Hol járunk az üveg nyomában?
„Az első üveggyár 1763-ban alakult, a mai Mikóújfalu közelében a Zsombor tetőn, az úgynevezett Száraz patak mellett. Ez a patak csak nagy esőzések után vezet vizet, máskor üres mederrel tátog a világba.”
Az üveggyár helyén, a mikóújfalusiak még ma is találnak, különféle színes üveg-cserepeket.
„A Zsombor tetőn alapított huta közelében nagy erdők voltak. Többnyire bükkfa erdők. Idővel az üveghuta felemésztette a közelben levő erdőket, ezért helyezték át a mai, illetve későbbi helyére, Sepsibükkszádra.”
Abban az időben, az erdőlakók nem éppen tisztességes foglalkozása miatt, a gróf gondolt egy nagyot. Az erdőlakókat az út mentére telepítette, s az üvegcsűrt pedig új helyre vitette. Mindkét terve sikerült. A népek is lassan lecsendesedtek, az új huta is szépen gyarapodott. A későbbi utódok egyike – másika hasonlóan szerette az üvegáruból keletkezett jövedelmet, hát törődött vele. Volt olyan, aki nem szerette, annak törékeny haszontalanság maradt. Az utolsó grófi tulajdonost Mikes Árminnak hívták.
„A jelentékeny kiterjedésű erdők teljes kihasználása céljából költöztették ide a gyárat a Zsombor tetőről. Kezdetben a bükkszádi telep nagyon szegény keretek között dolgozott. Még 1790-ben is, tehát nyolc évvel az áttelepítés után, alig tizenkét gazdát számlált a telep.”
Az üveggyárat alapító grófi tulajdonost Mikó Benedeknek nevezték, akinek fiai szálltak örökébe. A telep minden lakójának sorsát mértékletes figyelemmel kísérték. Szükségben vagy fejlesztésben külországi mestereket szerződtettek.
„Bükkszád, egy vadregényes hegy kebelben fekszik a tusnádi szoros alsó torkolatában, gyönyörű lomb dús hegyektől körülkertelt fennsíkon, melynek nyugati oldalán mélyen ágyalta be magát az Olt.”
Kísérletezzünk névelemzéssel és okoljuk magyarázatunkat: Sepsibükkszád. A sepsi kezdettel hamar elbántunk. A területi székre gondoltunk. A bükk vagy esetleg bikk résszel is könnyen boldogultunk. Csakis az itt többségben tanyázó faféleségre utalhat. Sima, hamuszín törzsű, tojásdad levelű, makktermésű erdei fa. Vagy az ilyen fával benépesült erdő. Az előbbi fának fehéres, kemény anyaga. Vagy ebből a faanyagból vágott talpfa, esetleg tűzifa hasáb. A helységnév végére két-három találó tippet is találtunk. A szád vagy éppen száda értelemszerűen valaminek a tátongó nyílása, avagy az erdőben keletkezett vágással nyert tisztás, amire a telepesek boldogan tanyát vertek. Más a víz elvezetésre vagy földomlás megtámasztására alkalmas fal építményt is így mondják, éppen bükkfából van. Megint más, a csehek emlegetésére pedig a szád tótul falut-települést jelent. Ebből most aztán bárki, nyugodtan kiválasztja a neki legjobban tetszőt.
Az ipartörténet és a hely történelme együtt él
„Ezen, Felső-Fehér vármegyéhez tartozó falu egy gyártelep, melynek lakóit gróf Mikó (az addig Újfaluban volt üveggyár ide áttételével) 1782-ben, mint üvegcsűri munkásokat telepítette ide. Azok nemzetiségileg székelyek, oláhok, németek és csehek, de annyira elszékelyesedve, hogy csakis idegen hangzatú neveikről lehet eredetökre ismerni. Különben nyelv, öltözet és szokásokban azok a népek tökéletes székelyek.”
Az üveggyárnak ma már csak egyetlen épülete azonosítható. A község központjának számító iskolával (néhai grófi lak, ha lehetne kastélynak is nevezni, közös terem a könyvtárral az üvegszemlézés helye) szemben levő tömbház mögött helyezkedik el, a néhai igazgatósági épület.
„A kezdetben kis, sőt még 1790-ben is csak 12 gazdát számlált telep ma már tekintélyes, 1091 lakossal népesített falu, s úgy az általok birtokolt föld, mind a nagyszerűleg berendezett üveggyár- melynek e falu lételét köszöni – jelenleg gróf Mikes Benedek tulajdona, azon nemes főúré, ki honi iparunk, s gazdászatunk fejlesztése körül irányt adólag, s oly jótékonyan hatva működik.”
Az üveggyár területe a község déli részén feküdt a szeredai és a torjai út találkozásánál. A másik oldalon a Szilvási utca, a Kaszta árok és a templomkertig terjedt. A teljes területe mintegy két holdat tett ki. A gyár földjén két átvezetett patakág haladt, amelyek az üveggyártó munkában fontosak voltak, gondozott medrüket máig is megtartották. Ez lett a gyárnak a harmadik és végső helye. Talán 1932-ben mutatható ki az utolsó jövedelmező esztendőnek.
„A huta alapítói a Mikó grófok voltak. Az ide telepített munkáscsaládok száma ismeretlen, de igen sokan lehettek, erről tanúskodnak a község német és cseh hangzású családnevei. A munkáslakások az országút két oldalán voltak felépítve.”
A hagyomány megőrzését és elraktározását a múlt időben nem tartották annyira fontosnak. Igen sok értékes és egyedi darab került más helységbe vagy külföldi gyűjtők birtokába. Van azonban a község területén néhány rendes ember, akik csak arra várnak, hogy a huta-múzeumnak megfelelő helyet biztosítsanak, akkor féltve őrzött jellegzetes üvegtárgyaikat, beviszik az örökös kiállításra. Neves mesterek örököseit és utódait is számon tartjuk. Az üveg gyártók nagy családjának feslő-foszló hírmondói ők.
„E gyár egyike honunk nagyszerűbb ipar vállalatainak, s évenkint csakis 6-8 hónapot dolgozva 18.000 schock (u.a. öt tucat darabot jelent) üveget állít elő, melynek elhelyezése nagyrészt a szomszéd Duna menti fejedelemségekben történik, hová bükkszádi szekeresek szállítják el.”
Az itt lakó munkások lelki üdvének ápolására közös erővel 1867-ben templomot és papi lakot építettek. Anyakönyvet 1876 óta vezetnek. Az épületek felhúzása és kialakítása még csak ment volna, de a tetőzetre már nem volt elég erő. A munkálatok befejezését az akkori gróf adakozta.
Miből állt a gyár tulajdonképp?
„1, A gyárépület, vagy főépület a legnagyobb helyet foglalta el. Körülbelül 80 m hosszú és valami 40 m széles volt. Fából, téglából és deszkából épült, tetejét zsendellyel fedték. 1885. április 30-án teljesen leégett. Nemsokára sokkal modernebb berendezéssel újra felépült.”
„2, A gyárkéményt egy angol vállalat építette 1907-ben. Magassága 30 m volt, teljesen tégla épület. A talapzattól a tetejéig fokozatosan keskenyedett. A belsejében vasból készült lépcsők vezettek az aljától a tetejéig.”
„3, A gépházat téglából építették és cseréppel fedték, az út felől ragasztották a főépület mellé. Itt tartották az egyetlen hajtógépet. Ez egy egyszerű tüzes gép volt, amit lehet néha látni a cséplőgépek mellett is. Fával fűtötték, áttételekkel (transzmisszió) hajtotta a metsző (glavirozó) és daraboló (snittelő) köszörűit és a finom csiszoló gépeit. Szükség szerint, bármely gépet ezzel meghajthattak. A favágók körfűrészeire (cirkulára) is volt alkalmas áttétel.”
„4, Az istálló a gépháztól nem messze épült, téglából és cseréppel fedve. Itt tartották a fuvarozáshoz használt lovakat, melyekkel a készárut szállították a vasúti állomásra.”
„5, Az Igazgatóság mindenkori lakását a megfelelő helyen rajzoltuk, mely nyolc szobából álló nagy épület volt. A megyei út közelében feküdt, a patak és a falusi út között. Ebben az épületben lakott az idők folyamán nevezetesen Sovánka Rudolf, Sovánka István, Albertini Géza, valamint Császár István, akik a gyár jelentős igazgatói és vezető hivatalnokai voltak.”
„6, Az irodák az uttcza mellett álló téglaépületben voltak, az előbbi urak rendes napi munkahelyéül szolgáltak.”
„7, A raktárak az út mellett közel a templomhoz feküdtek. Fenyő boronafából épült és cseréppel voltak fedve. Valami 30 m hosszú volt. Itt tartották a szállításra váró készárut.”
„8, A fazék-készítő házban külön mester készítette az üvegolvasztáshoz szükséges cementből és homokból való nagy edényeket-tégelyeket. Az épület fenyőfából rakott, tetején cseréppel fedve.”
„9, A külső uttczai hamuzsír-készítő házban, erős téglából rakott tűzhelyen valami ezer literes üstben napszámra főzték a vizezett hamut, amíg megvastagodott.” . . . „ A fölét leszedték, ládában szállították a belső raktárakba. Az alját rendesen az árokba vetették, és időnként elföldelték.” Ha a szükség megkívánta, néha máshonnan (például Csehországból is) hoztak hamuzsírt.
Az üveggyárhoz tartozott egy sor belső és külső épület, amit a fenti felsorolásból azért hagytunk ki, mert nem óhajtjuk ismertetni szerepüket és feladatukat. Ilyen épületek az őrszobák, a pihenő és itató szoba, mosdók és mellékhelységek, a kocsis szoba, a rostált homok szárítószín, stb. Vagy épületek, amelyek a termelésben dolgozóknak vagy felügyelőiknek, szolgáltak belső szolgai lakásul: főmunkás, fúvómester és intézőlakok (az igazgatói lakkal szemben és a kastély mellett volt még két hivatalnoki lakás), kovakő-törőház, favágólakok, szén és mészégető lakások, menedékházak vagy az állomási rakodó épülete, szintén mind a gyárhoz tartoztak.
Mi is történt az üveggyárban?
A gyár közepén állott az olvasztókemence (I.). Alapja téglából készült, ahol az olvasztóedénnyel találkozott, ott egy deszkapalló ölelte körül, amelyet az üvegfúvók használtak. Erről a járdáról lépcsőn lehetett lejutni a gyár földjére. A tűztértől rostély tartotta távol az egyszerre olvadó anyagú nyolc-tíz tégelyt, olvasztó fazekat. Az állandó tüzet hasábfákkal (blánafa) biztosították. Az olvasztót búbos kemence, formára képezték ki, oldalán több lyukkal, melyeken át, nyúltak be a fúvómesterek a fúvócsöveikkel a forró
matériáért, amivel aztán lehűlésig szorgoskodtak. Az olvasztó tégelyes kemence hatásfokának növelésére utóbb gázfejlesztőt iktattak be, ami az olvasztást mintegy 12 órára lecsökkentette. Mellette nem messze a nyersanyag raktárt (II.) tartották. Itt halmozták fel az üvegkészítéshez szükséges nyersanyagokat. A raktárt ajtó különítette el a gyárépülettől. A raktárt téglából építették a tűzkárok megelőzésére. A finom kötöző-ház (III.), egy ajtón nyílott a gyár belsejébe. Itt csomagolták a finomabb és törékenyebb tárgyakat. A mesterek lányai itt az 1907-es esztendőben 10 forintot is kerestek havonta. Az üvegtárgyakat itt előbb papírba, majd szalmába csomagolták. A durva kötöző-ház (IV.), a kevéssé kényes üvegáru csomagolására szolgált. Itt többnyire inkább egyenesen szalmába csomagoltak. Asszonyi tapasztalattal itt is elérhették a havi 10 forintot. Ez körülbelül 1000 edzett üvegpohár becsomagolását jelentette. Más szóval egy edző kemencéből származó napi áru teljes mennyiségét csomagolták be. Voltak, akik ezt a munkát hat óra alatt el tudták végezni. Sepsibükkszádon szinte mindenki glavirozónak (V.) emlegeti ezt a rekeszt. A metsző vagy gravírozó műhely is itt nyílott a kézi raktársoron. Az edzés után a finomabb tárgyakat ide hozták, mintázat felvitele céljából. A mintákat vékony vagy szélezett dörzskövekkel csiszolták be. Művészi tökélyével híressé lett Schmied Ludwig, az egyik gyárvezető fia, aki virágokat, leveleket és más rajzokat is sikeresen felcsiszolt az üvegedényekre. Itt legfennebb ketten dolgozhattak egyszerre. A csiszoló teremben (VI.), ahová egy ajtón lehetett a gyárból belépni, 8-10 vízszintes köszörűkő forgott. Állásuk szerint, mint a malomkövek mozogtak, azt érték el, hogy a poharak például lapos aljúakká legyenek. A gyár déli fala mentén helyezkedtek el a különböző teljesítményű és kiképzésű edzőkemencék (VII.) - (X.). Ezekben gyenge tűz mellett edzették a különféle üvegtárgyakat. Innen a kötözőkbe, vagy a csiszoldába, vagy épp a raktárba vitték, ahol ládákba csomagolták. Az edzőkemencék végétől, a glavirozó és a csiszoló közén (XI.) egy fabehordást megengedő folyosó és a rakodást megelőző tisztogató hely, az azon volt. Amolyan durchgang, a mesterség egyik tartozékaként. Ezen érkeztek a fahasábok, melyeket a szárítás végett a tűzhely előtt tornyoztak fel (XII.). A szárító alatt gyenge tüzet raktak, a beérkezett fát feketére aszalták, majd a tégelyek alatt eltüzelték. A fahordók még szerre, kinti levegőt vehettek, de a tűzet fenntartók és szítók nem mehettek el, csakis kemencétől kemencéig, aszalódván a forróságban..
Az olvasztókemence mellett egyszerre 6, ritkábban 12-en is dolgozhattak, tűzet táplálókhoz hasonlóan, egész nap, rettentő melegben. Fújták és alakították a forró anyagot. Sokszor előfordult, hogy minden fazékban egyszerre kellett új anyagot olvasztani, de az csak későre, vagy épp szombat estére készült el. Ilyenkor messze hallható füttyjelre kötelezően munkába kellett jönni az érintetteknek.
Hogyan készült egy üvegtárgy?
Az olvasztókemence egy-egy fazekában alkalmakként mintegy 80-100 liter üveg olvadt. A kemence nyílásánál állt a fúvómester, mintegy másfél méteres pipának nevezett vascsővel, a végén harminc centis szopókával. A kemence oldalán benyúlt, az olvadt anyagból felvett valamennyit, és a gyár földjén várakozó formafogó által tartott formába fújta. A formatartók korábban szalmaszálat fogtak a sarkos forma közé, ha ezt a forró massza elérte, lángra lobbant. Innen ment az üzenet a fúvónak, hogy a forma tele lett fújva. A fúvómesterek havonta 150 forintot is kerestek, egyáltalán nem irigylésre méltó módon. A formából kivett darabot még több műveletnek vetették alá (levágás, edzés, díszítés, csiszolás, stb.). Minden üvegtárgyat külön fújtak formába, csak a lámpacsövet fújták párosan. A formafogó gyermekek csak iskola utániak lehettek, havi két koronáért tartották a formát.
A munkált üvegtárgy a kötözőbe került. A finom üvegekre szokás volt monogramot tenni, a durvábbakra ritkán. Ez a stemplizőben történik. Ez egy gumipárna, amiben a gyár védjegye van bevésve. A gumipárnán végig hengerítették az üvegedény száját, az jelző nyomot hagyott rajta. A jelzést pedig serényen aranyosra vagy ezüstösre beporolták, s a nyers mintát gyorsan szárították. Máris csomagolásra készen állott.
A gyártásban levő palackok színe zöldes és rózsaszín között váltakozott, mert az üvegcserepek újra használatától s a hozzátett vasoxidtól ez a hatás jött létre. Sikeresen értek el más színhatásokat is fémoxidok hozzáadásával.
A gyárban több kísérlet történt művészi értékű mintadarabok vagy kis sorozatok elkészítésére. A próbálkozás legtöbbször sikeresnek bizonyult. Ritkán egyedi darabokat is készítettek.
A gyár életképességéről szóló adat, 1847-ben a termelés 40.000 forintot ért el, 1898-ban kevéssel többet, mint 100.000 forintot jövedelmezett. Pedig elég csekély árú termékeket forgalmazott. Egy literes üveg ára hat krajcár. Egy nyolcas lámpaüveg ára nyolc krajcár. Egy tíz literes uborkásüveg ára huszonnégy krajcár. Egy vizes pohár ára tíz krajcár. Egy pálinkás pohár ára öt krajcár. Voltak változatok, méret és minőség szempontjából az ár is változhatott. A kevésnek tűnő ár fejében, nagyobb érintett piacot tudtak ellátni.
Ez a teljesség igénye nélkül készített áttekintés. Ez lenne a történelem?
A fenti összeállításban Bács Piroska, Balogh Gábor, Czegő Zoltán, Orbán Balázs közléseit használtuk fel. Bizonyos mértékben hitelt adtunk egyes kötetlen forrásoknak is, arra gondolván, hogy ettől az áttetsző és való életszerűség minősége nem romolhat. Csillogóbbá lehet. Csak színesedhet. Üvegesen. Fényezett üveg módjára.
