Egy feladat megoldása körül támadt gondolatok

Egy ideje, ismét foglalkoztat a gondolat. Talán csak a ballagók nem feledték el. Barátomnak, ha ezt az ő szándékosan kirekesztő, majd eltulajdonító mesterséges illemtanán számba vehetném, emléket illene állítanom. Vagy vannak erre szolgálatosok? Méltóságban alapozottabbak? Baj van velem is. Elmulasztottam. A kerek évfordulókon mindig találtam valami kibúvót. Mesterkélt vagy valódi volt valahány. Kell-e nekem valamit is elmondanom? Egy bizonyos, a vállalás soha nem lett meg teljesen. Nekem a szellem személyi kapcsolata nem az ünnepelt költővel, hanem a népszerűség és az értetlenségtől védtelen vonagló, a praktikumtól talán mondanám, menekülő emberével volt. A fogyó időtől rettegett és hiányát érezte annak a közömbös arcot hazudó, nyugatias világi ráérősségnek. Nyugalmat és egyensúlyt áhított, bátortalan. Játékot és menedéket keresett, minduntalan. Vitatkoztunk hevesen és bólogattunk kegyesen. Rövid ismeretségünk alatt valami hússzor találkoztunk. Mikor társaság volt, akiket váltakozó érdeklődéssel tűrt, azt nem említem. Voltak, akik szenvedésig gyötörték, mégsem szálltak le róla. Akármilyen keményen utasította vissza őket, tapsikoltak, s híresztelték, aminthogy vele lehettek. Egyik felét, mégis csak ketten beszélgettük. Csendesen mélázva vagy rekedtre paprikázva. Felváltva vele sekélyest és unalmast. Amiből nem óhajtottunk engedni, azt fenntartva kimondottan szemrehányón, szinte veszekedve. Az indulatot aztán kikacagtuk. (1994)

Katona voltam, mikor édesanyámnak, a szokott hiányos minőségű és kevés mennyiségű papíron igen érdekes matematika feladatot adott át. Versbe és rímbe szedve. Szép játékosan megfejelve. A feladatot én méltó komolyan vettem. Kihámoztam a verselő magyarázataiból, és megoldottam. A ködös alapmérték miatt, csak az arányokra számíthattam. Közölte a terem hosszát és szélességét. Megadta a szentnek gondolt szűzen élő Anya magasságát, talapzatán meg anélkül, vele példázta a terem magasságát is. Az ablakok és a sötét ajtó méretét, az oltár s az imapadra is hivatkozván adottnak gondolta. A báva nézőről is közölt, szinte túlzottan sok adatot. Képzelet gyertyafénye külön fejtörést okozott. Éreztem, hogy valami kevés a matematikai játékon túl nyúlik. Benne találós kérdés és finom átejtés egyaránt rejtezik. Megfejtettem, a furcsa verses feladványban egy mereven, puritán kápolna vagy kisebb templomocska belsőt azonosítottam. Közlésemre egy levelezőlapot írt tele –ha- szócskákkal. Rosszul esett ez a pokolias kiröhögés. Csak megjegyeztem. Ennél többre nem mehettem. (1974)

Másoktól tudtam meg, hogy időközben a helyi elméseknél dolgozott. Beutaltként ugyan, de a betegségtől különböző, más okból. Benéztem, hogy valódi állapotáról tájékozódjam. Nem szabályos, de olyan volt ott akivel egyezkedtem. A kivételes bánásmód ellenére, volt egy cella, amelyben tartózkodnia kellett volna. Ennek a méreteit varázsolta meg nekem. Ha bár egyszer láttam volna ilyent, csak erre gondoltam volna. Most már tudom. Mindannyian vagyunk, valamennyire örültek is. A titok mércéje egy arasznyi lehetett, amit én korábban, kartávolsággal, méterrel vagy három lábakkal s mikkel, kevergettem össze. Tisztán látom, magam vezettem félre. Most a kiröhögés sem érdekel. Nagyobb okosnak szerettem volna feltűnni. Van ilyen. Itt állok a döbbenet szobája előtt. Gyorsan megírom, mindent megértettem. A feladat több mind zseniális. Csak senki nem tudja megoldani. Akkor pedig minek? Aki ezt a borzalmat nem látta, az el nem találhatja. (1975)

Az eredeti vers szövegét sehol sem találom, de a cella méreteit, a vázlataim álmomban is látom. Bólints rá, ha ez volt. Ugye? Ez az überschmuckt cella ment az agyadra, s utálatod hajtogattad váltig. A görbe felmenő ágát már megjártam. Valódi felezőidő. Az utam felén túl vagyok. Csak hetvenhat évet élhetnék, a harmincnyolc kétszeresét. A szobám (cellám) felét külön falazták. Nem látható még avatottaknak sem. Minek faggatsz mindenkit a Gauss-görbéről? Tartalma neked fenyegetés, ha üzenetét nem tanulod meg, akkor csak a felszínesekkel maradsz. A képzelt tengely a matematikában szimmetriát takar. Az élethez semmi szín alatt nem hasonlítható. Hiszen a csecsemő s az agg semmikor, nem lehet erőltetéssel sem ugyanaz. Valami közös csak állapotukra nézve lehetséges. Erről is elég volna a költői képzelet? Ha nem veszélyes, akkor rábólintanék. A matematika s a költészet nem idegenek. De egyik sem lép a másik helyébe. Játékból sem. Vagy akkor az már felelőtlenség. (1983)

Vettem egy gépet. Nem a nagyszebeni tolladdal mérhető. A kínai pennáddal sem hasonlítható. A kezem rezdülését is követi. A sorokat magától pörgeti. Helyettem ugyan nem gondol, de a gondolatom pátyolgatja. Barátom, ez a kész csoda. Most már nincs is lekváros láda. Nem is lenne bélelő papiros. Ha megint nem tudnál mire jegyezni, felajánlom, ebbe írhatsz végtelen. Amit újragondolsz vagy elhajítod, a gépnek nem bűn, csak a kedvest veszed elő. A maradékot máskor nézegeted, s nem bosszant, ha a fél gondolatot a vonatablakon kivetetted. Mit mondtam a múltkor, ami erre nagyon illett? Szégyen és restellet nélkül, előveszed. Még pösö is elfogadná, mert megfájdult a keze. Örökre. A gép nem helyettesít. Csak eszköz. Az eszköz nem művel. Csak pihen, s részt követel az alkotásban. Szüntelen. (1996)

Ma öt és fél tucat, egy év híjával lennél. Amit eddig tudtam, azt méltó csendben elhallgattam. Eddig te sem locsogtál elég sokat. Ezután kevesebbet mondhatok, mert mitől ugyan, feledékenyebb vagyok. Döntsd el végre, megszólalsz utószor, magyarázva a lépést. Nem. Vagy hallgatsz, gubbasztva a szokott csendre? Igen. Kitartón. Összevissza vélekedtek, mindenki mondott mindeneket. Mert az emberek kötelesek vélekedni a mások sorsának fordulásáról? Mert érzik, a mondandó nem szorulhat bennük. Mert akarnak kezet fogni, akinek a pillantását kerülték? Mert nem tudtak veled kezdeni bármit. Mert eszükbe jut, hogy mikor netán segítségüket gondoltad, csak a kacsóikat tördelték volna? Mert gondosan rád nézve, törődőn a nők baját fejtették. Mert éltedben váltig irigyeltek, s holtod után ebből ki nem térhettek? Mert szavaid nem értették, ettől bátran értelmezték. Kit hatalmaztál fel? Mire? Amit nekem mondtál, azt csak én tudtam, s máig látod nem szóltam. EL MAGAM. Többet most sem mondok. Még annál sem. MAJD. Ha megérem, s betöltenéd a hetvenhatot. A híres görbét csak neked adom. MA MÉG NEM SZOLGÁLTÁL RÁ. Jussod ugyan van hozzá. Csak nekem áll erősen mostohán. Elutasíthatatlan. Viszont valami idő kell, amíg a lefelé szálló ágat, kedvedre felfelé tekerem. A siker nem szavatolt, de szívesen megszenvedem. Véleményed tudom, hírül nem vehetem, mégis azt hiszem örülök, feltételezem, hogy valamely játékodat észrevettem. Szándékkal? Nem akartad ugyan, de a polcomra tettem. Szándéktalan. (2003)