmeggyőzőbben. Bár ne lenne igazam.
Máskülönben ne hidd el, kéretlen nagyon rosszul vélekedett rólam épp csak azért, mert Domi velem barátkozik. Pedig a Domi legyezése, talán éppen legyeztetése nem került volna nagy megerőltetésébe. Felfoghatta viszont, hogy amiért én nem dolgoztam meg, azt valószínű neki nem kell szolgáltatnia. Ugyanakkor megírta a másik útfélen tanyázó Antinak, hogy lelkem sűrű felhőtakarói miatt bánjon óvatosan megjelenhetőségemmel. Nincs, mert nem várhat és lehető módon játsztam ki, garancia a tévelygéseim irányát illetően. A dokumentumokból nem feleltem. Ráadásul nem mozdulok semmit a közérthetőség érdekében. Hirdetem, a közérthetőség ma nem feladatom. Ezt munkálták ki ketten, hogy ne fityegjenek gólyafos-mód, s aztán legyen, mit megmagyarázzanak majdan Szent Péternek. Én ugyan, abban a minutumban elnéztem ezt nekik, csakhogy a késleltetett vagy meglopott olvasóim háborognak majd. Esetleg. Mert ugye összeesküvésükre alig esélyes fényderülte van kilátásba. Két nagy kutya egy kis tacskóért egymást el nem árulhatja. A kiskutyu vakkantásai pedig az utca sarkáig sem hallhatók. A szekrényben pedig van ötven olyan feladat, ami teljesítetlen maradását, bármikor minden ifjú tollász nyakába lehet varrni. Százegy az elnémíthatóságom.
Különben, mivel magam vezetőként soha nem álmodtam, ugyanannyira nem tudtam azonosulni a mindenkori vezetők megnyilvánulásaival. Kufárkodásaikat, látod, megpróbálom magyarázni, de többnyire elveszek benne, mert nem az én emésztőrendszeremnek valók. Elvárásaikat sem tudtam megemészteni. Úgy vélem, ma sem lehet másképp. A jelzett alak, mint főszerkesztő, már régebb ismert, ismer s nem látom amiért nem ismerhetne ezután is. Hogy most nem ér rá. Dolga van. Ami nagyon érthető a mai nagyon sokoldalúan igényes világban. Ráadásul engem még nem választott ki senki. Nincs a homlokomon semmi jel vagy bélyeg. Amit írok, nehéz és terhes, van amikor érthetetlen. Ez a dolog ára. Azért nem tagadhatom, csak írok. Mikor előtte, mikor utána. Soha nem közben. Nem is lesz kötet. Nem, mert nagy az ára. Úgy érzem, én még nem változtam, de ennek nem kell feltétlen igaznak lennie. Mégis számon kérik. Tisztelgő ölelés
(1978)
Gyermekeink nevelésének örökössége opus 188.
A gyermekek sorsa azért nem vicsorogni való téma, mert a vad is gondban van a kölykével, pedig nem bír értelemmel. Akkor az ember, hogy ne lenne bajban és gondban az ő gyermeke sorsát illetően?
-a) A család és gyermek létviszonya, szerepe időtlen idők óta rendhagyó volt. Az ősi családoktól fokozatosan szélesebbé lett, tanyai, falusi és várossá vedlett közösségeinkben, több száz év alatt megfelelő feltételeket szabtak, vagy javítottak és nem egyszer cseréltek ki, ha a helyzet úgy kívánta. A települések ilyen törekvése nem elzárt vagy titkos kísérlet volt, hanem még a vándor országgyűlésben is megtárgyalták. Volt rá nem egy példa.
-b) a gyermek sorsa és felügyelete elsősorban a mindenkori család dolga. A környezeti közösség pedig feltételeket szab, bármekkora közösség is lenne, felelősen, egyenlő feladata a számonkérés. Az anya érettsége, soha nem a legény utáni szédülésekben vált mérhetővé, hanem rideg lehetőség felmérésétől függött. Az apa is elég erős legyen a család fenntartásához. Mert a gyermek abban a közösségben lesz majd, nem mindegy milyen egyed. Az idők folyamán az erdélyi ember sokat és példásan törődött gyermekei gondjaival, tanulmányával és további sorsával. A munkában, illemben és a követelményekben támasztott jártasságot főképp az anya dolgán át szerezhette meg a gyermek. A jól meghatározott szerepet és feladatköröket fejlesztették és kiegészítették a mindenkori szükségletnek megfelelően. A beteg gyermeknek is helyet gondoltak és fenntartottak. A hanyagabb gyermekek számon kérése, a nem éppen lelkes szülőkkel együtt, tágabb közösségi büntetéssel és megszégyenítéssel járt. Ez a fele miatt talán terhesnek is tartható, de meg kellett tanulni, a világra hozott gyermeket fel is nevelni. A számonkérés félelme oly nyomasztó lehetett egy-egy közösségben, hogy a feladatokat minden módon megpróbálták teljesíteni. Nem is vált a népesség kárára. A büntetés pedig példának való.
-c) Az erdélyi ember, mesterségének bizonyító vándorlásai vagy katonáskodása során, igen széles nemzetközi tapasztalatokra tehetett szert, ezeket el is tanulta. A nevelési álomkép nagyon közel járt a szándékolt nevelési gyakorlathoz, idomult hozzá. Ha egy közösségbe bárki idegen vetődött, akkor a teljes rendtartást kötelezővé tették számára, a hivatal szavának tiszteletével, a szemét elásásával vagy elégetésével, a katonakötelességgel, az utca és udvar felseprésével együtt. Csak az maradhatott, aki elfogadta a közösnek tartott célt. Ebben minden benne volt. Csodálkoznak is azok, akiknek ilyen nem volt, hogy az erdélyiek, ebben hamar összeolvadtak, s a rend tiszteletében egy nemzetté váltak. Vagy nemzetek felettivé. Mert azt sem restellték, hogy a betérők a gazda nyelvén szóljanak a ház népéhez. Szabálynak szép volt: Attól kapsz tiszteletet, akinek te is adsz. A birodalmi szokások nem tudtak ártani a tizéreken (az évek alatt) bevett ágas hagyományainknak.
A sajátos falusi vagy kisvárosi környezetüktől elszabadult vagy okkal menekülő szülők, rendesen a kényelmesebb semmittevést választják. Szokásaikat nem akarják fenntartani, terhesnek vélik, vagy az új ellenőrizhetetlen városiasodó környezetük vagy nem értékeli őket, vagy más értékeket kér számon. Ezekkel nem tudnak mit kezdeni sem megküzdeni.
(1975)
Postafiókák2 opus 189.
Sajnos, aranyos Tóni bám, a mai mese már a hol voltnál sántít. A mi konok barátságunk az ősi szálas, magunkba zárt, vélhetően rokonszenves erővonalakra támaszkodott. Akinek nincs efféléje, az csak csudálkozhat, vélekedik és magyarázkodik. Hmm? Megállított egyszer azzal, hogy azt meg ezt te írtad? Csodálkoztam is, egy ilyen nagy ember, miként talál nálam valami újdonságra. Legelőbben azt mondta, hogy gyógyítón hat rá az én lelkem csodálkozása. Attól kezdve, ha hívott, mentem. Ha ő mondott, akkor én is mertem, beszélgettünk. Ha ő hallgatott, figyeltem, némán bámultunk. Túl kicsinynek éreztem magam, hozzánk hívhattam legfennebb, máshová pedig ő hívott vagy vitt. Abban viszont nagyobb voltam, amennyire Marosvásárhelyt és Brassót ismertem, vagy nála jobban éppen Segesvárt és Törcsvárat. Ezeket pedig velem volt ideje észrevenni. Nem szégyenlette, hogy szinte semmit nem tud róluk. Én közben több mondókámra sikerrel kerítettem alkalmat, megbeszélhettük azokat is. Ő viszont olyan helyekre hívott, ha bevágódtam volna a nagy műhely-berekbe, akkor most az irodalom csillagos egét tegezném. Nekem csak a félvilágot sikerült bemérnem, félszemmel. Juss és neveltetés dolga. Ilyentén volt ő is vele, bántotta, panaszkodott a nagyképűség vádjára s az alattomosság kirívóan buta megnyilvánulásaira. Beteg volt az irigy emberektől. Ezzel pedig volt is baja. Mert irigye az mértéktelen sok volt.
Nem kérdezte akkor senki, hogy ki a zseni, amikor hat-tíz lejjel a zsebünkben átkeltünk az országon, még két nap múlva pénzünk volt. Azt se mondták, nahát fiúk. Domi mindig kapott legalább egy ívnyi fecnit, melyre aztán úgy egyszerre igen sokat írt. Szórta bőkezűen, néha egyet-egyet újra kézbe vett. Zseniális, hümmögték sokan. Aztán egy alvatlan vonatozás után, saját magát csúfolva, szinte teljesen újra írta. Akár semmikori javítás nélkül. Olyan hatással volt minden hallgatójára, hogyha néma lett volna az, akkor is vers skandálásába kezdett volna. Legalább ez az én véleményem. Az összes versnek nevezhető próbálkozásom így született, mert neki köszönhetem. A másolás és elsődlegesség joga itt kizárt dolog. A megküldött versek között olyan van, amit csak én jegyeztem, mert ő még a meg sem született ötletet is elhessegette. Tőlem elfogadta, ha megmutattam milyen jó lett, volt amit visszacseréltünk. Aztán egyszer csak látom, nézd csak ezt is átírta. Ezekkel kapcsolatban az akkori sikerélményen túl, más óhajom nem adódik. Végül nála volt a megágyazott jövő, nálam csak a tollászkodó ismeretlenség. Amit be kell látni, az lehet zavaró, de nem irigységként, nekem építő jótékony hatással járt. Én a szó felfogásból, annyit tanultam élve, hogy semmi alapom, halála után is kérni valamit. Nincs is akitől, de nem is értené senki. Még a barátságunk se nézte mindenki jó szemmel. Pedig alig tudtak róla egy páran. Most sem kérkedőn emlegetem. Butaság köbe lenne, bikvadratikusnak tartott függvény, modulos leszálló ágán. A Gauss-görbét szívesebben értelmezte. Örültem levelednek, örülj te is, levett kalapokkal maradok
(1978)
Gyermekeink nevelésének örökössége opus 190.
A korábban abbamaradt gondolatot nem restellem valamelyes megszakítással tovább gomolyítani:
-d) A tanúság szerint, könnyebb volt elveinkkel és szokásainkkal szakítani, amikor a földdel s a szőnyeggel kirántották alólunk a tulajdon bizonyosságát, és lebontották felölünk a védő tetőt. A kommunizmus ártalmait mindebben csak akkor felejthetjük el, ha elkezdődik az új építkezése. Más népek politikusainak beláthatatlan: mit akarunk most helyreigazítani, egyáltalán milyen veszteséget emlegetünk? Nem ismerhetik, csak akiknek ilyen hagyományaik vannak.
-e) Nem alakult ki semmiféle új, vagy átalakított igényesség, sem a régi tisztelésére, sem az új korszerűsítésére a megváltozott környezetének fejlesztésére. A háború után meghonosodott, új, szokatlan társadalmi rend, igen nagy buzgalommal látott neki, mindent kiirtani, ami régi s helyette újat, mást teremteni. Sajnos a buzgó lelkesedésen kívül egyebe nem volt. Tiltani a régit még könnyen lehetett, de sem anyagiakkal, sem tapasztalattal nem rendelkezett a megálmodottnak maradt újban… A bajok és gondok közül a legtöbbet úgy orvosoltak, hogy eltagadták létüket. Képzetlen vezetők agyától ez egyáltalán nem csodálatos, bár okulhatnánk belőle. Az apa és az anya, ma kötelezően munkába jár. Bizonyos okok miatt többet a törvényesnél. Dolgoznak. Kevesebbet vannak a gyermekeik körében. Az embertelen éjjeli műszakok miatt hétszámra nem találkoznak családjukkal, gyermekeikkel. Kevés családhoz tartozik nagyszülő is. A nevelést kéretlen, kelletlen a különféle nevelési intézményeknek tulajdonítják. Ezeknek pedig éppen csak erre nincs idejük, mert ideológiai megfontolatlanság működteti. Az iskolai osztályban mindent csak zsúfolva csúfolnak. A tanítónak a házi feladatokra se legyen ideje, szól a pártfeladat, hivatalosan, állandóan egyébbel terhelik és egyáltalán feladatkörével is ellentétben. Talán a nevelésre marad a legkevesebb idejük.
A szülő már azt se tudja, mire várjon. Vele sem nyilvánult meg eléggé a nevelő szellem, akkor ő honnan tanulhatta volna meg. A hányodó, nyakában kulcsos gyermekéről pedig nem tudja, hogy milyen felelőtlen hatásoknak teszi ki. Így járnak majd azok gyermekei is?
(1985)
Médiacápa opus 191.
Támadhatatlan. Nem hiszem, a dolognak értelme van. Versenyképessége abból fakad, hogy leintik. Figyeld meg, szinte törésmentesen folytatjuk, ahol abba hagytuk. A médiában, a folyóiratoknál, a napi sajtóban egy-két kivétellel ugyanazok vannak, akik évekig etették a fűrészkorpát. A kivételesek, pedig nem elég hangosak vagy csak éppen más téren jutnak szóhoz. A különféle médiák polgári, demokraták és függetlenek. Ezek a meghatározások a törvényes bejegyzéshez kellenek. Ami a polgárságot illeti a húszas évektől alig tett valami érzékelhető lépéseket. A közelmúlt osztályellenség irtó politikájával nem mentek sokra. Egyszerűen kivesztek. Tehát a polgáriságra hivatkozás, egy modernizált kamu. A demokraták, akik a kommunista párt ruháját a szegre akasztották, szóban vettek más ruhát. Alaposabb elemzésre kitűnik, hogy csak a viselet vasalása más. A hangsúly és a lélegzetvétel viszont semmiben nem különbözik. Ezt is kipipáltam. A függetlenek a legképtelenebbek. Mitől függetlenek, talán önmaguktól? Hiszen ideológia és arcél nélkül halottak. Akkor mitől függetlenek? Talán attól függetlenek, hogy elolvassuk üzenetüket? A fűrészkorpát ma is nyeletik. Csak addig legyen türelmed, amíg rájössz, aztán a következő napokban csak azt olvasod. Valaki újra mocsokba lépett vagy még mindig benne fetreng. Nézed és olvasod. Hiszed?
(1991)
Családapa opus192.
Az ember olyan gyatra. Mikor a kezében az erő, s az agyában a hatalom. Illetlen és elégedetlen. Minek most megrészegedni? Az Isten kegyesen meghallgatott, lányomra fiam legyen, megadta örömül. Hála neked, Uram. Nagy dolgokat sem illő ígérni. Vigyázni, s megtartani. Szabályok és parancsok korlátozzák életünk. Bevett szokásaink, megtartom. Akinek eddig jó volt, én újat helyette nem adhatok. A régit akkor minek vetném el? A csapat most már szépen kerekebb.
Szeretném, ha jobb dolguk lenne. Soruk gördülékenyebb, lehetőségeik gazdagabbak lennének. Nálam többre vihetnék. Elégedettebben élhetnének. Mit tegyenek ennek érdekében, velük együtt felderítem. Adj Uram, elég egészséget nekünk, ehhez! Hadd mondhassuk, mindez nem volt hiába!
(1986)
Postafiókák3 opus 193.
Derék Tóni bám, örülök híreidnek. Nézd, mindenkinek joga van mindenről vélekedni. Mindenkiről, azonban csak sokkal több felelősséggel szabad. Én úgy emlékszem, hogy Kiss Feri, az örök elmész, nagyon rég eltiltotta. Saját bevallása szerint sem igen bírta az erős italokat. A másik, Csaba elmész ezt a kérdést kikerülte. Szedni ugyan szedett valamit, marékszám és fecskendősleg, de ezt ne tőlem kérdezd. Nem, én nem hiszem, hogy nem azért kellett neki oda mennie. Szabályosan kigondolt lépés volt. Marcangoló kínmérleg roncsolta. A nagy terv rég tépte a máját. Akkor már több mint egy éve, okkal vagy oktalan hallgattunk egymásnak. Állítólag némi boldogságra oka volt, egy normálisabb nő került az útjába. Hallottam többet nem osztja édesapja dolgát, sem fűvel, sem fával. De én nem csak ezen akadtam fenn. Az édesanyja kezdett nem férni mellette. Megsejtettem.
Mint mindenben, velem szavatartó volt. Velem nem ivott, de nem is panaszolt. Csak akkor volt delejesen kedvetlen, amikor valaki ismert nőt említett. Édesanyján kívül, talán vele sem, senkivel sem volt elégedett. Nem kapott megfelelő és törődő elbánást. Szerette a maga meghatározásának megfelelő életet, ebbe hajszolva vetette bele magát. Elzárta a ki és megtérés útját. A nők ugyan rajzottak, de az érdekesebbje sem tudott mit kezdeni vele. A tollnokok csodálták, volt, aki érdemben támogatta is, mások többször meglökték, de nem dőlt el. Pedig a forgója baja miatt, talán nem lett volna nagyon nehéz. Igen sokan nem értették. Mit kérdezősködik? Hiszen nála van minden válasz. Mindenki azt hitte róla, hogy az Isten küldötte, szuper-extra kikupált zseni. Csak szórakozik mindenek előtt. Mélységesen lenéz másokat. Semmi kérdésére nem válaszoltak. Soha. Senki. Sehol. Semennyiért. Néha én, nekiveselkedtem. Többnyire a brassói Állomás környékén. Volt követelmény, mondd csak- kal az elején, aztán forgatott és nem hagyott nyugtot. A vonat nyugodtan bejöhetett a csatlakozásra. Vita pattant belőle. Néha csatlakozott Pösö. Vagy csak megmosolygott. Mert ez egy korábbi ismeretség, ami az is marad. Ő sem hitte, hogy itt valami komoly kérdés méltó válasza vajúdik. Pedig hallgatónak sem kutya, de nem voltak barátaink éppen kíváncsiak. Senki semmire. A költő figyelt. Csak ne szolga módon tedd a dolgod. Keresd a méltóság teljes magas állását. Hát erre még valami idő kellene. A mester igénye meg volt, ülepedett, csak a szabásminta darvadozott.
Azt hiszem öreg és nagy hiba a versei útján bújni a bőrébe. Csak elméleti fejtegetések és meddő tétovaságok rémítenének, mégha olyan nagy szájakból is, hogy na. Állítom, ha bármikori beszélgető partnerei és önkéntes elemzői összegyűlnének, a bajos szócsata végére nem jutnának. Nem értenének egyet szinte semmiben. Nem a jellemében. Nem a jellemzésében. Nem tudnak semmit róla. Csak azt hiszik, hogy a verseiben ismerik fel. A verseiben pedig nem ő volt. A verseivel kereste a magyarázatot szertelennek vélhető megnyilvánulásaira. A helyzet pedig teljesen más. Egy rettenetesen magányos ember, rettegve ébredt naponta arra, hogy vajon ma mekkora terhek szakadnak ismét a nyakába. Én sem tudtam valami gyógymódot, csak megpróbáltam, nem állíthatom teljes sikerrel. Erre voltál kíváncsi? Ilyen irgalmatlan lenne a valóság? Hiszen méltatlan keveset tudok.
Én még ma sem jöttem napirendre a dolog felett. A jogát, a döntésre nem firtatom. A megértést leelőlegezem, bár erről még érintőlegesen sem volt szó. Az okot csak szemezem. Gyanítani nincs keretem. Ismeretleneket bántani nincs tehetségem. Mindenesetre méltatlan hozzám, hogy a szerény kis emlékeim nagy dobbal, herdálva hordjam szerte. A csendben nyalogatott seb hamarabb gyógyul. Örültem, hogy ismét lekaphatom a kalapom előtted
(1978)
Jöttem, harcoltam, meggyőztek opus 194.
I* Ismét becsaptak. Mosolyogva.
II* Átkozott, aki okos és szép. Negyven évesen.
III* Annyit szökdöstél, még a bolhacirkusz is neked kell.
IV* Igazad van. Rádolgoztál, elmehetnél végre Alaszkába. Gyalog.
V* Nem véletlen, hogy nálunk a népirtó zsarnok és gyilkos rendőr, kegyeleti helyre álló szobrot kaphat. Irigyeled?
VI* Kinek a papja a bika, kinek a papnéja Terézia, kinek a lányuk Kecskés Amália.
VII* A szó elszáll. Az írás marad. A szó feketén a fehér, amiről kellene szólnia, az írás pedig fehéren a fekete, ha nem ömlik rá a kék tinta. Vagy a piros. Minek színes?
VIII* A(zért)ddig megy a korsó a kútra, am(ért)íg cserép.
IX* Nem a ruha teszi emberré, hanem az ember.
X* Észért a Bank nem ad semmit.
XI* Romániában mindig is megsúgták a teendőket.
XII* Romániának mindig is megsúgták a teendőket.
XIII* Romániával mindig is megsúgták a teendőket.
(1997)
Faltakaró opus 195.
A Pacsirta-telepen a házak egyik jellegzetes vonását a falak lefedése hordozta.
Az egyik módszert a falak festése kölcsönözte. A házakat korábban csak szépen lemeszelték. Bizonyos idő múlva rákaptak a tapéta utánzatokra. Ezeket francia és kínai selyem leplekről lesték le. A gazdag örmény és zsidó kereskedők házi szolgálatra szívesen fogadtak fel székely lánykákat. A szívélyesség kölcsönösen előnyössé vált. A kereskedő kényelme a valós hozomány növelésével, a tapasztalatgyűjtés az igényesség terjesztésével járt együtt. A nagy szalonos lakások falairól és sokféle függönyeiről, takaróiról könnyen lehetett vázlatot készíteni. Mégha pontosan lemásolni. A rajzot egy vagy több színre egyszerűsítve, sablonokra bontották. Igen szép foltokat alkottak a falakra. A változatok szerint egyes falakra csak éppen egyet, ahol nem volt nagy bútor. A teljes falfelületet ritkán fedték be, sokkal inkább váltakozón tették a mintalapot. Mintha sakktábla lenne, minta- üres váltakozással. Igen szép mintázatok jöttek létre. Volt másféle sablon is, görögdinye szőlőfürttel vagy szálrózsa. A kereslettel társult kínálat emlékére. Az állandó évi két meszelés lassan egyre, majd kétévenként, több évi egyre szűkült. Egészségileg ez nem volt éppen hasznos. Az ötvenes években megjelent a hengerelt fal divatja. Az alapszínre egy sötétebb anyagú mintát vittek fel, a festékes gumihenger folyamatos forgatásával. Két előnye volt. Jobban takart, helyszűke esetén is bele lehetett forgatni a hiányzó darabba. Ezt a módszert sűrűbben való meszelésre használták. A rendszeresebb frissítés az egészségvédelemnél mutatott hasznot. A falakat ritkán, de a mennyezetet mindig elparcellázták a faltól. A világosság miatt a mennyezet leginkább fehér vagy világos színű lett.
A falakat fedni szőteményekkel is lehetett. Az ablakra, az asztalra és az ágyra-párnára készült szőttesből, a falra is került egy darab. Volt, akinek több rendje is akadt, egyéb hasznos darabokkal bővítve. A szőttes divat hanyatlásakor a varrottasok keltek lábra. Sokan sokféle varrástechnikával állítottak elé számtalan szépséget. Ezeket a hatvanas években a plüsstakarók fojtogatták. Olcsóságukkal és állítólagos könnyű kezelésükkel verték a sárgás-fehér alapanyagú varrottasok fenn maradását. A kevesebbet otthonülő asszonyok dolgát is jellemzi. Más takarítási módszerek, más karbantartást igénylő anyagok terjedtek. A finomabb igényűek ezt giccsnek nevezik. Nem túl ízléses, az igaz, de a hasznosság dolgában felül kerekedett. A népies művészetek pártolói azok tisztítása és fenntartása érdekében, előnyös szolgáltatások ügyében is kardoskodhatnának.
A falakra korábban, címereket, zászlókat és örökös hadfelszereléseket aggattak. A zártabbá, nedvesebbé és melegebbé lett lakások természeti képeket cseréltek a falakra. A lugasokba néha szerelmes párok, vagy regényjelenetek kerültek. A piac igény terjeszkedésével a technikák a gyorsabb produkciók korát hozták, megsokasodtak a levonatok és a másolatok. Tele lett velük a ház. A rendesített katonai szolgálat elhozta a katonaember emlékképét. A falon főhelyen kellett állnia. A protestáns egyház szorgalmazta az egyszeres családi eskü emlékképét. Ez a hitvesi ágy fölötti helyet birtokolta. Később, a falak egyéb csodák alá kerültek. Divatossá lett a fényképezés. A legváltozatosabb fotótémák kerültek a falra. Életem során számos igényes képkeretet láttam, fémből és fából, de sokkal több gyorsasági igénnyel és esetleges stílusú farámákat, gipszrátéttel bővített valamiket is. A kereteket általában festették. Korábban bronzzal, utóbb mindenféle páccal és festékkel, még lakkal is. A kaszten vagy szekrényláda, háta mögött rendszerint, hatalmas, keretes tükör díszelgett. A keret színe inkább a bútoréval egyezett. A későbbi bútorok üldözőbe vették a nagy tükröket, előbb az öltözőasztalhoz, majd a fürdő és előszobába szorították.
Az árvízi helyreállítások után egy sajnálatos vadhajtás jelent meg. A bejárati rész közelében, a külső falon egy keretet különítettek el. Ebbe a keretbe jelentékeny áron erdős tájakat, vízeséseket és vadakat pingáltak. Nagy sajnálatomra ez a szokás terjed.
Bár a panellpengék kiképzésénél több fantáziát rejt magában.
(1971)
Miről van szó opus 196.
. . .már több alkalommal belekezdtem de nem hallgattál meg ugyan miért kérdeztél ha válaszra nem vártál nem mintha tartoznál ám azt állítod hogy érdekel a környezeted állásfoglalása és úgy általában a dolga nos amit itt most felrovatsz mindenkinek talán épp a te hibád mert nem lehet a népnek a miértet a miérttel magyarázni azt sem mondhatod hogy ez a világ sora a kétszer kettő mért négyre semmiképp ne mondd soha hogy csak vagy úgy örököltük állj neki és vezesd le magyarázattal add hozzá magad a bizonyításhoz meglásd akkor a hallgatóid mind szeretni fognak és könnybe lábadt szemmel fogják dicsérni hivatás szereteted és hited, mert hit nélkül még a székrekedésesnek sem lehet reménye s akkor remény nélkül szeretet sincs s akkor mit ér ez a nagy rohadt semmi ami nem magától bomlik hanem éppen bontják . . .
(1987)
Állatok világa opus 197.
Ismerjük meg hazánkat. Épp az állatvilágnál tartottunk. A legszebb állatkerti példányok fényképeit nézegettük a kislányommal. A képről egy tenyeres-talpas, fejlett kárpáti barnamedve nézett ránk. Elmondtam amit gondoltam, mire a lányom rám csodálkozott:
-Ez a mackó nem igazi, az óvodai zöld.
Igyekeztem, megnyugtatni, hogy az alakja a fontosabb, és araszoltam arrébb, gondoltam, valahogy könnyebb képek jönnek:
-Ez a nyuszi fehér. Az óvodai úgyis szebb, ott mind kék nyuszik vannak.
Sejtettem, most a sarok is szűk lesz. Nem farolhatok semerre. Jönne már a jegesmedve! Hirtelen ötlettel más szórakozás után néztünk. De nem szabadultam a gondolattól. Miért kék a nyúl és nem fehér vagy szürke, miért zöld a barnamedve s nem fehér, ha éppen jeges. Nehéz kérdések. Az ilyen nehéz kérdésekre nem tudok mit válaszolni. Pedig azt ígértem gyermekeimnek, hogy mindig válaszolok kérdéseikre. Könnyelmű ígéret volt. Alig tartok lépést a válaszolható kérdésekben. Most amikor nem számítok rá, a játékáru-gyárasok tesznek keresztbe. Vajon a formatervezőjüket miért fizetik? Vagy valamilyen földönkivüli, ahonnan az állatok színét is elhozatja?
Ezeket a kérdéseket fel se tehetem. Maradok az ostoba szégyenben, kopaszodom, s nem tudom milyen színű a varjú.
Még csak nem is rókaszínű.
(1977)
Vaku II opus 198.
A remeteszegi magyar iskolában az osztálybeli tábla fölé, de a bejárattal szembe képeket biggyesztettek. Persze nem tájképeket, hanem a munkásosztály nagyjait. Volt ott egyes kép, talán még sztalin elvtársz, de még egy ideig hármas is, marsz-engedsz-lenni. Szúrósan néztek rád, mert tudták, hogy valami turpiságon motollál az agyad.
Nem emlékszem miért, mit hirdettek ki pontosan, de az egyik vasárnapi foglalkozáson leszedtük őket. Az osztályokba előbb hetet, valamivel később aztán kilencet tettünk. Mind ilyen képeket. Az elsők még szembe néztek veled. A későbbiek egy kissé így hajlott vállból elnéztek feletted. Ezek az utóbbiak már mind románok voltak. Jobban olvastuk ki a nevüket. Sugallta valami, hogy ezek aztán pontra tesznek bennünket. A feliratok a folyosón hunyorogtak. A falfeliratok előbb csak magyarul szóltak. S oroszul. Szép nagy szakállas aggastyánok néztek le a falról. Ezek találtak ki mindent. Mert az oroszok aztán még a spanyol viaszt sem szégyenlették feltalálni. Bebizonyították, hogy nincsen Isten. Helyette ők mindent megfabrikáltak. Ami volt, azt is. Ami nem volt, azt is. Mindent kitaláltak. Persze mások előtt. A Teremtő is láthatólag rosszul dolgozott. Ezek az aggastyán elvtársak mindent legyártottak emberi erőből. Ha hinni lehet, talán jobban is a bibliainál. Mindennek a tetejébe nem kértek érte semmit. A Teremtő törvényeket szabott és követelt, de ezek az elvtársak csak a munkások jólétéért tették. Meg a gyümölcsöző parasztokkal kötött szövetség sikerére. Mire felnövünk, nagyon jól lesz dolgunk. Ezekre a hírekre nagyapám mindig morgolódott. A tanító is ember, szokta mondani. A sok mindenféle képet és feliratot az évek alatt még sokszor cseréltük. Addig, amíg az új iskolába már csak egy képet tettünk a táblák fölé. Ott már csak két jelszó díszelgett a kép mellett. A főbejárat fölött szinte végig, amire csak emlékszem, iskolánk nagynak képzelt neveltje, egyedül jelszó nélkül csak a kerületi pártbiztos volt felakasztva.
(1969)
Itt a halál megtér a csodálkozástól opus 199.
Mindenki előre tudott róla. Hogy ő meg fog halni. Ő maga is tudta ezt. Persze titkolta. Mi is őriztük sorsa titkát. Kész örültség volt. Egymáson ellenőriztük a tehetségünk. Fájdalomtól torzult arccal mosolygott ránk. Tökéletes színész trükkökkel vezetett félre. Közben átsegített kamaszkori problémáimon. Nehézségeimben megoldást sugallt. A nyáron kirándulni, élni, látni küldött minket. Ő nem ment, mert tudta, ez már rajta nem segít. Megoldotta az őszi beszerzést. Békében látta, hogy a tavaszig velünk kevés a baj. Az újévet már nem tudta elkezdeni.
(1970)